Vanakkam, kedves Olvasók!

Húsvéthétfő lévén úgy döntöttünk spanjaimmal, hogy meglocsoljuk nőismerőseinket. Bár ez egy keresztény ünnep, volt bennünk ennyi vallási tolerancia. Én otthonról kölcsönkértem apa kölnivizét, Jagannath is hozott parfőmöt hazulról. Alvaró úgy döntött, inkább friss vízzel kedveskedik a leányoknak, amit az ártézi kútról hozott.

Végiglocsoltuk Jagannath rokonait meg az osztálytársainkat is, sőt utóvégre betértünk Alvaró rokonságához is, ahol elmondhattam csodálatos költeményemet:

-- Brahma és Visnu
Mi most locsolkodunk.
Visnu és Brahma
Pirostojást adj ma!

Igen szellemesnek tartottam ezt a verset, és Alvaró nagynénje, Brigi is legalább annyira megörült a dolognak, mint a nyári olcsó dinnyének! Ott volt Farkas Aladárné Punyi Etelka is, aki Alvaró másod-unokatestvéreinek a nagymamája, és mellesleg Gyula mester is ismeri, mivel volt osztálytársa, Farkas Andrea is eme kiváló hölgy unokája.

A derék asszonyság előkapta a varázsgömbjét, és miután elénekelt egy ősi dalt és ködbe borult a szoba, réveteg arcából a következő gondolatok jutottak ki. (Még jó, hogy vittem zseblámpát, így a fényénél tudtam jegyzetelni.)

-- Nagy változásokat látok égen és földön! Egy mester, aki elment, visszatér. Egy apáca nem helyénvaló dolgot tett, és szíve alatt megfogant a bűnös viszony gyümölcse. Látok még egy lányt, aki nagyon hasonlít valakire, aki fontos volt szellemi vezetőd számára... és látok még sok-sok fizikaórán esett vicces esetet. Bár ezek közt vannak csillagászati témájúak is, bizony, lelkem-galambom!

Nagyot néztem ezen a jóslatom, és egyből elszállt minden duhaj hangulatom. (Pedig előtte olyan jó kedvem volt, mert már annyi piros tojást gyűjtöttünk, hogy még a kutyákat is megdobáltuk vele az utcában!) Aggadalommal töltött el az apáca említése, valamint a titokzatos lány a múltból... ugyan ki lehet az? Így hát lassan felkerekedtünk, magunkkal cipelvén Alvarót is, aki közben a távoli rokon kislányt fűzte:

-- Kelj fel, babám, kelj fel
Csifra nyosolyádból,
Adj egy piros tojást
Aranyos kacsódból!
Mert ha nem úgy lésen,
Vízipuskám késen,
Ablakodat kitárom,
Semed közsé locsolom!

Sajnos arra már nem jutott idő, hogy Alvaró rázúdíthassa a kútvizet a szikrázó tekintetű kis Szamantára, így hát Alvaró kénytelen volt beérni az Etelka nénitől kapott 2 éve lejárt szavatosságú csokitojással. De hát ajándék lónak ne nézd a fogát, nemde?

Üdv,
Bene Róbert

Vanakkam, kedves Olvasók!

A bolondok napján úgy döntöttünk bhaktivedantás haverjaimmal, név szerint Jagannathtal és Alvaróval, hogy csapunk egy jó kis murit. Ez a jó muri pedig abban állt, hogy borsot törünk az ellenség orra alá. Vagyis hát megszívatjuk őket. Szóval, értitek. Erre való az április 1. Az ellenség pedig nem más, mint a Tan Kapuja Buddhista Főiskola. Amiről tudva lévő, hogy az pite!

Fel is kerekedtünk rézharsogányokkal, és meg sem álltunk a Tan Kapuja épületéig. Ott trombitáltunk egy nagyot. Kár, hogy a portásnő kihívta a tányérspakásokat, de mi még időben elpucoltunk. Vicces, nem?

Üdv:
Bene Robi

Ui.: Azt elfelejtettem, hogy az egész hajnali háromkor történt. Ez az infó kell a poen megértéséhez.

Vanakkam, kedves Gyula-blogot Olvasók!

Vanakkam, kedves Gyula-blogot Olvasók!

Kimentem a minap a Nyulak szigetére jógagyakorlatokat végezni. Jagannath nem ért most rá, mert mennie kellett az anyukájával bevásárolni a Lidlbe,  Alvaró pedig elment pityókát kapálni az öreganyjával. Ennek következtében egyedül mentem ki jógázni. Az előzmények alapján érthető, miért: mindkét pajtásom elfoglalt volt. Szóval dolguk akadt. Elég az hozzá, hogy a jógázás mellett volt egy érdekes találkozásom is.

Éppen azon merengtem, hogy a csucsor-e a jobb vagy a hunyor, amikor rám köszönt Hintalan Hajnalka. Most már nem cserkészruha volt rajta, hanem pioníregyenruha. Vörös kendő a nyakában, úttörőkitűző a zubbonyán.

 -- Előre! -- szalutált a kedves lány. Majd hozzá rikkantotta. -- Elvtárs, szavazz te is a Magyar Dolgozók Pártjára!

Miközben én értetlenül pislogtam, Hajni kivette a kezemből a jógafelszerelésem.

-- Engedd meg, pajtás, hogy vihessem a csomagod! A jó úttörő ugyanis ott segít, ahol tud.

-- Köszönöm, kedves Hajnalka! Igencsak megváltoztál, amióta nem láttalak. Mi történt veled?

-- Ne is kérdezd, pajtás, Tóth Béla doktorandusz kosarat adott!

Meg kellett kicsit erőltetnem a fogaskereket az agyamban, hogy rájöjjek, kiről beszél a vörös nyakkendős lányzó. Aztán beugrott: az illető doktorandusz a Miskolci Egyetem Mikovinyi Sámuel doktori iskolájában, és már régóta tetszett Hajnalkának.

-- Képzeld csak, megírtam megismerkedésünk történetét egy blogra, és Béla megtalálta!

-- Tyű! -- csaptam a homlokomra. -- Lett belőle nemulass?

-- Lett bizony! Nagyon feldühödött. De rájöttem, hogy amúgy sem pálya. A szülei a dolgozó nép ellenségei!

-- Na, és a Spielhóznit, azt miért hagytad ott? A ruhád alapján gondolom, hogy már nem olvasod.

-- De nem ám! Azóta sokkal jobb olvasmányokat szereztem! Marx: A tőke, valamint a Lenin-összes. Nagy izgalommal várom Sztálin legújabb műveinek kiadását is, bizony. És a Тимур и его команда is igen üdítő olvasmány!

-- A blog miatt haragudott meg rád Béla?

-- Igen. Olyannyira, hogy még kommentet is írt! Mégpedig ezt: "Köszönöm szépen kedves Hajnalka, hogy megemlítettél a kis történetedben. Örülök, hogy érdemesnek tartottál arra, hogy közöld, egy férfi szólt hozzád.

Ha neked ez is degradáló, basszon meg az ipari áram egy gecis fasz helyett.

Maradok tisztelettel:
Béla, a vicces férfiú"

Beszélgetésünk azonban gyors véget ért, mivel Hajnalka észrevett egy malomkőkalapos nőt flangálni a korzón. Gyorsan eléugrott, és rárivallt:

-- Te sötétben bujkáló ellenforradalmár, reszkess!

Én is jobbnak láttam hát olajra lépni, hogy végre elkezdhessem a jógagyakorlatokat.

Üdv,
Bene Róbert

Ui.: A szigeten megkergetett egy shi-tzu.

Vanakkam, kedves olvasók!

Történt a minap, hogy Alvaró, Jagannath és én az óráink végeztével elindultunk ebédelni. Tudni való, hogy nálunk nincs ebédszünet, mivel azalatt a vaisnavások még képesek lennének elvégezni a Rabbiképzőt! Az egy pite hely! Nem kell nagy ész az elvégzéséhez, mert szórják az ötösökat. Szóval, könnyű.

Elmentünk tehát a Nyolcszög téri indiai ebédlőbe, és fejedelmein megebédeltünk. Én indiai vajas csirkét ettem Actifryban; Jagannath vöröslencsés burgonyacurryt. Alvaró sem maradt rest, előhámozta az újságpapírba csomagolt bányász-szendvicset (két szelet kenyér közt egy harmadik szelet kenyér). Miközben mi tömtük a majmot, ő így szólt:

-- Jaj, csak soká edd, hogy soká nézhessük! Ast mondta a sülém, nekem is ilyet süt, ha én is olyan jó deák lesek, mint azs Annus néni fia. Érzsem a drága jó sagát!

Amikor végeztünk, kimentünk a Margitszigetre jógagyakorlatokat végezni. Miközben az épülő híd vasbetonjai között kóricáltunk, Alvaro megosztotta velem, hogy ikerhúgai, Isaura és Lúcia Carmen szorgalomból kétesre álltak, ugyanis a hanyag és a változó minősítés közt ingadoztak. Osztályfőnökük -- Marika néni, közismertebb nevén a Marikás! -- azt mondta, hogy aki elmegy az Országos Középiskolás Illemtani Csapatverseny iskolai fordulójára, annak egy jeggyel jobbat ad. Több se kellett Isaurának és Lúcia Carmennek: már fél órával a kezdés előtt ott topogtak az iskolai könyvtár előtt, és parádés győzelmet arattak. Isaura olyan szabályos pukkedlit csinált, hogy a zsűrielnöknek leesett a szemüvege. Carmen Lúcia pedig olyan jól forgatta a fagylaltos kanalat, hogy az még Görög Ibolyának is díszére vált vón. Tovább is jutottak Marikás legnagyobb megelégedésére, és szerepeltek az országos döntőn. Ezt is megnyerték kis híján, de történt egy kis malőr! Carmennek tüsszentenie kellett, de mivel nem volt nála zsebkendő, így a függönybe fújta az orrát. Szomorú, nem? Marikástól kaptak egy méretes intőt ezért. Minek következtében rontottak. Szóval nem váltak valóra terveik. A végső osztályzat: hanyag!!!!

Szomorú, nem?

Bene Róbert

U.i: Jagannathot a Szigeten megkergette egy border collie.

Vanakkam, kedves Olvasók!

A nagy sikerre való tekintettel bemásolok Nektek még egy vicces történetet Gyula mester jegyzeteiből. Laksmi ugyancsak a kegyébe fogadhatott, hogy ilyen kincsre bukkantam! Íme:

Képzeljétek, kedves Olvasóim, milyen mókás dolog történt a nagy huncfut Salga Tibivel az érettségin! Hozta a formáját az ürge, nem hiába volt négy évig az osztály mókamestere! A koronát méltán hírhedt életművére azonban az érettségi vizsgán tette fel. Nagyon gyatrán szerepelt ugyanis a szerencsétlen pára a bizottság előtt, és a légkör igen nagyon kínossá vált. Az érettségi elnök szigorú arcát látva a magyartanárnő a körmét rágta, a matektanárnak pedig kiütközött a verejték a homlokán. (Még szerencse, hogy neje bekészítette neki a zsebkendőjét, amibe belehímezte a nevét.)

De a fizikatanár érezte magát a legkényelmetlenebbül, aki úgy érezte, nem tud kellően könnyű kérdést intézni a nebulóhoz. Igen ám, de ekkor a magyartanár ruhájának mintájáról eszébe jutott egy primitív kérdés, amit azon nyomban fel is tett.

-- Nos, Tibi, akkor mondd meg nekünk... Mi az abszolút nulla fok?

Tibi kissé megnyúlt arca egyből felderült.

-- Ezt az abszolút viccet nem ismerem, tanár úr!

A fizikatanár meglepetten nézett össze Predikatív kisasszonnyal, aki -- realizálván a félreértést -- gyöngyöző kacajban tört ki. Nemsokára így tett a fizikatanár is, az érettségi elnök pedig jóleső göcögéssel kísérte a nevetőkórust. Tibi meglepetten nézett körül, nem értette, mint nevetnek, hiszen még nem hangzott el a csattanó.

Hogy milyen érdemjegyet kapott a szegény flótás, azt a szárnyaló fantáziátokra bízom, kedves olvasók!

Jó, nem? Elárulom Nektek, olvasók, hogy én ezen nagyon sokat kacagtam. Megmutattam Jagannathnak is a Bhaktivedantáról, aki annyira röhögött, hogy nem tudta megcsinálni a Sirsászanát az rekeszizomláztól. Elmondta mindezt közös barátunknak, a szintén itt tanuló Pusoma Alvarónak, aki alig tudott megszólalni a nevetéstől:

-- Csókolom a kezsit, lábát annak, aki ezst kitanáta! Hahahahaha!

Szóval sikert aratott.

Üdv,
Bene Róbert

Vanakkam, kedves ifj. Farkas Gyula blogját Olvasó Publikum!

Ígértem Nektek vicces történetet. Ez nem velem esett meg, hanem Gyula mester egyik jegyzetében olvastam, és gondoltam, publikálom. Szóval képzeljétek, egyszer számítástechnika órán megkérdezte a tanár Salga Tibit, hogy hogy hívják azt a hálózati technológiát, melynek használatával egyféle nézőpontból a közös közeg osztható szegmensekre, melyek belső forgalma nem zavarja a többi szegmenst, másféle nézőpontból külön szegmensek kapcsolhatók össze és kommunikálhatnak egymással. Mire Salga Tibi azt felelte, hogy ez a lórumozás. Vicces, nem?

Üdv, Bene Róbert

Ui.: A helyes megoldás bridging.

Kedves Olvasók!

Elnézésteket, hogy nem írtam eddig. Volt egy kis összezördülésem a tányérsapkásokkal, mikor két bhaktivedantás csoporttársammal (Tóth Jagannathtal, akinek édesanyja indiai, és nevének jelentése "Visnu istenség", valamint Ruzsnavszki Kálmánnal) elmentünk az egyik közeli McDonald's-ba. Tudva lévő, hogy az igazhitű hindu szemében a marhahúsevés nagy bűn. Már Gandhi is megmondta, hogy aki tehenet levág, ugyanolyan bűnt követ el, mint aki bráhmant öl. Ezért demonstrálandó eme kannibalizmus ellen, fogtuk magunkat, és piros festékkel lefújtuk a sajtburgerakciót hirdető táblát. Az ám, csak hogy a vezetőség kihívta a yardokat, így sajnos volt egy kis kellemetlenségünk, amiről most inkább nem számolnék be, mert Gyula mester még kellemetlenkedne a végén. Elég annyi, hogy emiatt nem tudtam posztolni két hétig, de ígérem, legközelebb hallatlanul vicces történettel jelentkezem!

Üdv,
Bene Róbert

Vanakkam, Kedves Blogolvasók!

Képzeljétek, mi történt! Szombat reggel jelenésem volt a Lehel téri piacon, mivel házinénim, Jurida Sándorné Amália elküldött bevásárolni, ugyanis ott a legolcsóbb a kelkáposzta. A plusz szívesség azért járt a néninek, mert a minap kénytelen voltam használni Saratov porszívóját (gyakorolnom kellett ugyanis egynéhány ászanát, és a szőnyeg tisztasága hagyott némi kívánnivalót maga után).

Vígan battyogtam hát a piacon egyik standtól a másikig, amikor ismerős alakra lettem figyelmes: sötétkék kartonruha, csinos fehér bóbita a fejen... nahát, ez nem más, mint Marie, a szobalány a Ferenczy-rezidenciáról!

-- Bonjour, mademoiselle! -- köszönöntem neki illendőn. Marie bólintott, majd ment volna tovább, de én elkaptam a karját.

-- Hogy van Ferenczy kisasszony?

-- Engessen, fiatalúr, sietnem kell -- igyekezett lerázni Marie, de látván elszántságomat, végül kötélnek állt.

-- Rosszul, nagyon rosszul -- sóhajtott. -- A minap jártam bent nála a szanatóriumban. Most újfajta kezelést kap: sokkterápiával akarják kigyógyítani a prímszámfóbiájából!

-- Hogyan?

-- Beküldik egy szobába, ahol a falra prímszámokat festettek. Ez már önmagában ijesztő lehet szegénynek, de ez még mind semmi! Ápolója, Helmut leülteti egy székre, és mondani kezdi neki: három! öt! hét! tizenegy! tizenhárom! tizenhét! tizenkilenc! huszonhárom! Szegény Skolasztika kisasszony pedig remegni kezd, de igyekszik visszatartani magát.

-- És aztán?

-- Az a kegyetlen Helmut tovább folytatja: 83! 109! 271! Skolasztikát ilyenkor már az ájulás kerülgeti.

-- Uramisten!

-- Aztán múltkor az embertelen Helmut -- arcán galád mosollyal -- imígyen szólott: "Kissasszony, figyeljen csak! 2^43112609-1!" Skolasztika ráemelte ijedt tekintetét, várt néhány másodpercet, míg lefuttatta agyában a Miller--Rabin-féle valószínűségi prímtesztet, majd felkiáltott: "ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!" Menekülni próbált, de Helmut kulcsra zárta az ajtót, és sátáni kacajjal figyelte a vergődő Skolasztikát.

-- Ez igazán rémes -- állapítottam meg, és gyorsan elköszöntem Marie-tól, mert tudtam, lesz az albérletben nemulass, ha nem érek haza időben a szajréval. Szomorú vagyok, amiért így alakult Skolasztika sorsa, hiszen ő volt ama galambszín kosztümös lány, aki megdobogtatta a szívem annó, mikor még divatban volt a tangó. Mivel később megtudtam, hogy ő Gyula mester arája, érthetően visszavonultam, most viszont, hogy szalmák lettek mindketten, talán megérné próbálkoznom. Tudok egy-két gyakorlatot, amik kihozhatnák Skolasztikát az őrületből!

Marie-nak azonban mennie kellett. Még sok dolga volt. Képzeljétek, kedves olvasók, a Story4 TV nézhetetlen időpontba pakolta a Dallast, és Ferenczyné elhatározta, hogy addig nem nyugszik, amíg vissza nem juttatja a főműsoridőbe kedvenc műsorát. Ezért úgy döntött, hogy az alkalmazottaival felháborodó leveleket írat a tévének, amiket különböző postákon kell feladni a tömegesség látszatát keltve. Csalafinta egy asszonyság, nem hiába ünnepelt díszdoktor!

Üdv,
Bene Róbert

Vanakkam, kedves Olvasók!

Vanakkam, kedves Olvasók!

Az elmúlt posztok igen tragikusak voltak, és sajnos nekem is megvan a magam baja. Természetesen ez a Guru kálváriájához képest semmiség, én mégis elmondom. Bizony, kemény féléven vagyok túl, nagyon sokat tanultam. Persze, a minőségi diplomáért szenvedni kell! Ám én az éjszakákba nyúló tanulások során mégis elbizonytalanodtam, hogy jó helyre járok-e?

Kedves Gyula guru blogját olvasó közönség!

Folytatom az események ismertetését. Remélem, ezután mindenki számára világossá válik, hogy miért vettem át a diárium írását. Tehát úgy volt, hogy Gunda hajója déli 12.00 órakor indul a Vigadó térről, le a Dunán, hogy aztán elérjen majd egy számomra ismeretlen nevű bolgár kolostort. Állítólag az épület nem a parton van, hanem Bulgáriában majd egy cincár vezeti az apácajelölteket a kolostorba, ahol várja már őket a főnöknő. Úgy hallottam, elég szigi az öreglány!

Elég az hozzá, hogy Gyula gurunak reggel még órája volt, ami az Ergonómia nevet viselte. Úgy számolt, hogy az óra után még ráérősen elérheti az induló hajót, és megszerezheti a diárium kódját. Sajnos nem így történt! Brahma felesége, Szaraszvatí, a tudás istennője nem segítette Gyulát a jövőbe látásban...

Történt ugyanis, hogy a Guru karórája csütörtököt mondott, és egyszerűen leállt! Ezt azonban  ő nem realizálta, és abban a hitben volt, hogy még tömérdek az ideje. Kedélyesen eldiskurált hát a tanárral, fizikaórán történt vicces esettel szórakoztatta a vécét hipózó takarító nénit, és még arra is jutott ideje, hogy a Goldmann-menzán elfogyassza ebédjét (kelkáposztafőzelék sertésvagdalttal, mindössze 295 HUF-ért). Lefogadom, eközben már arról ábrándozott a Guru, hogyan fogja törölni a hitelét rontó bejegyzéseket.

Csak akkor döbbent meg, amikor meglátta a toronyórát: alig negyed órája volt kiérni a hajóhoz! Nosza, felkapta a nyúlcipőt, és illa berek, nádak, erek ki is rohant nagy lóhalálában a Vigadó térre! Az utolsó pillanatban érkezett...

Én ezalatt már tűkön ültem, mert (lyukasórám lévén) kibattyogtam a kikötőbe, hogy ott legyek a kód átadásánál mint tanú. Kedélyesen elcsevegtünk Gundával. A leendő szerzetesnő elmesélte, hogy bizonyos szerelmi praktikákban szokás ortodox apácák tanácsát kérni, mert ők nagyon értik ám a csíziót! Erősen javallott például szenteltvizet tenni az öblítővízbe, amikor a fehérneműjét mossa az ember.

Telt-múlt az idő, és Gyula sehol. Addigra már felszállásra szólították az utazókat, így Kunigunda is kénytelen volt engedelmeskedni. Nagy kő esett le a szívemről, amikor végre-valahára feltűnt Gyula mester.

-- Hála a kibertérnek -- lélegzett fel. Gunda hevesen integetett a fedélzetről, ám ekkor hirtelen... felberregtek a hajócsavarok, forogni kezdtek a lapátkerekek, és lassan, nagyon lassan megindult a hajó.

-- Elkéstem... -- suttogta a Mester kétségbeesett tekintettel, de nemsokára új erőre kapott.

-- Gunda!!! A kódot!!! -- üvöltötte teli tüdővel.

-- Máris! -- süvített vissza az apácajelölt. -- A kód pedig nem más, mint...

Nem az én szavam akadt el, kedves Olvasók. Hanem -- minő szerencsétlen véletlen! -- a hajókürt szólalt meg ebben a végzetes minutában. Oly öblösen, diadalmasan szólt, hogy sajnos egy hangott sem lehetett érteni abból, amit Kunigunda mondott.

Hogy mi volt eztán, inkább nem részletezném, Olvasók. Úgy kellett a Gurut eltámogatnom a kollégiumig, és Sz. Péter gondjaira bíznom (mivel nekem mennem kellett "Ájurvédikus dietetika" szemináriumra), annyira összetört szegény. Nem is csodálom! Hogy fog eztán posztolni a diáriumba? De úgy tűnt, hogy már ez sem érdekli. Péter elmondása szerint naphosszat csak ült az ágyánál, és a semmibe bámult. Még a kosborjait is elfelejtette este meglocsolni!!! Péter javára legyen mondva, ő pótolta ezt.

Ajajajaj, Olvasók, mi lesz így?

Üdv,
Bene Róbert

Ui.: Gunda küldött a kolostorból egy fényképet, amely a beöltözése napján készült. Alaposan megnéztem, hátha ráírta a kódot, de ez persze eszébe se jutott. Jellemző!

Vanakkam, kedves Gyula-blogot olvasók!

Felmerülhetett Bennetek a kérdés: vajon miért nem kerültek elvátolításra az elmeháborodott F. Kunigunda kisasszony által írott posztok? Nos, a válasz pofonegyszerű. Mivel Gyula mester kódja az említett némber birtokában van, Gyula nem tudja törölni őket. Én pedig szintén nem, mivel nekem csak posztolási jogom van, és csak a saját bejegyzéseimet törölhetem. A moderátori jog a Guru kezében van, azaz dehogy, most már sajnos Gunda kezében. Így akár magát az egész blogot is törölheti!!!!

Ajaj, ezt csak most realizáltam. Sürgősen béketárgyalásokat kell folytatnom az említett nőszeméllyel, mielőtt ez a csodás gyűjtemény örökre eltűnik az éterben...

Fel is kerestem hát Gundát albérletében, amelyet hörcsögeivel -- Weierstrass, Bézout és Lagrange nevezetűek -- osztott meg. Minden vaisnavatudásomra szükség volt ahhoz, hogy a bizalmába férkőzzek, és kifagassam titkairól. Kisült, hogy Gunda azért kezdett zsarolási manőverbe, hogy ily módon tántorítsa el a Gurut a blogolástól. Azt remélte ugyanis, hogy ha a mester kevesebbet foglalkozik elektronikus diáriumával, több ideje lesz számára, és köztük lángra lobbanhat a szerelem. Egy megbomlott elme logikátlan okfejtése ez. Ezt ő is belátta, és elmondta, hogy már nincs szándékában ártani. Bár én ezt nehezen hiszem, hiszen Gundát igen megátalkodottnak ismertem meg. Szerencsére mindig a zsebemben hordom a jobbra tört svasztikámat, amely Visnu és Ganésa erejét jelképezi a gonosszal szemben, így teljes biztonsággal cseveghettem.

-- Visszaadod a jelszót? -- kérdeztem, amire csak néma csend volt a válasz. Majd nagysokára:

-- Azt csak személyesen Gyulának mondhatom el. Ne aggódj! Nem akarom törölni a blogot. Nézd, a lakásomban már kikapcsolták a netet! Holnap utazom is... Bulgáriába!

-- Mii-csoo-da??? -- kérdeztem szemelkerekedve. Mire Gunda meglengette hajójegyét, és elmesélte, hogy belépni készül a rilai kolostorba, ahol a hetekben kezdi majd meg noviciátusát. (Ti. Gunda ortodox.)

Meglepő fordulat, ugye?

Üdv,
Bene Róbert

Vanakkam, Kedves ifj. Farkas Gyula digitális diáriumát olvasók!

Itt Bene Róbert, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola I. éves vaisnava jógamester (BA) szakos hallgatója posztol. Azt hiszem, előző bejegyzésem kissé homályosra sikeredett, mivel Ti nem tudhatjátok, Olvasók, mik voltak azok az elmúlt napok szomorú történései. Nos hát, tudva lévő, hogy Gyula mestert jó ideje üldözte egy zsaroló, mint ahogy ez a blogban több ízben említtetett is. A zsaroló először új nicket regisztrált, amely hasonlított a Guru nevéhez, ebből pedig azt a téves következtetést vonhatták le a kommentelők, hogy Gyula mester szól hozzá idétlenségeket. Holott nem! De ez még mint semmi. A zsaroló tönkretette Gyula fizikaórai vicces eseteket tartalmazó füzetét, darabokra szaggatta, és még temperával is összekente, hogy olvashatatlan legyen.

Sajnos nemsokára valahogy hozzájutott mesterem Neptun-kódjához, és hogy újabb borsot törjön orra alá, felvett a Neptunon (ami nagyon bonyolult) mindenféle hülyeséget.

De ez még mindig nem a legrosszabb. Van ennél rosszabb is! Gyula mester egy ízben azt a kinyilatkoztatást tette, hogy blogját nehezebb feltörni, mint a Pentagont, mivel nagyon fifikás a jelszó! Nekem nincs szerencsém ismerni az ő jelszavát, így nem tudom ezt megítélni, de bízom a jó jelszóválasztási képességeiben. Sajnos, úgy tűnik, a zsaroló még több fifikával rendelkezett (fájdalom, hogy ez kell mondanom), ugyanis... ugyanis... megszerezte a jelszót. Nem elég, hogy megszerezte, de rövid úton meg is változtatta a beste. Bár Gyula mester azonnal realizálta a szörnyű helyzetet, és folyamatosan próbálkozott a jelszó kitalálásával, ez sajnos nem sikerült. Hiába, néha még a legkiválóbb elme is alulmarad a mérhetetlen gonoszsággal szemben! Azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom Bana Asura lányát, Usát, aki hatékony divine Joga-gyakorlatokat hajtott végre, aminek következtében csodálatos Sziddhikre tett szert. Varázserejét azonban nem gonosz célokra akarta felhasználni. De tehette volna!

Gyula mester tehát kénytelen volt tehetetlenül végignézni, amint a zsaroló az ő nevében posztol, az ő nevében kommentel. Reménykedett, hogy csak rémálom az egész. Próbált engem is elérni, de én éppen a nagyon kemény vizsgáimra készültem, ezért kikapcsoltam a telefonom. A vizsgaidőszak második felében pedig jógatáborban vettem részt, ahová  -- érthető -- nem vihettem magammal semmiféle olyat, ami a modern civilizáció része. Csendben kellett meditálni, nem szólhattunk egymáshoz, a napi eledelünk pedig egy fél szem szilva volt. Testileg-lelkileg feltöltődve érkeztem haza onnan, és akkor láttam, hogy e-mail fiókom csordultig telt levelekkel, amelyek olyan címeket viseltek, mint "FONTOS!!!!!!!!!!!", vagy: "AZONNAL ELOLVASNI!". Megfogadtam az utasításokat.

Kiderült, hogy Gyula guru kémkedésre akart felszólítani, hogy együtt állítsuk meg a rejtélyes zsarolót, illetve, hogy posztoljak valamit a blogba, lévén az én jelszavam sértetlen. Egy poszt tisztázhatta volna ezt a régóta dagadó ügyet. Én azonmód be is kapcsolódtam a nyomozásba, mely megállapította a zsaroló személyét. Nem volt az más, mint a félőrült Gunda (gy. k. Ferenczi Kunigunda)!

Hogy ezután milyen fordulatokat vettek az események, arról a következő posztban számolok be.

„Aki nem tud, és nem tudja, hogy nem tud: ő együgyű, és hagyjátok békén!

Aki nem tud, és tudja, hogy nem tud: ő okos, és tanítsátok!

Aki tud, és nem tudja, hogy tud: ő alszik, ébresszétek fel!

Aki tud, és tudja, hogy tud: ő bölcs, és hallgassatok rá!” 

Üdv,
Bene Róbert

Kedves ifj. Farkas Gyula digitális diáriumát olvasó Közönség!

Sziasztok!

Befejezem a blogot (a.k.a. digitális diárium). Ráuntam. Akit érdekel, ki állt ifj. Farkas Gyula mögött, hát üzenem: én. Hihihi!

Pusszancs,

Kata

Kedves Blogolvasóim!

Ma az Ellenőrzőn is publikáltam, így közvetve ismét az Index címlapján kötöttem ki. Örülök, hogy a 300. bejegyzésem éppen ilyen nemes ügyet karol fel. Egyszerre szeretnék ugyanis küzdeni a közoktatás romlása és a feketegazdaság burjánzása ellen. Olvassátok, mit írtam az ellenőrzőre:

Ifj. Farkas Gyula -- a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon -- meglepő, de cseppet sem mulatságos felfedezését osztja meg velünk. Az ELTE ÁJK iwiwes honlapján kész szakdolgozatokat lehet venni, segédanyagokkal, jegyzetekkel, piszkozatokkal együtt.

Kedves Ellenőrző Blog!

Történt a minap, hogy egyik ismerősöm csatlakozott az iwiwen az ELTE ÁJK nevezetű klubhoz. Mivel mostanában szerény személyem is posztolt néhány dolgot a felsőoktatásról és elmerengett azon, hogy a jog vajon bölcsészettudomány-e, ezért magam is végignéztem a klubban. Amit ott találtam, az legsötétebb rémálmaimat is túlszárnyallta. A főoldalukon ott virít a link: http://sites.google.com/site/humanszakdolgozat/. Itt pénzért lehet szakdolgozatot venni humán témában. Megállt bennem az ütő is! Bár az oldal kezdetben csak azt ajánlja, hogy segít a szakdolgozatra való felkészülésben, később azonban már kerek perec kimondják: a delikvens helyett fogják megírni a dolgozatot. "Megírás után átadjuk neked a segédanyagokat, jegyzeteket, piszkozatokat, linkeket, utalásokat, könyvcímeket tartalmazó dokumentumot, hogy gyorsan és hibátlanul fel tudj készülni a témából, és megdicsérjen a konzulens: látja milyen lelkiismeretesen foglalkoztál a szakdolgozat írásával."
Ez a cinizmus engem nagyon felmérgelt. Különösen szomorúnak tartom, hogy mindez jogászberkekben történik. Még szerencse, hogy a reáliákba nem ártják bele magukat ezek a hüpék!
Szerintetek hová lehetne fordulni ez ügyben? Nem hiszem, hogy a felsőoktatást még tovább kellene zülleszteni ilyen módszerekkel.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Szerencsére kaptam sok támogató kommentet, sőt egy nagyon jó ötletet is. Mégpedig ezt:

kisstim 2010.02.07. 14:38:45

@ifj. Farkas Gyula: Kedves Gyula!

Túl sok mindent nem tudsz tenni. Meg hát nem is biztos, hogy bele kéne avatkozni mások életébe, aki akarja, mért nem írathatná meg mással a szakdoliját?
Ha mégis:
1. Hívd fel rájuk az APEH figyelmét. Ehhez nem ártana minimális személyes adatot megtudnod róluk, név, cím, telefonszám, bár sztem APEH mostanában már honlap alapján is szokott vizsgálódni. Megnézi, hogy az eddigi bankszámlás jóváírásokhoz tartozik-e számla és ha nem, hát szoppancs. Így a feketemunka ellen is tennél vmit. Számlát valszeg nem adnak, mert akkor min. duplájába kerülne a dolog.
2. Esetleg tehetsz feljelentést rendőrségen, de hogy ennek van-e értelme, hát nem tudom. SZtem nem tiltja ma törvény a szakdolgozatírást más helyett. :-)

Az ügyről továbbra is tudósítani fogok!

Kedves Olvasók!

Folytatom a felsőoktatásban való barangolást, mivel többen hiányoltatok néhány képzést. Nos, a paletta most sem vonultatja majd fel a felsőoktatás teljes színskáláját, de igyekszem néhány újabb árnyalattal gazdagítani a képet. Ezúton is segítségemre voltak barátaim, ismerőseim, csoporttársaim, valamint néhány jótevőm.

Kezdjük akkor a bölcsészettudományok krémjével, ami egyedül nem haszontalan, ez pedig a nyelvszak! Igaz, hogy nehéz bekerülni, de e révén kiválóan megtanulhatunk egy nyelvet, sőt még akár tolmácsnak is elmehetünk. Különösen hasznos jól bírni az ánglus, az alemán, a talján és a japáni nyelvet. Hozzá kell tenni, hogy ez ám egy nehéz szak (nem úgy, mint mondjuk a kommunikáció vagy az esztétika), különösen az első év végén az alapvizsga, ami felér két szigorlattal, és úgy szórják az embereket, mint a porcukrot.

Érdemes szót ejteni a művészeti szakokról, de csak röviden. Ezekről ugyanis azt kell tudni -- Zeneakadémia, Színművészeti, Képzőművészeti --, hogy csak protekcióval lehet bejutni, vagy nagy nehézségek árán, és a cél érdekében már kisgyermekkortól mindent a művészetek oltárán kell ám feláldozni.

Térjünk át kicsit a külkerre! Arról azt illik tudni, hogy aki jó nyelvekből, annak ide illik beadni a jelentkezését. Nagyon erős ugyanis itt a nyelvoktatás, és a hölgyek felhozatala is igen jó, mivel ide járnak ám az ún. Miss Puncik.

Vigyázni kell azonban az úgynevezett diplomagyárakkal, mert ezeknek igen rossz a hírük. Gondolok itt a mindenféle főiskolákra. Rendes ember be ne tegye ide a lábát, mert nem a Tudomány malasztját élvezi, hanem keserűen csalódik majd! El is mondom, hogy valakinek az unokatestvérének a főnökének a lánya (állítólag valami Szandi) látta -- a saját szemeivel --, hogy egy álláshirdetést oly módon fogalmaztak meg, hogy informatikust felveszünk, kivéve (!) Gábor Dénesen végzetteket. De ez még semmi! Valakinek a lányának az unokatestvérének a főnöke (bizonyos Feri) látott olyat, hogy közgazdászt felveszünk, kivéve (!) Károly Róberten végzetteket. És ha ez még mindég nem lenne elég, akkor elmondom, hogy valaki főnökének a lányának az unokatestvére (bizonyos Laca), olyat hallott, hogy jazz-harsonásokat keresünk, kivéve (!) Kodolányin végzetteket. Na, ezt adjátok össze!

Múltkor kimaradt, hogy az állatorvosi képzés milyen nehéz, mivel ott a páciens nem képes megmondani, hogy mije fáj. Ezért sokkal nehezebb, mint az orvosi. De lényeg, ami lényeg: "fogász, jogász -- nem doktor!".

Az informatikai képzések kapcsán annyit szeretnék elmondani, hogy az informatikusoknak nincsen magánéletük, helyette a neten lógnak vagy programokat bütykölnek, esetleg LAN-partiznak a cimboráikkal.

Remélem, mindenki talált kedvére valót!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

P.S.: Nusit a füzet bemutatása után kirúgtam.

Kedves Blogolvasóim!

Vizsgaidőszakommal rég végezvén napjaimat pátriámban, Szederkényben töltöttem. Elhatároztam, hogy végre üzembe helyezem a "Jövő emlékei" pályázaton nyert blu-ray lejátszómat, hogy immáron sokkalta jobb minőségben nézhessem a kosborokról szóló dokumentumfilmeket. Elő is kerestem a csomagot, és már épp megbontani készültem, amikor éles csengetés sikoltott házunk csendjébe. Édesanyám ajtót nyitott, és a küszöbön nem más állt, mint a postásnő, Jutka néni. (Zoli fia idén jelentkezik a BGF Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolai Karára, mert minden vágya, hogy kis munkával nagy pénzt keressen!)

Jutka egy küldeményt hozott, egy méretes dobozt, melynek feladója jóapám, id. Farkas Gyula. Nocsak -- vakartam a kobakom --, vajh mit akarhat a fatér? Kisült, hogy apám a doboz tartalmát karácsonyi ajándéknak szánta részemre, csak kissé elkésett vele. Ennek pedig két oka van: 1. Szokása szerént ismét Lenin utcát írt a címbe, holott már jó pár éve nem így hívják. 2. Úgy emlékezett, hogy ortodoxok vagyunk, és elég, ha januárban ér ide az ajándék.

Nem fogjátok kitalálni: egy blu-ray lejátszót küldött az öreg, ami a doboz alapján szakasztott mása annak, amit a pályázaton nyertem!!!

Úgy döntöttem, az egyiket áruba bocsátom, ha 1000 Ft-ot kapok érte, már az is megéri, hiszen ennyivel kevesebbe fog kerülni a legújabb botswanai botanikai szaklap előfizetése. Sikeresen végbe is ment az üzlet: a vevő egy bizonyos Magyar Gréti volt, akit Gitti ajánlott. Gréti ugyanis Gitti régi évfolyamtársnője, akivel még a képzőre járt együtt, csak Gréti az első év után átment levelezőre, ugyanis teherbe esett Manócskával. A boldog vevőket, akik harmadáron jutottak hozzá a blu-ray lejátszóhoz, a piktúrán láthatjátok. (Manó kicsit türelmetlen, mivel már nagyon szeretett volna hazamenni, hogy megnézhesse az új lejátszón az Ufók a padláson c. filmet.)

Miután a vevők elmentem, fütyörészve bontogatni kezdtem a fatér küldeményét. Ijedten konstatáltam, hogy itt valami nem kóser! A várva várt lejátszó helyett ugyanis -- faforgácsba ágyazva -- néhány tubus temperát, képeslapokat, malomjátékot, "Ötéves terv" társasjátékot, illetve citromsárga nyakkendőt (kis piros elefántokkal) találtam, felcímkézve: Gyula magzatomnak, Endre unokámnak stb. Micsoda pech! Át is mentem Gittihez, nem lehetne-e megegyezni Grétivel a visszavásárlásban, de Gitti lebeszélt erről, mondván, hogy Manócska nagyon a szívére venné.

Úgy gondoltam, nővérem véleménye ellenére mégis csak megér egy próbát. Így hát felcsaptam a telefonkönyvet, és kikerestem Gréti számát. Sikerült is beszélnem vele, és megegyeztünk, hogy majdnem eredeti áron visszavásárolhatom. A tranzakció létre is jött, el is utaztam Harkányba, ahol gyorsan lebonyolítottuk az adás-vételt. Azért kellett hozzájuk menni, mert Gréti és csemetéje éppen utazni készültek: a kedves anyuka ugyanis bébiszitteri állást kapott Barcelonában.

Öreg este volt már, mire hazaérkeztem, így csak másnap próbáltam üzembe helyezni a lejátszót. Kibontottam a hullámpapír csomagolást, és majd megállt bennem az ütő: a masinába a komisz kis Manó beletörte a színes ceruzáit (okkersárga, lapulevélzöld, parasztrózsaszín). Oda a pénz, oda a lejátszó!

Micsoda szerencsétlenség, úgy-e, olvasók?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának V. éves (10. féléves) hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon, osztatlan, kredites képzésben, nappali tagozaton, államilag finanszírozott helyen (ANÁ)

Szia, kedves Olvasóim!

Ahogy ígértem, folytatom a bükki túra jegyzőkönyvezését. Maga a túra kellemesen telt volna, ha nem merül le idejekorán a fotóapparát, melyet utántölteni nem tudtunk a hanyag Novák Nusika miatt. Forrt is bennem a düh visszafelé úton, és elhatároztam, hogy másnap rendkívüli kosborcsapati gyűlést hívok össze.

Meg is jelentek hát lakásomon a tagok, Nusika is helyet foglalt írógépénél, és időnként örömködve felsikoltott, ha megtalált egy-egy betűt.

-- Nusika, írja, legyen szíves -- kezdtem. -- 2010. 01. 26-án N. Anna oly mértékű fegyelmezetlenséget és hanyagságot tanúsított, amiért kénytelenek vagyunk őt megrovásban részesíteni. A vonatról való lekésése, s ezzel együtt a kosborcsapatnak a pótakkumulátorától való megfosztása miatt köteles jóvátételt fizetni, amely jelen esetben doktor Csaba Margit: Amit a fiatalasszonynak tudnia kell c. művének beszolgáltatását jelenti.

Nusika szeméből apró könnycsepp gördült le: ez a könyv a kedvenc volt, melyet anyuskájától kapott, stafírungja egyik legértékesebb darabjaként.

-- Nem lehetne valahogyan kiváltani? - kérdezte és belekezdett magyarázkodásába - Az történt, hogy rossz vonatra szálltam, és meg sem álltam Bécsújhelyig. Ott jött egy kalauz, akitől megkérdeztem, hogy jó vonatra szálltam-e. Mire ő: persze, hát nincs ennek semmi baja. Tehát félreértett a kedves kalauz bácsi. Bennem viszont már nyilvánvalóvá vált a dolog: nekem nem itt kellene ülnöm.

-- Jól van -- mondtam, mert már untatott a locsogása --, megtarthatod a könyved. De cserébe százszor le kell írnod egy füzetben, hogy aszongya: "Soha többé nem leszek ilyen szertelen." Megegyeztünk?

-- Meg, meg -- lelkendezett Nusika --, és ígérem, hogy soha, de soha többé nem fogok ilyen komiszul viselkedni.

Ebben magam is biztos voltam.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Bloglvasók!

Mivel közeleg a felsőoktatási intézmények valamelyikébe való jelentkezés ideje, úgy döntöttem, hogy blogom rendszeres olvasóit megörvendeztetem azzal, hogy összegyűjtöm, melyik egyetemen-főiskolán mi várhat rájuk. Nagy körültekintéssel láttam a munkának, és több ismerősömet meginterjúvoltam, sőt még Poszátát is bevontam a feladatokba. (Aki 4,4-re teljesítette első félévét, úgy gondolom, ez is valami!) Tehát:

Kedves Blogolvasóim!

Folytatom a bükki túra jegyzőkönyvezését. A Tiszainál leszállván ismerős khakiszín öltözék ötlött a szemembe. Nem volt ez más, mint Hajnalka, aki most végezvén vizsgáival a kohómérnök szakon, éppen Budapestre indult. Szerencsére még volt annyi ideje, hogy megossza velem egyik régi-új udvarlója történetét, amely 2008. augusztus 14-én, 10.53-kor meg is jelent az ostobapasik.blog.hu-n:

"Nemrég találtam rá erre a blogra, és úgy gondoltam, az én történetem is bizonyára érdekel titeket.

Tudni kell, a pimasz csókák engem se kerültek el, pedig dundika vagyok, de hát a jókedv meg a sok kuncogás, úgy látszik, mégis csak vonzza a srácoszokat!

Súlyomat nem csak a kacajnak köszönhetem, hanem hogy szeretek édes süteményeket eszegetni, leszopogatni a krémesek tetejét. Talán nem csudálkoztok rajta, hogy az eset is egy cukiban történt... pontosabban nem is cukiban, hanem egy büfében, ahol árultak finom péksütiket is. Összefolyt ám a nyál a számban, annyira, hogy ha akartam volna, még buborékot is fújhattam volna belőle! De nem vagyok ám én ilyen hebrencs, egyetemre járok, mert álmom, hogy kohómérnök legyek!

Beültem tehát egy süteményeiről méltán híres Falóba, és rendeltem egy ínycsiklandozó puncsos minyont. A pultnál állva a mögöttem várakozó zömök, szemüveges fickó csak úgy meresztette a gülüjeit, de én úgy tettem, mintha nem látnám. Már éppen indulóban voltam, hogy a kézhez kapott süteménnyel helyet foglaljak valamelyik asztalnál, amikor a pali megszólított:

-Minyont rendeltél?

-Aha...- nyögtem ki csodálkozva.

Azt hittem, szegény pasasnak bepárásodott az okuláréja. De nem ez történt! Hamarosan kisült, hogy egy tréfa áldozatává váltam! A flirt így folytatódott:

-Tudod, mi a minyon?

-Ööö... mi?-rebegtem rosszat sejtve.

-Hát-és már-már pukkadozott a nevetéstől -amit a majom kinyom!

Tudni kell rólam, hogy szeretek ám bruhaházni, de ez a vicc olyan hatással volt orcámra, mintha citromba haraptam volna! Mondtam is neki:

-Srácosz, rám várnak!

Azzal faképnél hagytam. (A minyont persze útközben befaltam.) Úgyhogy ezúton is üzenem nektek, skacok, hogy próbálkozhatnátok eredetibb szövegekkel is!

Pusszancs:

Hintalan Hajnalka"

A történet csattanója, hogy kisült: az a bizonyos minyonos srácosz nem más volt, mint Tóth Béla doktorandusz a Nehézipari Műszaki Egyetemről, aki régebben megdobogtatta Hajnalkánk szívét. Akkor azért nem lett semmi a románcból, mert Skolasztika egy pizsamaparti keretein belül lebeszélte barátnőjét a Bélával való ún. kavarásról.

-- Most azonban, hogy Suli diliházba került, mert kiderült róla, hogy hiányzik egy kereke -- magyarázta Hajni --, úgy döntöttem, hogy egy ilyen ketyós érveire mégsem lehet hagyatkozni, mivel gyogyós.

-- Szakításunk óta én sem tudok róla semmit -- szúrtam közbe.

-- Szóval úgy döntöttem, felcsípom Bélát -- foglalta össze Hajnalka.

-- Sok sikert, lány! -- köszöntem el ismerősnőmtől, aki a hosszú adomázás miatt lekéste vonatát. Még szerencse, hogy volt nálam egy Vadász szelet, hadd tömje a majmot a lány, amíg a következő vonat indulását várja! Nekünk ugyanis mennünk kellett: vártak a zuzmók!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

P. S.: A történet a Szakítósblogon is megjelent, és szintén fergeteges sikert aratott 2008. augusztus 21-én.

Sziasztok, kedves Blogolvasók!

A hetem kellemesen telt, mert végre sort keríthettünk egy túrára a kosborcsapattal (mely -- megjegyzem -- az egyetlen legitim csapat) a Bükkbe. Számos kilométer a lábnak, friss levegő a tüdőnek, pompás zuzmók a szemnek, és agytekervényeinknek pedig botanikai témájú bar-kochba a sebesvonaton a Délivasútig, majd a gyorsvonaton Miskolc, Tiszai pu.-ig. Hát kell ennél több egy fiatal egyetemistának? A vonatút majdnem 8 órán át tartott, de úgy repült el ez, mint egy pillanat, mivel Bandi szerencsére elhozta a Kockaéder-cédéjét. Alapmatematika, de még mindig jobb, mint subidubi-vokálokat hallgatni a holdvilágról, az elhagyott kedvesről és a Margit-szigeti andalgásról. Elhangzott Gizi néni kedvence is, igaz, szájízünk szerint átdolgozott formában:

"Csak egy lánctört, mit számolgattam én,
Limeszekkel nem volt eredmény;
A részeredmény itt a papíron,
De a többit nem tudom."

Sajnos azonban a Délivasútnál történt egy kis malőr. Csapatunk gépírókisasszonya, N. Anna (közismertebb nevén Nusika) rettenesen megkívánta a vattacukrot, így amíg mi a megfelelő vonatot kerestük, ő elszaladt az árushoz egy ötkoronással. Vártunk, vártunk, várakoztunk, csak nem akart jönni. Már éppen Josht küldtem volna hebehurgya húga után, amikor elindult vonatunk.

-- A nemjóját! -- vakarta a fejét Josh. -- Hát most mi lesz?

-- Mi lenne, mi lenne... hát majd utánunk jön egy másik vonattal -- vigasztaltam.

-- Az ám -- nyomta meg a PAUSE gombot a felhangosított cédélejátszón Bandi --, csak hogy nála maradt a termosz kávé...

-- Lárifári! -- mondtam, mert még ekkor sem vesztettem el nyugalmamat. -- Legfeljebb iszunk Red B***t. (Ez nem a reklám helye, de a történeti hitel érdekében ilyen torzított formában mégis kénytelen voltam publikálni eme ital nevét.)

-- ... és a fotóapparát pótakkumulátora -- fejezte be Bandi.

Mint akit villám sújtott, úgy rogytam vissza a másodosztályú fülke kopott műbőr ülésére. Innentől már nagyon gyászos hangulatban telt az utazás. Tudnivaló ugyanis, hogy a fényképezőgép aksija bizony igen hamar lemerül, ezért kellett még egyet magunkkal hoznunk. Ám a hebrencs Nusinak köszönhetően a fellelhető zuzmóknak csak igen kis hányadát tudjuk majd lencsevégre kapni. Ki is adtam az ukázt a csapattagoknak:

-- A meg nem örökített zuzmók emlékére adózzunk egy órás néma főhajtással!

Így hát a Tiszai pu.-ig gyászos csendben ültünk, a Kockaéder is elhallgatott. Mezőkeresztes-Mezőnyárád megállónál felszállt egy tisztes, őszes úr, aki mindenképpen beszélgetni szeretett volna velünk fizikaórán történt vicces esetekről. Szívesen el is meséltem volna neki a kvaterniós történetet, de fájdalom! kénytelen voltam ezúttal magamban tartani.

De az öregúr nem zavartatta magát, és adomázni kezdett.

-- Este van, este van, erők nyugalomba.
Ferdén van sraffozva az eperfa lombja.
Zúg az éji bogár, sebessége v-null,
F erő hat rá, azután elnémul.
Nyomatéka lészen valamennyi rögnek,
m tömegű békák szanaszét görögnek.

Komoly énerőről tettem tanúbizonyságot, amikor mindezt faarccal hallgattam végig. Sajnos nem mindenki ilyen sziklaszilárd jellem! Mint például a fegyelmezetlen Josh, aki nem átallott pukkadozni!!! Rászólni nem szólhattam (értelemszerűen), de figyelmeztetően rácsaptam kezére a fejesvonalzómmal. Majdnem feljajdult a szerencsétlen, de Bandi még időben befogta a bagólesőjét.

Csincse állomáson jött ellenőrizni a kalauznő (akinek hátsó feléhez néhány éve Tollmayer úr illetlenül közeledett), és kisült, hogy új útitársunknak nincs érvényes nyugdíjasigazolványa. Ennek következtében szerencsésen megszabadultunk a vén szivartól. Innentől már eseménytelenül telt az út.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Igen kedves blogomat Olvasó Közönség!

Kémem, Poszáta a minap fontos találkozóra hívott egy csendes sarki eszpresszóba. Sejtettem, hogy fontos dologról lesz szó, mégpedig egy korábbi megbízásommal kapcsolatban (a Csapody-album visszaszerzésére). Azt hiszem, kedves olvasók, felesleges itt most titkolóznom, mi is volt ez a hadművelet. Korábban csak azért nem számoltam be róla, mert félő volt, hogy Juli esetleg megtalálja netnaplómat és mindenről tudomást szerez. Most viszont mindent kitalálalok! Azt vettem ugyanis a diómba, hogy mivel Juli facér lett, viszont tudja, hogy hol van a Csapody-album, akkor talán a facér állapotának annulálásával kinyerhető lenne bodros fejéből az információ a becses ereklye hollétét illetően. Innentől pedig már pofon egyszerű lenne, ha Poszáta vagy valaki más, visszavenné...vagy ha vulgárisan akarunk fogalmazni, visszalopná! A lopás azonban itt nem helytálló formula, mivel ez az album a csapatunk kizárólagos tulajdona, az álnok B. Mikiék jogtalanul bitorlják csupán.

A csodásan eltervezett ötletem azonban dugába dőlt. Történt ugyanis, hogy Poszáta naponta nagy csokor virágot küldött az említett hölgynek, névjegykártyáján a rejtélyes "Titkos hódoló" aláírással, felcsigázván ezzel Júlia kíváncsiságát. Egy hétig küldözgette a csokrétákat, aztán döntő lépésre szánta el magát: szerelmes levelet írt a lánkának, melyben közölte, hogy szerda este 7-kor szívesen tenné tiszteletét nála. Az említett időpontban Poszáta fel is szerelkezett a megfelelő kellékekkel, úgymint: nagy doboz bonbon piros csokrétával átkötve, kezében illatos rózsaszálak. Mivel biztos akartam lenni a sikerben, még világhíres kölnimből is kémem rendelkezésére bocsátottam néhány cseppet. Minden remekül alakult.

Poszáta meg is jelent a Fehér Hajó utcai lakásban. Csengetésére azonban senki sem nyitott ajtót. Ismételt próbálkozás után a a szomszéd lakás ajtaja kinyílt, és a hajcsavarós, neglizsés szomszédnő felvilágosította kémemet:

-- Jaj, kedveském, hiába is csenget, itt már nem lakik senki!

-- Miii-csooo-daaaa? -- kerekedett el Poszáta szeme a szódásszemüveg mögött.

-- Ahogy mondom, tetszik érteni? El-köl-tö-zött! Vagy mondjam más nyelven? Mit néz, mint bornyú az új kapura? Do you speak English? Oder Deutsch? Usted habla Espanol? Spreek je Nederlands? Parlez vous francais? Tumi ingreji kotha bolo?

Az utóbbi kérdés hallatán Poszáta fejében derengeni kezdett valami, ám mivel sajnos ügynöki tevékenysége miatt kénytelen volt mulasztani néhány órát a Bhaktivedanta-főiskola hindi kurzusairól, ez kevés volt a megértéshez.

-- Nem értek semmit sem -- rázta a fejét Bene Robi, mire a kedves szomszédasszony megszánta, és beinvitálta lakásába. Kellemes kis lakás volt, antik, porosodó bútorokkal, még az előző tulajdonos hagyta itt, mert Szalókiné Vattai Gizi -- mert így hívták ezt a derék munkásasszonyt -- csak albérlő volt itt. Éppen az urának készített ebédet, és amennyiben Poszáta segít neki krumplit pucolni, szívesen elmeséli az elköltözés történetét. Mivel Poszátának nem volt jobb dolga, beállt burgonyát tisztítani, és szemelkerekedve hallgatta, ahogy Gizi -- szájában bagóval -- mesélni kezd.

-- Hát az úgy volt, tetszik érteni, hogy ez a Juli mindig is olyan okos lány volt. Ez soha twisteltni el nem járt, mint a többi lányok, de nem ám. Pontban négykor mindig hazajött és a könyveit bújta. Ez, kérem tisztelettel, ez egy mintagyerek volt. Tetszik érteni, na! -- kezdett a történet mesélésébe az asszonyság.

-- Igen? -- gyakorolta Poszáta az aktív hallgatást a figyelmet fenntartandó, illetve az asszonyságot szóra bírandó, ám de ez fölösleges volt, mivel Gizi néni amúgy is bőbeszédű némber volt. -- Nem véletlenül mondja Buddha, hogy: „Csakis folyamatos gyakorlással szilárdulnak meg szokásaink, és csakis így tudunk elszántan ellenállni negatív hajlamainknak.”

-- No és aztán meg is lett az eredménye annak, hogy mindég csak a leckét biflázta, mert szorgalma jutalmául elnyert valami ösztöndíjat az alemánokhoz.

-- „Mindenki maga írányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelőséggel, senki más” -- idézte Buddhát Poszáta.

Gizi néniből csak úgy ömlött a szó:

-- Tudja, azzal az ösztöndíjprogrammal, ami mostanában annyira dívik az egyetemistáknál... valami humanista gondolkodóról nevezték el, itt van a nyelvemen, nem ugrik be... Tán valami Bohuslaus Lobkowicz von Hassenstein-program, vagy ilyesféle.

-- Nem inkább Erasmus? -- kérdezte Poszáta. Gizi néni rávágta:

-- De, de, arra gondultam! A németalföldi Guillaume Budéra!

-- Akkor ezt tisztáztuk -- mondta Poszáta, azzal lesöpörte öltönyéről a krumplihéjat. De Gizi tovább marasztotta, sőt még a bonbont is felbontotta, és úgy mesélt tovább:

-- Volt ám ennek a Julinak egy snájdig kérője, tetszik érteni: lovagja vagy mi a szösz. Ez elég sokat járt ide, jóképű fiú volt, nem mondom, ha húsz évvel fiatalabb lettem volna, hát lecsaptam volna a kezéről, tetszik érteni, szóval kikezdtem volna vele. De a Juli, mint mondottam, rendes lyány volt, és mindég áthívott garde dámának, ha meglátogatta a Bóna vagy Bóta fijatalúr, ilyesféle neve volt, asszem. Na de aztán történt valami, és a Bóna ifiúr nem jött többet. Összekaptak, összepattantak, tetszik érteni, szóval szakítottak.

-- Erről nincsenek bővebb információi?

-- Nincsen nekem, lelkem, aranyom. Tetszik tudni, hogy van az: magamfajta egyszerű munkásasszony kétnaponta fürdök a gyárban, akkor is deréktól fölfelé. Nincs melegvíz itt, kikapcsolta a tanács... De mondok én azért magának valamit. Jó szemem van meg jó szimatom is, tetszik érteni, gyanítom én, hogy ez a pályázat ugrasztotta őket össze. Mert hogy Juli kiment a fritzekhez, már a németekhez, Miklós meg itt maradt volna. Julinak választani kellett a karrier meg a magánélet között. De tetszik tudni, hogy van az: a távolság a kis tüzeket eloltja, a nagyokat fellobbantja, úgy énekelte ezt a Palika, tetszik érteni, a Szécsi Pál.

Poszátának ekkor ragyogó ötlete támadt.

-- Hát a Csapody-albumról tud-e valamit?

-- Arról én nem, csak a csaposról itt a szomszéd utcában, hej, mindig itatja az uramat, hogy a ménkű vágna belé. Elissza azt a kevés fizetésit is... de várjon csak, Csapodyt mondott... mintha derengene valami... adja csak ide a sósborszeszt, hadd húzzam meg, attól majd jobban forognak a kerekeim, tetszik érteni, az agyam.

A derék asszonyság kortyolt is egy nagyot az itókából, aztán folytatta:

-- Rémlik valami. Mintha kaptam is volna valami cédulát ettől a Csapodytól, na várjon csak! Látogasson csak el erre az internetes címre, aranyom, ott választ talál minden kérdésére: http://part.mdf.hu/index.php?akt_menu=881&amn=ftag&ft=csapody.

Mikor Poszáta itt tartott a beszámolójában, felemeltem a kezem, jelezvén, hogy kémem hallgasson el.

-- Hohó! Fontos információ ez a link! Jer, fiam, nézzük meg itt a kávézó számítógépén (mert -- hogy szavamat ne feledjem -- az említett eszpresszó pár éve internetkávézóként is funkcionált).

Diszkrét köhintésemmel jeleztem Poszátámnak, hogy legyen szíves előkaparni 300 HUF-ot, kifizetendő a netezés díját. Poszáta elő is szedte, és fizetett, mint a katonatiszt! Az izgalomtól remegő ujjakkal pötyögtem be a megadott linket Gizi szarkalábas betűi nyomán... úgy éreztem, hogy ha zátonyra futott is az eredeti terv, most új remény gyúl, és a vak sors mégis elibém hozza a Csapody-albumot.

Azonban... mint oly sokszor a Csapody-albummal kapcsolatban, a Sors ezúttal sem volt hozzám kegyes. Az említett link ugyanis az egyik magyarországi párt honlapjára kalauzolt el bennünket... minő érdektelen információ!

Búsan kavargattam hát szimplámat, és gépeltem be ezt a posztot, Olvasók -- ha már egyszer kifizettük azt a 300 HUF-ot, hogy ne vesszen kárba.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula