Kedves ifj. Farkas Gyula új köntösbe öltöztetett blogját olvasó Publikum!

Itt Bene Róbert, a BME fizika (BSc) jelenleg passzív féléven levő hallgatója posztol, aki remélhetőleg az ELTE TTK földtudományi (BSc) szakának lesz hallgatója. Egy olyan vicces esetet fogok megosztani Véletek, melynek olvastán még a legkanaszta... vagyis legpókerarcúbb személyből is kibuggyan majd a kacagás. Még az általános iskola hatodik osztályában történt, hogy az angoltanárnő házi feladatul egy szólista megtanulását adta fel. Szegény Vilhelminánk viszont tökéletesen félreértelmezte a feladatot, és a szószedet helyett Luciano Pavarotti életrajzát magolta be. Lett ám olyan kacaj, hogy csak úgy remegtek az iskola falai. (Megjegyezem, Lenin, vagyis II. Rákóczi Ferenc képe akkor esett le a falról, minek következtében tropára ment a képkeret.) A tanárnő persze elkezdte melbourne... vagyis szidni, hogy miért nem képes odafigyelni legalább arra, amit a másodpercen... vagyis az órán elmond.

Ugye nektek is tetszik, kedves ifj. Farkas Gyula diáriumát olvasó törzsközönség?

Üdv:
Bene Róbert

Nyájas Blogolvasó Publikum!

Kedves Blogolvasó Publikum!

Vizsgáimmal végezvén átettem székhelyem Szederkénybe, hogy ottani kosborjaimmal is eltölthessek némi időt (t). Hétvégén átrándult hozzánk néném és sógorom, magukkal hozván kis unokaöcsémet, Edét.

-- Jaj de megnőtt ez a kis gézengúz! -- lelkendezett Bogyó néni, aki szintén tiszteletét tette, és megcsipkedte a visongó kisgyerek pofikáját. Bogyó néniről tudni kell, hogy mostanság gyakran látogatja Bordás szakit, legutóbb például amiatt, mert gépzsírozni kellett a tolijának a kerekét. Hálából a néni meghívta a szakit egy csésze jó kis feketére. Neki is állt megdarálni a babkávét: hát nem bemondta az unalmast az a fránya daráló? Lett is újabb feladata a derék szakinak!

-- Jaj, hát mi van neked, te kis rosszcsont? -- folytatta tovább a társalgást Bogyó néni, realizálván, hogy a kis Ede leendő fizikusprofesszorhoz nem méltón egy teddimacival játszik (arról már letettem, hogy valaha fizikai Nobel-díjat kapjon, de még reménykedem benne, hogy esetleg vár rá egy katedra a József Nádor Műszaki Egyetemen). -- Az én időmben -- folytatta a néni -- még ilyen nem volt! Csak kukoricacsuhé-bábu!

-- Hát igen, ezt a nagyapja küldte neki Torontóból -- világosította fel anya. -- Most ott él az új macájával.

Gitti rosszallóan csóválta a fejét.

-- Jaj, anya! Túltehetnéd már magad ezen. Kisfiam, ne játssz ezzel a macival! -- szólt rá Edére (miközben én helyeslőn bólogattam, és már készítettem a Dér--Radnai--Soós-féle fizika példatár két kötetét).

-- Nem kellett volna engedni Edének, hogy ezzel játsszon -- folytatta a néném. -- Még leesik a gombszeme, és a végén lenyeli! Márpedig ez a játék hároméves kor alatt nem adható, mert lenyelhetik vagy beszippanthatják a kis részeket, ami fulladást okozhat!

-- Ugyan már -- torkolta le Zsolti. -- Túlfélted azt a gyereket. A főiskolán nem tanított meg az a sok pszichomókus, hogy hagyni kell a gyereket?

-- Á, Gitti valóban nem ért a gyerekneveléshez -- értettem most kivételesen egyet a sógorommal. Ez ritka pillanat! -- Kezdjük ott, hogy már a gyerekszoba falát is állatos tapétával díszítette, pedig Szonya Kovalevszkaja óta tudjuk, hogy a differenciálegyenletes tapéta matétát nevel!

-- Gyula, ne kezdd megint -- szólt rám figyelmeztetően anya, de ekkor már késő volt: Gitti dühödten csapta az asztalra teáscsészéjét.

-- Ebből nekem elegem van! Itt mindenki beleszól a másik dolgába?

De én kíméletlenül folytattam tovább:

-- De mindez semmi. Ezt hallgassátok! Már ott elrontotta, hogy nem a megfelelő névre keresztelte ezt az ártatlant. Pedig az Albert név -- gondoljunk csak Einstenre -- milyen remek pályára predesztinálta vón!

-- Hohó, sógor! -- kapott a szón Zsolti, mert idejét érezte, hogy megbosszulja a tortás esetet. -- Hát Teller Ede? Neki még nem hallottad hírét?!

-- De okosak lettünk így hirtelen -- pirított rá gúnyosan Gitti. -- Az Autó Motor helyett mostanában fizikakönyvet bújunk?

-- Hát igen, Gittikém, azért te is többre vihetted volna -- emelte fel hangját anyám. -- Mehettél volna akár közgazdásznak is, ahelyett hogy éveket pazaroltál az óvónői pályára.

-- Te beszélsz? -- vágott vissza Gitti.

-- Azok olyan idők voltak. Előfelvételivel felvettek a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára, de később átirányítottak a Ho Si Minh Tanárképzőre. Micsoda idők...! Négy évet kellett várni a Trabantra! És telefonja is csak az orvosnak, a párttitkárnak meg tanácselnöknek volt!

Úgy éreztem, ez így nem mehet tovább.

-- Ez a család olyan, mint az ellenállások (R) párhuzamos kapcsolása!

-- ???

-- Állandó a feszültség (U)!

Szellemességemet hatalmas bruhaházással fogadta a família, s egyből elfelejtették a veszekedést. Bogyó néni úgy kacagott, hogy majd' kiesett a protézise. Gitti és Zsolti egymás hasát fogták nevettükben. Még anyám is diszkréten kacagott (megjegyzem, másnap meghallottam, amint ezt a történetet továbbadja kolléganőjének, Szabó Annának, a számtan- és mértan szakos fiatal tanárnőnek, aki szabadidejében szívesen trik-trakkozik).

És Ti, kedves Olvasók, kinek fogjátok továbbadni?

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula

Nyájas olvasóim!

A Skolasztika felkutatására indított missziót eleddig még nem koronázta siker, bár azt megsúgom, hogy Poszáta megkezdte a Tiba kommentelőtől jött javaslat lekáderezését. Én a wiwen hirdettem az üzenőfalon, de sikerről egyelőre nem számolhatok be. Akit viszont nagy siker ért, az nem más, mint Hintalan Hajnalka!

Történt ugyanis, hogy a minap éppen Poszátától jöttem hazafelé a mínusz kettes villamoson, amikor is valaki megkocogtatta a hátam. Felriadtam gondolataimból (ugyanis éppen a villamos túlsó végén álló fószert figyeltem, aki talán a galád B. Miklós volt, és egy barna hajú lány kacsóját fogta -- de messze volt, így nem tudom, helyesek-e sejtéseim). Hátranéztem, és hirtelen Hintalan Hajnalka villantotta rám harminckettes mosolyát!

-- Szia, lány! -- üdvözöltem illendően.

-- Képzeld -- mondta --, megkerült a buksztárca! Visszaküldték. Épp most megyek az okmányirodába, hogy átvegyem. Hát nem szupi?

El kellett ismernem, szupi. És mivel nem volt különösebb dolgom, úgy döntöttem, elkísérem Hajnalkát az irodába. Hajni kellemes társaság, és amúgy is olyan ritkán találkozunk. Most sem ért rá sokáig, mivel vigyáznia kellett unokatestvéreire, akiket -- amíg ő a hivatalos ügyeit intézi -- az otthoni komputer gondjaira bízta. Hajnalka nemsokára magához vette jogos tulajdonát, és örömmel konstatálta, hogy a benne levő bélás és az a pár ezredes hiány nélkül megmaradt!

-- Vannak még rendes emberek -- közölte hálásan. Véleményét osztottam egészen addig a pillanatig, amíg Hajnalka ijedten fel nem kiáltott:

-- Hogy azt a fűzfán fütyülő réz(Cu)angyalát! Hiszen... hiszen -- a felháborodástól szinte szóhoz sem jutott. A váróban ülő emberek mind ránk szegezték tekintetüket, úgy várták a folytatást.

-- Nocsak! Tán csak nem a kedvesed fényképét lopta el valaki? -- próbáltam humorral elütni a dolgot. De arcomra fagyott a mosoly, mikor Hajnalka halkan azt suttogta:

-- De bizony azt!

És hogy a bosszúság még nagyobb legyen, kiderült, hogy a 10 db melegétel-utalványból egyet valaki felhasznált!!!

Ez már több volt a soknál... Hajnalka olyan ábrázatot vágott, mint aki citromba harapott. Úgy döntöttem, elmesélek neki pár botanikai témájú vicces esetet, de ő leintett:

-- Majd máskor. Most jobb, ha hazamegyek.

A zsebemhez kaptam, és akkor realizáltam, hogy van még nálam egy kissé olvadt Vadász szelet. Azt a kezébe nyomtam, s azzal búcsút intettem neki.

Hogy milyen emberek vannak! De azért... Hajnalka csak a kedvese képét vesztette el, én viszont a kedvesemet magát. Azt hiszem, ez az igazi bonyodalom, és nem egy cakkos fotográfia hiánya.

Elgondolkodtató, nem?

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula

Nyájas Blogolvasóim!

Bizonyára Ti is vágytok valami üdítőre, valami igazán nevettetőre a sok izgalom közepette. Nos, én Utas üdítővel nem szolgálhatok éppen, de vicces történettel annál inkább. A dolog onnan jutott eszembe, hogy ma délután átjött hozzám egy csoporttársam -- bizonyos Gunda, de a családnevét nem tudom, ne haragudjatok meg érte --, aki Galois-t jött el kölcsönkérni tőlem. Valószínűleg csodálkoztok, hogy minek neki Galois. Elmondom hát: tudniillik van neki egy bizonyos Szonya nevű hörcsöglánya (minő véletlen, ő is matematikusról nevezte el, Kovalevszkaja asszony volt a védőszent). Gunda pediglen elhatározta, hogy szaporítani akarja Szonyája csodálatos génjeit. És mivel tudvalevő, hogy Galois igen művelt (62-es az IQ-ja, ami emberekre átszámolva majdnem 300), keresve sem találhatott volna jobb egyedet a következő tudós hörcsögnemzedék Ádámjául. Délután felugrott hozzám, hogy egy kis ketrecben hazavigye hörcsögöm, de természetesen nem hajtotta a tatár(bifsztek), így volt ideje elfogyasztani velem egy kanna teát. Kedélyesen elbeszélgettünk, évfolyamtársak lévén természetesen főleg fizikáról, matematikáról. Bár igen izgalmas volt a társalgás, úgy láttam, egy fizikaórán esett vicces történet még jobban fűszerezné. De még véletlenül sem akartam kockafejnek látszani, ezért inkább egy biológiaórán esett történettel sziporkáztam.

-- Hohó! Tudok ám valami nagyon vicceset, amelynek hallatán a hasadat fogod fogni -- vezettem elő. Azt a történetet mondtam el, amit most Véletek is megosztok, kedves olvasóim!

Történt egyszer még boldogult gymnasiumi éveim alatt, hogy Gál Martin barátomnak (akit a leöweys ifjúság csak Gól Martin néven emleget footballimádata miatt) egzaminálnia kellett biológiából. Sajnos Martin barátunk a felelés előtti délutánt a bőr rúgásával töltötte, semmint hogy figyelmet szentelt volna a biológia szépségeinek. Nagy kelletlenül kelt ki a padból (először úgy tett, mintha nem is hallotta volna), és kicsoszogott a táblához. A tanci megkérdezte:

-- Martin, elmondanád nekünk, mit tudsz a véráramról?

Martin csak mekegett-makogott, de aztán felrémlett neki az előző anyag, ti. Volta munkássága a bőr és az izmok elektromosságáról, így hát kivágta a rezet (Cu):

-- Véráram az a vérben lévő elektromosság!

A tanci nagy szemeket meresztett, majd gyanúsan a zsebkendőjébe temette arcát. Az osztály azonban nem volt ily diszkrét: jobbra-balra dőltek a padban a teli torokból nevető nebulók az elhangzott ökörséget realizálván. Martin nem értette, hogy mi a derültség forrása, s csak bután (CH₃CH₂CH₂CH₃) bámult maga elé.

Vicces, nem?
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Ötvös Csöpi-filmtörténetbe illő fordulattal gazdagodott éltem. Mint láthattátok, az előző blogbejegyzésben Nándor kommentelő információt adott Skolasztikám állítólagos tartózkodási helyéről. Miszerént a Fővárosi Állat- és Növénykert hüllőházában dolgozik. Úgy döntöttem hát, odamegyek, és váltok egy felnőttjegyet a helyszínt feltérképezendő. Igen ám, de az intézmény télen zárva tart! Ajaj, most mitévő legyek? -- vakartam dióm, de aztán eszembe jutott, hogy van ám nekem egy hűséges, megbízható ügynököm, név szerint M. Poszáta, aki eddig mindég mindent megoldott. Így hát magamhoz hívattam, és közöltem vele új feladatát. Poszáta magát ánglus revizornak kiadván derítse ki az igazságot kedvesemről. Poszáta sikeresen szert tett egy hamis igazolványra, amelyen a Devon Hutchingson név díszelgett (úgy látszik, Poszátánk már olyannyira azonosult jövendő szakjával, hogy álnevét is egy földtörténeti korról választotta).

Nemsokára sor került a nagy találkozásra. Poszátám gond nélkül bejutott (köszönhetően tekintélyt sugárzó cilinderének, valamint cvikedlijének), és elkérte az alkalmazottak listáját. Kémem az alábbi gyanús nevekre lett figyelmes: Ferenci Skolasztika, Kovács Nándor.

-- Hm, megkaphatnám ezen személyek lakcímét? -- érdeklődött. Meg is kapta. Mivel tudja a dolgát, azonnal felkerekedett, és meg sem állt a Víg-otthonnal szembeni lakóépületig (természetesen a Blaha Lujza téren a fényképező automata fülkéjében gyorsan átöltözött hétköznapi viseletbe, magát Kalmusz József-lemezekkel házaló ügynöknek adva ki). Becsöngetett, és egy borostás arcú férfi nyitott ajtót.

-- Jó napot. Kovács úrhoz van szerencsém?

-- Igen.

-- Ferenci kisasszonyt keresem, hogy átvegye nyereményét.

-- ???

-- A joghurtos celofánok beküldésével nyert egy Kalmusz József legjobb számaiból összeállított LP-t.

-- Adja csak ide -- nyújtotta kezét a mamuszos úr.

-- Csak a kisasszony saját kezébe adhatom.

-- Egye fene -- hagyta rá K. Nándor, és bekiabált a lakásba: -- Asszony! Téged keresnek!

Kifakult, agyonmosott pongyolát viselő, hajcsavarós hölgy jelent meg az ajtóban.

-- Mi van, he? -- kérdezte, és szájában mint apró szentjánosbogárka, úgy ugrált a cigaretta. -- Mi kén(S)e, ha vóna?

Poszáta meglátván az asszonyságot, falfehérré vált. Hiszen ez egy teljesen másik Skolasztika!!! Sarkon fordult, és uccu neki, egyenesen hozzám rohant. A gangon még hallotta, amint Ferenci Skolasztika kiabál:

-- Piszkos huligán!

Poszáta, míg elért a kollégiumba, hogy részemre beszámoljon, összerakta fejében a rejtélyes Nándor kommentelőt, az állatkertet, illetve a Suli taxonómiájában szereplő B. Istvánt. Vélhetően B. István -- egyelőre még nem tudni, mi okból -- Nándor kommentelőnek adta ki magát, hogy a nyomozást teljesen fals irányba vigye. Utánajárt az állatkerti nyilvántartásban, hogy ott dolgozik egy F. Skolasztika, és abban reménykedvén, hogy az intézmény úgyis csak a tavaszon nyit, azt hitte, hogy ezzel sikeresen elakasztja kutakodásaunkat. Még szerencse, hogy kémemnek meg se kottyant az ügy tisztázása... Poszáta feltételezéseit magam is osztom, most már csak az a kérdés: vajon hol lehet az én Skolasztikám? És mit akarhat B. István? A feltett kérdések megválaszolásában a kommentelők is segítségünkre lehetnek!
Várja válaszotok:

ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon kredites képzésben

Kedves Blogolvasó Publikum!

Utolsó vizsgámmal sikeresen végezvén (Világítástechnika és villamos fényforrások című -- jeles lett!, úgy gondolom, ez is valami) úgy döntöttem, feltöltöm kolis hűtőszekrényem a közeli Julius Meinben. Fogtam hát Julius Meinl-es pungám, és elindultam. Fütyörészve róttam a macskaköves utcákat, makkos cipőm alatt ropogott a jegeces csapadék. Épp a közeli játszótér mellett haladtam el, amikor egyszer csak kedves ismerősre lettem figyelmes.

-- Hohó, Júlia! -- köszöntöttem vígan kosborcsapattársnőmet. -- Mi szél hozott erre, amerre a madár se jár? És miért nem voltál legutóbbi gyűlésünkön?

-- Ööö... a nagymamámat várom, mert megígértem neki, hogy segítek neki áthúzni a párnahuzatot a kalotaszegi huzattal.

-- Derék dolog, derék -- bólogattam. Már-már azon voltam, hogy elújságolom Julinak a legújabb fizikaórán esett vicces történeteimet -- lévén időm, mint a Jeges-tenger. De Júlia közbeszólt:

-- Ajaj! Ne haragudj, de most jut eszembe, hogy égve hagytam otthon a gázrezsót! Adieu!

Azzal otthagyott csapot-papot. És engem.

-- De gyorsan elviharzott ez a kislány! -- szólt oda a kutyáját mellettem sétáltató Csap atya (aki egyébként tábori lelkész).

-- De még mennyire -- hagytam rá, aztán folytattam utamat a macskaköves úton. Gyorsan elintéztem a bevásárlást: kosaramba került mindenféle földi jó, úgymint két üveg Bambi, ecetes ugorka, Duna Kavics, Bip súrolószer, Komfort szőnyegtisztító, macis méz etc. Pungámat jól megrakodva léptem ki az üzlethelyiségből, ahol nagy meglepetésemre ismét ismerős arcba botlottam.

-- Hát te mit keresel itt? -- szólítottam meg a padkán ülő, pityergő Hajnalkát. -- Nem Miskolcon kellene most lenned, és a Fémolvadékok fizikai kémiája tárgyadból vizsgáznod?

-- Le van ejtve -- hüppögte a lányzó, és arcán a rizspor túrós lett a sírástól.

-- Urtamisten! -- kaptam homlokomhoz még szabad kezemmel. -- Csak nehogy te is azzal gyere, hogy otthagyod a kohómérnök szakot, és pályát akarsz módosítani!

-- Mi? Ja, nem -- legyintett Hajni. -- Csak éppen... épp bevásárolni indultam, és már éppen fizettem volna a kasszírnőnek, amikor észrevettem, hogy elcsórták a tárcám!

-- Hű, ez elég cikis -- ismertem el. -- Sok pénz volt nálad?

-- Hát, volt egy bélás meg pár ezredes...

-- A ragadozó háziállat rúgja meg, az egy kész hadsereg! -- próbáltam humorral jobb kedvre deríteni a pórul járt lányt.

-- De nem is ez a legfőbb bibi -- sírdogált Hajnalka. -- Hanem hogy a tárcámban volt a melegétel-utalványom és Zsolt igazolványképe, amin még megvan az a helyre kis bajusza, amit azóta leborotvált! -- És ekkor ismét feltört belőle a zokogás.

-- Lárifári, majd kinő újra -- biztosítottam együttérzésemről Hajnit. -- Nesze, itt egy Vadász szelet, hátha jobb kedvre derít!

Azzal fütyörészve továbbmentem. Már a kereszteződésnél jártam, amikor eszembe jutott, hogy igazán elmondhattam vón neki azt a vicces történetet, amikor Salga Tibi azt hitte, hogy a foszfor vegyjele az F, és ezt a hiedelmét közölte a tanárral is. Sajnos későn kapcsoltam, de sebaj! Majd legközelebb.

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon kredites képzésben

Kedves Blogolvasó Publikum!

Utolsó vizsgámmal sikeresen végezvén (Világítástechnika és villamos fényforrások című -- jeles lett!, úgy gondolom, ez is valami) úgy döntöttem, feltöltöm kolis hűtőszekrényem a közeli Julius Meinben. Fogtam hát Julius Meinl-es pungám, és elindultam. Fütyörészve róttam a macskaköves utcákat, makkos cipőm alatt ropogott a jegeces csapadék. Épp a közeli játszótér mellett haladtam el, amikor egyszer csak kedves ismerősre lettem figyelmes.

-- Hohó, Júlia! -- köszöntöttem vígan kosborcsapattársnőmet. -- Mi szél hozott erre, amerre a madár se jár? És miért nem voltál legutóbbi gyűlésünkön?

-- Ööö... a nagymamámat várom, mert megígértem neki, hogy segítek neki áthúzni a párnahuzatot a kalotaszegi huzattal.

-- Derék dolog, derék -- bólogattam. Már-már azon voltam, hogy elújságolom Julinak a legújabb fizikaórán esett vicces történeteimet -- lévén időm, mint a Jeges-tenger. De Júlia közbeszólt:

-- Ajaj! Ne haragudj, de most jut eszembe, hogy égve hagytam otthon a gázrezsót! Adieu!

Azzal otthagyott csapot-papot. És engem.

-- De gyorsan elviharzott ez a kislány! -- szólt oda a kutyáját mellettem sétáltató Csap atya (aki egyébként tábori lelkész).

-- De még mennyire -- hagytam rá, aztán folytattam utamat a macskaköves úton. Gyorsan elintéztem a bevásárlást: kosaramba került mindenféle földi jó, úgymint két üveg Bambi, ecetes ugorka, Duna Kavics, Bip súrolószer, Komfort szőnyegtisztító, macis méz etc. Pungámat jól megrakodva léptem ki az üzlethelyiségből, ahol nagy meglepetésemre ismét ismerős arcba botlottam.

-- Hát te mit keresel itt? -- szólítottam meg a padkán ülő, pityergő Hajnalkát. -- Nem Miskolcon kellene most lenned, és a Fémolvadékok fizikai kémiája tárgyadból vizsgáznod?

-- Le van ejtve -- hüppögte a lányzó, és arcán a rizspor túrós lett a sírástól.

-- Urtamisten! -- kaptam homlokomhoz még szabad kezemmel. -- Csak nehogy te is azzal gyere, hogy otthagyod a kohómérnök szakot, és pályát akarsz módosítani!

-- Mi? Ja, nem -- legyintett Hajni. -- Csak éppen... épp bevásárolni indultam, és már éppen fizettem volna a kasszírnőnek, amikor észrevettem, hogy elcsórták a tárcám!

-- Hű, ez elég cikis -- ismertem el. -- Sok pénz volt nálad?

-- Hát, volt egy bélás meg pár ezredes...

-- A ragadozó háziállat rúgja meg, az egy kész hadsereg! -- próbáltam humorral jobb kedvre deríteni a pórul járt lányt.

-- De nem is ez a legfőbb bibi -- sírdogált Hajnalka. -- Hanem hogy a tárcámban volt a melegétel-utalványom és Zsolt igazolványképe, amin még megvan az a helyre kis bajusza, amit azóta leborotvált! -- És ekkor ismét feltört belőle a zokogás.

-- Lárifári, majd kinő újra -- biztosítottam együttérzésemről Hajnit. -- Nesze, itt egy Vadász szelet, hátha jobb kedvre derít!

Azzal fütyörészve továbbmentem. Már a kereszteződésnél jártam, amikor eszembe jutott, hogy igazán elmondhattam vón neki azt a vicces történetet, amikor Salga Tibi azt hitte, hogy a foszfor vegyjele az F, és ezt a hiedelmét közölte a tanárral is. Sajnos későn kapcsoltam, de sebaj! Majd legközelebb.

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon kredites képzésben

Kedves olvasóim!

Lectori salutem!

Bocsássátok meg, amiért ilyen ritkán sikerül a klaviatúra segítségével friss történeteket az éterbe (C2H5) eregetnem, de nagyon sok időmet elveszi az, hogy hű csatlósommal, Bene Róberttel böngésszük a Felvételi Tájékoztató 2009-et. Míg én a kézikönyvet lapozom, Róbertünk bőszen keresgél a világhálón (http://www.felvi.hu).

Kommentelő Non est volentis azt javallotta, hogy Bene úrfi maradjék reál vonalon. Én nem osztottam ezen feltételezést, inkább javasoltam neki a kultúrmérnök szakot, vagy ha ahhoz nem fűlik a foga, akkor talán tervgazdász szakon kamatoztathatná tálentomát. Beszélgetésünkbe ekkor kapcsolódott be az éppen Petinél sertepertélő F. Dániel:

-- Ugyan már! Az nagyon könnyű szak! Mondjuk egyedül az orvosi ér valamit, de ha már oda nem jutsz be (oda csak a nagyon jók kerülnek ám be!), inkább menj orvosírnoknak!

-- Mit szólnál a Távközlési Műszaki Főiskolához? Vagy esetleg lehetnél kibernetikus! -- kontrázott Péterünk. Én csak fitymáló arckifejezéssel fogadtam ötleteiket: tudni kell Petiről, hogy csak harmadjára lett meg az analízise, Dániel pedig azt sem tudta, mi fán terem a Quercus Robur.

-- Szólt valaki, vagy csak a szél fütyült? -- jeleztem szavaik ignorálását. Remélem, jelzett az ironométerük.

-- A Wekerlén most indult reklámszervező szakmenedzser képzés –- kotyogott bele a beszélgetésbe Angyél, Dániel oldalbordája. Dani fejcsóválva intette csendre kedvesét, és kezébe nyomta az anatómiai atlaszt, nehogy orvosis barátai előtt kellemetlen helyzetbe hozza őt élete párja műveletlenségével. A pszichológus az csak gagyi pszichiáter!

-- Mester, azt hiszem, találtam valamit! -- derült fel Róbert arca. Egy emberként sereglettünk a komputer köré, amelynek katódsugárcsöves képernyőjén az alábbi felirat díszelgett:

Intézmény: ELTE TTK
Képzésszint: A
Munkarend: N
Fin. Forma: A
Szak neve: föltudományi

Megelégedetten olvastam a sorokat, amelyeket akár én is írhattam volna:

„Ki ne hallott volna már ásványokról, egykor élt őslényekről, barlangokról? Ki ne gyönyörködött volna már a felhők vagy a szivárvány keletkezésében? Ki ne szeretné tudni, hogy hogyan működik a Nap, hogyan keletkezik a sarki fény? Kit nem töltött még el borzongás a vulkánkitörések, a földrengések, a cunamik láttán? Mi az igazság és mi az ok az oly sokat emlegetett globális éghajlatváltozás esetében? Vagy éppen távoli tájak térképei, esetleg a bolygók keltették fel érdeklődésedet? A földtudományi alapszak olyan gyakorlatorientált alapdiplomás szakembereket képez és olyan elméleti szakemberek mesterképzését alapozza, akik e területeken keresik hivatásukat és boldogulásukat.”

-- Ez a nekem való! -- lelkendezett Róbert, de én nyugalomra intettem:

-- Hohó, nem fenékig tejfel az! Úgy hallottam, hogy a „Paleozói és mezozói kagylók paleobiológiája” Szente tanár úrnál, illetve a „Hidrodinamikai és transzport modellezés” Zsemle Ferencnél eléggé szórótárgyak… vállalod a megmérettetést?

Róbert arcán pillanatnyi döbbentet láttam, kissé mintha elsápadt volna. Egy minutum sem telt belé, és arcába visszatért az élet, s eltökélten így szólt:

-- Vállalom!

Így hát, kedves blogolvasók, úgy tűnik, Róbertünk élete sínen van. Vas(Fe)árnap közli a családjával döntését, és azt, hogy én támogatni fogom. Kosborcsapatunknak nagy szüksége van jól képzett geológusokra! A felvételi eredményről természetesen tájékoztatni fogom az olvasókat.

Addig is, jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Kedves Blogolvasóim!

Lám-lám, érdemes volt Poszátát passzív félévre küldeni, mert így sokkal több figyelmet szánhat a nyomozásnak. E többletenergia (E) befektetésnek meg is lett az eredménye, ugyanis újabb információra bukkant Skolasztikámat illetően.

Azt bizonyára felesleges elismételnem, hogy Skolasztikát halottnak hittem, s emiatt elutaztam Miskolcra, ahol kitudódott, hogy valójában egy másik Skolasztika szenderült jobblétre egy olasz--magyar szótár hatásának köszönhetően. Ezen információ kinyomozása elég sok időmet elvette, így érdemben már nem foglalkozhattam azzal, hogy megtudjam, hová tűnt az én kedvesem. Ezzel a feladattal Poszátát bíztam meg, aki a héten elutazott Hintalan Hajnalka hajlékába, és magát Monostori Bálint-lemezekkel házaló árusnak kiadva, sikeresen átkutatta a lakást. Ott bukkant arra az érdekes dokumentumra, ami talán támpontot adhat a további nyomozáshoz.

Nem vennék rá mérget (hidrogén-kloridot például), hogy eszetekben van Sulim kiváló taxonómiája, melyet a megfelelő férfiemberek szelektálására dolgozott ki szigorúan tudományos alapon. Bár én akkor egyetlen kérdésemmel (a pluszpontok ügye) nevetségessé tettem ezt az egész próbálkozást, úgy látszik, ő maga nem adta fel, és továbbfejlesztette művét. A taxonómia 2.00-s verziójára akadt rá derék kémem. Mint szokott lenni, az új verziószám néhány változtatást takar, így például nem nyom már annyit a latban a szemüvegesség és a dandyöltözék, továbbá -- horribile dictu -- Skolasztika bevette a potentialis férfiak közül korábban kizárt főiskolás réteget (régebben az egyetemnél kezdődött a szűrő) -- hozzátéve, hogy alkalmazkodni kell a bolognai képzéshez. E szerént most a legtöbb pontot egy bizonyos B. István kapta, de hogy ki lehet ez a rejtélyes alak, arról fogalmam sincs: ennek kiderítése is Poszátára vár.

Izgalmas fordulat, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Lám-lám, érdemes volt Poszátát passzív félévre küldeni, mert így sokkal több figyelmet szánhat a nyomozásnak. E többletenergia (E) befektetésnek meg is lett az eredménye, ugyanis újabb információra bukkant Skolasztikámat illetően.

Azt bizonyára felesleges elismételnem, hogy Skolasztikát halottnak hittem, s emiatt elutaztam Miskolcra, ahol kitudódott, hogy valójában egy másik Skolasztika szenderült jobblétre egy olasz--magyar szótár hatásának köszönhetően. Ezen információ kinyomozása elég sok időmet elvette, így érdemben már nem foglalkozhattam azzal, hogy megtudjam, hová tűnt az én kedvesem. Ezzel a feladattal Poszátát bíztam meg, aki a héten elutazott Hintalan Hajnalka hajlékába, és magát Monostori Bálint-lemezekkel házaló árusnak kiadva, sikeresen átkutatta a lakást. Ott bukkant arra az érdekes dokumentumra, ami talán támpontot adhat a további nyomozáshoz.

Nem vennék rá mérget (hidrogén-kloridot például), hogy eszetekben van Sulim kiváló taxonómiája, melyet a megfelelő férfiemberek szelektálására dolgozott ki szigorúan tudományos alapon. Bár én akkor egyetlen kérdésemmel (a pluszpontok ügye) nevetségessé tettem ezt az egész próbálkozást, úgy látszik, ő maga nem adta fel, és továbbfejlesztette művét. A taxonómia 2.00-s verziójára akadt rá derék kémem. Mint szokott lenni, az új verziószám néhány változtatást takar, így például nem nyom már annyit a latban a szemüvegesség és a dandyöltözék, továbbá -- horribile dictu -- Skolasztika bevette a potentialis férfiak közül korábban kizárt főiskolás réteget (régebben az egyetemnél kezdődött a szűrő) -- hozzátéve, hogy alkalmazkodni kell a bolognai képzéshez. E szerént most a legtöbb pontot egy bizonyos B. István kapta, de hogy ki lehet ez a rejtélyes alak, arról fogalmam sincs: ennek kiderítése is Poszátára vár.

Izgalmas fordulat, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Bizonyára epedve vártátok már, hogy beszámoljak életem folyásáról. Van is miről, ugyanis nagy változások vannak készülőben. Történt ugyanis, hogy B. Róbert kihallgatásra jelentkezett nálam. A megadott időpontban megjelent a koliszobámban, és közölte a nagy hírt, miszerént ki akar iratkozni a BME-ről!!!

Elmondta, hogy méltatlannak érzi, hogy olyan tantárgyakat tanuljon, mint pl.: Sugárvédelem és jogi szabályozása, valamint Többváltozós analízis, Differenciálegyenletek etc. Jómagam is egyetértettem válaszával, mivel halálra untam magam az efféle órákon, és csak az előadók egy-egy vicces bakija okozott némi adrenalinszint-emelkedést a foglalkozásokon. Ámbátor azt túlzásnak éreztem, hogy még az aláírást sem akarta megszerezni ezekből a tárgyakból, mutatta is a Neptunon (ami nagyon bonyolult!), hogy nem teljesítette őket. Mondjuk azt megértem, hogy a zúzmarás - hideg reggeleken inkább a kosborok pátyolgatásával töltötte idejét, semmint, hogy átbumlizzon a fél városon. Csodás város Budapest, én ezt nem is vitatom, de egy unalmas előadás kedvéért csak nem éri meg körbejárni.

Kérdeztem hát, mi lesz vele a továbbiakban. Róbert elmondta, hogy passzív féléven lesz a következő félévben, és másik szakra jelentkezik. Hogy mire, azt egyelőre még homály fedi. Amint megtudok bárminemű információt, az első dolgom lesz, hogy közöljem a kedves olvasókkal.

Végeredményben nem bánom, hogy így döntött ifjú barátunk, mert több ideje jut egyéb dolgokra.

Üdvözlettel:

Ui.: Búcsúzóul még elmentünk Róberttel egy BME-s buliba (ahol közgázosok is voltak). Egész jót mulattunk, bár én ezúttal is magammal vittem a képlettárat, és az ütemek segítségével memorizáltam az ott leírtakat. 

Kedves Olvasóim!

Gondolom, ti is nagyon jó kedvre derültetek alábbi történetemet olvasván, mert bizony sokszor nekem is az ilyen mókás történetek okoznak ilyeneket az unalmas vizsgák mellett. Megvan azért a haszna annak is, hogy a BME-n szinte semmit sem kell tanulni, hiszen így volt időm arra, hogy valaminő írásjelet tegyek már végre a hosszan húzódó kazettaügy végére. Bizonyára emlékeztek, hogy minden tudásomat latba vetve kerestem Piroskám baccarás kazettáját, de az ügyben annyi előrehaladást tudtam tenni, mint a Duna vize most!

Most azonban rám mosolygott a szerencse. Egyes informátoraim (nem Poszáta, hiszen ő most Skolasztikám hollétét deríti fel) szerint a magnószalagot Borsodinál találom. Borsodi Piri haverja volt, és szerencsére emlékeztem még a lakcímére, amit az utolsó DJ Mohikán koncertjén adott meg részemre abból a célból, hogy nyugodtan postázzak neki fizikaórán történt vicces eseteket. Bár küldeni azt elfelejtettem, remélem, nem orrolt meg rám, és mulasztásomat pótolandó betanultam pár rettentően jó viccet, így például azt, amikor Salga Tibi azt hitte, hogy a réz felületén platina képződik.

Borsodiék panelje előtt a muszka--ukrán gázhelyzet felett polémiázó emberekbe botlottam, és nagy kísértést éreztem a gázhelyzetes adoma elmondására, de végül amellett döntöttem, hogy a paternoster igénybevételével felmegyek a hatodikra, ahol Borsodi lakik. Bekopogtattam, és mikor nyílt az ajtó, elszavaltam:

-- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök... -- ekkor belémfagyott a szó. No, nem azért, mert Borsodiék nem fizették a gázszámlát, és ezért a szobából kiömlő hideg megdermesztette hangom. Nem. Hanem, mert nem Borsodi állt ott, hanem a kabinos nyanya! Bizonyára emlékeztek még a kedves hölgyre, akinek bikavadító tappancsairól ódákat zengett Borsodi a szántódi kiruccanáson 2007 nyarán.

-- Helló, fiacskám -- köszönt a jó alakú, ötvenes hölgy, és elegáns mozdulattal cigarettára gyújtott. Kint is maradt a folyosón, míg én a meglepetéstől levegőt kapkodva beléptem a lakásba. Borsodi a kihúzható fotelágyon üldögélt, képregényt olvasott, miközben elmaradhatatlan sörét kortyolgatta. Kissé megütődve nézett rám -- nem tudván érkezésemről --, de amit magamhoz tértem és előadtam jövetelem okát, már szokott közvetlenségével szólott hozzám.

-- Ahá, a Baccara-kazetta, adom máris -- készségeskedett, és hamarosan kezemben is volt a rég áhított hanghordozó. Dolgom végeztével mehettem is volna, de nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg:

-- Hé, öregem! Mit keres itt nálad a kabinos mámi?

Borsodi cinkosan vigyorgott:

-- Tudod, öreg... nincs jobb egy idősebb, tapasztaltabb nőnél... Ez a nő jó bőr, és micsoda virgácsai vannak!

Megpróbáltam felidézni a futóműveket -- de bevallom, bennem nem keltett különösebb érdeklődést.

-- Ezt úgy kell érteni, hogy ti immáron... egy pár vagytok?

Borsodi sokat sejtetően kacsintott. Nem tudtam megállni, hogy ne érdeklődjem a részletek felől. A mámiról tudni kell, hogy alapvetően pesti lakos, de nyaranta leutazik a Balatonhoz, hogy megszedje magát. Borsodi már jó ideje figyelgette a jó alakú hölgyeményt, amint kulcscsomóját zörgetve fel s alá sétál a kabinsor előtt. Egy ízben úgy döntött, ideje a tettek mezejére lépni, így odament a mámihoz kabint bérelendő. Amikor átvette a kulcsot és kezük összeért, csak úgy szikrázott a levegő!!! Percekig csak bámulták egymást, aztán a hölgy nem bírta tovább, és berángatta a kábult Borsodit az egyik kabinba...

-- Mi a manó -- vakartam a fejem tanácstalanul. De végtére is ez az ő dolguk. Nekem most sokkal fontosabb dolgokra kell koncentrálnom...

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Sziasztok kedves blogolvasók!

Van egy príma történetem számotokra, amellyel ezidei vizsgaiődszakomban találkozam. Hallgassátok! 

A szakállas Kertész Professor kemény, igazságos Censor a szigorlatokon. Protekciót nem ismer. Az egyik Rigorosondus diák mégis megtette, hogy nagybátyjával, a miniszterrel protegáltatta magát. A Professor a Rigorosumon így szólt a Candidatus diákhoz száz diák jelenlétében (én nem voltam köztük lévén negyedéves, de informátoraim megbízhatóak):

-- A jelölt úr az a fiatalember, akit nagybátyja, a miniszter úr a figyelmembe ajánlott?

-- I-i-igen - dadogta az ifjú, aki erre nem számított.

A Professor könyörtelenül folytatta.

-- A miniszterek ilyen esetekben bizonyára azért szólnak a szigorlatoztató Censoroknak, hogy figyelmüket felhívják a Candidatus urak nagy tudására, készültségére és igyekezetére! Remélem, ilyen a Candidatus úr is, tehát remélem, hogy a legnehezebb kérdésekre is summa cum laude fog felelni!

Ami ezután következett, arra borítsunk fátylat...A József nádorról elnevezett Egyetem Annaleseiben háromszáz éve olyan bukás nem volt, mint a protegált ifjúé...

Azóta egyetlen jelölt sem protegáltatta magát a keményderekú Professornál.

Jó, mi?

Üdv:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Képzeljétek, szilveszterem egyáltalában nem úgy alakult, mint azt terveztem. Úgy gondoltam ugyanis még tegnap ilyenkor, hogy elmegyek leszidni Poszátát, amiért ilyen csúnya panamába került, aztán pedig hazamegyek, és dolgozom kicsit a Carmichael-féle máig bizonyítatlan sejtésen. Úgy éreztem, ennyivel tartozom Skolasztikámnak, akinek tartózkodási helyéről mindeddig semmi információval nem rendelkezem.

A csepeli HÉV monoton kattogása jótékony hatással volt gondolataimra, és úgy tűnt, sikerül is a sejtés radikálisan új bizonyítása, de nem lévén nálam ceruza, illetve papiros, az idea sajnos veszendőbe ment. Ez olyannyira feldühített, hogy már-már kétszeres dühvel támadtam volna Poszátára, amikor látom ám, hogy lakóhelye fényárban úszik. Mint arra bizonyára emlékeztek, Róbertet alkoholizmusából és lumpen életviteléből úgy rángatták ki szülei, hogy meglehetősen spártai körülmények közé, Jurida Sándorné Amálka nénihez küldték albérletbe. A szigorú asszonyság valóban radikális kúrát vett az ifioncon, de tegnap szilveszter lévén jókora murit csapott, amire áthívta a vicit (Asbóth Ferencné, akit még a gyárból ismer), illetve régi osztálytársát, az azóta szerzetesi rendbe lépett Nunci nővért.

Csengetésemre Annunciáta nővér nyitott ajtót, egy nyájas, idős hölgy, akit még ifjabb koromból ismertem is.

-- Dicsértessék! -- köszöntem. -- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon, ha még tetszik rám emlékezni...

-- Hogyne, gyermekem, fáradj csak bejjebb -- invitált a nővér, és kezembe nyomott egy pohár Chartreuse-t welcome-drink gyanánt.

Odabent már víg mulatozás folyt. A vici és Amál néni kiguvadt szemekkel nézték a Sas-kabarét, Róbert kölyökpezsgőjét kortyolgatta, Annunciáta nővér pedig éppen pasziánszot rakott, mikor megérkeztem. Amál és a vici hangosan kacagtak, amikor Sas József pikírt megjegyzéseket tett a politikusokra, de mikor obszcénabb poénok következtek, átküldték Nunci nővért a másik szobába, hogy ugyan hozzon már egy kevés teasüteményt! Szerencse, hogy a derék soror átfáradt, mivel egyszer a színen egy majdnem teljesen pucér nőci is megjelent klasszikus tappancsokkal! A három kedves öreg hölgy nagyon szívesen fogadott, és kértek, töltsem velük a szilvesztert. Mivel a bizonyítás már kiment a fejemből, gondoltam, üsse kő, velük búcsúztatom az óévet! Nagy nap volt ez a mai, hiszen Amália a televízióval is spórol, és jobbára arra tartogatja, hogy rajta bontson ezer virágot muskátlija. Meg kell hagyni, még nekem, amatőr botanikusnak is feltűnt szépsége, de midőn a növénynevelés rejtelmeiről kérdeztem volna, a vici rám kiáltott, hogy a "pofázásom" miatt lemaradnak a legviccesebb jelenetekről. Így hát csendben gubbasztva vártam végig a kiváló S. József előadását, csak a nővért bökdöstem néha, mikor balga módon kihagyott egy remek párosítást.

Éjfél körül kiküldték a konyhába Róbertet, hogy a műbeles virslit megfőzze a sparhelten. Bár a gázpalack már kifogyófélben volt, szerencsére még volt benne annyi szufla, hogy ne kelljen lemondanunk a hagyományos újévi táplálékról.

A vici megemlítette, hogy ő az egyik bevásárlóközpontban 179 forintért vásárolt magának virslit. Amál néni ezen annyira megdöbbent, hogy majd leesett a hokkedliről.

-- Csak nem vagy rosszul, Amálkám? -- kérdezte aggódón a nővér.

-- Te vici, ha legközelebb nem szólsz az ilyen olcsóságról, bizony isten barátság ide, barátság oda, én felképellek tégedet!

A vici csak legyintett, és szippantott egy kis tubákot. Szerencsére a háborúság nem tört ki, bár Amálka néni az est hátralévő részében azon panaszkodott, hogy ha tudott volna erről az akcióról, akkor meg lett volna oldva az albérlő jövő évi étkeztetése.

Annál is inkább elcsendesültek a kedélyek, mivel Nunci nővér -- akinek polgári neve: Jósa Erzsébet, de ezt eddig nem mondtam -- feljebb tekerte a rádiót. Abból már mindhármuk kedves slágere szólt.

Nosza, a hangulat a tetőfokára hágott! A muzsikaszót hallván Amálka néni táncra perdült, kézen fogta Nunci nővért, és megpörgette a tengelye körül (csak úgy lebegett az apácafátyla!). A vici néni penig engem kapott el egy fordulóra. Az eztán következő produkció különösen megnyerte tetszésem a botanikai témaválasztás miatt:

A következő számot -- azt hiszem Majláth Jenőtől volt a Szeme fekete című örökzöld -- lehalkítottam, mert keresve se tudtam volna jobb alkalmat elképzelni, hogy elmondjak pár fizikaórán történt vicces esetet. Bár némileg a fejembe szállt a vici által hozott, lejárt szavatosságú Sárkány sör, azért megfelelő minőségben tudtam előadni a kvaterniós történet, illetve azt a klassz adomát, amikor Salga Tibi klór helyett krómot mondott. Annunciáta nővér döcögve nevetett, Amálka néni úgy hahotázott, hogy még a harmincéves otthonkáját is leöntötte vizezett borral. A vici is krákogva kacagott.

Kitűnő hangulatban köszöntött ránk a 2009-es év! Remélem, 2009 lesz oly sikeres, mint a 2008-as, amely több tízezer olvasót, több száz kommentelést, rengeteg kacajt és két díjjelölést is hozott számomra. B. ú. é. k.!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Igen kedves Blogolvasóim!

Gondolom, Ti is megkönnyebbülve fogadtátok a hírt. Így hát az én életem is visszatért a régi kerékvágásba, és boldogan adtam át magam apró-cseprő ügyeimnek. Legelőször is Novák Joshsal kellett tárgyalnom, akit ugyan ki kellett zárnom a kosbortúracsapatból, de javasoltam neki a fellebbezést, mondván, nincs veszve minden remény. Fel is szerelkeztem a formanyomtatványokkal, és ellátogattam a Novák-residentiára.

Csengetésemre Novák Nusika nyitott ajtót. Bő, ráncos, csokoládészínű bugyogót viselt s hozzá céklavörös blúzt.

-- Ööö... jó napot -- köszönt zavartan, s orcája színe nemsokára blúzáéval vetekedett. -- Azt hittem, hogy a Tinike...

Gagyogásából nem sok mindent értettem, de nemsokára megjelent édesanyja, aki felvilágosított, hogy Nusika éppen Tinike nevű barátnőjét várta, hogy biciklizni menjenek, ezért is öltötte fel a biciklikosztümjét, melyben kissé szokatlanul festett.

-- Józsi fiával szeretnék beszélni -- álltam elő végre a farbával, miután kényelembe helyeztem magam a vizitszobában, Nusika pedig szégyenlősen eloldalgott átöltözni.

-- Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom -- felelte a mama --, de a fiam nincs idehaza. Már hajnalban elutazott, Kiskunfélegyházára ment, volt munkahelyén, a Konstantinum intézményben tölti a szilvesztert. Együtt nézik majd volt kollégájával, a kolostor kertészével a Sas-kabarét.

-- Tartoztam az ördögnek egy úttal -- bosszankodtam, s már a kabátomért indultam, amikor Novák néni megfogta a karom.

-- De hát mire e nagy sietség, Farkas úr? Maradjon itt velünk ozsonnára! Nusika isteni majonnaise-es pontyot készített!

Bevallom, voltak fenntartásaim Nusika konyhaművészetével kapcsolatban, de én tudom, mi az illem, ezért inkább maradtam. Fel is szolgálták nemsokára az ételt, s meglepődve tapasztaltam, hogy igen ínycsiklandozóan festett a csillogó majjommézzel bevont hal.

-- Hmm -- előlegeztem meg a dicséretet a házikisasszonynak, miközben számba vettem az első falatot. Leírhatatlan érzés lett rajtam úrrá: valami fura, síkos dolgot éreztem a számban!

Novákné, látván arckifejezésemet, szintén bekapott egy falatot, ízlelgette, aztán -- illem ide, illem oda -- kiköpte.

-- Jóságos ég, Nusika, te a pikkelyével együtt főzted meg a halat!

A szégyen a szegény kislány arcába kergette a vért.

-- No, ne féj, te sem fogsz egyhamar férjhez menni -- nevetett az anyuka, s Nusika is nevetett, kissé savanyúan.

Később kiballagtunk a vasútállomásra, mert a délutáni vicinálissal volt várható Nusikánk vőlegénye, Fülöp. Az úriembert én is kedvelem, mivel bizonyságát adta, hogy jogász létére kellemesen el tud göcögni egy-egy fizikaórás anekdotán. Mialatt én Novák nénit szórakoztattam adomáimmal, Nusika elandalodva könyökölt a sorompó korlátjára, s bizonyára jövendő esküvőjéről ábrándozott, mivel ajakán édes mosoly játszadozott -- olyan, amilyenre csak az ilyen fiatal, ártatlan leányok képesek.

Kedélyes társalgásunkat a mamával velőtrázó sikoly szakította meg: tudniillik, mikor Nusika teljes súlyával rákönyökölt a sorompó karfájára, az önműködő korlát -- amely nyomásra fölemeli a rudat -- lassan kezdett fölfelé emelkedni. Nusika ijedten sikoltozott, belekapaszkodott, mert lába már nem érte a földet, s a következő percben már fent kalimpált a magasban. Kalapja leesett a fejéről, napernyőjét is leejtette, és rémülten rugdosódott fent a levegőben.

A vonat pedig -- minő szerencsétlenség -- éppen akkor érkezett be, és az összes utas harsogva nevetett a különös látványon. Leginkább Fülöp, aki elsőként vette észre. De aztán nem sokáig teketóriázott, leugrott a vonatról, leeresztette a sorompót, és lesegítette rémült kis menyasszonyát.

-- Hát ha már éppen repülni akarsz, mégis inkább csak aeroplánra ülj! -- mondta neki nevetve. Szellemes mondását hallván mi sem álltuk meg kacaj nélkül.

Ti is így tesztek, úgy-e?

Üdvözlettel és boldog új évet kívánva:

ifj. Farkas Gyula

Ui.: Szilveszterre nem terveztem semmit, mivel apró-cseprő ügyeim lefoglalnak. Először is beszédem lenne Bene Róberttel, aki a múltkori szavazásra buzdító bejegyzésével kellemetlen helyzetbe hozott engem a modorosblogon. Este meglátogatom csepeli albérletében legorombítandó.

Nyájas Olvasók!

Ezúton jelentem visszatérésem székesfővárosba, a miskolczi ügyek ugyanis odáig fejlődtek, hogy azok intézésében M. Poszáta sokkalta alkalmasabb ember, míg én -- és ezt szerénytelenség nélkül állíthatom -- jobban jeleskedem az elektronikus napló vezetésében, mint ő. De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, röviden prezentálom, mit végeztem én Miskolcon, ahol oly sok árnyalatban pompázik a kohók füstje a város felett.

Mint arra bizonyára emlékeztek, kedvesem, F. Skolasztika halálhírét hallva azonnal felpattantama Tulipán IC-re, melynek neve botanikus lelkemnek igen tetszett. A pályaudvaron nem fogadott senki, ezen nem is csodálkoztam, mivel nem jelentkeztem be interurbán hívás útján a Hintalan hajlékba. No, de ez nem szegte kedvem, utamban úgyis hátráltatott volna a jókedvű Hajnalka, aki biztosan agyonfárasztott volna jótét kérdéseivel. Elindultam tehát a rendőrkapitányságra, hogy a szerencsétlen halálesetről még többet megtudjak. Az őrsön a fánkot nagyon kedvelő, szabadidejében gyakran sodukuzó Albert főhadnagy (Albert Zoltán az igazi neve) fogadott.

-- Szeretném látni a holttestet! -- hozakodtam elő kérésemmel, és a derék tányérsapkás nem gördített komolyabb akadályokat elém, miután közöltem, hogy a szerencsétlenül járt hölgyemény mátkája vagyok. Ám még mielőtt beléptünk volna a halottasházba, áttekinthettem az elhunyt adatait: Ferenczi Skolasztika, 23 éves szövőnő... hohó! De iszen ez nem is az én Skolasztikám.

Ez utóbbi mondatom hangosan is elhagyta ajkaim, s hozzá tenyeremmel a homlokomra csaptam. Egy mázsás (q) kő gördült le keblemről, s az addig ólom (Pb) súllyal szívemre nehezedő fájdalom egy csapásra semmivé lett! A biztonság kedvéért vetettem még egy pillantást az elhunytra, és lőn: tényleg nem az én Skolám volt. Ami per se intelligitur már az adatokból is nyilvánvaló volt, hiszen nem egyezett sem a kor, sem a foglalkozás, sem a szóvégi "i", mivel tudvalevő, hogy Sulim "y"-nal írja becses családnevét.

Fütyörészve, a temetésre készített koszorúmat lóbálva (melyre a "Búcsúzik tőled szerető mátkád, ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója [kondenzált anyagok fizikája szakirányon]" szöveg díszelgett) távoztam a halottasházból. Ámbátor megállapítottam, hogy az immáron funkciótlanná vált koszorúval mégis csak kezdeni kéne valamit, ha már oly sok pénzt rááldoztam.

-- Ez így mégiscsak cink (Zn) helyzet -- morfondíroztam. De aztán eszembe jutott a megoldás: miért is ne kereshetném fel a Ferenczi családot? Bizonyára örülnének a szép koszorúnak. El is mentem hát a megadott címre kondoleálni, ahol kedvesen fogadtak, sőt még a halotti torból is részesülhettem. Gondoltam, ha már ott vagyok, néhány fizikaórán esett vicces történettel megpróbálom jobb kedvre deríteni a gyászoló családot, s örömmel tapasztaltam, hogy a gyászoló családtagok sápadt arcán halvány mosoly jelent meg, főleg a kvaterniós történetet hallván.

-- Szegény Skolasztikám is a BME-re készült -- mesélte az édesanya. -- Szövőnő volt, de estin végezte a középiskolát, majd levelezőn a művelődésszervező szakot. De aztán akkorát csalódott szegénykém, hogy az emberek egyáltalán nem vevők a népművelésre, hogy átpártolt a műszaki pályához.

-- Mi a szösz -- vakartam a kobakom elképedve.

-- Még az állami középfokú nyelvvizsgára is jelentkezett -- folytatta a mama. -- Törekvő lány volt! Órákig ült a könyvtárban, és szorgalmasan biflázta az idegen szavakat. És ekkor... ekkor...

Nem tudta folytatni, mert a kellemes elbeszélés görcsös zokogásba fulladt, így jobbnak láttam távozni. A koszorú ügyét mindenesetre elintézettnek tekintem.

Visszatérve a Hintalan-lakba kifaggattam Hajnalkát, mit tud az én Ferenczy Skolasztikámról, de nem volt túl informatív.

-- Az utóbbi hetekben nem beszéltünk egymással -- mesélte. -- Hiába ajánlottam, még a lakbérről és a rezsiről sem akart tárgyalni velem! Egyik reggel fogta a cókmókját, mindössze annyit mondott: "Szevasz!", és ismeretlen helyre távozott.

Bizony bosszankodtam, hogy Hajnalka nem tudott kellő információval szolgálni, de mindenesetre pozitív (+), hogy Skolasztikám él és virul! Kimentem hát a Tiszai pu.-ra, és a jól végzett munka utáni elégedettséggel szálltam fel a Vércse IC-re, amely visszarepített székesfővárosunkba.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula 

Mélyen tisztelt ifj. Farkas Gyula blogját Olvasók!

Az a dicsőség érte Gyula mesterünket, hogy nevezték az Arany Farmermellény díjra az egyik blogon. Ezt a díjat kiváló, csiszolt stylusáért nyerheti el az ember. Minő megtiszteltetés, hogy Mesteremet is méltónak találták erre! Így hát, kedves Olvasók, arra gondoltam, mekkora öröm érné Gyula mestert, midőn Miskolcról hazatérvén ez a kellemes hír fogadja majd, ehhez viszont a Ti segítségtekre is szükségem van. Kérlek benneteket, szavazzatok Gyulára az alábbi oldalon: http://modoros.blog.hu/2008/12/27/arany_farmermelleny_2008_szavazas (gördítsétek lejjebb a listát, ha nem látjátok Gyulát).

Üdvözlettel:

Bene Róbert

Kedves ifj. Farkas Gyula digitális diáriumát Olvasók!

Itt Bene Róbert, a BME fizika (BSc) szakának II. éves hallgatója posztol Gyula mester felkérésére. Mint az előző posztból is láthatjátok, Gyulát szomorú kötelességei elszólították székesfővárosunkból, így a bloggal sem tud foglalkozni. Engem kért meg, hogy távollétében kellemes karácsonyi ünnepeket kívánjak a diárium rendszeres (és kevésbé rendszeres) olvasóinak, valamint reményét fejezte ki (és ebben csatlakozom hozzá), hogy minden kedves Olvasó műfenyővel ünnepel!

Üdvözlettel:

Bene Róbert

Blogolvasók!!!

Most kaptam a szörnyű hírt! Még mindég a hatása alatt vagyok. Poszáta a Miskolci Kurírt lebegtetve érkezett a közgyűlésre, melyen Juli azért nem tudott részt venni, mert a nagymamájának segített áthúzni a karácsonyi párnahuzatot, illetve téliesíteni a maradék muskátlit.

Nem is  szaporítom a szót -- nem vagyok én Mendel! --, megmondom, mit tartalmazott e sajtótermék: az általános gazdasági recesszión, illetve a ferihegyi strike-on kívül egy halálhírt is tartalmazott. F. Skolasztika halálát lelte a Miskolci Könyvtárban, amikor fejére esett a Herczeg Gyula--Juhász Zsuzsanna-féle Olasz--magyar nagyszótár. A szerencsétlenül járt hölgy a kórházba szállítás közben életét vesztette.

Így hát, kedves Olvasók, nem is írok most többet, mert nemsokára indul Budapesti, Keleti pu.-ról a Tulipán IC Miskolc, Tiszai pu.-ra. Mivel nem tudom, hogy Hintalan Hajnalka hajlékában van-e internet-hozzáférés, így nem garantálhatom, hogy a napokban posztolni a fogok.

Oh, minő tragoedia!!!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves olvasóim, valamint Skolasztika!

Természetesen Skolasztika is olvasóm, így a cím kibővítése nem teljesen indokolt, de nekem mégis jó okom van arra, hogy így cselekedtem. Ezt a posztot ugyanis kedvesemnek szánom, aki nagyon el lehet kámpicsorodva. Hogy miért? A helyében én is el lennék: kitagadták a szülei, albérletbe került egy összeférhetetlen nőszeméllyel, Marika elhappolta előle álmai munkáját, és most még a Töltötőtolljavító Ktsz.-ben is felmondtak neki!

De hogy ne eméssze a bú, félre ború! -- küldök hát neki egy biológiaórán történt vicces esetet, amit még boldogult gymnasiumi éveimben jegyeztem fel füzetem hátuljába. Nagyon jó lesz ez a történet, és talán sikerült őt felvidítanom, hogy jobb kedélyállapotban menjen az új állásinterjúra. Megtudtam ugyanis, hogy kedvesem a könyvtárban fog dolgozni. Természetesen nem mint a bibliotéka őre, mert ahhoz bölcsészdiploma kell, hanem mint takarítónő. Remélem, sikerül a felvételije, és akkor könyvek közelében készülhet fel a népművelő szakra.

A történet penig a következő:

Történt, hogy a tananyagmozgató (akinek nyugágy kell a dumájához) felelni hívta az egyik osztálytársamat, akinek inkább elhallgatom a nevét, természetesen a saját érdekében. Tudom, hogy Tibi nem örülne neki, ha világgá kiáltanám ostobaságát. Node ez oly érdekes és mulattató eset, hogy már csak Sulimra való tekintettel sem tarthatom magamban -- és akkor még nem beszéltem a kedves olvasókról, akiknek igényeit kötelességem kielégíteni.

A tanárnő tehát megkérdezte:

-- No, fiam, mondd meg nekem, mi az a retrovírus!

Salga Tibi persze csak állt, mint aki só (NaCl) bálvánnyá merevedett. Mondanom se kell, halvány lila gőze sem volt, mi lenne az adekvát válasz. Egy darabig vakargatta a kobakját, aztán kibökte:

-- Hát, az Apple II gépeken futó Elk Cloner például elég retro vírus!

A válasz által keltett hanghullámok még csak el sem csitultak, de máris orbitális erővel tört ki a kacajorkán. Balázs még a padból is kiesett! Úgy kellett a szerencsétlent felkanalazni a földről. A tanárnő ajkai is hullámoztak az elfojtott nevetéstől, míg a naplóba véste az elégtelent.

Egyedül Tibi nem virult ő csak pirult a rossz vírusdefiníción gondolkodván.

-- Hát, öregem -- mondtam neki, mikor a helyére cammogott --, nem ártana frissítened az elavult vírusdefiníciós adatbázisodat!

Mondanom sem kell, aznap igen vidám hangulatúra sikeredett a dögtan-óra, mivel szellemességemet hallván újrakezdődött a bruhaházás.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves olvasóim!

Köszönöm kitüntető figyelmeteket, amiért nap-nap után olvassátok blogomat. Különösen jól esik ez, amikor ilyen válságos napokat élek át. Na, de félre bú, még az a szerencse, hogy vicces történeteim mindég mosolyt fakasztanak arcomra.

Most viszont nem mókás esetről számolok be, hanem arra, hogy találkoztam Hajnalkával, aki megkönnyebbülten távozott a kórházból. Hintalanné asszonyt -- aki mellesleg kalapkészítő mesterséget tanult, és sokáig így is kereste kenyerét -- az orvosok a lehető legkiválbb kilátásokkal kecsegtették, így Hajnalkának sem kell aggódnia. A műtétig viszont még székesfővárosunkban marad, így nélkülöznie kell kedvesét, a geodéta Zsoltot. Talán ezért is örült meg annak, mikoron egy kávéra hívtam kedvenc eszpresszómba, és szerelmükről faggattam. Jól eshetett neki, hogy valaki felőle érdeklődik. Mert azt persze nem kötöttem az orrára, hogy Skolasztikámról szeretném bővíteni tudásomat.

-- És hogy ityeg a fityeg? -- elevenítettem meg kopásnak indult szlengműveltségem, melyre még évekkel ezelőtt tettem szert, de hogy hogyan, arról talán majd egy következő posztban számolok be, mert ez most nem tartozik szorosan a tárgyhoz.

-- Semmi jó. Skolasztikával teljesen elfajult a viszonyom!

Csodálkoztam, miért nem használja a kedvesed terminust, de nem akartam megakasztani beszámolóját, amelyet most történet formára fazonírozva be is mutatok nektek, kedves olvasók. Olvassátok Hajnalka beszámolóját (természetesen a stilisztikára gondom volt)!

Skolasztika már az első perctől kezdve -- amikor kapatosan betámolygott közös albérletünkbe -- gyűlölettel viseltetett párom iránt, aki pedig olyan jó ember, hogy kenyérre lehetne kenni. De Sulinak szinte eszét vette az állandó rettegés az állásvesztéstől, valamint az, hogy a Marikával való párviadalban rendre alulmaradt. Valamelyik nap ezzel fogadott:

-- Jó lenne, ha nem lógna itt állandóan ez a mandró! Nekem komolyan kell készülnöm a művelődésszervező szakra, ő meg mást se csinál, mint bömbölteti az Onidn-családot!

Felfortyantam a szóra, mivel az említett sorozatot én magam is nagyon szerettem.

-- Na ide figyelj, te lány! Szerinted miért mondjak le valamiről csak azért, hogy neked egy kicsit ne legyen rossz? De attól még jó se lesz! Azt a kis tévézést igazán el lehetne viselni.

Jogos és tökéletesen ésszerű érvelésemet hallván Skolasztikát elöntötte a pulykaméreg. Tehetek én erről? Én már csak egy ien konzi lány vagyok!

Na de mindegy, lényeg, ami lényeg: innentől kitört a háborúság. Én nan érzékeny vaok mindenre, de pláne Skolasztika módszereire. Egyszer például gombostűt rejtett el az ágyon, ami súlyosan megsebesítette kedvesem. Persze bizonyíték híján nem vádaskodhattam, de éreztem, közeleg a végső összecsapás ideje.

Erre éppen az azelőtti nap került sor, hogy nagymamámat meglátogatandó Budapestre utaztam volna. Éppen a bőröndömre ültem, hogy a sokk cucc valamiképp belegyömöszölődjön, amikor megszólalt a csengő.

-- Suli, menj már, nyisd ki az ajtót! Én most nem érek rá...

Skolasztika máskor csak ajakbiggyesztéssel válaszolt vón, de most valósággal odalibegett.

-- Hajnalka drágám -- hallottam pár minutum múlva --, a kedvesed van itt!

Meglepődtem, mivel úgy tudtam, hogy Zsolt Kiskunmajsára megy terepgyakorlatra. De természtesen örültem, lelkemben kis rőzsedalok gyulladtak, mely azonban el is aludtak a látogató által hozott széltől.

-- Kristóf, te vagy az? -- hüledeztem. Skolasztika elfeledte mondani, hogy nem a jelenlegi, hanem a régi kedvesem tette nálunk tiszteletét.

-- Drágám! -- tárta ölelésre karját. -- Skolasztika mondta, hogy meggondoltad magad, hogy igazat adsz nekem, és mindent újrakezdhetünk!

-- Várjál, macskajancsi! Nekem most beszédem van Skolával, te meg addig üljél már rá a bőröndömre. Köcce!

Ezt az utolsó szavamat már a kiskonyhából hallhatta Kristóf, ahová Sulit kirángattam.

-- Mi a baj?? -- kérdezte Skolasztika.

-- Drága barátosném, ezzel így semmire se megyünk. Remélem, tudod, kinek most a legrosszabb... nem neked! De nem is nekem! Hanem Zsoltnak. Figy, nekem tetszik és belekevertam, de arról nem tehetek, hogy te látni sem bírod az Onidn-családot!

-- Én nem az Onidn-családot nem bírom látni -- közölte Suli. -- Csak annyit kértem, hogy ne kelljen egy levegőt szívnom elviselhetetlen szerelmeddel.

-- Oat vársz el tlm, aminek nincs sok értelme -- feleltem neki. Suli megvető hallgatására tovább folytattam:

-- Nan szarul esik, h ahelyett, h megbeszénénk, s te is próbálnád az én véleményemet figyelembe venni, s igyekeznénk egy normális kapcsolatot kialakítani, na ahelytt kéremszépen itt szívózol vlm.

Eközben Kristóf is bejött a konyhából, kezében egy doboz Toblerónéval, amit tétován nyújtott felém. Skolasztika pedig hátat fordított, kivonult a konyhából, de a küszöbön állva még odaszólt:

-- Ennyit a barátságunkról.

Közölte, hogy el fog költözni az albérletből. Azóta szorgalmasan nézegeti is az apróhirdetéseket, de még tudtommal nem sikerült új albérlet után néznie. De még egy ágybérletet sem talált! Azóta elég hűvösen viselkedik, jóformán alig szól hozzám. Engem már zavart ez az állapot, ezért mondtam is neki:

-- Szerintem így normális ezek után az, h legal az albérletes dolgokat norm intézzük, meg beszélgetünk a közös költségekről meg a rezsiről.

Én tartottam is ehhez magam, de Suli nem valami kommunikatív azóta sem.

Hát most mi ehhez mit szóltok, kedves Olvasók? Gondoltátok volna, hogy így összevész a két jó barátnő, akik penig nemrégiben még óriási pizsamapartit rendeztek???

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Említettem már az engem ért anyagi veszteséget (a B. Miklós elleni terhelő bizonyíték fénymásolására fordított költségekre gondolok). Bár a kosborcsapat kasszájából is vettem ki (elvégre a csapat érdeke, hogy az értékes album a tulajdonában legyen), sajnos még mindég nagy a deficit. Úgy döntöttem hát, megkeresem kis tanítványomat, Inezt, aki -- bár buta, mint a föld -- mégis jó emberem, mert tetemes összegekkel járulhat hozzá sovány pénztárcám megtöltéséhez.

Talán már mondanom sem kell, de Inez tökéletesen fejlődésképtelen. Még a könyvben található pofonegyszerű feladatokat sem tudja megoldani, s mikor én az életszerűségre hivatkozva némileg komplexebbé teszem a feladatokat, csak duzzog és ahhoz ragaszkodik, hogy a könyvbéli példákkal foglalkozzunk. Egyszer, a kibertérre mondom, az őrületbe fog kergetni ez a lány. Igaz viszont, hogy ma legalább kellemes csalódást okozott. Azt hiszitek talán, hogy dűlőre jutott egy képlettel? Á, dehogy! Hiú remények ezek, kedves olvasók, előbb várhatnám el egy jól fejlett csimpánztól, mint tőle. Valami kisebb dolgora kell gondolnotok!

Történt ugyanis, hogy tanítványomnak megtetszett egyik főiskolai kollégája. A probléma csak az volt, hogy nem jutottak túl a felületes évfolyamtársi viszonyon! Pedig milyen helyes srác volt ő: barna, szoláriumozott bőrfelület terült a dagadó izmokra. Feje tetején pomádézott haj -- amelyik lány nem éppen Carmichaelről álmodozik, nos, annak csak ilyen férfiú lehetett álmai netovábbja! Inez semmiképpen sem akart lemondani róla, ezért az Ifjúsági Magazin szerelmi tanácsadójához fordult, hátha talál benne valami okosat. És lőn: a legújabb szám írói mintha egyenesen neki írták volna hasznos cikküket! A komoly szakemberekből -- információim szerint nem egy kommunikáció szakot is végzett! -- álló szerkesztőség a következő jó tanáccsal látta el a fruskákból álló olvasóközönséget:

-- Küldj egy smst a kiválasztottadnak, ha az osztálytárs, ezzel a szöveggel: "Fogadjunk egy szendvicsben, hogy gyorsabban magolom be a képleteket, mint te!"

Inez, mikor ezt elolvasta, nevetni kezdett, mint egy csiklandozott gyagya lány, annyira megörült. Előkapta Samsung SGH-D780-át, és már pötyögött is. Nemsokára elégedetten hallotta az áhított ifjú telefonjának csippanását (a kiszemelt ugyanis ott ült az előadó másik végében).

Azt, hogy hogyan folytatódott a történet, számomra tökéletesen érdektelen volt. Azonban annak kimondhatatlanul örültem, hogy Inez végre a Tudomány segítségét vette igénybe párkapcsolata terén. Igaz, pár tankönyvi képlet még nem egy einsteini szint, de hát valahol el kell kezdeni, s Inez megtette az első lépést a tudomány olykor rögös, de sok csodával kecsegtető útján. Hiába, a szerelem csodákra is képes!!!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula