Kedves olvasóim! Bizonyára emlékeztek még, mily ígéretet tettem egykori kedvesemnek, Pircsinek (aki maneken és nagymenő). Mivel Piroskám volt olyan bohó, és elfeledte közölni velem annak a bizonyos Tökinek még a nevét is, a címéről nem is beszélve, így Poszátát bíztam meg…

Kedves Blogolvasók! Nagyon felzaklatott a Pirivel történt találkozás. Több okból is. Egyrészt azért, mert bűnnel terhelt lélekkel járultam elé (emlékezhettek a klotildos ügyemre), másrészt pedig -- persze ezt előre nem tudhattam -- igen-igen felkavart Piri közlendője is.…

Kedves Olvasók!   Egy időre megakasztom szántódi emlékeim felidézését, mert muszáj vagyok beszámolni az elmúlt napok eseményeiről is.   Mint arra bizonyára emlékeztek, Inez a matematikaórák számának növelését kérte tőlem, amit én örömmel teljesítettem (bár…

Kedves Blogolvasók! Úgy látszik, a Fátum elég hamar lehetőséget teremt számomra a bosszú végrehajtására. Mint arra az előbbiekben utaltam, Gitti súlyos árulást követett el ellenem. Amint ez megtörtént, és megírtam bejegyzésem, csörgött a telefonom. Piroska volt az.…

Kedves Blogolvasóim! Ma reggel Pestre utaztam. Gondolom, Ti is meglepődtök, vajon mi vitt rá, hogy szünidőben a székesfővárosba látogassak, hiszen már vacatio van. Nem is titokzatoskodom tovább: az ok, amiért a Baranya IC-re szálltam, Piroska!!! A múltkori fényképes eset után…

süti beállítások módosítása