2007.12.01. 18:03
Komoly zene
Kedves ifj. Farkas Gyula blogját olvasók!
Itt Bene Róbert, a BME fizikus (BSc) szakának elsőéves hallgatója posztol. Nagyon mélyen felakavart hebehurgya viselkedésem, amivel egyáltalán nem szolgálok rá arra a kegyre, hogy Gyula blogját szerkesszem. Hogy lehettem ilyen csapnivaló firma, hogy még az SI mértéket sem tudom istenesen? De a szavazás szerencsés kimenetele meggyőzött róla, hogy talán még van remény. Miközben ezen töprengtem, hirtelen megcsörrent a telefonom! Pamela volt az, és emlékeztett, hogy ígéretet tettem arra, hogy elmegyek a koncertre. Egy komolyzenei koncert! Úgy gondoltam, Bach kellemes muzsikája majd megnyugtatja idegeimet.
Öltönybe bújtam hát, csokornyakkendőt kötöttem, felvettem a makkos cipőm, és Gyula barátom itthon hagyott kölnivizével is belocsoltam magam. Gondoltam, nem neheztel meg nagyon ezért, hiszen egyszeri alkalomról volt csak szó, és még a sósborszesz árával is tartozik nekem. Szájvízzel öblögettem egy kicsit, majd felvettem mandzsettagombjaim. A tükörnél vettem észre, hogy a menzán fogyasztott sertéspörköltből maradt egy kicsi a fogaim közt, így hát fogselymet kértem Petitől. Peti meg is jegyezte: jól kinyaltad magad! Erről jutott eszembe, hogy pomádéval kenjem be a hajzatom.
Pamelával egy gyorsétterem előtt találkoztunk. Igen elcsodálkoztam, mikor a Zeneakadémiával pont ellenkező irányba indultunk. A Csepeli Munkásotthon előtt álltunk meg. Azt gondoltam, Pamela elfáradt, azért tart szünetet. De nem! Odabentről már viháncolás hangjai szűrődtek ki. Bach helyett Sláger Tibó, Nótáry Mary és Bunyós István szórakoztatta a nagyérdeműt.
Pamela csak úgy pörgött rózsás szoknyájában, én viszont kissé meglepődve hallgattam végig a műsort. Mikor elveszítette az egyensúlyát, belém kapaszkodott, így az ellentétes irányú erők kioltották egymást: táncpártnerem nem dőlt el. Sajnos az este nem alakult jól: tárcámat meglovasították bizonyos egyének. Az igazán nagy veszteség az volt, hogy a tárcám tartalmazta a Gyulától ajándékba kapott kis Fermat-sejtés-bizonyítást.
Lógó orral mentem haza, még Pamela sem tudott jobb kedvre deríteni.
Szomorú, nem?
Üdvözlettel:
ifj. Bene Róbert
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.