Kedves Blogolvasók!

Mély megrendülésemnek kell hangot adnom. Olyan érzésem támadt, hogy az egész világ összedőlt, hogy innentől minden reményem szertefoszlott. Hogy miből táplálkoznak eme negatív (-) gondolatok? Talán kitaláljátok: a Csapody-album megszerzésére tett kísérletem csúfos kudarcot vallott! Ezúttal viszont nem kenhetem a felelősséget Poszátára, mert egyedül én, csak én vagyok a hibás. Bizony, kedves olvasók, azt hiszem, túlzásokba estem. Halljátok hát a fantasztikus terv csúfos kudarcát!

Mint már említettem, Miklós öt nap ultimátumot kapott tőlem. Annak lejártával, a megbeszéltek szerint találkoztunk is a Delinke kollégiumának ebédlőjében, ahová Miklós leverten, lógó orral érkezett, én pedig egy nagy dossziéval a kezemben, benne a terhelő bizonyítékról készített fénymásolatokkal. Miklós kezében egy Julius Meinl-es szatyorban ott volt a hőn áhított album. Küszködnöm kellett örömkönnyeimmel, de persze nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy egy jól sikerült fricskával ne hergeljem tovább az áruló Miklóst:

-- Veszíteni tudni kell, pupák!

Elérkezett a nagy pillanat. Miklós beledugta a kezét a szatyorba és kiemelte az albumot. Láttam rajta, hogy mennyire nehezére esik megválni a szeretett albumtól, de láthatta a hátizsákomat, amit kidurranásig telenyomkodtunk kompromittáló plakátokkal. Sajnos senki más nem ért rá a csapatból, így a kiplakátolás munkája rám maradt, de mi tagadás, örömmel elvégeztem volna a feladatot.

-- Haladjunk, komám, haladjunk, különben nekiállok plakátolni -- sürgettem a sötét lelkű gazembert.

Miklós még egyszer végiglapozta a becses művet, még egyszer utoljára legeltette szemét a felbecsülhetetlen értékű dedikáláson, és már nyújtotta is, hogy átvegyem. Mohón kaptam utána, de még mielőtt kezeim közé került volna, felharsant az iskolarádió.

-- Figyelem-figyelem! Közérdekű közlemény! -- mondta egy erőteljes hang. -- Itt a sulirádió, és a mikrofonnál Bóta Delinke!

-- Helótok, srácok! -- köszönt Delinke.

Éppen akkor csöngettek ki nagyszünetre, és már tódultak ki az emberek, így jobbnak láttam siettetni Miklóst:

-- Ugye nem várjuk meg? Add már ide azt a fránya albumot!

-- Először hallgassuk végig a húgomat -- mondta, és én balga ekkor még azt hittem, hogy puszta időnyerésről volt szó.

Delinke folytatta:

-- Azért szólok most hozzátok, hogy győzelmet szerezzünk az igazságnak! Ne hagyjuk, hogy az aljas zsarolók érvényesüljenek! Halljátok hát az igazságot: én valójában nem vagyok metállédi! Sőt semmilyen rokker! Én csak azért hallgattam Mézga Zolit, mert azt hittem, a menő rocker lányok nem állnának egyébként szóba velem. Egyszer meg is esett, hogy felvetettem, hogy Nagy Ludmilla meg Bogdányi Nelli számai se olyan rosszak, mire a fő rocker nagyfőnök azt mondta: 'szólt valaki? vagy csak a szél fütyült?' De én már ekkor éreztem, hogy nagy ellentmondás feszül bennem, és hogy a rock csak álca. Azelőtt életem volt a pogó, mikor úgy lökdöstük egymást, mint a bilárdgolyó, de Justin Timberlake pajkos mosolya és gyönyörű szemei rádöbbentettek, hogy az én utam a pop! Tudom, ezután rocker barátaim elfordulnak tőlem és ha meglátnak, káromkodnak bőszen, de nem hagyhatom, hogy kettős életem zsarolási alap legyen mások számára. Meg hát én sem bírom már ezt a kettősséget! Úgyhogy bejelentem, hallja meg a világ: szeretem Justint és omnia vincit amor! Hiszek az Igazságban és a demokrácia győzelmében! Huj, huj hajrá!

A szónoklatot hallván Miklós arcán észrevehető változás ment végbe. Iszonyodva néztem, hogy derül fel majdhogynem sírásra görbülő szája, hogy tér vissza toma fényű szemébe az egészséges csillogás, s hogy tör ki egyszerre örömtáncban.

-- Köszönöm, hugi! Köszönöm!

-- Hékás! Ide az albummal! -- rivalltam rá, hiszen ekkor még nem is realizáltam Delinke lánglelkű szavalatának értelmét.

-- Majd ha augusztusban piros hó esik! -- replikázott meterológiai unikummal Miklós. Azzal sarkon fordult, és ugrándozva eltűnt. Dermedten bámultam utána.

Lassanként minden megvilágosodott. Az albumnak búcsút mondhatok de ami talán még ennél is rosszabb: hiába fordultam becstelen eszközökhöz, nem értem velük célt. Semmi eredmény s ráadásul oda a becsületem! (Na és persze elment egy csomó pénz a plakátok fénymásolására.) Azt hiszem, át kell gondolni az eddigi taktikát, és radikális kúrát tenni mindenütt. A Csapody-album megszerezését egy időre elnapolom.

Szomorú, nem?

ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.