Kedves Blogolvasók!

Nagyon elfoglalt vagyok manapság, de vicces esetek így is elő-elő bukkannak. Minap megkértem Poszátát, hogy ugyan rendezze már sajtó alá vicces eseteimet, amit megjelentetni tervezek egy könyvkiadónál. A derék Poszáta -- bár a jógaedzések sok idejét elveszik -- álhatatos munkával bukkant rá egy már-már elfeledett történetre. Szerencsére, most sikerül publikálni, és remélem, hogy olvasván olyan jót derültök, mint én, kedves olvasók!

Sziasztok, kedves Fórumolók!

Olyat hallottam, hogy a fal adta a másikat. Most is úgy nevetek, hogy nehéz a klaviatúrán megtalálni a betűket. Egyik osztálytársam azt átallotta mondani kémiaórán, hogy szupermangán. Szegény feje sosem volt jó latinból.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

forrás: www.csajozas.hu, 2005. június

Kedves Blogolvasók!

A minap éppen kollégiumi szobámban tettem-vettem (pl. előkészítettem vitéz kosboraimat a nagy útra Szederkénybe). Szobatársam, Sz. Péter igen felpaprikázott hangulatban volt. Történt ugyanis, hogy a mai vizsgájára csak 9 db üres A4-es papírt vitt, pedig tudvalevő, hogy 10 lap kell. Szerencsére a szomszédja, Nagy Mercédesz (aki társai csak "Miss Punci"-nak becéznek) ki tudta segíteni egy eperillatú, Hello Kitty-s, halványan vonalkázott papirossal. Igen ám, csakhogy a megpróbáltatások még nem értek véget. Kisült ugyanis, hogy csak összegemkapcsozta, nem pedig tűzte, ahogy pedig azt a szabályzat előírja. Nosza, meg is lett az eredménye: jó nagy daci! Így jár, aki göde!

Éppen a horribilis incidens részleteiről faggattam szobatársam, amikor nyílt az ajtó, és betoppant... nem fogjátok elhinni, kicsoda! Nem más, mint a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának szép reményű hallgatója (aki rektori pályázatot is nyert már nem egyszer, de nem is kétszer!): F. Dániel. Jövetelének célja Peti barátomnak kocsmába való elhívása volt.

Nosza, én sem voltam rest: csatlakoztam a kompániához, sőt magunkkal hívtam B. Róbertet is. A kocsmában (1113 Bp., Villányi út 54.) fizettem egy rundot: Petinek búfelejtő kukoricasört, Daninak barna búzasert, jómagamnak penig tápláló Borsodit rendeltem. A maláta és a komló (no, nem a város) lágy harmóniában olvadt el ízlelőbimóimon. Poszáta csak egy pohár jeges Eviant kapott citromkarikával, hiszen tudvalevő, hogy idült alkoholista. Mindannyian feladatunknak tekintettük Péter felvidítását.

Az adomázást F. Dániel kezdte, aki előadta a vicces kórboncnokhallgatók pajkos tréfáját, amikor egy kezet csempésztek ki a formalinból, és azt a villamos kapaszkodójára helyezték. Egy néni állítólag úgy megijedt, hogy kosarából kigurult a jonatán.

-- Hohó, pupák! -- emelkedtem szólásra, amint épp azt kezdte ecsetelni, hogy a néni négykézláb gyűjtötte össze a drága primőrt --, ezt már hallottuk! Ez már lejárt lemez, te kis göde! Ennél még a bérszámfejtés is szórakoztatóbb! Le vagy ejtve!

Egy percig mintha angyalka szállt volna át a termen, csend uralkodott el. Ámde a döbbenet csak egy minutáig tartott, ugyanis előadtam mókagyűjteményem legújabb darabját.

Történt egyszer -- még boldogult gymnasiumi éveim alatt --, hogy azt kaptuk házi feladatul, hogy keressük meg az u(x,y) = 2x³ - 6x² + 5x - 2y komplex függvény harmonikus társát. Bagatell egy feladat volt, megjegyzem. Mégis kifogott D. Etelka szerény szellemi kvalitásain. Etelka ugyanis oly módon akarta megoldani a feladatot, hogy otthon felregisztrált a parom.hu-ra! Házi feladatként a társkeresős adatlapját mutatta be a tanerőnek, aki hatalmas bruhahával replikázott. A nevetéstől annnyira könnyes lett a szeme, hogy alig látta, ahogy bevéste a dugót. Sajnos meg is lett az eredménye, ugyanis véletlenül Salga Tibihez sikerült húznia. Egy egyessel több vagy kevesebb neki már úgyse számít!

De nagyon tévedtek, Blogolvasók, ha azt hiszitek, hogy csak a tanárból váltott ki ilyen reactiót Etelka balgasága. Nem! A Löwey kidekorált osztályterme szinte vibrált a visszafojtott nevetéstől. Z. Kriszti a szájára tapasztotta a tenyerét, Rita penig ezúttal senkinek sem juttatott zsebkendőt, ugyanis az egész készletét fel kellett használnia, hogy eltüntesse az áruló jeleket. Még a nihilista Teti Tóni is kivette a bal füléből a fülhallgatót egy pillanatra. Ámde a feszültséget nem lehet sokáig visszatartani, és a kacagás elementáris erővel tört ki az osztályból. Bizonyára Belőletek is, Olvasók, miután idáig jutottatok, úgy-e?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Nyájas olvasóim!

A minap éppen kedvesemhez igyekeztem az eljegyzés további részleteit megtárgyalandó illetve, hogy pontos gyűrűméretet vegyek alabástrom ujjairól, amikor is összehozott jósorsom Hajnalkával. Hajnalka szokásos cserkész ruháját viselte, és a lágyan fujdogáló szellő meg-meglibbentette khakiszín kalapjába tűzött árvalányhaját.

-- Légy résen! -- köszönt rám.

-- Te is!

-- De jó, hogy találkozunk. Képzeld, felterjesztettek Országos Kék Jelvényre!

Értetlen bámulásomra Hajnalka elmagyarázta, hogy eme díjat azok érdemlik, akik keresztül-kasul bejárják hazánk gyönyörűséges tájait (950 km). Nem is tudtam Hajniról, hogy ilyen érdeklődési köre van! Azt hiszem, ő talán még a kosborcsapatba is beillene, most, hogy Juli olyan rútul otthagyott bennünket, kell a meleg női kéz.

-- De nem ez a legjobb, hanem hogy a túrán megismerkedtem egy sráccal. Tibornak hívják, egyelőre csak lazázunk, de ez is nehezen indult.

-- Nocsak, mesélj! -- nógattam, és Hajnalka előadta megismerkedésük történetét.

-- Hát képzeld, előállt a Spielhózni 124. oldalán tárgyalt szituáció, pontosabban a "Belezúgtam, de mintha nem is érdekelné"-eset. Az ilyen helyzetekre kitűnő receptet ad Samu bácsi: gyengíteni kell a vírust!

-- Hm, a immunológia engem is nagyon érdekelt ifjúkoromban!

-- Akkor biztos érteni fogod. A vírus gyengítése annyit tesz, hogy jól meg kell szívatni! Hát mit képzel magáról?! Hogy én őmiatta ilyen kótyagos lettem! Ő talán itt a király?! Na, nehogy má'!

-- Ez izgalmasan hangzik...

-- Tudod, ha jó helyen belebökök, akkor nem kell félni: pukkan!  Amikor éppen a Rómain apostolkapcát ettünk, és ő nagyokoskodott, enyhén nagyképű kijelentést tett, akkor én szúrtam rajta egy picit: "Hű, de cefet okos vagy!" Mire persze ő rögtön pukkant: "Miért? Talán te vagy itt a nagyokos?! Te mindent tudsz?!" Erre én: "Én nem mondtam, te izélsz!" "Én nem izélek, csak nem szeretem, ha valaki nagyon el van telve magától!" Vagy öt percig döngöltük egymást az agyagba, aztán a versenyző egy kisebb szünet után bedobta: "Na jó, különben nem érsz rá holnap egy mozira?" Elgondolkoztam egy kicsit, mintha csak morfondíroznék, csak aztán mondtam: "Moziba??? Veled??? Hát, nem bánom, holnap éppen ráérek. Most adják a Krisztus megfeszítését, az jó film!" És így is történt. Azóta is lazázunk. Látod, milyen klafa recept?

-- Az már igaz. Ha én ezt annak idején tudom, mikor Piroskámat környékeztem! De most már túlvagyok a lazázásáon...

Integetve váltunk el, de előbb Hajnalka még megmutatta leendő kedvese fotográfiáját. "Snájdig alak, az már szent" -- jegyeztem meg stílszerűen.

Kellemes fordulat, ugye?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

U.i: A mellékelt képen láthatjátok Hajnal új kedvesét.

Kedves Olvasók!

Múltkorában említettem, hogy nagy Tudáspárbajt kívántam rendezni a Csapody-albumot visszaszerzendő. Nem is tétováztam, segédemmel, Poszátával (ügynököm biztonsága érdekében nem közölhetem valódi nevét) felkerestem Karesz alberletét. Bár már szürkület volt, nem bíztunk semmit a véletlenre: ügynököm szürke ballont és aranykeretes cvikkert viselt, jómagam pedig egy kék lódent és kockás micisapkát öltöttem. A gangon a vici éppen a felmosást hagyta abba, hogy tárgyaljon Pipitér úrral, a villanyszerelővel.

-- Gyorsan menjünk el a háta mögött, amíg a fázishuszárral sóderol -- javallottam Poszátámnak. A szleng jelen esetben nem pusztán stíluselem, hanem az érthetetlen beszédmód része is: így akartam elkerülni a lelepleződést.

-- Hát, ráférne már erre a házra egy alapos villanycsere, asszonyom -- hallottuk az ampertornász hangját, amint a vicinek szövegelt. Úgy gondoltam, illenék köszönni a házmesternek, hiszen a múltkor, miután a a sínbohóc lekezelte a jegyeim, összefutottunk, de ennél most fontosabb volt, hogy inkognitónkat megőrizzük.

-- Micsoda jó tajtékok járnak ide, ha tudná, Pipitér úr: állandóan fel-le kapcsolgatják a villanyt, nem csoda, hogy kiég az égő... -- hallottuk a vici elhaló hangját.

Végigmentünk a gangon, és kitacepaóztuk a felhívást, amit különböző sajtótermékekből (például Hápogó Kacsa) vágtunk ki a felismerést és a lebukást elkerülendő:

Szia, hüpék!

Ha káráljátok a marhológiát, és nem kaptatok cöfföt dögtanból, ergó nem tapsoltak vissza benneteket, akkor szeretettel várunk folyó hó 25-én a Lángh Művelődési Házban egy tudáspárbajra! Lehet, hogy ez nektek majd pár bajt jelent, nekünk viszont a Csapody-albumot!

Aláírás:
a Fekete Kéz

Aztán utasítottam ügynököm a Kareszék lakásába való becsöngetésre, majd mikor ez megtörtént, nyakunkba szedtük a lábunkat és illa berek, nádak erek elviharzottunk a helyszínről. Annyit még hallottunk, hogy a vici utánunk kajabál:

-- Megálljatok, ti szemtelen kis téntanyalók! Majd adok én nektek! Kongatyáztatni szegény öregasszonyokat!

Szerencsére a vici nem vette észre kilétünket, így akciónk nem veszélyeztette az egyébként kellemes kapcsolatunkat.

Érdekes fejlemény, ugyebár?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Olyan vicces történetet fogok most megosztani Veletek, melynek olvastán kettéáll a fületek! Képzeljétek, éppen a diákrohasztóba igyekeztem a gépvakondon, ahol helyet foglalt pár göde, repülő zsírbüfé és hüpe is (legalábbis sóderük alapján eléggé annak tűntek). A jegymen éppen lekezelte a jegyem, amikor hirtelen akkorát fékezett a jármű, hogy a mellettem álló öreg hölgy kosarából cigányútra ment a meggy. Segítettem összeszedni neki, amikor is észrevettem, hogy régi kedves ismerőssel állok szembe: a Kareszék házában szolgálatot teljesítő vici volt az (akivel -- mint emlékeztek -- kellemes szilveszterestét töltöttem együtt).

-- Jó napot, asszonyom. Hogy szolgál a kedves egészsége? -- érdeklődtem realizálván az ismeretséget.

-- Jaj, fiacskám, ne is kérdezd! Tegnap délután éppen hogy feltettem főni a kisdobosgombócot, egyszer sem volt nyugovásom, mert egész délután kongatyázgattak a csimbókok!

-- Miiii-csoooo-daaaa??? -- érdeklődtem.

-- Jaj, hát tudja, amikor a diákok hunczutságból becsengetnek a házmesterekhez!

-- Ahá, értem.

És tovább beszélgettünk. Egyszer csak mennem kellett, de otthagytam egy tel. számot mint barát. És a vici úgy érezte: én is csak egy barát vagyok.

Megérkeztem hát a kóterba, ahol a fuszulukások már javában bagóztak. Köztük pl. Hajnalka.exe, Kristóf is nagyban magolta a mapit. Csak szobatársam, Sz. Peti volt fancsali.

-- Hát téged meg mi lelt, pupák? Mért nem készülsz ábrisra? Úgy hallottam, nagy temetőcsősz az öreg prof!

-- Hagyd el! -- legyintett Péter. -- Sajnos digitális technikából csulit kaptam!

-- Ajaj, öregem, beponáltunk, beponáltunk? -- szellemeskedtem, hogy stílszerű legyek (digitális technikáról lévén szó).

Az egész kollégium egy emberként kezdett nevetni. Még a Dunavadász Szabó Lajcsi is majd lenyelte a tüdőropit, a géppisztollyal szaporított Tank Aranka pedig legurult nevettében a másodikról. Én csak ennyit mondtam a poenra feltéve a pontot:

-- Petikém, hogy te micsoda egy gimpli vagy!

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula 

Kedves Blogolvasók!

Otthon örömmel fogadták a hírt, hogy megkértem Skolasztika kezét. Gitti megkönnyebbülten csak annyit mondott: ha végre saját gyerekem lesz, akkor legalább leszállok Edéről. Nem tudom, mi alapján tette meg ezt az elhamarkodott megállapítást, de magam sem feszegettem a témát. Anya arról tudakozódott, hogy mikor akarjuk megtartani az eljegyzési ebédet. Ennek kimondását azonban én gálánsan az örömszülőkre bíztam. Anya fel is telefonozta Ferenczynét, hogy megbeszéljék a részleteket.

Én pedig hozzáláttam, hogy otthonos környezetet teremtsek a Galois-sarjaknak. Igen ám, de ekkor furcsa dolgok történtek. Gauss örömmel foglalta ugyan el a ketrecben kialakított olvasósarkot, ifj. Galois viszont látható nyugtalansággal fogadta a fejleményeket. Az este aztán újabb érdekes dolog történt: hirtelen hatalmas ricsajra ébredtem. Kiderült, hogy ifj. Galois kiszökött a ketrecből, és miután megdézsmálta a hűtőszekrényünk folyékonykenyér-tartalmát, a magnóhoz ment, ahol elindította apa Led Zeppelin-kazettáját. Mondanom sem kell, hogy nem tűrtem az éjszakai hupákolást: lekapcsoltam a berendezést, a kapatos Galois-t pedig visszatettem a helyére. Attól tartok, mindez nagyon rossz ómen jövendőbeli kapcsolatunkra nézvést.Másnap Róbert is felkeresett, hogy gratuláljon az eljegyzés alkalmából.

-- Még nem hivatalos! Az ünnepségre természetesen téged is szeretettel várlak -- mondtam, majd aggodalmasan hozzátettem --, persze csak ha nem zavar meg a felkészülésben.

-- Dehogyis, guru! Ha álmomból felkeltenek, már akkor is tudom a A Bhagavad-gítá öt témája című tételt, a A három kötőerő alapvető hatása az élőlényekre nevezetűt pedig már a kisujjamból is kirázom!

-- Ez derék dolog!

-- Viszont a Pashcsimóttánászanát még gyakorolnom kell! Arra szeretnélek megkérni, guru, hogy hadd gyakoroljak holnap itt nálad!

-- Nem bánom. Úgyis beszédem van veled! Történt ugyanis, hogy meglehetősen elhanyagoltam a kosborcsapat ügyeit, márpedig a Csapody-album visszaszerzése nem tűr halasztást.

-- Nem gondolod, hogy a nászajándékötletem könnyen megoldaná ezt a régóta húzódó ügyet?

-- Igen, de nászajándékot az esküvőn szokás adni, az meg még odébb van.

Azzal tovább tanakodtunk. Végül arra a döntésre jutottam, hogy egy hatalmas, mindent eldöntő tudáspárbaj fog hozzásegíteni ahhoz, hogy visszakapjam jogos tulajdonomat, a dedikált albumot. Kissé lehangolt ugyan, mikor számba vettem, hogy az ellenséges csapat egészen jó koponyákból áll (úgymint -- el kell ismernem, hogy van sütnivalója -- B. Miklós, az árulóvá lett B. Júlia, továbbá T. Károly és B. László sem teljesen ostobák). S ha végignézek saját csapatomon, meg kell állapítanom, hogy gyakorlatilag csak jómagam képviselem benne a Tudást. Ez azonban nem oly nagy baj, mert a magam tudása még mindég több, mint a másik csapaté együttvéve. Nem is beszélve Poszátámról, aki kitartóan informál engem az ellenség ügyes-bajos dolgairól.

Csusza ötlet, nemde?

Jó munkát! (Ezt a köszönést Hintalan Hajnalkától tanultam a minap.)
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

A május hatására virgába borult a természet, és ennek rendesen az a következménye, hogy felszerelkezem Pajtás fényképezőgépemmel, hátamra veszem hátizsákom, lábfejeimre túrabakancsom, és a Magnum c. tévéfilmsorozat kezdődallamait fütyörészve nekivágok az Anyatermészetnek. Ez a májusom azonban másként telt. Hogy miért? A válasz pofonegyszerű! Most ünnepelte ugyanis első évfordulóját kapcsolatom Skolasztikával. A mi szerelmünk nem éppen egyszerű eset: hajdanában-danában már együtt futottunk, de aztán szakítottunk. Hát igen, pár perc boldogságért hónapokat kell szenvedni. Neki új kérője akadt Korponay Tamás személyében, és az én szívem is másé lett, mégpedig Babos Piroskáé, akit ezúton is üdvözlök, remélem, kellemes időket tölt Leningrádban.
 

Éppen egy éve, májusban találtunk ismét egymásra Skolasztikával megannyi csalódás után. Most úgy döntöttem, hogy megerősítem kapcsolatunkat, és megkérem a kezét! Ez ugyebár jelentőségteljes alkalom egy olyan ifjú titán életében, mint amilyen én vagyok, így hát arra az elhatározásra jutottam, hogy egy jambikus trimeterben írt költeménnyel fogom megkérni kedvesem kezét. Az elkészült mű nagyon sok energiámat vette igénybe, de mikor befejeztem, elégedetten konstatáltam, hogy ez bizony még egy hivatásos poétának is díszére vállhatna. A versezetet arany tintával pergamenre írtam, és úgy zarándokoltam el a Ferenczy-rezidenciára. Ferenczy urat sajnos nem találtam otthon, mivel éppen Anconába szólította el a Tudomány, Ferenczyné pedig nem foglalkozott velem, hiszen épp az aznapi részben intézkedett Ellie és Clayton Farlow szegény megboldogult Bobby James Ewing temetéséről. Az a jelenet, amikor kicsordultak Jockey könnyei, állítólag ölyan megható volt, hogy szem nem maradhatott szárazon!

A helyzet azonban úgy hozta, hogy még így sem maradhattam kettesben Skolasztikával, és a lánykérésnek volt egy fültanúja. Azt hiszem, soha ki nem találnátok, ki volt az. Nem más, mint Hintalan Hajnalka! Joggal kérdezhetitek, hogy mit keres itt ez a dundi, örökké nevető lány, mikor tűz és víz a két egykori barátnő? Olyan fejlemények történtek, minek következtében a két lány között már nem olyan erősen volt jelen két világ.

Hajnalka és Zsolt ugyanis szakítottak. Pontosabban Zsolt helyezte lapátra kedvesét, mivel rádöbbent, hogy Pamela nemcsak az ágyban jobb (gondolom, itt a háziasságára gondolt, a beágyazást magam is fontos reggeli teendőmnek tartom), de sokkal több a közös vonásuk, mint azt először gondolták. Hajnalkát teljesen összetörte a szakítás, és ahogy magányában otthon gubbasztott, és közben a Szupernagyi még megmaradt epizódjaival vigasztalta magát; hirtelen rájött, mekkora szemét alak ez a Zsolt, s hogy ezt kebelbarátnője, Skolasztika már hónapokkal korábban megmondta! Így hát fogta a telefónt, interurbán hívást kezdeményezett székesfővárosunkba, s a telefont felvevő Marie-tól Skolasztikát kérte. Eztán fogta a távbeszélő készüléket, és bezárkózott a fürdőszobába (mint a régi szép időkben, mikor órákig folytattak érdekes csevejt női témákról Sulimmal) -- hogy új lakótársa ne legyen fültanúja a beszélgetésnek. Hogy pontosan mi zajlott le, azt nem tudom, csupán a végkifejletet: a két régi barátnő újra egymásra talált. Olyannyira, hogy Hajnalkát is ott találtam, mikor rászántam magam a döntő lépésre.

-- Légy résen! -- köszönt rám Hajnalka Skolasztika kagylófoteléből, és köszöntésre nyújtotta bal kezét, jobbját pedig vállmagasságba emelve tisztelgett. Kissé meglepődtem külsején:  keki színű mellényt viselt ugyanis, amely hat gombbal záródik, lehajtós gallérja alatt nyakkendő, ingén zsebfedéllel záródó, szemberánccal bővített két mellzseb, 5 cm széles, gombbal záródó kézelő. Két vállán keskeny vállapók voltak. A bal vállvarrás alatt patkó alakban barna szalagon 1 cm magas, nyomtatott betűvel valami kiírás, alatta 3 cm átmérőjű barna körlapon hasonló betűvel valamilyen szám volt olvasható. A bal mellzseb fölött barna alapon, ugyanolyan betűkkel penig a teljes neve díszelgett.

-- Én is üdvözöllek, kedves Hajnalka. -- Azzal Skolasztikához fordultam: -- Kis tudósom, valami fontosat szeretnék neked mondani -- kezdtem hozzá némi torokköszörülés után.

-- Hallgatlak.

-- Ööö... bizalmas thémáról van szó.

-- Nekem nincs titkom Hajnalka előtt, ő az én kebelbarátném.

-- Nos, legyen. Úgy gondoltam, kapcsolatunk elég komoly már ahhoz, hogy magasabb szintre helyezzük.

-- Hogy érted ezt, Gyula? -- kotyogott bele a cserfes Hajnalka. -- Ti most eddig lazáztatok?

-- Tessék?

-- Laza párkapcsolat, amely még nem jelent teljes elköteleződést.

Nem teljesen értettem, mire gondol, de nem hagytam magam kizökkenteni.

-- Úgy gondoltam hát, megkérdezlek...

-- Szerintem fel kellene rajzolni az elköteleződési görbét a kapcsolatmélység-eltelt idő függvényében -- folytatta Hajni, és már jött is papirossal, ceruzával. Mialatt felvázolta a függvényt, próbáltam folytatni.

-- Megkérdezlek, hogy... lennél-e...

-- Itt is van -- nyújtotta nekem a papírt Hajni. -- Látod? Itt a görbe, és rajta a J, valamint a H pontok.

-- Csak nem csaptál fel statisztikusnak? -- kérdeztem.

-- Á, hagyd el, pupák -- legyintett Hajnalka, majd röviden beszámolt arról, hogy a Zsolttal való szakítás egészen összetörte, de szerencséjére a keébe akadt Varga Péter egészen kiváló könyve, a Spielhózni, amiben minden le van írva, ami csak a kiváló életvezetéshez szükséges lehet. Hajni a könyv hatására úgy döntött, életét a lapokon leírt elvek mentén szervezi meg. És mivel ez a mű nagy becsben tartotta a házasságot, Hajnalka nagyon örült szándékom hallatán is.

-- Hisz ez csodás! -- tapsikolt, és versem hatására kicsorduló örömkönnyét elmorzsolta tömpe ujjaival. Skolasztika egy percig szóhoz sem jutott, csak mikor barátnője lökött rajta egyet, akkor hebegte:

-- Erre még álmomban sem gondoltam volna... azt hittem, hogy viselkedésemmel végleg veszélybe sodortam kapcsolatunk...

-- Még mindég az gyötör, amiért nem volál itt Arany Farmermellény jelölésemkor? Ugyan, ne edd magad!

-- Jó, jó. De lenne egy kérésem!

-- Mondd!

-- Szeretnék valamiféle ünnepséget rendezni, egy kis estélyt. Megismételnéd majd ott a kérést? Mivel ez életem egyik legfontosabb napja, így akkor szeretnék választ adni a kérésre. Remélem, addigra a briliánst is beszerzed!

Így hát ebben maradtunk. A Dallas éppen akkor ért véget -- Ferenczyné egyre csak azt hajtogatta, hogy a Dallas Bobby nélkül olyan, mint a kávé Completta nélkül --, így búcsút tudtam venni a ház asszonyától is.

Hazaérve egy csomag fogadott: Galois gyermekeit küldte el nekem Gunda. Ahogy megláttam a keze vonását a postai küldeményen, egy pillanatra ború futott át a homlokomon. Ha arra kell gondolnom, hogy kis híján dugába dőlt a kapcsolatom emiatt a lány miatt... de most már minden a legnagyobb rendben. Sőt, Poszátám még azt is felvetette, hogy nászajándékként akár a Csapody-albumot is kérhetném a rivális csapattól, egy ilyen ajánlatot bárdolatlanság volna visszautasítani. A dolgok tehát medrükbe kerültek, minden a legtökéletesebb úton halad.

Ti is így látjátok, kedves olvasók?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Mélyen tisztelt Blogolvasóim!

Igazán szégyellem, hogy így elhanyagoltam a blogot mostanság. Mielőtt meggyanúsítanátok, hogy az aláíráspótló vizsgák foglalnak le ennyire, elmondom, hogy mi volt hallgatásomnak oka. Természetesen nem stúdiumaim kötöttek le, hanem magánéleti dolgok. Nem szeretném egyelőre nagyobb nyilvánosságra hozni, mivel az érintett hölgy még nem tud róla (F. Skolasztikáról lévén szó), legyen elég annyi, hogy úgy döntöttem, kapcsolatunk megérett arra, hogy elmélyítsük, hiszen már egy éve egy pár vagyunk. Szándékomról hölgyem még nem tud, de nemsokára tudomást szerez majd róla. Az Arany Farmermellény-díj megerősített abban, hogy kiváló stylussal rendelkezem, úgy döntöttem hát ezért, hogy szándékomat versbe foglalva osztom majd meg kedvesemmel. Lévén mégiscsak kezdő a poesisben, ez igen sok időmet igénybe vette. De annál nagyobb lesz az öröm, ha látom majd Skolasztikám arcán az elragadtatást.

Pompás idea, nemdebár, kedves Olvasók?

Legyetek résen!

ifj. Farkas Gyula

Nyájas Blogolvasóim!

A napokban ismét nem nagyon volt alkalmam írni, mert minden szabad időm azzal ment el, hogy a kissé pipogya Bene Róbertnek segítettem ügyei intézésében. Így pl. ellátogattunk a Bhaktivedanta főiskolára, hogy beszerezzük a felvételi vizsga anyagát: milyen ászanákat kell majd Róbertnek bemutatnia a vizsgán.

Mihelyt végeztünk, felinvitáltam Robit kollégiumi szobámba internete
zni (nehogy ismét az internet-hozzáférés hiánya miatt járjon pórul, mint a felvételi ügyében). A szobában ott tartózkodott éppen Sz. Peti szobatársam, aki gyöngyöző homlokkal, időnként káromkodva nyüstölte a personal computert.

-- Ejha, akkora itt a forgalom, mint a Közös Piacon! Sebaj, majd várunk -- mondtam, s azzal beszédbe elegyedtem Róberttel, aki beszámolt nekem arról, hogy Hajnalka és Zsolti kapcsolata zátonyra futott, és elsüllyedt, akár a híres hajó: no, nem a Titanic, hanem a Lusitania. Mert amíg a Lusitania elsüllyedéséért a németek voltak felelőssé tehetők, addig a kapcsolat tönkremeneteléért pedig nem más, mint Paméla. Szomorúan vettem tudomásul a szakítást, bár annak örültem, hogy megszabadult attól a széltoló Zsoltitól. Elhatároztam, hogy amint időm engedi, interurbán hívást kezdeményezek, és kifaggatom Skolasztika egykori barátnőjét.

Nos, míg ezt elhatároztam, Péterünk tovább folytatta a játékot. (Már a hatodik pályán járt.)

-- Hát te mivel butítod megint magad, öregem? -- pirítottam rá szobatársamra. -- Netán LAN-partit folytattok korhely cimboráiddal?

-- Hagyd el -- legyintett a fiú, akinek neve kősziklát jelent --, ezzel a feladattal vacakolok már mióta!

Szerencsétlenségére Péter ugyanis felvette a digitális technikát az egyetemen, mert azt mondták neki, hogy abból könnyű jó jegyet szerezni. Nosza, meg is járta vele, mert az elkészült számláló (mellékelten láthatjátok a piktúrát) nem működött.

-- Hadd vessek rá egy pillantást -- szántam meg együgyű lakótársam. Róbert is pártolta az ötletet, mivel így hamarabb juthatott a világhálóhoz.  Odamentem hát a dühösen csapkodó Petihez, és a katódsugárcsövekre emeltem pillantásom. A produktumot látván alig tudtam visszafojtani a nevetésem, hogy ilyen alapdolgot nem tud.

-- Hát, öregem, a válasz pofonegyszerű. Hogy Ania Suli ismert slágerét idézzem: Párdon! Téves a kapcsolás!

Mindezen jót derültünk. Még Peti is, aki akkorát bruhaházott, hogy a hanghullámok miatt a fejére esett a könyvespolcra csak hanyagul feldobott Prága-útikönyv. De persze, kedves olvasók, nem mondtam meg neki a helyes megoldást. Úgy tanul, ha megszenved az eredményért. (Az érdeklődő kedves olvasók kedvéért publikálom Péter trehányan elkészített művét, s bekeretezve az ostobaságot.)

Legyetek résen, kedves Olvasók!

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó publikum!

Mostanság nagyon elfogalt voltam, ezért történhetett, hogy ilyen régen nem vetettem képernyőre életem fordulatait. Hiányosságaim ezúttal pótolom oly módon, hogy részletesen beszámolok az elmúlt napok eseményeiről. Alig több, mint egy hete ünnepelte a család becses nevemnapját. N. B. atyámat is így hívják, akit nem állt módomban felköszönteni, mivel éppen ismeretlen helyen tart kiállítást mázolmányaiból. (Állítólag mindig akad vevője, de gustibus non est disputandum. Én jobban szeretem Mandelbrot-halmazokkal díszíteni szobám falát, mint apám piktúráival.) Névnapomra Gittitől egy új csokornyakkendőt kaptam (piros színű), édesanyámtól pedig a Csapody-albumot!!!

-- Hűű! Hát ezt meg hogyan sikerült megszerezned a galád B. Miklóstól??? -- meredeztek szemeim. Édesanyám tanácstalanul tördelte kezeit:

-- Nem Miklóskától vettem, hanem a Macusék könyverkereskedésében.

-- Csak nem?! Annak a gazembernek volt képe antikvárba adni azt a művet, amiért körömszakadtáig ragaszkodott???

-- Dehogy antikvár, kisfiam, ez a legújabb utánnyomás!

Akkor állt össze bennem a valóság: belelapoztam, és a nyomdaillatot árasztó műben bizony hiába kerestem Csapody Vera szignóját. Úgy néztem, mint aki citromba harapott.

-- Talán nem tetszik?

-- De, de -- sóhajtottam, s azzal áttértem a következő csomagra. Bogyó néni egy szarvasmintás pulóverrel örvendeztett meg. Jól emlékszem, testvére, a néhai Laci bácsi sokat járt ebben. Gallérjában még mindig megvolt az a pörsenés, amit a Sarkadi Zoli a Pötyi eljegyzésén égetett ki cigarettával.

A teljesség kedvéért megemlítem, hogy a névnapi menü a következő volt:

-- piros arannyal díszített sonkás-tojásos-paradicsomos szendvics

-- franciasaláta

-- fasírt fogpiszkálókra tűzdelve, a fogvájók végén egy-egy nemzet zászlaja (francia, olasz, vietnami, magyar, kongói, román,  andorrai, luxemburgi -- én magam egy svájci, illetve egy norvég zászlós egyedet fogyasztottam el)

-- lekváros piskótatekercs

-- gyümölcskocsonya

-- illetve őszibarack sütemény

Ízletes volt. Meg is nyaltam utána mind a tíz digitusomat... Ede pedig -- lévén elég disznó az asztalnál -- mind a huszat.

Aztán történt még más érdekes is. A húsvét rendben telt, minden olyan kosborcsapattagot megöntöztem, akinek a személyi igazolványa 2-essel kezdődik, de meglátogattam Skolasztikát is. Ferenczyné sajnos nem ért rá, mivel éppen izgalmas fordulat volt kedvenc sorozatában (Dallas -- Lorimar Production), ahol éppen arról értesült Pamela Barnes Ewing, hogy halálos beteg szerelme, Mark, aki a Grissom Vállalat feje, halálos repülőgép-balesetet szenvedett. (Victoria Principal alakítása állítólag lélegzetelállító volt, még Ferenczynének is kicsordultak könnyei a jelentet látván, no de azért nem annyira, mikor a reklámszünetben elmeséltem neki a kvaterniós történetet. No de azok az öröm könnyei voltak!)

Másik, talán kevésbé érdekes, viszont a krónikai hitelhez feltétlen hozzátartozó elem Róbertünk magánélete, mely újabb hajmeresztő fordulatot vett. Tudni kell róla, hogy otthagyta a József Nádor Egyetem fizika (BSc) szakát, és úgy döntött, földtudományi alapszakra jelentkezik a torziós inga feltalálójáról elnevezett tudományegyetemen. Döntését azzal indokolta -- mint erre a kedves olvasók nagy része bizonyosan emlékezik --, hogy személyéhez méltatlannak érezte, hogy bagatell differenciálegyenletekről és más ilyenekről tanuljon, mikor jobb dolga is akadt. Én is gyengének és időpazarlásnak tartom a képzést, de hát az embernek mégiscsak illik valami diplomát szereznie, még ha csak ilyen büfészakon is.

Róbert tehát passzív félévet kért a BME-n, és úgy döntött, hogy ezt az időt kenyérkereséssel fogja eltölteni. Állást is kapott: egy fiatalos csapat tagja lett egy gyorsétteremben (aminek nem mondhatom meg a nevét, blogom nem lévén a reklám helye, de annyit elárulok, hogy az intézmény neve szerepel egy dalban is, ami egy olyan gazdálkodóról szól, akinek háztáji állatai különböző hangokat adnak ki). Így hát Robi ott maradt csepeli albérletében Amál néninél, akiről tudni kell, hogy nem rendelkezik internet-hozzáféréssel (lévén igen takarékos idős hölgy). Robinak azonban szüksége lett volna internetre, hogy használni tudja a www.felvi.hu E-jelentkezés funkcióját. Mivel a BME HSZK-ba immáron nem tudott menni, úgy döntött, hogy édesanyját kéri meg távbeszélőn az ügyet elintézendő. Ehhez viszont Amál néni hozzájárulását kellett kieszközölnie, mivel a jeles hölgy a lakása elhagyásakor mindég lelakatolja a telefon tárcsáját. Most viszont engedékeny hangulatban volt, mivel a Tescóban a pénztáros kisasszony 30 vizes zsemle helyett csupán 3-at ütött be, így a néni 270 HUF-ot spórolt. Hát ez valóban nagy örömforrás! Így hát Róbert feltárcsázta édesanyját, kezében a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóval.

-- Aztán ne tartson tovább 3 percnél! -- figyelmeztette Amál néni a beszélgetés megkezdésekor. Ahogy lekerült a lakat a telefonról, úgy került le a néni lepénylesőjéről is. Ugyanis miközben Róbert a távbeszélgetést intézte, Amál néni a következő információkat osztotta meg albérlőjével:

-- Hát, azért milyen jó dolgod van már neked, fiacskám. Mikor én ennyi idős voltam, még telefonos kisasszonyok dugdosták a zsinórokat. Történt egyszer, hogy amikor a tiszvárkonyi Poldi bátyámat híttuk a póstáról, véletlenül Mezőkövesdet kapcsolták. Jóanyám mondta nekik, hogy egy hetet késni fog a hálóréklivel, de az alkalomra meglesz. Csak fél óra disputa után esett le a tantusz -- közben a te tantuszaid is fogytán vannak már, fiacskám! --, és hatalmas kacagásban tört ki mindkét fél. Mért kell ennyit telefonálni? Az én időmben a jelentkezés is egyszerűbb volt. Az én Laci öcsém 2 év után megszerezte a munkásérettségit még ötvenkettőben, és jelentkezett bányamérnöknek, estire. Sajnos nem végezte el, mert nem volt ideje tanulni, ott volt a munka meg a négy gyerek, nem beszélve a kényeskedő Manciról. Neked meg se kényeskedő Manci, se gyerek, mégse tudod elvégezni ezt az egyetemet. Pedig milyen jó lenne, ha meg tudnád javítani a kenyérpirítót, ami még akkor romlott el, amikor a negyedik táncdalfesztivált néztük (én a Harangozó Terikének szurkoltam, csukogattam is a villanyt rendesen). Átjöttek a szomszédbul a Horváthék, mer nekik nem vót tévéjük, és a Juci -- azóta már fogtechnikus Újbudán -- még csitri kislány volt, képes volt egyrészt megdézsmálni szilvaízemet, másrészt meg a lekvárral megkent kenyeret beletuszkolni a kenyérpirítóba. Végeztél már?

-- Ööö... igen. Köszi, anyu.

Az eset még februárban történt ugyan, de Róbertünk csak most relizálta, hogy bizony fatális tévedés történt. A napokban munka után megnézte jelentkezését, és akkor vette észre, hogy édesanyja rossz helyet jelölt be. Nem az ELTE TTK földtudományi (BSc) szakára, hanem a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jógamester (BA) alapszakára jelentkeztette édesfiát. Korrigálásra már nincs mód, mivel csak sorrendet lehet módosítani, márpedig Róbert olyan biztos volt a dolgában, hogy csak egy helyet jelölt meg. Sajnos Amál néni állandó fecsegése miatt olyan zaj keletkezett, amely megnehezítette a sorsdöntő kommunikációt. Így történhetett meg, hogy Bene asszonyság az ELTE helyett Bhaktivedantát értett. A földtudományi (BSc) helyett pedig vaisnava jógamester (BA)-t. Robi végső elkeseredésében hozzám fordult, hogy most mi legyen.

-- Hát, fiam, lehettél volna előrelátóbb is -- mondtam neki. -- Tudod, hogy kollégiumi szobám és internetkapcsolatom mindig a rendelkezésedre áll. De most már késő bánat, eb gondolat. Végül is ez is csak ad egy főiskolai végzettséget. Ér az annyit, mint az ELTE TTK vagy a BME TTK. Papír, papír.

Ezzel sikerült megnyugtatnom a szipogó Róbertet, sőt még egy Vadász szeletet is elő tudtam előkotorni zakóm zsebéből.

-- Különben is, legalább megismerheted a különböző jógahagyományokat, a jógaélettant és a hatha-jóga gyakorlatát. De ha kedvet kapsz, akár még vaisnava teológia (BA) alapszakra is beiratkozhatsz (www.bhf.hu).

Érdekes fordulat, nemde?

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Előre figyelmeztetem a gyengébb idegzetű egyéneket, hogy a következő posztot csak nevetésgátló bevétele után olvassák, mert olyan vicces lesz, hogy a kitörő jókedv még a házfalakat is megrengetheti, veszélybe sodorva ezzel a lakók életét. Éppen régi matekfüzetemet lapozgattam, hátha találok benne olyan vicces esetet, amelyet Skolasztikám még nem hallott -- olyan fárasztó volt munkám, mint az alaszkai aranymosóké, de épp olyan nagy kinccsel is kecsegtetett. Egyelőre nem számolhatok be eredményről. Az ám, csak hogy Bene Robi közlésre alkalmas anekdotát nyújtott át nekem a minap, melynek lektorálását én -- millió tennivalóm miatt -- két hét múlvára ígértem. Róbert azonban volt kedves és egy tubus bagarollt is kezembe nyomott, ami pont jól jött makkos cipőm karbantartásához. Ezért úgy döntöttem, már aznap nekilátok a javításnak. Ennek eredménye a következő történet:

Szia, Olvasók!

Dacára sűrű elfoglaltságaimnak, úgy döntöttem, mégis időt szakítok Skolasztikám meglátogatására, akinek ezideig hagytam időt a lábadozásra. Most úgy éreztem, hogy poentírozásom meggyorsíthatná gyógyulását. Úgy döntöttem tehát, hogy felszerelkezem Salvus vízzel, és ismét becsengetek a Ferenczy-rezidenciára.

Kedves ismerősöm, Wilbur nyitott ajtót, akinek nem mulasztottam el gratulálni Csendkirályban elért kiváló eredményéhez, majd felbaktattam az ódon lépcsőt fedő vörös szőnyegen. Ferenczyné szobájánál azonban lassítottam lépteim, lábujjhegyre álltam, nehogy kopogásom megzavarja, amint épp berakott hajjal, uborpakolással az arcán izgul azon, vajon mit kezd Cliff Barnes a 157 millió dolláért megvett tengerparti telkével, s hogy a Barnes--Wentworth Társaság kinyeri-e a megfelelő mennyiségű fekete aranyat (Au).
Nagysokára eljutottam kedvesem márvány oroszlánok által őrzött ajtajához, majd gyorsan elmormogtam:

-- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus... nos, azt hiszem, menni fog!

Skolasztikám éppen az ágyon ült rózsaszín neglizsében: előtte könyv, valamint egy Milady névre hallgató angóra. Közben francia sanzonokat játszott recsegve az öreg gramofon. Edit Piafot magam is igen nagyon tisztelem!

-- Kip, kopp, kopogok, találd ki, hogy ki vagyok! -- szellemeskedtem. -- Én ifj. Farkas Gyula vagyok, a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon alap, nappali kredites képzésben, államilag finanszírozott formában. Már egészen elfeledtél?

Skolasztika torkán akadt a konyakmeggy.

-- Hohó! Hát te mi jót olvasol? Csak nem a kommunikáció szakra készülsz? Úgy hallottam, hogy ott nagyon sokat kell ám tanulni, nem úgy, mint a BME-n, ahol én nulla tanulással 5.00 vagyok. Kár, hogy hatos osztályzat nincs. De egy jó tanuló csak rontani tud, ugyebár!

-- Foglalj helyet -- szólalt meg végre kedvesem --, én addig rendbe szedem a toalettem.

Ezzel el is vonult öltözködőszobájába, más néven a boudoirba. Én pedig várakoztam, és Miladyt szórakoztattam fizikaórán történt vicces esetekkel, de mivel tudtam, hogy a macska nem túl értelmes jószág, így csak általános iskolás adomákat hoztam fel. Így is sikert arattam, két perc múlva Milady már rohant is, hogy az egereknek elújságolja ezeket a tréfliket. Közben visszajött Skolasztika is.

-- Nem gondoltam volna, hogy visszatérsz, bár szívemben élt a remény...

-- Hát igen, a remény hal meg utoljára, mint tudjuk! -- biztosítottam együttérzésemről.

-- Az elmúlt év nagyon zaklatott volt számomra, szegény gyenge idegeimet teljesen felborzolta! Tudod, a neurastheniám!

-- Sebaj, ebcsont beforr!

-- Miután elhagytam Miskolcot... borzalmas idők voltak. Hajnalka teljesen megőrült.

-- A szerelem vak.

-- Én meg már nem bírtam elviselni, és mivel megismerkedtem egy... egy... fiúval... Ő felajánlotta, hogy új életet kezdhetünk Esztergomban. Ehhez viszont az kellett, hogy munkát vállaljak a gyárban.

-- Kincs veszendő, rang mulandó / Fény, hír könnyen porba hull / De a munka maradandó / Aki munkál, boldogul !- idéztem az idevágó Pósa-passzust.

-- Esztergomban azonban nem találtuk meg a számításunk... a kapcsolat is tönkrement.

-- A barátság arany fonál, mely ha egyszer elszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad.

-- Oh, Gyula, én annyira szégyellem magam. Meg tudsz bocsátani?

-- Jaj, kis butám! -- öleltem meg - Hát azt hitted, szívemre vettem, amiért elmulasztottál gratulálni Arany Farmermellény-díjamhoz? Üsse kő!

Skolasztikám arcán megkönnyebbülést láttam. Úgy látszik, az utolsó viharfelhők is eloszlottak életünk egén. Most minden rendben van, de valami azt súgja nekem, meg kellene erősíteni valamiképp a kapcsolatunkat. Azt hiszem, már van is egy ideám, miképpen...

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

P.s. Mellékelem Skolasztika pajtásának is a piktúráját. Ennivaló pofa, úgy-e? 

Helótok, kedves Olvasóim!

Hohó, nagy nap volt a keddi, vagyis böjtmás havának (tavaszelő hó) 31. napja. Mielőtt kifúrja az oldalatokat a kíváncsiság, elmondom. Tudniillik ekkor ünnepelte blogom második születésnapját. A nagy esemény alkalmából tortát rendeltem Gitti nővéremtől, akit nem töltött el büszkeséggel megtisztelő felkérésem, és időhiányra hivatkozva lemondta. Sebaj! Ismerősnőm, F. Kunigunda ajánlkozott, hogy a jeles nap alkalmára czukrászsüteményt készít, de ez esetben penig én voltam kénytelen visszautasítani az ajánlatot magánéleti okokra hivatkozva, melyekről korábban már szót ejtettem. Hiszen immáron visszatért családja kebelébe kedvesem, Skolasztika, és mint tudjuk, adott szavam hozzá köt (bár hozzá kell tennem, hogy hazatérte óta még nem sikerült kommunikálnunk). Végül abban maradtunk, hogy anya készíti el a dobostortát, ám neki nagyon kevés ideje volt, lévén készülnie kellett az április 4-i ünnepségre.

De még mielőtt gasztronómiába merülne a blog -- holott engem csak az asztronómia érdekel --, gyorsan elmondom, hogy az ünnepség igen jól sikerült. Meghívtam állandó szerkesztőtársamat, Bene Róbertet, valamint még sok más olyan embert is, akiknek a személyiségi jogait tiszteletben tartom, így inkább nem publikálom neveiket.

Azért én is nem posztoltam már olyan régen, mert sok időmbe telt, amíg megfelelő helyet találok az ünnepség lebonyolítására. Végül a szederkényi művelődési ház mellett döntöttünk. Az ünnepség kitűnően sikerült, köszönhetően az egyik műsorszámnak, mely nem volt más, mint jómagam stand up comedyje, ahol volt alkalmam megcsillogtatni szellemességem. Az anekdotacsokrot hallván az egész publikum mutogatta a protkóját. Az egyik meghívott például akkorát nevetett, hogy a földre huppant és a többieknek kellett feltámogatnia. De ez még mind semmi! Mancika, a büfés néni annyira belefeledkezett előadásomba, hogy elfelejtette felszolgálni a szendvicseket! Minő szórakozottság! -- gondoltam, de mentségére szolgáljon, hogy mindez előadásom színvonalát dicséri. Végül csak észhez tért, és az egész compania részt vett az agapén, amely igen kellemes hangulatban telt el. Csupán Skolasztikámat hiányoltam, akit eddigelé nem sikerült odahaza találnom.

Minden jót, kedves olvasók!

ifj. Farkas Gyula

Kedves, szeretett Blogolvasóim!

A múltkori -- tulajdonképpen sikertelen, de végeredményben mégis kellemes -- látogatás apropójából említettem, hogy nagyon örülök Skolasztikám visszatértének, mert az azóta keletkezett / eszembe jutott vicces történeteket végre megoszthatom véle. Neki is álltam hát összeírni néhányat, nehogy abba a hibába essek, hogy egy korábban már elmesélt történetet adjak elő úgy, mintha új lenne (bár biztos vagyok benne, hogy Skolasztikám a régi, sokszor hallott eseteken is oldalát fogja). De hát tudjuk, hogy csak a csecsemőnek új minden vicc. Ezt a viccet tehát Skolasztikámnak küldöm, akivel eleddig nem beszélhettem, lévén teendőim olyan bokrosak voltak, mint egy hamisítatlan szavannai bozótos.

Történt egyszer, hajdanában-danában, amikor még javában a gimnázium padjait koptattam, hogy az egyik szünetben kupaktanácsot tartott Salga Tibi, Gál Martin és a Nagy Balázs. Arról folyt a diskurzus, hogy értelmezzék az egyik szöveges feladatot, mivel aznap nagy TZ volt beígérve, és bizony közös tudásuk is alig ütötte meg az elégséges szintet, de úgy voltak vele: összeteszik, amijük csak van.

-- Írja fel az alábbi egyenes paraméteres egyenletrendszerét! -- olvasta fennhangon Tibor a feladatot.

-- Mi a manó az a paraméter? -- vakarta a kobakját Balázs barátunk. Erre a szóra már magam is felfigyeltem, és biztos lévén abban, hogy valami ökörség fog következni, lepattintottam töltőtollam kupakját és előszedtem matekfüzetemet.

-- Hm... para... akkor az biztos valami paranormális jelenséggel lehet kapcsolatos -- tépelődött Martin.

-- És a parázik azt jelenti, hogy fél valamitől -- folytatta Balázs.

Tibi ekkor aha-élményt élt át. Ugyanis imígyen kiáltott fel:

-- Nem-e lehet, hogy az valami természetfeletti jelenségektől való félelem mérésére szolgáló eszköz?

-- De bizony ez nagyon is meglehet! -- kiáltottak fel megkönnyebbülve a többiek, és máris róni kezdték a sorokat.

Talán kitaláltátok, mit reagáltam erre. Mondanom sem kell, hogy a lejegyzés elodázódott, mivel a belőlem kitörő  és átvette az uralmat izmaim felett. A kacagás futótűzként terjedt nemcsak az osztályban, de az egész Löveyben is! Mondanom sem kell, a három jómadár penig akkora dacit kapott koordinátageometriából, hogy alig fért bele az osztálynaplóba!

Jó, mi?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Kommentelők!

Attól, hogy nekem ragyogóbbnál ragyogóbb fordulatot vesz életem, még nem jelenti azt, hogy a baráti körömben is mindenkinek rózsaszín vattacukorból bodorítanák életük felhőit a kibertér erői. Minap ugyanis összefutottam a Vásárcsarnokban -- ahová paprikavásárlási céllal érkeztem -- Hintalan Hajnalkával, aki éppen az egyik standnál falatozta mustáros virslijét.

-- Szia, lány! -- köszöntem neki, ahogy az illem megkévánja.

-- Te vagy az? Hagyj magamra! -- jött a bánatos sóhaj, és akkor már rögtön gyanítani kezdtem, hogy itt biza valami galiba van. Na, de nem olyan fából faragtak engem, hogy megfutamodjak egy ilyen problémától. Jó vicc is lenne, ha nem bírnék el Hajnalka problémáival, én, aki a Fermat-sejtést is secperc alatt megoldotta!

Letettem hát bogyiszlói paprikával tömött pungámat a Hajnalka melletti helyre, és nekiálltam elmesélni Salga Tibi legújabb kalamajkáját. Már-már közeledett a tetőpont, amikor társnőm egyszer csak félbeszakított:

-- Na jó. Ha mindenáron tudni akarod, gondok vannak Zsolttal.

Meg kell hagyni, kedves olvasók, sosem tudtam szívembe (cordis) zárni ezt a Zsoltot. Volt ugyanis egy incidensünk, amiről eddig még nem számoltam be, de most megteszem. Történt, hogy Zsolt tudomást szerzett blogom létezéséről és egyúttal céljáról is, ami nem más, mint a nevettetés. Úgy gondolta, hogy erre a célra tökéletesen alkalmazható a Barátok közt átszinkronizálása (tömve obszcén szavakkal és kifejezésekkel) vagy éppen a "Ne fürggyé le". Elhiszem, hogy hozzá hasonlóan ez a pórnép százezreinek jelenthet éteri humort, én azonban a nívós szórakoztatás mellett tettem le a voksom, így ajánlatát elutasítottam. Ettől kezdve pikkelt rám, de én se gondoltam jó szívvel rá. Szóval, egálban voltunk érzéseinket illetően.

-- Mi történt? -- érdeklődtem hát kíváncsian. Hajnalkából penig nemsokára dőlni kezdett a szó:

-- Jaj, ne is kérdezd. Az a kis pimasz fruska, az a Paméla... aki megtalálta Zsoltom fényképét... azóta ki se lehet robbantani az albérletünkből. Én már jeleztem Zsoltnak, hogy terhemre van, de ő meg se hallja, sőt még kifejezetten kedveskedik is a tolakodó fehérnéppel. Aki alaposan vissza is él a jóságával. Múltkor is egész nap ott ült, pedig már kezdődött a Família Kft. Nem értette meg, hogy nekem életbevágó megtudnom, hogy mi lesz Szép Károly fikuszaival.

-- Derék, derék - bólogattam, mivel azt a karaktert már csak hasonló botanikai érdeklődésünk miatt is nagyon kedveltem.

-- Végre sikerült elpaterolnom, akkor realizáltam csak, hogy ez a kis béka végig a videokazettofon távirányítóján ült! Hirtelen szörnyű félelem hasított belém: a videó felvevő gombja úgy világlott, mint egy pokolbéli rém szeme!!! Gyorsan megnyomtam a négyzetes gombot, ami leállította a felvételt, majd a videóhoz léptem. Minden ízemben remegtem.

A katódsugárcsöveken pedig nemsokára feltűnt a Lakat T. Károly nevű úriember. Kérdezheted, ugyan mi ezzel a gond... Hát csupán annyi, hogy a kazettán nem másnak, mint a Szupernagyi c. sorozat második szériájának kellett volna szerepelnie!!!

Oda lett Hajnalka kedvenc sorozata! Megértően bólogattam.

-- Ez biza nagy veszteség. Nesze, itt egy Vadász szelet -- nyomtam a kezébe az előző nap a Julius Meinlben vásárolt csemegét --, ez majd jobb kedvre derít.

Sajnos, Hajnalkánál ez nem érte el a kívánt hatást, így úgy gondoltam, Majláth Jenő népszerű slágere talán jobb kedvre deríti. Kellemes baritonomon előadtam hát neki:

-- Megmondtam már neked százszor, / nem vagyok én lelkipásztor. / Búsan hozzám többé ne gyere!

Örülök, hogy annak idején Piroskámnál magamra szedtem némi könnyűzenei műveltséget, mivel ez most nagyon jó gyógyír volt Hajni lelkének. Természetesen csak vicces eseteimmel és a Vadász szelettel kiegészítve!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
 

Kedves Blogolvasóim!

A minap a Magyar Hírlapot forgatván kezembe került egy igen érdekes cikk, melyben megemlíttetek. Ímhol:

Van, hogy a kommentek a legérdekesebbek. Mint például most, hogy ellopták Varró Dániel laptopját, benne verskezdeményekkel. Hogy ez most hír vagy valójában hirdetés, azt nehéz betájolni, az Index.hu mindenesetre hírként kezelte a dolgot, és meg is erősítette egy a Túl a Maszat-hegyen című kötetből beszkennelt… hát, hogy is fogalmazzunk… nem túl zseniális részlettel. Ha egy íróembernek ellopják a laptopját, az tényleg elég ciki, sajnáljuk is Varrót – de a sztori lényege nem ez. Hanem, hogy a költő – és ezáltal munkássága – a sajnálatos balesettel bekerült a netes kommentelő társaság köztudatába, vagyis még egy fokkal "híresebb" lett, és most már az is tudni fogja, hogy Varró Dániel költő, aki Lolperec nicknév alatt arról tudakozódik: "De ki az a Varró Dániel?" A vita természetesen azonnal elindult, hogy most akkor jó vagy rossz költő-e a károsult. Egyiknek a kedvence, másik úgy véli, nagy szolgálatot tett az emberiségnek, aki lenyúlta a verskezdeményeket, mert "iszonyatosan erőltetettek, és jópofáskodók (épp csak nem viccesek) V. D. versei, ki nem állhatom őket". De a legjobb azért ez: "Kedves Fórumolók! Nekem egyszer a Fermat-sejtésre kidolgozott radikálisan új bizonyításomat tulajdonította el egy egyén. Nem átallotta az értékes információkat tartalmazó papírt zsírszalonna tárolására alkalmazni! De ez még semmi: utána egy kókler matektanár még jól fel is használta… természetesen nevem feltüntetése nélkül! Megnyugtató, hogy a humán szférában is előfordulnak ilyen gazfickók, így nem kell kiábrándulnom a reáliákból! Üdvözlettel: ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon alap nappali, kredites és osztatlan képzésben, államilag finanszírozott helyen." Valahogy megfogta a lényeget.

(OZ)

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=162096

Megmondom őszintén, örülök neki, hogy nagyobb nyilvánosságot kapott a Fermat-sejtéssel való rút visszaélés. Talán a galád matektanár is olvassa, és megszólal a lelkiismerete.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Blogom kedves látogatói!

Bocsássa meg nekem a világ -- na, nem azt, hogy szeretem a cigánymuzsikát, mert azt nem, bár a népies műdal azon kitételével, miszerint a művirág nem igazi virág, tökéletesen egyetértek, szóval azért kérek bocsánatot, mert rég nem posztoltam már. Ennek több oka is van, de a fő hibás az jaguar7, aki egyrészt alaposan felingerelt hebrencs hozzászólásával, másrészt pedig felesleges sorbanállással fecsérelte drága időm: a sorban töltött két óra alatt bőven lett volna időm képernyőre vetni viccestörténet-repertoárom egy újabb ragyogó darabját.

Történt egyszer, még boldogult gimnázista koromban, hogy földrajzórán a tanerő kihívta az egyik nebulót. Gondolom, már ki is találtátok: Salga Tibi volt az! Így hát az egész osztály egy emberként melegítette rekeszizmát. Nem is hiába! Arra a kérdésre ugyanis, hogy a Nílusnak, ill. a Dunának milyen torkolata van, Tibink az alábbi frappáns választ adta:

-- Ööö... hát omikron (o)!

Az egész osztály ismét egy emberként reagált, ezúttal egetverő kacajjal. Martin a padot csapkodta, úgy nevetett. Etus és Szandi egymás hasát csapkodta nevettében. Még az egyébként mord Tetemes Antal, közismertebb nevén Teti Tóni is kibillent a Cannibal Corpse okozta melankóliából.

Tibink napja ezzel még korántsem ért véget. Délután ugyanis részt kellett vennie a kerti munkában a gyakorlati kertben, ahol a rotakapa bekapta a cipőfűzőjét, és tönkrevágta csodás csukáját. De ez még nem volt elég, utána a kantinban mesés szottyadtvirsli-paradicsomos káposzta menüjébe pottyantotta hullámcsatját Anci néni, a konyhásnő. Tibi már azt hitte, ennél rosszabb nem lehet: étvágya elmenvén, korgó gyomorral, dühödten távozott, de szívében élt a remény, hogy felborzolt idegei számára enyhet adhat a Duke Nukem. Be is kapcsolta a personal computert, és már készítette is az 1,44-es flopit, ám meglepve tapasztalta, hogy a meghajtó nem olvassa. Irgumburgum! -- káromkodott Tibink, és mondott még ennél cifrábbakat is (előre elnézést kérek, hogy a történeti hitel érdekében szó szerint leírom), pl.: "A teringettét!", meg hogy: "Mi a manó!" -- Akkor vette észre a számítógépasztalon heverő Ariel-hűtőmágnest (de nem a Disney 1989-es mozisikerének vörös hajú, halfarkú hősnőjéről van itt szó). És ha ez még nem lett volna elég, apja egész este Omega-lemezeket hallgatott, mintha nem lenne még így is elég zagyva Tibi barátunk ógörög nyelvismerete.

Klassz, mi?

Jó szelet!

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Örömmel jelentem, hogy újabb irománnyal gazdagítom lassan kétéves múltra visszanéző elektronikus diáriumomat. Az írás azonban egyúttal azt is jelenti, hogy újabb eseménnyel gazdagodott fordulatokban igazán nem szegény életem. Ezúttal magánéleti fordulatról kell hogy számot adjak. Az is meglehet, éles szemű Olvasók, hogy nem is fogok újat mondani Nektek, mert eddigi soraimból már kiviláglott, mennyire nagyra tartom leendő hörcsögeim, Gauss és ifj. Galois nevelőanyját, F. Kunigundát. Ez a körülmény azonban némelyeket olyan elhamarkodott következtetésre bírt, miszerint az én cordisom immár őérette, és nem Skolasztikárt ver hevesen. Nos, ez a megjegyzés engem is komoly gondolkodásra késztett. Olyannyira, hogy egy esős délutánon szobámba zárkóztam (miután Sz. Pétert kipateroltam onnét -- megjegyzem, nem kellett hozzá különösebb erőszak, mivel amúgy is menni készült a krimóba [1113 Bp., Villányi út 54.]), és számot vetettem érzéseimmel. Nem prímszám, de még csak nem is irracionális szám volt ez, hanem komoly mérlegelés.

Először is Skolasztikám körül forogtak gondolataim. Blogomban nyomon követhettétek a vele kapcsolatos eseményeket, ti. hónapok óta nem tudok vele kapcsolatba kerülni, hiába minden próbálkozás. Egy-egy téves nyom akadt ugyan, de lényegi információról nem tudok beszámolni. Olyan bonyolult ez az ügy, hogy még Poszátámnak is beletört a bicskája, akinek kvalitásait viszont nem szívesen hagynám parlagon pihenni, így lehetséges, hogy ismét a Csapody-album ügyére állítom át. Ez viszont azt jelenti, hogy beletörődöm abba, hogy Skolasztikámnak mindörökre nyoma veszett. Nyoma veszett, de a kapcsolatunk nem szűnt meg. Nem szakítottunk, amit nem is terveztem, de még ha meg is fordult volna a fejemben, távollétében ez amúgy sem kivitelezhető. Így hát mi egy pár vagyunk, addig a pillanatig mindenképp, míg újból fel nem tűnik. Na mármost, ha nekem Skolasztika a párom, feltétel nélküli hűséggel tartozom neki, akár tudok tartózkodási helyéről, akár nem. S bevallom, kedves Blogolvasók, akadt egy-két kósza pillanat, amikor igen csak fegyelmeznem kellett magam, hogy ne csapjam be rútul távol levő kedvesemet. Gunda ragyogó szépsége, lehengerlő bája, üde frissessége már-már tévútra vitt, s mivel férfiből vagyok, attól tartok, a feltételes mód nem lesz sokáig tartható, ha még további időt kell vele közös légtérben töltenem. Lehet, hogy idővel a hormonjaim győzedelmeskednek a racionalitásom felett... Bizony, kedves Blogolvasók, kegyetlenül mardosott a lelkiösméret, s nem láttam kiutat, mert képtelen voltam elfojtani csírázó érzéseimet. Így hát kénytelen voltam radikális megoldást választani. Egy nap úgy döntöttem, többé nem megyek be Szeminárium II. (Kond. any. fiz. modul) órára. Sőt, egyik írtam Gundának egy levelet, amelyben feltártam előtte érzéseim és szándékom. Arra kértem, ne találkozzunk, és ha lehet, Galois gyermekeit is postázza inkább, minthogy személyesen találkozzunk. A levelet közös ismerősünkkel, Szekeres Balázzsal küldtem el (aki nem mellesleg elég nagy koponya.) Nemsokára választ is kaptam Gundától, aki a szerelem mindent elsöprő erejére hivatkozva kérte, hogy oldjam fel magam vállalt kötelezettségeim alól (Skolasztikát értette ez alatt), és engedjek a szív szavának: legyünk mégis egy pár. Én azonban tartottam magam elhatározásához, és átböngészve az egységes TVSZ-t megtaláltam a megoldást a problémámra. Tárgyleadási kérvényemre nemsokára meg is érkezett a kedvező válasz. Ez a magyarázata annak, miért nem szerepelek a kurzus résztvevői között. De az én lelkiismeretem tiszta, mivel a lehető leghelyesebben cselekedtem, ami az adott körülmények közt lehetséges volt.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Nyájas Blogolvasó Publikum!

Kedves Olvasóim!

Képzeljétek, Poszáta jelentése megerősítette Kommentelő Tiba feltevését, miszerint Skolasztikám Esztergomban leledzik. Így hát fel is kerekedetem, (O) és meg sem álltam székesfővárosunk Nyugati pályudvaráig, aholis megcsodáltam a piros Desirót, amely majd elrepít az érseki székhelyre. A pályudvaron még gyorsan kerestem egy kártyás telefont, és feltelefonáltam Kunigunda nevű ismerősnőmet, akinél -- ha még emlékeztek -- Galois hörcsögöm lakozik néhány napja mézesheteit eltöltendő. Gunda közölte, hogy Galois jól van, habár hangján némi idegesség érződött.

-- Netán van valami gond? -- aggodalmaskodtam.

-- Oh, nem, nem -- szabadkozott Gunda --, de most le kell tennem, mert lefőtt a virsli! -- Kattanás hallatszott, majd búgni kezdett a vonal.

Amúgy kellemesen telt a vonatút, amely során elfogyasztottam két sonkás zsömlét, a desszertül szolgáló Vadász szeletemet azonban utastársamnak, Szabó Pisti elemista tanulónak adtam, aki nemcsak matekötösével dicsekedett el, de megosztott velem egy mértanórán történt vicces esetet is. Történt ugyanis, hogy egyik osztálytársa, bizonyos Benő, azt hitte, hogy az átmérő (d) az 'Á' hang mérésére szolgáló eszköz. Lett is bruhaha a kupéban, mikor ezt a kis klapec előadta nekünk. Épp ekkor nyitott be a kalauz úr (akiről tudni kell, hogy él-hal Stallone filmjeiért), megkérte a kisfiút, mondja el neki is az adomát. Talán kitaláltátok, nála is hat(6)almas sikert aratott, és hírlik, hogy továbbadta a női szakaszban is.
Miután megérkeztem, útbaigazítást kértem a gyáripari egységet fellelendő. Nemsokára meg is találtam a kérdéses helyet.

-- Az üzemvezető urat keresem -- közöltem a portással, bizonyos Tóth Szalvátorral, aki egyébként tavaly vált el a feleségétől, a hisztérikus Malvintól. Alig telt el pár minutum, nemsokára meg is jelent az uraság. Érdeklődésemre közölte, hogy valóban dolgozott náluk egy Ferenczy Skolasztika, de sajnos két nappal ezelőtt kilépett.

-- Itthagyott csapot-papot -- folytatta tovább az úr --, de mindenekelőtt a munkakönyvét.

-- Adja csak ide! -- kaptam utána, és végre bizonyosságot nyertem: ezúttal tényleg az én Ferenczy Skolasztikámról van szó! Sajnos az üzemvezető úr nem tudott további felvilágosításokkal szolgálni kedvesem jelenlegi tartózkodási helyéről, de már az nagy eredmény volt, hogy legalább ennyit megtudtam. Így hát dolgom végezetével felpattantam a Desiróra, ami nemsokára visszaröpített székesfővárosunkba, és közöltem Poszátával, hogy folytassa a nyomozást.

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kredites képzésben (osztatlan képzés)