Kedves Olvasóim!

Képzeljétek, milyen nagyszerű fordulattal gazdagodott amúgy sem eseménytelen életem. Tegnap este kissé kirúgtam a hámból és hajnali négyig oldogattam a fizika példatár (Dér--Radnai-- Soós) feladatait. Egyszerű ujjgyakorlatok voltak ezek, valahogy mégis elragadtak, és azon kaptam magam, hogy odakinn már pirkad a hajnali fény. Gondoltam hát, ideje lefeküdnöm. Alig hajtottam álomra a fejem, mikor csengőszót hallottam. Hálóingben, bojtos sipkával a kobakomon tántorogatm a bejárati ajtóhoz, ahol nem mást találtam, mint Klotildot.

-- Hová tűntél az utóbbi napokban? -- kérdezte a lány. -- Még csak el sem jöttél a találkozóra... pedig még lemezt is ígértél... már nem szeretsz?!

-- Ha tudni akarod, ott voltam. Csak épp láttam, milyen jól szórakozol egy délceg katonával! Nem én vagyok, aki szerelmünk paradicsomát sivár sivataggá tette! -- mondtam diadalittasan. Klotild egy pillanatig értetlenül bámult, majd gyöngyöző kacajban tört ki:

-- Ja, hogy Tibor?! Te azt hitte, hogy Tibor és én?!

-- Nem tudom, hogy hívták az említett úriembert, de azt láttam, hogy igen jókedvűek voltatok.

-- Félreérted, Gyulus! Tibor az unokatestvérem, és véletlenül futottunk össze. De ha már találkoztunk, elújságolta, hogy sikerült ösztöndíjat szereznie Kolumbiába. Ott fogja folytatni a tanulmányait.

-- De akkor...

-- Félreértés volt, hát nem érted?! Jaj, nem gondoltam, hogy ennyire elveszi az eszed a zöld szemű szörny!

Bizony, kedves olvasók, nem gondoltam, hogy ilyen afférom lesz a zöld szermű szörnnyel, már csak azért sem, mert zöldben én csak az erdő zöldjét szeretem, ahogy a páfrányok levelén megtörik a napsugár. Való igaz, hogy elhamarkodottan ítéltem. De ki ne fortyanna föl -- mentségemre szóljon -- ha ilyen szép lánnyal hozza össze a jósorsa, mint Klotild? Azt hiszem, hogy én ezt a csodás teremtményt mindenkinél jobban szeretem. Ki is békültük azonnal, úgyhogy minden jó, ha vége jó! Vivat!

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Igen kedves Blogolvasóim!

Bár némileg lelombozott a múltkori eset Klotilddal (aki azóta sem telefonozott, biztos kielégítő számára a angyalbőrös pók társasága), úgy döntöttem, nem hagyom magam a legmélyebb kétségbeesésbe taszítani, helyette inkább kartotékjaimat rendezgetem, hátha találok köztük új vicces esetet. Így is lett! Következő alkalommal, ígérem, posztolom is Nektek, de van most egy másik dolog, amit meg szeretnék osztani Veletek.

Miután ezzel végeztem, meglocsoltam növényeimet, majd leheveredtem a sezlonyra, és ausztrál botanikai szaklapokat olvasgattam. Odakint a konyhában anya és Bogyó néni éppen eperlekvárt főzött. Bogyó néni olyan hangosan oktatta anyámat, hogy nem tudtam koncentrálni a cikkekre, ezért úgy döntöttem, szedem a sátorfámat, és odébállok. Mondjuk, például nénémékhez, úgyis rég voltam már náluk.

Mikor megérkeztem, Gitti szintén a konyhában tevékenykedett, szerencsétlen sorsú unokaöcsém pedig a nappali padlószőnyegén zsírkréta felhasználásával alkotott. Meg is néztem, hogy mit. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nem valami egyszerű bizonyítással ténykedik (pl. a Pithagorasz-tételével), hanem zsiráfokat, kutyákat és lovakat rajzol.

-- C-c – ráztam meg a fejem. – Az már belátom, hogy Nobel-díjas fizikus nem lesz ebből a kölyökből… de abban még reménykedem, hátha idővel katedrát kap a József Nádor Műszaki Egyetemen.

Hogy ne legyen alaptalan a reménykedésem, úgy döntöttem, neki is kezdek az oktatásnak. Először is megtanítottam Edének, hogyan kell normálisan fogni a zsírkrétát, aztán – rövid gondolkodás után – úgy döntöttem, legjobb, ha megtanítom neki az arab számjegyeket. Kezdjük a legegyszerűbbel: a 8-assal!

Azzal kivettem a kezéből a zöld zsírkrétát, és így szóltam:

-- Ede! Úgy tudod a legegyszerűbben megjegyezni, hogy a végtelent (∞) elforgatod π/2 radiánnal!

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és belépett Zsolti sógorom.

-- Készen vagytok? Indulás az Állatkertbe! – Azzal kézen fogta Edét, és elrángatta a teleírt papirosoktól. Bosszankodva vettem ezt tudomásul, valamint azt is, hogy sógorom pontatlanságot követett el.

-- Hohó! Van itt egy kis buci: hibuci! – jeleztem a tévedést. – Az nem csupán állatkert. Hanem Pécsi Állatkert és Akvárium – Terrárium Kht.!

-- Jó, jó, menjünk már – mondta Zsolti. Jellemző!

Most mondjátok meg, mi lesz ezzel a szerencsétlen Edével ilyen apa mellett?!

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Nyájas Olvasók!

Folytatom a korábban félbehagyott jegyzőkönyvezését napjaim történéseinek. Úgy felpörögtek az események mostanság, mint egy Gegier--Müller számláló nagydózisú ionizáló sugárzás mellett. Szóval, említettem, hogy Klotildnak beszédje volt velem. Fel is szerelkeztem hát virággal (természetesen művirággal, hiszen nem pártolom a növények lemészárlását) és a hónom alá csaptam azt a klassz kis lemezt, amit néhány napja vettem. A lemezről eszembe jutott Géza is, akit szintén illendő volna mihamarabb felkeresem.

Elindultam hát, makkos cipőm alatt kopogott a kövezet. Egy príma kis olasz vendéglőbe volt megbeszélve a találkozó, ahová sokkal korábban érkeztem, mint a megbeszélt időpont. Szerencsésen alakult ugyanis az utazásom, mindig elértem az éppen következő csatlakozást. Ezért történhetett, hogy hamarább érkeztem, és olyannak voltam a szemtanúja, aminek következtében földbe gyökerezett a lábam!

Klotild ugyanis már a vendéglátóipari egység teraszán ült virágos kartonruhában, és mellette... nos, mellette egy hetyke bajszos baka ült! Olyan kedélyesen elbeszélgettek és nevetgéltek, hogy igazán olyan érzésem támadhatott, semmi keresnivalóm sincs ott.

Klotild két vasat (Fe) tartana a tűzben?! Talán nem is azért hagyta ott Ottót, amiért mondta?! Hanem már a táncolni nem szerető és nem is tudó, ellenben Hemingwayt gyakorta olvasó úriembernek is sok lett Klotild ledérkedése??? Máris dér jött bimbózó kapcsolatunkra? Csak a lemez miatt akart találkozni velem?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések keringtek a fejemben, amikor bánatos képpel hazabattyogtam, és a lemezt egy közeli kukába dobtam.

Szomorú, ugye?

Fájó szívvel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója

Kedves Olvasóim!

Említettem, hogy Miklós találkozót eszközölt nálam, amihez én -- jókedvemben lévén Klotild telefonhívása és Bandi jelentése miatt -- el is fogadtam. Ma délelőtt találkoztunk is, mégpedig a Különlegességi Cukrászdában. Miklós késett, és már-már kiment a buborék az ásványvizemből és azon voltam, otthagyok csapot-papot, no meg a bóbitás cukrászkislányt is, amikor nagy zihálva felbukkant.

-- Elnézést, de ez a forgalom.... -- kezdett volna a beszédbe, de én leintettem.

-- A lényeget!

-- Már a telefonban is mondtam. Elegem lett a vetélkedésből. Nem értem, miért kell egy évek óta tartó barátságot valami apróság miatt megszakítani. Már azt sem tudom, min vesztünk össze.

-- Jellemző! -- rivalltam rá. -- Még ennyit sem tud! Hát ki volt, aki lemerült fotóapparáttal fényképezett?! Ki volt az, aki mindezek után megtévesztően azt a benyomást keltette, mintha mi sem történt volna?! Na ki??? Ne törd a bogyód, megmondom: te voltál! Erről nem nyitok vitát!

-- Oké, elismerem -- hajtotta le fejét B. Miklós. -- Olyan rég volt, és le is vezekeltem.

-- Szólt valaki? Vagy csak a szél fütyült? -- néztem szét a cukrászdában, jelezvén Miklósnak, hogy részemről befejeződött a beszélgetés. Közben a csinos pincérlány asztalomra helyezte a kért Evian ásványvizet.

-- Ugyan, Gyula, ne viselkedj ilyen gyerekesen. Hát ahhoz mit szólsz, ha azt mondom: tiéd az album?!

-- Persze, hogy az enyém. Az egyedüli legitim kosborcsapat mi vagyunk, és én vagyok az elnök.

-- Ne értetlenkedj! Fúziót javaslok! Ássuk el végre a csatabárdot: egyesítsük a két kosborcsapatot!

-- Miről beszélsz te? Mégis hogy képzeled? Te nekem ne ajánlgass semmit, te... te szakadár!

De Miki teljes lelki nyugalommal kavargatta a habos kakaóját.

-- Az ajánlatom még mindég áll.

Ekkora szemtelenség a fejembe kergette a vért.

-- Na most aztán elég legyen!!! Tűnj a szemem elől, míg szépen mondom! -- De mivel Miki meg se mozdult, csak két pofára falta a gesztenyepürét, phlegmaticussága úgy felbőszített, hogy Evian ásványvizemet vigyori képébe löttyintettem, azzal otthagyva csapot-papot, kirohantam a cukrászdából.

Most mondjátok meg, Olvasók, ekkora szemtelenséget!!! Mit nagylelkűsködik ez az alak -- felháborító!!!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Két érdekes telefonhívásról kell, hogy beszámoljak Nektek. Az egyik hívó fél Klotild volt. Csodáltam, hogy eddig bírta a príma lemez nélkül... nem hiába, ismerem már az utat a szívéhez! Kérte -- sőt szabályosan könyörgött --, hogy találkozzunk. Úgy érzi, elvonultak fejéből a kétségek. Ezt örömmel hallottam. Meg is beszéltük hát, hogy a napokban együtt ebédelünk majd egy hangulatos olasz étteremben. Már alig várom!

A másik hívó nem volt más, mint a galád B. Miklós. Ő is találkozót akart... mégpedig arról, hogy visszaadná a Csapody-albumot. Nocsak! Milyen ígéretes kezdet. Lehet, hogy belátta, hogy én vagyok a jobb? Hogy az én csapatom az egyedül legitim? Hamarosan vele is találkozom, és akkor beszámolok Nektek a részletekről, kedves Olvasók.

Ha mindez nem lett volna elég még mára, Banditól is remek híreket kaptam. Kisült ugyanis, hogy Poszáta nagyon rossz úton járt, és az új módszerek révén közelebb a megoldás, mint gondolhattuk volna. Egy jó tranzakció -- és a kosborcsapat erősebb, mint valaha volt.

Ilyen reményteljes hangulatban zárom soraim:

Minden jót,
ifj. Farkas Gyula

Szia,  Publikum!

Néhány bejegyzéssel korábban említést tettem a kosborcsapatom zilált pénzügyi helyzetéről. Igazán csak akkor szembesültem a helyzet komolyságával, amikor e kérdés tisztázására gyűlést hirdettem meg, amelyen Bandi, Josh, Nusika és Poszáta vettek részt. (És természetesen szerény személyem.) Tudni kell, hogy bár 2009 decembere óta Novák Nusika a titkárnőm, tevékenysége közismert hebehurgyasága miatt nem terjedhet ki a pénzügyekre. Ezen feladatok végrehajtásában Poszáta illetékes, ő azonban, úgy látszik a blogvezetéshez hasonló szinten látta el ezen munkakörét is.

-- Nagyobb a baj, mint véltem -- ijedtem meg a kimutatásokat látva. Nem elég, hogy Klotilddal szünetel a kapcsolatunk, de még a csapat ügyei sem mennek megfelelő ütemben.

-- Azért nincs minden veszve, guru -- magyarázta bizonyítványát Poszáta --, hiszen még két túrára való pénzünk maradt és az idei előfizetések sincsenek veszélyben, melyeket a szaklapokra eszközöltünk...

-- Bah! -- legyintettem. -- Ez most csak mentegetőzés! Ahogy itt is láthatod, az idei bevételek katasztrofálisan alacsonyak.

-- Ez részben a tagok hibája.

-- Badarság. Neked kellett volna tőkét kovácsolni... most akár még gyorsuló spirálba is kerülhetünk!

-- Jaj, csak azt ne -- sikoltott fel Nusika, és arcát kezeibe temette --, azt nem élném túl! Egyszer a Vidámparkban is volt ilyen, és akkor kiesett a kezemből a vattacukor, ami éppen az ott flangáló igazgatónő tupírfrizurájában landolt, és...

-- Ez sehogyan sem tartozik a tárgyhoz! -- csapkodtam a kalapácsommal.

-- Szerintem sem! -- erősített meg a tohonya Josh.

-- Inkább azon törjük a diónk -- folytattam --, hogyan lábalhatnánk ki a jelen helyzetből. Ha ez így megy tovább, jövőre lehúzhatjuk a rolót. Az ellenség meg nevethet a markába. Ezt akarjátok?

-- De mit tehetnénk? -- kérdezte Nusika.

-- Növelni kell a bevételeket -- mondtam.

-- Csakhogy ez teljességgel lehetetlen. Bandi eladósodott, nem tud fizetni. Jómagam nem kapok ösztöndíjat, és immár a guru bevételei sem a régiek -- kezdte Poszáta.

-- Új módszerek kellenek, ennyi az egész -- szólalt fel Bandi, aki eleddig csendben ült.

-- Halljuk!

-- Szívesen tervezek egy programot, amivel kalkulálhatunk. Sőt, azt is vállalom, hogy új pénzügyi tervet dolgozok ki.

-- Ez nagyszerű! -- lelkendeztem. -- Ha tényleg meg tudod tenni, téged nevezlek ki a pénzügyek szervezőjének!

-- De guru -- hebegett-habogott Poszáta.

-- Csak semmi ellenvetés! Tetemes szereped van abban, hogy ide jutottunk. Hogy megtanuld a leckét, még pénzbírságot is kell fizetned. Hátha ebből tanulsz valamicskét, és legalább érdemben is hozzájárulsz munkánkhoz!

Rendelkezéseim általános egyetértésben szavaztuk meg. Még a megszeppent Poszáta is igennel szavazott. Megvallom, jó elégtétel volt ez számomra, mivel még nem tudtam megbocsátani neki azt az ámokfutást, amelyet blogomban az elmúlt hónapok során végbevitt.

Remélem, Bandi visszarántja majd csapatunk a pénzügyi csőd előtt, és újra virágzó pályára helyezi az egyedül legitim kosborcsapatot.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasóim!

Történt egy kis malőr. A hiba nem tűnik ugyan helyrehozhatatlannak, de mindenképpen árnyékot vet boldogságomra. Elmondom szép sorjában!

Felöltöttem csokornyakkendőm, némi parfömöt permeteztem magamra, végigsimítottam a mikrolemez csomagolását (apám egy viszonylag esztétikus festményébe csomagoltam), majd vidáman elindultam a Klotilddal megbeszélt találkozómra.

-- Kézcsók! -- köszöntem neki illendőn. A válasz csak egy bájos kis fintor volt, amit az én csalhatatlan empátiám azonnal detektált. -- Csak nincs valami baj?

-- Nézegted te mostanság a világhálót? -- kérdezett vissza kissé ingerülten. Körülöttünk csicseregtek a madarak és a lágy szellő megrezegtette a fák leveleit. (Helyhiány miatt itt most nem idézném a latin neveiket.)

-- Naná! Csak nem most vetted észre, milyen príma kis netnaplóm van?

-- Dehogyis -- replikázott --, nem erről van szó. Hanem egy bizonyos szavazásról.

Hogy az Olvasók tisztán lássanak, bemásolom ide az ominózus szavazást, amit egyik kedves olvasóm kezdeményezett.

Kedves Olvasók!

Képzleljétek, kivel sodort össze a jósorsom. Éppen egy zenei antikvárium kínálatát nézegettem: tudnivaló ugyanis, hogy újabb találkozót beszéltem meg Klotilddal, amelyre ajándékot is szándékoztam vinni. Bár most, hogy az ösztöndíj mint bevételi forrás elapadt és a tagok is kevesebb pénzt tudnak a közösbe tenni (Bandinak devizahitele van!), szűkösebben tudom megszerevzni a pénzügyeket, azért úgy éreztem, ennyi még igazán belefér. Szívem hölgye bizonyára örülni fog majd ennek a zenés-táncos nagy mikrolemeznek. Már azon voltam, hogy a kasszához fáradok és fizetek, amikor ismerős alakra lettem figyelmes. Nem volt az más, mint Hajnalka.

-- Szervusz, lány! -- köszöntöttem szívélyesen.

-- Szervusz -- köszönt vissza --, rég nem találkoztunk!

-- Bizony, bizony -- bólogattam, amint az bélások között matattam --, sajnos most nincs nálam Vadász-szelet...

-- Arra most semmi szükség! Kiderült felettem az ég!

-- Nocsak, mesélj!

-- Ez egy hosszú történet!

-- Meg bírom érteni, ha elmeséled.

-- Megtaláltam álmaim férfiját Géza személyében. Hogy én milyen szerencsés vagyok! Meg akarod ismerni?

Őszintén szólva nem fűlt a fogam ahhoz, hogy ilyenekkel töltsem az időt, de mivel mára nem akadt különösebb elfoglaltságom, és reménykedtem benne, hátha egy-két vicces esettal is gyarapodhat majd a gyűjteményem a Gézával való beszélgetés után, beleegyeztem, hogy bemutasson ennek a Gézának. Géza éppen a Bach-válogatásalbumok között válogatott, amikor Hajnalka odavezetett hozzá. Géza valódi self-made man volt, a szó minden értelmében.

-- Szia, én ifj. Farkas Gyula vagyok, a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon.

-- Szép, szép -- mondta ő --, valaha engem is a fizika érdekelt, de aztán megacéloztam elhatározásom, és a jogra mentem, mivel ennek van jövője.

-- Ha ennyire érdekelt a fizika, talán van pár fizikaórán történt vicces eseted. De ne érts félre! Nem vagyok kockafej! Érdekelnek a kémia-, matekórán esett történetek is vagy a botanikai témájúak.

-- Régen gyűjtöttem ilyeneket, de aztán rájöttem, hogy az aktuális youtube videók meg facebookos klubok sokkal nagyobb népszerűséget hoznak az embernek.

-- De azért nem semmisítetted meg őket, ugye? -- kérdeztem a legrosszabbtól félve.

-- Azt nem. Felkerültek a padlásra, ha jól tudom. Megtanultam, hogy az ember sosem tudhatja, mire lesz még szüksége.

-- Tudod, én éppen osztálytalálkozóra készülöm, ahol először saját anekdotákat szándékozom elmondani. Utána viszont tervezem, hogy egy csokréta vicces esetet még átnyújtok a tisztelt publikumnak. Szóval, ha nincs szükséged ezekre az esetekre, akkor szívesen felkeresnélek ez ügyben.

-- Jól van. Ez ügyben azonban később kell egyeztetnünk, mivel otthon van a határidőnaplóm. És határidőnapló nélkül olyan vagyok, mint egy béna kacsa.

-- Értem. Majd hívlak! Kedves Hajnalka, gratulálok ehhez a stramm fiatalemberhez! Igazán kiváló választás!

-- Köszönöm -- mondta Hajnalka, azzal integetve búcsút vettünk egymástól.

Micsoda szerencse, hogy éppen ebbe a boltba tértem be, és így találkozhattam Hajnalkával és új kedvesével! Ha Klotild a csokoládét szeretné mindennél jobban, akkor nem ide jövök... következésképp úgy érzem, hogy Klotild őrangyalként őrködik felettem, hogy a dolgaim a lehető legjobb úton haladjanak. Csodás teremtmény! Egyetértetek, olvasók?

Üdvözlettel,
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Múltkorában említettem, hogy vettem a bátorságot, és újabb találkozót beszéltem meg az éteri szépségű B. Klotild kisasszonnyal. Klotild igent is mondott, és a megbeszélt időpontban meg is jelent az Angolpark előtt, ahol kuglóffal és léggömbbel örvendeztettem meg. Remekül éreztük magunkat: felültettem az Anyósreptetőre, a Bohócos Körforgóra, a Kukomotívra, és még a céllövöldében is sikerült lőnöm neki egy Mengyelejev-féle periódusos rendszert. Szóval remekül szórakoztunk. Éppen a Túlvilág Kapujában bolyongtunk, kezünkben egy zacskó szotyival, amikor  végre összeszedtem bátorságom, és megkérdeztem tőle:

-- Mondd csak, szíved zárjához még mindég más őrzi a kulcsot?

-- Ó, annak vége -- köpte ki Klotild a szotyi héját. (Éppen a zombi szeme közé.)

-- Miii-csooo-daaa???

-- Jól hallottad. Visszaadtam a jegygyűrűt Ottónak. -- És most már ömlött belőle a szó: -- Elegem lett abból, hogy ezzel a mafla Ottóval soha el nem lehetett menni se hoppel-poppelezni, se hully-gullyzni, se tvisztelni. De még csak bossa novázni sem! A lambadáról nem is beszélve! Bot volt a lába, bot volt a füle. Folyton csak otthon ült, és a Búcsú a fegyverektől-ből olvasott fel. Ilyesmiket, mint például: "Ha valaki annyi bátorságot visz bele az életbe, hogy a világ nem is tudja megtörni, csak úgy, ha megöli, akkor bizony meg is öli. Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet. De akit megtörni nem bír, azt megöli a világ. Részrehajlás nélkül öli meg őket, a jókat és nemeslelkűeket és bátrakat egyformán." Szóval uncsi volt.

Meg is értettem hát szegény lányt, hogy egy ilyen kevéssé szórakoztató alak után olyan udvarlóra vágyik, aki nem csak a fizikában járatos, hanem még a botanikában és a csillagászatban is!!! A végén hazakísértem a hölgyet, akinek csillogtak a szemei elragadtatásában a szódásüveg mögül. Kézcsókkal búcsúztam Klotildtól, abban a reményben (és ez nem megalapozatlan remény!), hogy mihamarabb újra láthatom. Úgy érzem, hogy végre felbukkant az a nő az életemben, aki pótolni tudja a Skolasztika által hagyott űrt.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Bár a Csapody-album kicsúszott kezeim közül, azért nem töltöm napjaimat méla egyhangúságban. Példának okáért készülök az augusztus vagy szeptember hó folyamán megtartandó ötéves osztálytalálkozóra. Joggal merülhet fel a kérdés, mit kell arra készülni?

Először is: nem árt elgyakorolni, hogyan mutatkozik be precízen az ember. Például az azért túlzás, hogyha valaki azt mondja: cső, Manci vagyok! Csípom ugyanis a beates csicsergést, de ami sok az sok! Az sem célravezető, ha ilyet mondunk: Kovács vagyok. Mert miféle Kovács ő? Az áruértékesítő osztályról való Kovács Elemér vagy az elektroműszerész Kovács P. Kálmán? Ugye, hogy nem világos? Azt hiszem, a keresztnevet mindég illik elárulni. Imígyen: Sziasztok! Én ifjabb Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon... stb. stb.

Másrészt pedig nagyon fontos, hogy az osztálytalálkozó jó hangulatban teljen el. Bár az osztályzenész, Fürjes beígért néhány Kabalababa-számot és pár Minidolls-, valamint Modells-klasszikust is, de mit ér a buli, ha mindenki csak ráz? Hol marad a móka és a kacagás? Erről nekem kell gondoskodnom!

Így hát leporoltam régi gimnáziumi füzetemet, és egy csillagászati jellegű bejegyzésen akkorát kacagtam, hogy a polcról majdnem leesett a begónia. Az eset a következő. Történt -- de még kilencedikben --, hogy a Neptunusz felfedezéséről folyt a diskurzus egy szakkör keretében, ahová Salga Tibi azért járt, mert így eggyel jobb jegyet kaphatott fizikából. (Ugyanis a fizikatanár tartotta mindkét órát.) A tanerő minden hónap végén házi dolgozatot íratott egy témából, jelen esetben a Neptunusz felfedezéséről. Be kellett mutatni azt a jelenséget, amikor a bolygók, üstökösök mozgásában más égitestek gravitációjának következtében zavaró hatás jelentkezik. A tanár fülig érő szájjal jött a kijavított munkákkal, és S. Tibit kérte meg, hogy olvassa fel a sajátját. Tiborunk nagyon megörült, hogy így megtisztelték, és vigyorogva, önelégülten ment ki a katedrához. Én meg közben gyorsan hegyeztem a ceruzámat -- valamint a fülemet is --, mert tudtam, hogy itt bizony orbitális ökörségre számíthatunk. Hiszen tudtam, nem kell félteni a mi derék tanerőnket: nem megy a szomszédba egy jó heccért!

Nos, történt, hogy Tiborunk megkezdte felolvasását. A szakkörre járók először csak kuncogtak, amikor megtudták, hogy egy égitest adott gravitációs vonzóközpont körüli pályájának megváltozása a permutáció!!! Hallottatok már ekkora blődséget??? Mert én még nem! Bár nem vagyok egy újszülött, akinek minden vicc új, de ez a Tibi egyszerűen mást se tud, csak kombinálni! A tanerő se bírta sokáig, és a következő percben már úgy nevetett, hogy hasán a sonkák kánkánt jártak!!! Tiborunk eleinte dacolt még a nevetésorkánnal, de később minden egyes mondatát elnyelte az osztály röhögése. Miután véget ért a felolvasás, a nevetéstől pihegő tananyagmozgató imígyen szólott a referálóhoz:

-- Hát, fiam, az eggyel jobb jegy ugrott ugyan, viszont hallottam, hogy új bohócot keres a Fővárosi Nagycirkusz. Sikered lenne!

Ez csak olaj volt a tűzre, a szakkör hátralévő részét végignevettük. Galsai Pongrác még egy hét múlva is csuklott, Timi pedig csillagokat látott a nevetésroham által kiváltott oxigén- (O₂) hiány következtében.

Ki tudja, lehet, még Ti is így jártok, Olvasók?! Mert ez annyira vicces.

Üdv,
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogomat Olvasó Publikum!

Múltkorában említettem, hogy akadályversenyre hívtam ki az ellenséges kosborcsapatot a Csapody-albumot visszaszerzendő. Bár minden a legnagyobb rendben haladt, végül mégis beütött a ménkű, és az album -- amikor már csak egy karnyújtásnyira volt -- ismét köddé vált. Hogy is történt mindez? Várjatok csak, mindjárt elmesélem szép sorjában.

Megadtam a módját a szervezésnek, mert még egynéhány családtagomat is mozgósítottam az ügy érdekében. Így például édesanyámat, aki az év végi bizonyítványok kitöltését cserélte fel az erdészházban való pecsételésre, valamint Bogyó nénit is (végre hasznossá tette magát az öreglány!). Míg ők az erdészházban hűsöltek, és várták, hogy a csapatok megjelenjenek, és lepecsételtessék igazolványukat, mi szorgalmasan gyűjtöttük a gombákat, mohákat, páfrányokat (természetesen csak fotó formájában). Velem tartott Bandi, aki nagyon reménykedik, hogy idén sikerült a felvételije a BME-re (bár jómagam nem értem, miért van oda ennyire ezért az intézményért, hiszen itt csak szórják az ötösöket), illetve a Novák testvérpár: név szerint Anna, vagyis az elbűvölő Nusika, illetve József, vagyis a tohonya Josh the Killer. Kivételesen Nusi nem követett el semmilyen baklövést, egyedül a szendvicsek készítésénél rontott, amikor rosszul borította össze a zsemléket, így lettek teljesen üres, illetve nagyon vastag példányok. De sebaj! Csapatunk a legjobb úton a győzelem felé, mivel még alkonyat előtt beérkezett közülünk szerény személyem, Bandi, valamint Nusi, míg a másik csapat egyedül Mikivel képviseltette magát addigra. A győzelemhez viszont az kellett, hogy a csapat hiánytalanul képviseltesse magát. Már nyújtottam ellenőrző füzetecském édesanyámnak, amikor befutott Laca. Jókedvemet ekkor se veszítettem el, tettem egy-két pikírt megjegyzést ügyetlenségükre. Tudtam ugyanis, hogy hiába érkezik meg nemsokára a még hiányzó Karesz, beépített ügynököm, Poszáta előrebocsátotta, hogy tetemesen késni fog (akár 1-2 órát is). Úgyhogy nyugodtan ültem, és a Török indulót fütyöltem, miközben Bandi kukizni kezdett Mikivel. Ezért utóbb megdorgáltam. De őt ez láthatóan nem zavarta, mert nyíltan kimutatta szimpátiáját B. Miklós irányában. Közben már Karesz is beérkezett, és megkapta a pecsétet, de még mindég hiányzott Poszáta tőlük, illetve Josh tőlünk. Tudtam, hogy tohonya alak, de azért bíztam benne, hogy belátható időn belül idecammog.

Kishúga, Nusi kezdett az idegeimre menni aggodalmaskodásával.

-- Hátha megették a farkasok! Vagy a medvék?! -- ijedezett a Pilis faunájában tökéletesen járatlan Anna.

-- Pofa súlyba! -- dörrentem rá, sajnos az illőnél kicsit keményebben, de megmondom őszintén, már nagyon untam a sápítozását. Időközben Bogyó néni kávét főzött a kotyogóban, és fájdalmát fejezte ki, hogy nem ér vissza az Esmeralda legújabb részére, melyben Melicio új poncsót kap. Anya az elmaradt bizonyítványkitöltés miatt cidrizett.

Szerettem volna már én is dűlőre jutni, ezért felvetettem: mivel mindkét csapatból 1-1 ember hiányzik, ezért vegyük a jelenlevőket 100%-nak, és mivel a mi csapatunk ért be először, a győzelem a miénk!!!

Bogyó néninek és anyának is tetszett az ötlet, és már-már megszavaztuk volna, amikor nyílt az erdészház ajtaja. Már előre örültem, hogy végre itt van ez a melák Josh, ezzel is erősítve a győzelmünket. Igen ám, csak hogy talpig sáros, mohás-faleveles alak még csak nem is hasonlított Joshra!!!

-- Robi! Na végre! -- kiáltott fel Miki, de én közbeszóltam:

-- Óvást jelentek be. Honnan veszed, hogy ez az alak Robi? Csupa zuzmó és kosz! Ezt bárki mondhatja, hogy ő Róbert!

-- Ne hülyéskedj, öregem -- szólt vállveregetősen Miki, de én mit sem törődvén vele utasítottam anyámat, hogy forraljon vizet a fürdőhöz.

-- Mivel ez az ember felismerhetetlen, ezért addig, amíg fürdés által felismerhetővé nem tesszük, jelenléte nem oszt, nem szoroz!!!

Bogyó néni közben egyre csak a kezét tördelte:

-- Jaj, fiam, hát még a hülye is látja, hogy ez a Robika. Menjünk már, mert lekésem azt a részt, amikor Crisanta legnagyobb meglepetésére Dominga megjelenik a házban, és a rosszkedvû Lucio csúnyán viselkedik Juanával.

De én ügyet sem vetettem a nénire, és fürödni küldtem a fent nevezett lényt (akiről persze bizton tudtam, hogy Róbert, de muszáj volt valamiképp húzni az időt). Nem is szaporítom tovább a szót: Nusi sopánkodása már annyira idegesített, hogy jobbnak láttam őt eltávolítani, utasítottam hát, hogy keresse meg semmirekellő bátyját. Ez nem volt ugyan szabályos, de úgy éreztem, nem tehetek mást. Jó háromnegyed óra múlva a visszatérő Nusikát az a jelenet fogadta, hogy Bogyó néni rátörte az ajtót a fürdőző Róbertre, és kirángatta őt egy szál törölközőben az előszobába.

-- Látjátok, ő az!!! Induljunk!!! José Armando, jövök! -- kiáltott lelkesen a néni. Nem gondolván, hogy ezzel újabb csapást mért a Csapody-album visszaszerzésére irányuló kísérletünkre.

Ráadásul Nusi azzal a hírrel fogadott, hogy megvan Josh. Csak éppen az elmúlt hetek áradásai miatt meglazult a talaj, és Josh barátunk ólomsúlya alatt egy helyen beomlott a föld. Olyan szerencsétlenül esett, hogy csak a felsőteste látszott ki.

-- A nemjóját! -- vakartam a kobakom. -- Márpedig onnan egykönnyen nem tudjuk kiszabadítani!

Így jártunk hát, Kedves Olvasók! Az album ismét kicsúszott a kezünkből...

Szomorú, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Ígértem Nektek a minap, hogy beszámolok a Klotilddal való találkozómról. Ez a csodás hölgy mindég is nagyon sokat jelenett nekem, attól a pillanattól kezdve, hogy babonázó szépsége rabul ejtett abban a bizonyos kávézóban, mikoron Kata nevű kedves ismerősnőm bemutatott néki (már csak ez az intermezzo is világossá teszi, hogy nem Kata agyszüleménye vagyok, hiszen máskülönben hogy kávézott volna velem?! Kata rendes: nincs diliflepnije).

De sajnos Klotilddal való kapcsolatom megmaradt a plátói szinten: neki ott volt F. Ottó, a Hemingwayt kedvelő, táncolni nem tudó, komoly fiatalember, nekem penig Piroskám (ezúton is üdvözlöm őt, remélem, jól bevásárolt a moszkvai GUM áruházban). Később penig ott volt Skolasztika, akinek sajnos elment az esze. Fél éve facér vagyok hát, és mivel Klotildon sem láttam jegygyűrűt múltkor, bátorkodtam őt elhívni a Különlegességi Cukrászdába egy habos kávéra, valamint egy pazar sarokházra.

Sajnos nem lettem okosabb azon a téren, mi történt Klotild gyűrűjével, mivel a találkozón alabástrom kacsóit fehér cérnakesztyű födte. Mindez nem bátortalanított el, így buzgón osztogattam neki bókjaim. Például:

-- Úgy hiányzol nekem, mint hidrogénatomnak a 2s alhéja!

Klotild tündérarca csak irult-pirult, de nem volt ellenére udvarlásom. Vajh mit jelenthet ez? Mindenesetre a következő meghívásomat is elfogadta, amely az Angol Parkba szólt. Remélem, itt már lesz kellő bátorságom, hogy előálljak a farbával: széna-e vagy szalma?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Talán nem futó patakba és lanyh nyári szellőbe írtak voltak szavaim, amiket a közelgő osztálytalálkozó kapcsán vetettem digitális diáriumomba. Remélem, emlékeztek rá nagyon jól, hogy Mirella szervezi a jeles eseményt, amire engem is meginvitált. Ez nagyon megtisztelő számomra, érthető hát, ha vicces esetekkel készülök az eseményre, hogy majd az ott összegyűlt publikumot szórakoztassam. Most találtam egy már-már elfeledett gyöngyszemet.

Szóval, történt még - talán tizenkettedikben - hogy a növényvírusokról tanultunk a biológiaórán. Év vége felé jártunk már, így hát a kétesre állók feleltek. Így szólította ki a tanárnő Salga Tibi barátunkat, akihez azt az egyszerű kérdést intézte, hogy:

- Beszélj, Tibor fiam, nekünk egy kicsit az epitópokról! Remélem, göbülni fog az évvégi jegyed!

Tiborunkat nem kellett félteni. Eleinte úgy látszott, hogy csendben várja végig a felelését, és figyelmét egyedül a tanteremben keringő légy köti le; de végül kivágta a rezet (Cu):

- Az egy Afrikában élő nép!

Mondanom sem kell, kitört a kacagásorkán. A lányok egymás hasát fogták nevettükben, még a könnyük is kicsordult. A tanárnő eleinte megpróbálta tűrtőztetni magát, de végül nem bírta tovább, úgy nevetett, hogy véletlenül másnak írta be az elégtelen osztályzatot. Tiborunk tehát megmenekült.

Lefogadom, hogy mindenki örülni fog, ha felolvasom majd ezt a remek kis adomát. Nektek mennyire nyerte el a tetszéseteket, kedves olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

P.s: A Klotilddal való találkozásomról a későbbiekben még beszámolok.

Kedves Blogolvasók!

Úgy látszik, a kibertér megmentett attól, hogy becstelen módon szerezzem meg a Csapody Vera szignójával ellátott albumot. Történt ugyanis, hogy túlbuzgó csicskásom, Poszáta mindent elrontott. Az említett kiállítás 30-án ért véget, de sajnos kémem pontatlanul használta titkosírását, így 30-a helyett 31-et skribált noteszébe!!! Mondanom sem kell, amikor 31-én (hétfőn) megjelentünk a Fekete Sas Patikamúzeum impozáns bejáratánál, már csak a Ferenc József-szakállas portás, József Ferenc ábrázatját láthattuk, aki közölte, hogy a kiállítás előző nap ért véget, és már itt is volt egy alamuszi, álnok alak, aki elvitte az albumot.

-- Ajajaj! -- méltatlankodtam. Megmostam ugyan Poszátám fejét, de volt ennél fontosabb is dolgom is: kifundáltam ugyanis, miként szerezhetem meg becsületes úton (figyeljetek, mert a hangsúly a "becsületes" szón van) a művet. Tudáspárbajra már nem hívhatom ki az ellenfelet, de tájékozódási versenyre igen!!! Meg is fogalmaztam egy kihívó levelet, és azonnyomban fel is adtam a póstán, ahol kedves ismerősnőmmel, Béres Klotilddal találkoztam (akiről tudni kell, hogy délelőtt stemplizik, délután kontírozik, és nem mellesleg delejző szépség). Mivel 3-án van becses neve napja, úgy döntöttem, e jeles alkalomból meghívom őt egy habos kakaóra a Különlegességi Cukrászdába. De ha esetleg zárva lesz, felkereshetünk egy tejcsárdát is.

-- Az nagyon jó lesz! -- csapta össze alabástrom kacsóit Klotild. Nem tudtam levenni a szemem erről a szobobszerűen szép kézről, így nem kerülhette el figyelmem az a fehér csík, ami gyűrűsujját halovány szalagként fonta körül.

Vajon mi lehet ennek az oka? Lehet, hogy kiesett a kő belőle, és vőlegénye (Ottó, akiről tudni kell, hogy munkásszállón lakik, szereti Hemingwayt, nem szeret viszont -- és nem is tud -- táncolni) elvitte az ékszerészhez javíttatni? Vagy mosogatás előtt levette, és elfelejtette visszavenni? Netán a moslékkal együtt kiöntötte a malacoknak? El sem tudom képzelni. Egy lehetőség még maradt: talán összepattantak??? Ez a lehetőség annyira felvillanyozott, hogy a Radetzky-marsot fütyölve mentem haza.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Mivel a BME-n véget ért a szorgalmi időszak, nem kell már a padokat koptatom és diáktársaim vagy tanáraim mulattató elszólásait gyűjtenem, rengeteg időm szabadult fel. Tudnivaló, hogy a vizsgaidőszak itt eléggé könnyű, vizsga előtt elég egyszer átfutni a jegyzeteket, azt meg a villamoson is megtehetem. Szóval, tengernyi szabadidőmet blogom csinosítására használom fel; dúsítom a megesett történetek sorát.

Először is arról kell beszámolnom, hogy tegnap este telefonhívást kaptam atyámtól, aki igen sikeresnek értékelte romániai eladókörútját. Egyedül azt nehezményezte, hogy Jacqueline-nak nyoma veszett, erre pedig onnan jött rá, hogy egyre több a mosatlan a lakásban. Megnyugtattam, hogy talán csak hosszúra nyúlt a csevej, amit barátnőivel a Szex és New York Kettő bemutatása után eszközöltek. Ez a lehetőség megnyugtatta apámat, bár nem helyeselte, hogy felesége szexmozikat keres fel. Szóba került továbbá nagyapám is, aki idén tölti be a kilencvenedik életévét, és mondhatni remek egészségnek örvend: még az indapassra is regisztrált, hogy figyelemmel követhesse blogom. Róla még írok a későbbiekben, de nem most!

Most ugyanis fontosabb dolgokról kell, hogy beszámoljak. Ez pedig az, hogy végigolvastam Gunda naplóját, és igen érdekes bejegyzésekre lettem figyelmes. Végre tisztán állnak előttem a moticáviói. Úgy gondolta, hogyha szabotálja a blogom, akkor több időt fogok tölteni vele. Ezt annál is inkább megalapozottnak hitte, mivel közös hörcsögeink voltak, és Skolasztikámmal történt szakításom óta egyedülálló vagyok. (Fizikaórán történt vicces eseteim eddig is egyedülállóak voltak.) Úgy gondolta hát, hogy előbb mindenféle valótlanságokkal tömíti el a digitális diáriumot, aztán pedig egy huszárvágással úgy tesz, mintha személyem Tóváry Kata fantáziájának szüleménye volna csupán. Szó se róla, egykori osztálytársnőm kiváló írónő! Ennek bizonyságául hadd idézzek egy versét:

Fonnyadt fák közötti félhomályban
Botorkálok bágyadtan, búsan.
Ziláltan zakatolnak agyamban a fogaskerekek,
De csak kopott közhelyek keringenek elmémben.
Mint egy őrült vad forgatag
Mindenféle rendszertani besorolás nélkül,
Csak ahogy jön… ez vagyok én.
Volna értelme tagadni?
A lombok susogása
Posztalveoláris zöngétlen spiránsokat sodor magával.
Kísérteties éj! Vörhenyes lelkem vacog.
Sír a létem.
Gyöngyönként csöpög bele a borzadályos félelem
Magamra eszmélek, és azon tűnődöm:
Ez vagyok én? Vagy puszta érzéki csalódás?
Könnyű a lét… már aki elbírja.

Vagy:

Többszáz köbméter térfogatú szappanbuborék az élet.
Persze a szegény ember könnyen téved…
Mert lehet, hogy milliós nagyságrendű a térfogat,
Egy másodperc alatt szétpukkad.
Nem lesz helyette más, csak a magány…
Az élet már csak ilyen talány.

Szóval, kétség sem férhet a kiválóságához... na de az azért mégis túlzás, hogy én az ő kreatúrája lennék, nem igaz? Persze, Gunda rafináltan igazgatta a szálakat, mivel már eddig is felmerültek olyan eshetőségek, miszerint én nem létezem. Erre erősített rá az álnok perszóna. Még jó, hogy mindezt itt tisztázni tudtam!

Naplója további érdekességeket is tartalmazott, de ezekről egy későbbi bejegyzésemben számolok majd be.

Üdv:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Tervem a Csapody-album megszerzésére igen kiválóan halad. B. Miklós ugyanis némi huzavona után -- Zsuzsánna igen sokat akadékoskodott ugyanis -- belement abba, hogy exponálják az albumot a kiállítás véghajrájában. Itt megtekinthető:

Én magam csak 31-én megyek be, hogy visszaszerezzem a csodás albumot! Már alig tudok aludni az izgalomtól!

Üdv,

ifj. Farkas Gyula

Igen kedves, szeretett Blogolvasóim!

Bizony-bizony, zajlik mostanság az élet. Természetesen nem azért posztolok ritkábban, mert a BME-n megkezdődött a vizsgaidőszak, hiszen tudhatjátok, hogy én itt 0 tanulással is ötös vagyok. Hanem azért, mert kosbortúracsapatom végre ismét aktív!

Volt itt néhány vihar, ami megtépázott bennünket, de azt hiszem, mára már elvonulni látszik a vész. Sőt, olyan kecsegtető fordulatot vett a kosborcsapatom élete, hogy végre komoly esélyem van visszaszerezni a hőn állított Csapody-albumot is.

Tudnivaló ugyanis (ezt még a leggödébb gödék is tudják), hogy a híres növényrajzolónő éppen 25 évvel ezelőtt hunyt el. Emlékére kiállítást rendeznek a jeles hölgy hagyatékából. Természetesen csapatommal mi is tiszteletünket tesszük a rendezvényen.

Na, mármost: a galád B. Miklós bitorolja a hölgy hagyatékát képező, dedikált albumot. Azt eszeltem ki, hogy ráveszem Miklóst arra, hogy albumát kiállítassa, majd amikor a kiállítás végeztével visszaadják az albumot, akkor a kosborcsapata nevében én fogom átvenni. Ezzel végre ismét visszakerül hozzám ez az engem megillető kincs!

Zseniális ötlet, úgy-e, Olvasók?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogomat Olvasó Publikum!

A minap kellemes meglepetés ért. Történt, hogy órák után elballagtam a Különlegességi Cukrászdába egy francia krémes befalandó, valamint, hogy rég nem látott cimborámmal, a medikus F. Dániellel találkozzam. (Igaz, ami igaz, nem egy nagy lumen, mivel orvosis létére a botanikáról halvány lila gőze sincs.) Éppen az orvosi fizikáról beszélgettünk, amikor a szomszéd asztalnál reccsensére lettem figyelmes. Odanézek, és mit látok??? Mirella alatt roppant szét a könnyűvázas szék!!!

Fazekas Mirelláról eddig még nem sokat beszéltem, de most pótolom, Olvasóim, hogy tudjátok, kiről van szó. Osztálytársam volt gimiben, és sok vicces eset történt vele, aminek fizikai relevanciája kicsi, pusztán annyi, hogy esett áldozatul a gravitációnak. No mármost, felmerülhet a kérdés, hogy ha ennyire vicces lány ez a Mirella, miért is nem írtam róla eddig? A választ fentebb láthatjátok. Most azonban mégis kivételt teszek, és elmesélek egy történetet erről a nem mindennapi lányról.

Történt, hogy 9.-ben Hidegkútra mentünk osztálykirándulni. Ez nagyon nevezetes kirándulás volt, mert ekkor esett meg az is, hogy a hüpék kiszedték kalkulátoromból az elemeket. No de nem magamról akarok írni. Egy este Mirellának ki kellett mennie szükségre. Az ám, csak hogy nem volt angol vécé a szálláson, csupán udvari budi. Mirellánk elemlámpát gyújtott, és piros csíkos pizsamájában kiballagott a kerti lakba. Sajnos a budiajtó kallantyúja nem funkcionált, így Mirella csak úgy rejthette el magát a kandi tekintetek elől, hogy a kilincsbe kapaszkodott. Minő szerencsétlenség, hogy az is elég labilis volt!!! Olyannyira, hogy egy szerencsétlen pillanatban a zárszerkezet kiszakadt a fából, és... Mirellánk egyenesen a pöcegödörbe pottyant!!! Fél óra küszködés és kétségbeesett kiáltozás után (amit valószínűleg nem hallottak a betintázott szobatársnők) sikerült kivánszorognia, és fél pár nyuszis mamuszában cuppogva visszabattyogott a szobájába. Nem lévén pótpizsamája, kénytelen volt Etelka ruhatárából kölcsönözni egy sötétbordó baby dollt. Szerencsétlenségét tovább fejelte a tény, hogy hurkáit bár beleerőltette a ruhadarabba, az angol selyemszövet mégsem bírta a terhelést, és hatalmas reccsenéssel szakadt szét terjedelmes hátsórészén. A reccsenésre felriadt Zólyomi Kriszti, aki azt hitte, kitört a harmadik világháború!!! Volt is nagy sikoltozás, sírás és hajtépés a lányok lakrészében! Hiába: hosszú haj, rövid ész!

Ezt a történetet Mirellával közösen is felidéztük, és jókat nevettünk, bár tény, hogy Mirella kissé savanyúan, mivel nem örült neki, hogy F. Dániel is tanúja az egykori kacagtató esetnek. A régi emlék kapcsán szóba is került, hogy Mirella ötéves osztálytalálkozót szervez, ahová engem is szeretettel vár. Természetesen ott leszek, és készülni fogok fizikaórán történt vicces esetekkel. Egy biztos: rekeszizom nem marad majd nyugalomban!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Diáriumom!

Mivel a zsaroló sok-sok időre átvette a blogom irányítását, és Poszáta sem volt megfelelő kormányosa annak, úgy döntöttem, a sok zagyvaság között ragyogó elmémmel teszek rendet. Hogy miért nem törlöm ezeket a bejegyzéseket, ahelyett, hogy magyarázkodnék? A válasz pofonegyszerű! A világ okulására itt akarom hagyni ezeket a förtelmeket, hogy még inkább fényeskedjenek az én bejegyzéseim. Nem mintha szerénytelen lennék, de hát a stílus az maga az ember. Szóval. Voltak itt pontatlanságok, amiket most javítani eszközlök.

Ad primum: Juli és Miki szakítottak, de Juli nem ment ki az alemánokhoz. Nem, erről szó sincs. Az sem igaz, hogy a szomszédja Gizi, mivel valójában Török Bözsi néni az. És az is hazugság, hogy Szécsi Pál lenne a kedvence, nem ő az, hanem Poór Péter.

Ad secundum: Hajnalka csak azért lett kommunista, mert egy lomtalanítás során fejbekapták egy Marx-összessel a randalírozó guberálók. Szerencsére csak egy-két hétig lett harcos kommenista, aztán fejbe találta egy pszichológiai szakkönyv, és azóta keresi az identitását. Hírlik, amnéziás lett. Azért nem látom mostanság.

Ad tertium: a BME-t nem én szidtam: bár a tartalmával messzemenőkig egyetértek, számomra nem nagy művészet elvégezni, hiszen nulla tanulással vagyok ötös, de azért én sosem fogalmaztam volna meg ilyen stílusban a kritikám. Tudvalevő, hogy a professzorok elszólásait is jegyzetelem, de vicces esetek formájában sosem teszem közzé, mivel tisztelem őket annyira, hogy ne tegyem őket nevetség tárgyává.

Ad quartum: a lejátszós eset színtiszta igazság. A gaz Manócska és némber mamája túljártak az eszemen. Igaz viszont, hogy a beletört ceruzák nem okkersárga, lapulevélzöld, parasztrózsaszín kombinációt mutattak, hanem citromságra, khaki és libaürülékzöld. Ez is minősíti a pernahajdert!

Ad quintum: Nusit nem rúgtam ki, mivel ha kirúgom, esélyem sincs a megnevelésére.

Röviden ennyi. Remélem, sikerült minden félréértést megnyugtatóan tisztázni.

Üdvözlettel,
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogomat Olvasók!

Elnézésteket, hogy így elhanyagoltam a blogot, de -- hogy egy szellemes botanikai fordulattal éljek -- bokros teendőim nem engedték a posztolást. Bene Róbert per se ajánlkozott, hogy majd ő posztol helyettem, de inkább elhessegettem túlbuzgó csicskásomat, így is elég kárt tett már.

Szóval, Olvasók, ahogy ígértem, szentelek egy tisztázó posztot annak, hogy milyen kalandos úton sikerült visszaszereznem az adminkódot. Előre szólok, hogy néhol elég szürreális lesz a történet, és magam sem hinném, ha nem velem történt volna meg, de higgyétek el, Olvasók, hogy tényleg így volt, ahogy írom. Mert az én nevem a "szavahihetőség" fogalmával szinonim!!!

Történt, hogy az elmúlt hónapban kisebbfajta körutazást tettem Romániában. Hogy mit kerestem ott? Nos, tudjátok, hogy nem voltam valami jó lelkiállapotban a blogommal történtek miatt, így hát úgy döntöttem, elkísérem apámat romániai kiállításkörútjára. Eleinte vele mentem kiállításaira, de aztán rájöttem, hogy az ország flórája sokkal jobban érdekel, mint a fatér mázolmányai. Így hát míg ő citromsárga nyakkendőben (pici piros elefántokkal), bordó makkos cipőben, valamint fáradtrózsaszín ingben feszített a kiállításán, én elrándultam egy-két arborétumba, hogy az orchideáék fejlődését tanulmányozzam.

Egy ilyen kirándulásom során jutottam el a Duna-deltába. Erről a helyről tudni kell, hogy a felső pleisztocénre (Allerod fázis) tehető a kialakulása, éghajlata dominánsan kontinentális. De ezt nem is ragozom, gondolom, mindenki tudja. Ami engem ide vonzott, az a csodás, zsámbékos növényzet. Sétálgatok-sétálgatok, kiváló minőségű túrabakancsom csak úgy cuppog, amikor is egy érdekes dologra leszek figyelmes. Azt hiszitek talán, hogy egy nagytestű viza volt? Á, nem vizionáltam én ilyet! Egy unikumos üveg ütődött a lábamhoz.

-- Ej, ej -- ráztam a fejem --, már a derék románok sem átallják szennyezni a kék Dunát?

Ha már ott voltam, nem hagyhattam ott a palackot, hanem úgy döntöttem, hogy elviszem a legközelebbi szelektív hulladékgyűjtő helyre. Igen ám, de amint felemeltem a butellát, látom ám, hogy van benne valami. Nem szesz, dehogy is, hanem valamiféle irat. Előkaptam hát a gumikesztyűmet, és belenyúltam. Egy kissé ázott füzetet és egy rossz bolgársággal megírt levelet találtam benne. Ez a levél mesélte el a füzet történetét.

Cirill betűkkel volt írva, ami megnehezítette a dolgom, de egy gép fordítóprogram (nem írom ide a nevét, mert ez nem a reklám helye) sikerült egy hevenyészett fordítást készítenem, íme:

Kedves Ismeretlen Megtaláló!

Igor vagyok, a rilai kolostor kertésze. A mellékelt irat pedig az egyik novícia naplója. A főnökasszony éktelen haragra gerjedt, mikor szobavizit során megtalálta a matrac alatt ezt az irományt, és engem bízott meg, hogy dobjam a Dunába. A napló tulajdonosát, bizonyos Kunigunda nővért egy hónapi kenyéren-vízen való vezeklésre ítélte. Úgy megsajnáltam szegényt, mikor megpillantottam sápadt orcáját, kétségbeesett tekintetét, hogy úgy döntöttem, csak részben teszek eleget a kegyetlen parancsnak. Palackba tettem tehát e baljós irományt, és úgy dobtam a folyóba, hogy ha valaki megtalálja, hátha hírt visz szegény nővér hozzátartozóinak arról, miféle sorsa van ennek a leánynak a kolostorban. Kérlek, tégy így, kedves Megtaláló!

Maradok tisztelettel:
Igor

Természetesen nem ilyen stylusosan volt megfogalmazva, de ez egy szabad fordítás.

Hát gondolhatjátok, Olvasók, hogy csak ámultam és bámultam, micsoda furcsa egybeesés! Tudom, nem illendő dolog, de bátorkodtam beleolvasni az irományba, hátha találok valami információt a blogomról. És -- tudom, hihetetlen --, de találtam! Rögtön az első oldalon ez állt (a dátum el van mosódva):

20...
Kedves Naplóm, ma végre sikerült hozzájutnom Életem Szerelme blogjának jelszavához, amit itt közlök: ****, hogy el ne felejtsem. Azonnal meg is változtattam, erre: ****, így a Szerelmem többé nem szentelhet ennyi időt diáriumának, s talán végre minden idejét velem fogja tölteni!

Hogy mik vannak, Olvasók!

Most egyelőre legyen elég ennyi, de találtam még sok érdekességet ebben az irományban, amit majd bátorkodom bemásolni Nektek, hogy megtudjátok, micsoda ármánykodásokat vitt végbe ez a nemsokára reverendaviselő szerzetes nővér!!! Van is mit levezekelnie ott a hegyekben, a klastrom csendjében, mert ez már egyenesen felháborító!! Nem tudom sajnálni ezt a perszónát, mert egyre biztosabban érzem, hogy nem rendes.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Lectori salutem!

Kedves Bloglvasók!

Olyat hallotok, amit eddig még -- lefogadom --, hogy nem. Történt, még boldogult gymnasiumi éveim alatt, amikor a matematika csúcsának még az euklideszi geometriát hittem (szóval nagyon régen): hogy a tanerő felelni hívta a mókamester Salga Tibit. Elég nyomott, szürke őszi délután volt akkor, gondolom, a tanár úr úgy szeretett volna mókás perceket szerezni magának és az osztálynak, hogy terepet biztosít Salga Tibi sziporkájának.

Az egyváltozós függvényekről tanultunk éppen. Mivel Tibor barátunk tudásának reciproka közelít a végtelenhez, ezért ő igen potya kérdést kapott házi feladatul. Mégpedig azt, hogy határozza meg a cos x függvény értékkészletét.

Tibi nagy meglepetésére matatni kezdett kissé viseltes Agressor táskájában, és onnan egy dobozt kivéve kibattyogott a táblához.

-- Hát ez meg mi, fiam?

Tibi válaszként kinyitotta a dobozt, amiből előtűntek a Salga család eszcájgai, Napóleon kori ezüstből (Ag) verve.

-- Ez a mi értékkészletünk -- felelte Tibi. -- Kissé látni rajta a port, vagyis a cos-t.

A tanerő egy percig dermedten bámult, majd a kijelentés ökörség voltát realizálva egetverő kacajban tört ki, olyannyira, hogy kivillantak plombált fogai. Az osztály először csak kuncogott, de amikor látta, hogy a tanerő engedélyezte az általános jókedvet, elszabadult a pokol. Füzetek repkedtek, a rockerfiúk az acélbetkós bakancsukkal dübörögtek és hangos "Akelaaaa!" kiáltásukkal adtak hangot fergeteges hangulatuknak. Mirella úgy röhögött, hogy kicsúszott a padból, és a földön hentergett, ráadásul még egy szálka is belement a kezébe, miközben a parkettet csapkodta. Zoli úgy nevetett, hogy felborogatta a padokat, és abból barikádot hozott létre. A rocker Teti Tóni elcsente Darázs Etelka Bravó magazinját, és a benne található Edward Cullen (születési nevén Edward Anthony Masen) poszterekből hajtogatott papírrepülőt, amit Deicide-os öngyújtójával sorra meggyújtott, majd kihajította őket a nyitott ablakon. Osztályunk táncosnője, Ács-Borbás Klára pedig a csilláron himbálózott, és közben csimpánzszerű hangokat hallatott.

Csak egy ember volt, aki ugyanolyan falfehér arccal ült a teremben, mint öt perccel korábban, a vicc elhangzása előtt: Zólyomi Kriszti ezalatt karba tett kézzel ült, hangtalanul ismételve a lenya szavait. Be kellett magolnia a latin mapit, mivel kétesre állt. Fájdalom, úgy tűnt, hogy ő örökre lemaradt erről a fergeteges poenról! Ezt nem tűrhettem, ezért mikor csöngetés után Kriszti megindult a buffet-be szokásos francia pirítósát elfogyasztandó, utánaeredtem, és addig nem eresztettem, míg töviről hegyire el nem meséltem neki az adoma minden részletét. Egy ideges mosoly volt a jutalmam, és amint befejeztem a történetet, Kriszti már rohant is. Sajnos nem volt elég gyors, így a tanár kénytelen volt beírni későnek, ráadásul akkorra már kihívta felelni a szintén kétesre álló Barta Adrit. Sic transit gloria mundi -- hogy stylusos legyek. Peches lány, nemde?

Nektek mennyire tetszett a történet? Ti is elkezdtetek ugrálni az ágyon meg csapkodni a monitort? Esetleg felkaptátok a széketet, és kitörtétek vele a tejüveg ajtót? Vagy lehúztátok a wc-n a macskát?

Várja válaszotok,
ifj. Farkas Gyula

Vanakkam, kedves Olvasók!

Képzeljétek, mi történt! Éppen arról beszélgettünk Alvaróval és Jagannathtal a tízpercben, hogy milyen rossz gazdasági helyzetben van kis hazánk. Jagannath váltig erősködött, hogy kizárólag a Nemválasztók Pártja oldhatja meg ezt a rossz helyzetet.  Alvarónak viszont szent meggyőződése volt, hogy az Országos Antiszemita Párt tehet mindenről.

-- Hát, amit a képvizselő uruk mívelt, ahhoz nem köll kommentár -- bizonygatta Alvaró.

Nem értettem vele egyet, mivel szívem szerint a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt a tutkó! Éppen e véleményemnek adtam hangot, amikor kisírt szemmel megjelent kedves csoporttársnőnk, Jolánta.

-- Mi van magával, kisassonyka, csókolom a kezsit-lábát -- érdeklődött Alvaró.

-- Ne is kérdezze! Képzelje csak, ah, minő incidens, az a gaz Jákob Izráel csak egy csokor tulipánt hozott. Penig sárga rózsát ígért!

Nekem egyből gyanús lett a név, mivel már régóta folytatok kémtevékenységet, így igen jó szimatom van az ilyenekhez.

-- Na és mondja csak, hol szoktak rendez-vous-zni ezzel a fiatalemberrel?

-- A Bérkocsis utcában, az egyetemmel szemben van egy meghitt kis hely... -- hüppögte a lányzó.

-- Ahá! -- csaptam le diadalmasan. -- Maga tehát egy rabbiképzőssel udvaroltat magának! Szégyen-gyalázat!

De nem akartam én bántatni emiatt Jolántát, hiszen az egyedüli bűnös a gaz Jákob Izráel, aki ilyen megbízhatatlan. Gondoltam, íme egy újabb indok, hogy borsot törjünk az ellenséges iskola (melyről tudva levő, hogy mennyire pite!) orra alá.  Gyorsan fogalmaztunk hát egy verset, és én mint tűrhető fenyőfaköltő...izé, fűzfapoéta, neki is láttam egy vers eszkábálásához, amitől majd dührohamot kap az ellenség.

Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ,
Nem fog soha egy bhaktivedantás lány közeledni hozzád;
És ha még most tied a nő,
Ne hidd, hogy így marad örökre,
Ajánlom, tűnjél el a színről sietve.

Ne hidd azt, ó, ne, hogy a rabbihelyettes (BA) szakos a fej,
Bármelyik bhaktivedantás lány lepipálhat téged;
Nem kell nekünk pasztorálpszichológia
Csak egy kis Vaisnava dogmatika,
És máris tudjuk, hogy mi nálatok az ábra.

Jó, nem? El is mentünk a közeli fénymásoldába, hogy készítsünk belőle kb. 100 kópiát, hogy az ellenséges egyetemen majd kiplakátoljuk a gúnyverset, szolidaritva ezzel Jolántával, szegénnyel, akivel úgy kitolt a galád Jákob Izráel. Dörzsöltük a tenyerünket ekkora zrít eltervezvén, amikor is egyszer csak közbeszólt évfolyamtársunk, bizonyos Ruzsnavszky Kálmán:

-- Hohó! Ezt a hadműveletet csak este 6 után vihetjük véghez, mivel addig ott inspekciózik Manci néni, a takarító személyzet!

Nyugtáztuk az információt, ám ekkor hirtelen szöget ütött a fejembe egy gondolat:

-- Hát te ezt meg honnan tudod ilyen jól?

De Kálmán csak hebegett-habogott. De régi kém lévén sikerült kiszednem végül a pacákból, hogy a BHF előtt egy félévet járt a rabbiképzőre!!! Azért ilyen jól informált.

Most mondjátok meg, mik vannak!!!

Üdv,
B. R.


 

Figyeljetek ide, Olvasók!

Gondoltam, kéne ma posztolni. Kerestem Gyula mester jegyzeteiből vicces történetet. Ez nem gimis eset, hanem egyetemi. Sajnos a guru nem írta meg teljesen a történetet, és mivel most az Aranyparton nyaral, nem is tudom elérni. Márpedig ezt most kellene posztolni. Szóval arra gondoltam, hogy mint jó resaurátor, igyekszem a guruhoz illő fénnyel felövezni az alábbi töredéket:

Szóval képzeljétek, 2008. március 7-én H. Balázs vizsgázik a műegyetemen. Bár a guru nem tüntette fel, hogy ki ő, én mégis utánajártam. Valószínűsíthető, hogy Huizinga Balázsról van szó, aki egy ideig Szilasi Annával járt, aki Francesca Diamond néven színészkedett egy darabig. De meglehet, hogy ő Holics Balázs, aki pedig arról nevezetes, hogy járt a zsonglorkődés alapjai órára, és tűrhetően kerekezik egykeréken, miközben manadrinokat dobál.

Ha lesz még információm, akkor beszámolok erről. Szóval az a történt, hogy ez a Balázs elment vizsgázni, és jól bedacizott. Ennek oka pedig az, hogy a professzor jól kibabrált vele. Vagyis a profnak nem a kibabrálás volt a célja, hanem egy tréfa, de Balázsnak nagyon rosszul jött ki a lépés, és emiatt megbukott. Mindez a műegyetemen. Az eset a következőképpen zajlott.

Szóval bemegy a Balázs gyerek vizsgázni, és ég a lámpa, ami zavarta kissé begyulladt szemét. Ezt észrevette a tanár, és megkérdezte:

-- Lecsukjam a pilácsot?

Vagy nem is így volt, hanem:

-- Oltsam a villanyt?

Vagy:

-- Lekapcsolhatom a neont?

Ez lesz az!

Szóval megkérdezte ezt a prof, és akkor azt mondta Balázs -- már H. Balázs, a vizsgázó --, hogy igen. De az is lehet, hogy azt mondta, naná. Bár ez utóbbit nem hiszem, hiszen elég tiszteletlen egy vizsgaszituációban, pláne egy éltes professzor előtt. Lényeg a lényeg, Balázs haverunk közölte a tanerővel beleegyezését, mire az se szó, se beszéd, bevéste a leckekönyvébe a nagy karót!!! De nem ám csak úgy szó nélkül, hanem az alábbi szavak kíséretében:

-- Elégtelen!

(De lehet, hogy azt mondta, hogy "egyes", sőt akár azt is, hogy "Jöjjön vissza legközelebb!" -- hát mindent én se tudhatok azért.)

Majd így folytatta:

-- Az nem neon. A neon ugyanis piros!

Jó poen, mi? Gondolom, hogy a takarítónő -- Gizike szokott olyankor felmosni -- is meghallotta ezt az esetet, és olyat nevetett, hogy megremegtek a falak.

Üdv,
B. R.