Szia, Kedves Olvasóim!

Rég meséltem már kedves mentoráltamról, Bene Róbertről, aki igencsak elfoglalt mostanában, mivel a Vaisnava jógairodalom exegetikai elmélete és gyakorlata c. tárgy igencsak szórótárgy a Bhaktivedantán. Sokat kell ám tanulni, de ettől függetlenül Róbert igencsak élvezi a főiskolás életet. Mindjárt el is ment például gólyatáborba a Zemplénbe, ahol kellemesen telt az idő. Esténként a tábortűz körül mókás főiskolás indulókat énekeltek, például ezt:

Száz gólya fészkel a Zemplén csúcsán
Hogy vaisnava jógamester (BA) lesz, reméli csupán.
Kocsmáról kocsmára száll a gólyahad,
Énekük szárnyal a vár alatt.

A gólyatábor leírhatatlan,
Gyere hát el, és lásd magad!
Sátorba bújva, szanszkritot tanulva
Terjeszd ki gólyaszárnyadat!

Az instruktorok ellátták őket mindenféle hasznos tanáccsal, úgymint: Rádhánátha dász tanár úr nagyon szívélyes, ellenben Szundarí déví dászí tanárnővel nem árt vigyázni, mert igen csak szigorú tanerő! De ez még mind semmi, mert nem csupán a tananyagmozgatók viselt dolgairól kaptak ízelítőt a gólyatáborban!

De Róbertünk például megtudhatta, hogy egy trú bhaktivedantásnak kutya (Canis) kötelessége utálni a Tan Kapuját! Állítólag csak azért nincs ebédszünet a Bhaktivedantán, mert akkor a hallgatók még véletlenül elvégeznék, hisz a Dhammapada-atthakathá és a Lam-rim meditáció közmondásosan könnyű tárgyak. De nem csak mezei gyűlölködésből állt ám a tábor, az emberek hamar a tettek mezejére léptek, és úgy döntöttek, egy éjszakán toalettpapírral fogják körbetekerni a Tan Kapuját. Lefogadom, hogy ebből a csibészségből Róbert sem fog kimaradni! Félő viszont, hogy emiatt semmi ideje sem marad azokra a feladatokra, amelyekkel én bízom meg.

Amint e sorokat róttam, beérkezett egy telefonhívás is. Édesanyám felkért, hogy halottak napján segítsek neki a vendégeket ételekkel traktálandó, mivel állapotos nővérem erre most nem a legalkalmasabb. Bár értésére adtam, milyen elfoglalt vagyok, úgy látszik, semmiképp sem úszhatom meg a rokoni találkozót, ahol olyan arcokat láthatok viszont, mint Bogyó néni vagy éppen Kamilla. Még szerencse, hogy Ferenczyné nem lesz ott, így a konfliktus esélyének inverze közelít a végtelenhez.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
 

Kedves Olvasóim!

Eddig bírtam, most viszont be kell vallanom egy nagyon nagy titkot. Valójában nem azért fejeztem be egy időre elektronikus diáriumom vezetését, mert a Csapody-albumot ismét elvesztettük, de még csak azért sem, mert Skolasztikámnak szanatóriumba kellett vonulnia. (Bokros teendőim miatt eleddig nem állt módomban meglátogatni. A látogatási idő különben is azokra az időpontokra esik, amikor nekem "Mérnöki menedzsment módszerek" előadásom van.) Az ok tehát, amiért az utóbbi időben felfüggesztettem történeteim közzétételét a világhálón, az, hogy fenyegető leveleket kaptam, melyek közírói tevékenységem mielőbbi abbahagyására szólítottak fel. Eleinte nem vettem komolyan a dolgot, afféle feltűnési viszketegségnek gondoltam az "Egy jóakarója" aláírással megszületett leveleket, de utóbb olyan események történtek, amelyek felett már nem hunyhattam szemet.

Képzeljétek, kedves olvasók, a legutóbbi levélhez, amelyet folyó év szeptember elsején kaptam kézhez, egy döglött békát is mellékeltek! Egy kifejlett Bufo Viridis! Aminek eszmei értéke momentán 2000 HUF-ot kóstál! Ennek már a fele sem tréfa!

Úgy döntöttem hát, új feladattal bízom meg Posztátámat, aki -- bár igen elfoglalt, mivel feszt a szanszkrit nyelvkönyvet bújja, valamint doktor Tóth-Soma László, közismertebb nevén Gaura Krisna dász óráira készül (igencsak szigi tanci az illető!) -- tudom, hogy lelkiismeretesen el fogja látni újabb ügynöki teendőit.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Liebe Leser!, avagy: Lectori Salutem!

(Kinek melyik tetszik jobban, rá bízom a választást.)

Szóval, kedves olvasók, képzeljétek, milyen hatalmas fordulatot vett az életem. No, nem az derült ki, ki a rejtélyes levélíró, hanem rábukkantam egy régi matekfüzetemre, amit már elveszettnek hittem. Azért öröm ez számomra, mivel tömérdek vicces eset került így elő, némelyik olyan magas színvonalú, hogy azonnal mehetne is a Vicinális Dugóhúzóba! Nos, ez a történt például igen csak magas színvonalú, mivel a felsőbb mathematica témaköréből való.

A megtörténés színhelye is egy matekszakkör volt, pontosabban egy matekszakkörre várakozó kompánia. A szakkört sokan azért vették fel csak csupán, hogy jobb színben tűnjenek fel a tanár úr szemében, és ily módon az évvégi kétes osztályzatot a jobb irányba döntsék el. Nos, ilyen firma volt a rosszpénz Gyenes Tibi is! Tibi barátunknak nagy volt a tét, ugyanis szülei megígérték: ha színötös bizonyítványt visz haza, jutalma egy vadonatúj Mirrorsoft Tetris játék lesz. No mármost Tiborunk matematikából bizony kétesre állt, ezért úgy gondolta, ravasz módon fog Cosinus tanár úr kegyei közé férkőzni. Tudni kell, hogy a szakkörön az aznapi téma az algoritmus volt, ami nem egy zenei újság, mint azt Salga Tibi feltételezte anno -- de ez más tészta.  Mikoron a tanterem előtt várakozott a díszes társaság, Tibi utat tört magának, és beszélni kezdett az utazóügynök-problémáról, műveltségét fitogtatandó. Társa, egy bizonyos fiatalember, akit társai csak a rejtélyes Otyec néven emlegettek, rögtön érdeklődve fordult feléje:

-- No és hogy találnád meg, komám, a legolcsóbb utat egy adott városból indulva, amely minden várost pontosan egyszer érint, majd a kiindulási városba ér vissza?

 -- A válasz pofonegyszerű -- emelte fel mutatóujját önelégülten Tibor, és sanda pillantást vetett a folyosón cirkáló ügyeletes Cosinus tanárra, remélvén, hogy hallja a dialógust. -- Csak a falánk algoritmust kell előkapnod!

-- Pupák, téged se az eszedért tartanak a szüleid! -- mondtam erre, de csak azután, hogy a tízóraira fogyasztott zsömle a nagy nevetéstől már kirepült a számból. Az egész folyosó úgy zengett a nevetéstől, hogy még a vakolat is lehullott. Mérgelődött is eleget a takarító néni, bizonyos Pötyi mama, amiért másnap annyit kellett sepregetnie. És hogy mi történt Tiborunkkal? Hát, talán kitaláltátok, hogy a Tetrisnek bizony búcsút kellett mondania, és csak egy leselejtezzett abakusszal gazdagodott. Ez sem lebecsülendő azonban, hiszen e műszer révén legalább újralapozhatja rogyadozó matektudását.

Miközben ezt a történetet olvastam régi matekfüzetemben, újból magával ragadott a jókedv. Nem feledkeztem meg azonban új kis lakótársaimról, elhalt Galois hörcsögöm utódairól, Gaussról és ifj. Galois-ról sem. Látván Gauss érdeklődő tekintetét, úgy döntöttem, nekik is felolvasom ezt a gyöngyszemet. A kis zseni mind a négy lábát a levegőbe dobta, úgy kacagott. Ifj. Galois viszont csak mélán tovább ropogtatta a zabot. Ez sehogysem tetszett nekem, s megkopogtattam kissé a terrárium falát, hogy jobban figyeljen. De ifj. Galois hátat fordított, bemászott mókuskerekébe, és phlegmaticusan jártatni kezdte azt. Félek, ezzel a kis állattal igencsak meggyűlik még a bajom.

Ti azért jót derültetek, nyájas olvasók?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Nyájas Olvasóim! Lectori salutem!

Ismét tollat, akarom mondani tasztatúrát ragadok, hogy diáriumom lapjain értesülhessetek a legfrissebb vicces esetekről. Ne nehezteljetek rám, amiért eddig nem írtam; de talán ti is megértitek, miért mellőztem az írást. Elvégre nem minden nap veszít el az ember egy dedikált Csapody-albumot... még mindég fájó erről beszélnem. Viselt dolgaimról nem is szólanék most bővebben, elég annyi, hogy Szent Mihály havát, valamint Mindszent havának első felét azzal töltöttem, hogy új kártyajátékokat tanultam meg az ebben igen jártas quasi-informatikushallgató Banditól (szegényt idén sem vették fel a villanykarra). Olyan kellemes játékokat tanultam meg tőle, mint például a piros papucs vagy a kuki: ez utóbbi igen megnyugtatóan hatott zilált idegzetemre. Minden más egyéb fejleményről -- köztük a kosborcsapat működéséről és az életemben feltűnő rejtélyes levelekről -- majd később számolok be. Most azonban, megidézve elektronikus diáriumom fénykorát, egy vicces történetet kell, hogy megosszak veletek.

Nos, nem is szaporítom tovább a szót, történt egyszer, még a tavaszi félév vizsgaidőszakában, hogy szobatársam, Sz. Péter nagy társaságot hívott szokott kiskricsmijükbe (1113 Bp., Villányi út 54.), ahol már stammgastnak számítanak. Peti ugyan vigasztalódni ment oda, mivel megint megbukott diszkrét matematikából, én viszont újabb sikeres vizsgámat ünneplendő mentem. Magammal hívtam rég nem látott cimborámat, a joghallgató (PPKE JÁK) K. Attilát, akiről tudni kell, hogy régi kedves ismerősnőm, Tóváry Kata mátkája.

Na mármost, a történethez ismerni kell még Kaszab Jakabot, aki viszont az ELTE jogi karára jár, és meg kell hagyni, nagy "Lehet más a politika"-aktivista. Bár nem szokásom a politizálás, a briliáns történet elmesélésének érdekében kénytelen vagyok néminemű rést ütni elveimen.

Attila barátomról tudni kell, hogy igen jobboldali beállítottságú, s ennek hangot is adott, mikor közölte, hogy ő legközelebb ismét a Fideszre fog szavazni. Nota bene, kedvenc zenekara a Kárpátia. Gondoltam, a teljesség kedvéért ezt is idevésem.

 Ez az Attila nagyívű politikai beszédet tartott a krimóban, és megjegyezte:

-- A válságból csak a konzervatív erők tudnak kivezetni minket!

Több se kellett Kaszab Jakabnak, aki ily módon replikázott.

-- Hohó, öcsisajt! Ehhez még a disszipatív erőknek is lesz egy-két szavuk!

Az éppen leszuszakolódni készülő egy korty alkoholmentes sört majdnem kipöktem ezt hallván. A jókedv egyszerre kirobbant, mintha valaki kézigránátot dobott volna a kocsmába! Az emberek nevettükben fetrengtek, székeket dobáltak, üvegeket törtek. Én is imígyen tettem, de azért magamban értékeltem, hogy egy joghallgató ennyire rá van hangolódva kedvenc tudományomra.

Értékeljétek ti is, Olvasók! Ne tsupán a műveltséget, hanem az az okozta kacagtató incidenst!

Szívélyes üdvözlettel, forró öleléssel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának V. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon, osztatlan, kredites képzésben, nappali tagozaton, államilag finanszírozott képzésben

Kedves Olvasóim!

Az elmúlt napok tragicus történése, a Csapody-album elvesztése arra indított, hogy egy időre szüneltessem a blogot. Ettől függetlenül a vicces történetek továbbra is olvashatóak, sőt, ha bárkinek bármilyen kérdése vagy észrevétele van, drótpostán (f_gyula@citromail.hu) vagy akár kommentben megkereshet, ígérem, válaszolni fogok. Amint megjön a kedvem a posztoláshoz, újból jelentkezni fogok.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának V. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon, osztatlan, kredites képzésben, nappali tagozaton, államilag finanszírozott helyen

Kedves Blogolvasó Publikum!

A kudarc keserű malasztját ismét ízlelnem kellett, kedves olvasóim. Hogy miért? Elmondom hát nektek töviről hegyire. Különösen fáj, hogy már közel volt a siker, és az utolsó pillanatban mégis elröppent előlem Fortuna, a földiekkel játszó égi tünemény.

Tegnap nagy napra virradt. Reggel még fütyörészve öblögettem a szájvízzel, és csokornyakkendőt kötöttem a jeles alkalomra. Dudorászva érkeztem a helyszínre, abba a galériába, amit most nem kívánok pontosan megnevezni, mert ez nem a reklám helye. Az ellencsapat már javában ott várakozott. Zsuzsa kezében ott pihent az áhított album!!! A kölcsönös üdvözlések után pár kínosan udvarias szót váltottunk, aztán mély csend burkolózott a társaságra.

-- Csak nem nászajándékul veszi meg neked az albumot a menyasszonyod? -- érdeklődött Zsuzsa. Én csak sokatmondóan somolyogtam. Tudnivaló ugyanis, hogy a rivális csapatot nem avattam be terveim részleteibe úgy, mint a kedves olvasókat.

Az idő telt-múlt, az órák mint megannyi homokszem peregtek. A galéria kirakatablakán besütött a nyárutói napfény, a nyár utolsó leheletét csókolva kissé izzadt homlokunkra. Skolasztika azonban csak nem jött.

-- Úgy tűnik, menyasszonyod meggondolta magát. Lehet, hogy mégis inkább egy herendi porcelánkészlettel kedveskedik majd? -- csipkelődött Zsuzsánna.

-- Úgy hallottam, hogy kosborcsapatotoknak anyagi nehézségei vannak -- próbáltam menteni a helyzetet.

-- Hát i-i-igen... -- kezdte Karesz, de a galád B. Miklós leintette.

-- Ez a csapat belügye.

-- Jól jönne néhány bankó! Ha Skola nem jött el, majd megveszem én az albumot! -- tettem meg ajánlatom.

-- Nem! Nem! Soha!!! -- idézte az ismert rigmust Laca.

-- Ha kedvesed erről megfeledkezett, akkor nagyon valószínű, hogy beszámíthatatlan -- jegyezte meg Zsuzsa. -- Így az adás-vétel nem is lenne lehetséges.

-- Minő ökörségeket beszélsz! Szerencséd, hogy Éva leánya vagy, így nem hívlak ki párbajra. Mégpedig tudáspárbajra! Ha megbocsátotok, ránézek Skolasztikám körmére. Addig üljetek be egy kávézóba, és rendeljetek a kontómra!

Így hát a kompánia elkotródott. Én pedig nyakamba vettem lábam, és meg sem álltam a Ferenczy-rezidenciáig. A villa előtt egy rácsos autó várakozott, rajta egy felirat: "Bedlam Tébolyda".

-- Nem túl szoros a kényszerzubbony, drágám? -- aggodalmaskodott Ferenczyné, és átnyújtott a rácsokon egy mosolygós, piros almát. -- Ez jót tesz a fogaknak! Naponta egy alma / az orvost távol tartja!

Átfurakodtam a villa előtt ácsorgó bámész tömegen.

-- Engedjenek! Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának V. éves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon! -- A tömeg erre megnyílt.

-- Mi folyik itt? -- kérdeztem leendő anyósomat.

-- Hát ez nem járja! -- bosszankodott csípőre tett kézzel Ferenczyné. -- Leányom hetek óta mást sem csinál, mint tör-zúz és üvöltözik. Az hagyján, hogy miatta nem hallottam rendesen Pamela Bobbynak írt búcsúlevelét... ezt még igazán lenyeltem volna, végül is a lányomról van szó. De az, hogy az apja már hetek óta egy sort se tud leírni a bizonyításában, hát az már igazán tűrhetetlen! Kihívtam a dokit.

-- Alig hiszek a fülemnek! Múltkor, amikor láttam, majd kicsattant az egészségtől! Még a vicceimen is nevetett!

-- Pedig súlyos beteg. Az orvos szerint skizofrén, prímszámfóbiája van, és ráadásul az elmúlt hónapokban disszociatív elkóborlása volt!

-- Akkor hát mégis igazat mondott B. István? Nem kevert semmiféle ekit a málnába, és Skolasztika Paminaként valóban dolgozott Esztergomban?

Ekkor felberregett az autó, és lassan eldöcögött a kacskaringós budai utakon. Vele együtt távolodott reménységem a Csapody-album megszerzésére... A macska rúgja meg! Hát ezt elpuskáztam! A jogi út összeomlásával a Csapody-album megszerzésére irányuló valamennyi reménységem végleg kihunyt...

Szeretett Blogolvasóim!

Remélem, múltkori üdítő vicces történetem után ugyanolyan érdeklődéssel fogadjátok a Csapody-album ügyének legújabb állomását. Kovács és Tsa csavaros jogászgondolkodása arra a lépésre késztetett, hogy Skolasztikám segítségét kérjem az album visszaszerzéséhez. Ez talán meglepő Nektek, Olvasók, hiszen Skolasztika soha sem volt kosborcsapatom tagja, nem lévén botanikai érdeklődésű. Most azonban elérkezett a pillanat. Idézzük csak fel, mit kell tudni az elővásárlási jogról! Az elővásárlási jog azt jelenti, hogy ha egy, a tulajdonostársakon kívüli harmadik személy felajánl egy összeget, de van olyan tulajdonostárs, aki az ajánlatot maradéktalanul magáévá teszi (ár, feltételek etc.), akkor ő jogosult megvenni. Így hát megkértem kedvesem, hogy ajánljon fel egy összeget az ellencsapatnak az albumért. Mint Poszátámtól megtudtam, az ellenség igen rosszul áll anyagilag (Kareszt ugyanis kirúgták a McDonald's-ból, mert rövidnadrágban jelent meg; Miki elhagyott néhány tanegységet, így 0-ra csökkent az ösztöndíja; Laca pedig a Közszeméremsértés, valamint a Lecsa-punk koncertjén ellumpolta a pénzét). El is mentem hát Skolasztikához, hogy megbeszéljem vele a teendőjét. Mikor szobájába beléptem, kedvesem az ágyán ült, és összekócolt hajjal, bandzsítva meredt Myladyre.

-- Szervusz, kis tudósom -- köszöntöttem illendőn mátkám, és megcsókoltam a kezét. -- Lenne egy kérésem számodra. -- Azzal előálltam a briliáns ötletemmel. -- Vállalod?

Skolasztika réveteg tekintete felcsillant.

-- De jó, hogy itt vagy, Imre! -- mondotta. -- Így legalább nem tudtak bejönni a kukacok. Tudok játszani zongorán, például Chopin néhány etűdjét. Gyerekkoromban volt néhány csúnya betegségem. Mári néni mindig is nagyon csúnya volt. Féltem tőle.

-- Őrültség, de van benne rendszer! -- idéztem Shakespeare ismert művéből (ami nem A vihar). -- Vállalod tehát?

Skolasztikám mintha bólintott volna, de nem szólt. Így hát ezt beleegyezésnek vettem, és odanyújtottam neki egy papirost. Kedvesen odafirkantotta becses nevét. Hálából homlokára nyomtam egy basiumot, és elmeséltem neki Gyenes Tibi csúfondáros lebőgését. Skolasztikám meg sem várva a poent, hisztérikus kacajban tört ki. Gondolom, ez kiváló előadósi stylusomnak köszönhető, mely 2008-ban Arany Farmermellény-díjat hozott számomra. Ugye, ti is ezen a véleményen vagytok?

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasóim!

Fordulatokban gazdag életem rohanásában üdítő megállót képeznek vicces történeteim. Úgy döntöttem, itt az ideje, hogy elővarázsoljam diómból a minden eddiginél mókásabb adomát. Figyeljetek jól!

Még az idei vizsgaidőszakban történt, mégpedig az I épületben. Mit keresett ott egy magamfajta mérnök fizikus (kondenzált anyagok fizikája szakirányon), mikor tudvalevő, hogy azon komplexumot a villamosmérnököknek, illetve informatikusoknak tartják fenn?! A válasz igen egyszerű. Büféjükben ugyanis íncsiklandozó a hot-dog és a kocsonya (350 HUF). Békésen szürcsölgettem a rengő, puddingszerű képződményt, amikor ismerős arcra lettem figyelmes. Hatalmas vulkánfíberével megjelent régi kedves ismerősöm, Gyenes Tibor.

-- Üdvöz légy körünkben! -- köszönt neki a büfés. Mivel a beszélgetés érdekesnek ígérkezett, kagylózni kezdtem. -- Rég jártál már erre.

-- Hát, nem is tudom... -- Tibi kínosan érezte magát.

Tudta, hogy a büfés bá’-nak nyugodtan kiönthetné a szívét, de nem tudott erről beszélni. Tudniillik, hogy az imént megírt digitális technika vizsgája nem sikerült fényesen.

-- Hé. büfés bá’! Hozzál már két sört! -- kiáltott egy kecskeszakállas srác a buffet másik végéből.

-- 100 C-s melltartót hordok szerinted?! Mi vagyok én, pincérlány? -- kiáltott vissza neki a sörpocakos, szakállas, bőrmellényes, középkorú férfi. -- Komolyan mondom lassan a fejemre nőnek -- szólt oda Tiborunknak, miközben kivitte a kért italokat. A klapec mosolyogva figyelte. Mosolya azonban nem sokáig tartott, belépett ugyanis a vendéglátó-ipari egységbe a digitálistechnika-tanár, akit -- mint azt villanykaros ismerőseimtől és ismerősnőimtől megtudtam --  maguk közt csak Multiplexer tanár úrnak neveznek a kópék. Nosza, Tiborunk gondolt egy nagyot, hogyan köszörülhetné ki a mai vizsgán érdemjegyét ért csorbát. Odalépett hozzám, és meglobogtatta a koffert:

-- Gyuszikám, vár rám egy hétig Szántód!

-- Úgy érted, szántóföldem? -- értetlenkedtem, miközben a kenyeret tunkoltam.

-- Balatonszántód, te golyhó! Minden itt van, ami csak kell: napolaj, frizbi, matrac, fecske és természetesen egy kombinációs hálózati eszköz -- kacsintott rám, azzal előkapta a bőrönd tetején elhelyezett pink flip-flopját. Ennek hallatán akkorát kacagtam, hogy nemcsak a digitális technika tanára, de az egész büfés közönség ránk meresztette szemeit. Mondhatni kocsányon lógtak gülüjeik:

-- Mekkora gimpli vagy, barátocskám! Hiszen az sorrendi hálózati elem.

Ezek után, gondolom, ti sem csodálkoztok azon, ha nem lett semmiféle almádi kiruccanás. Tiborunk ugyanis bedacizott a vizsgán (ezen hülyeségére Multiplexer tanár úr mínusz pontot is adott), így édesszülei otthoni tanulásra kényszerítették. Egész nyarát a nyáklapok társaságában kellett töltenie, ahelyett hogy bikinis lányok tappancsait kukkolhatta vón a magyar tenger homokos partján. De ez sem lebecsülendő dolog ám! A család hullámos papagája (röstellem, de nem tudom a nevét) igen hálás közönség: meghallgatta minden elbaltázott viccét; sőt az egyiket, amelyik lefordíthatatlan urdu szójátékokon alapul, és a biokémiai témájú, még vissza is mondta.

Vicces, nem?
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Szia, Kedves Olvasóim!

Miközben a jogi szál kiválóan halad, hazaért nyaralásából menyasszonyom is. Tevepostával küldött anzikszát ugyan még nem kaptam meg, de kedvesemnek ma már személyesen adhattam üdvözlő basiumot pecsenyepirosra sült orcájára, mikoron átléptem a Ferenczy-rezidencia küszöbét. Ferenczyné asszonynak is beköszöntem, aki azonban nem tudott fogadni, mivel Marie éppen aludttejes pakolással próbálta enyhíteni leégés okozta fájdalmait (közben természetesen sugározta kedvenc sorozatát a Story tévé).

Mikor bekopogtam kedvesem szobájába, hallottam csilingelő hangját. Nocsak, vendége lenne? -- lepődtem meg, de aztán eszembe jutott, hogy amilyen elválaszthatatlanok mostanában régi-új barátnéjával, Hajnalkával, bizonyára őt látta vendégül. Nagyot néztem, mikor belépve mátkám leányszobájába csak a kezét tördelő Skolasztika meredt üveges tekintettel a tükrére.

-- Légy üdvözölve, kedvesem -- köszöntem illendően, amit ő nem viszonzott. -- Kivel beszélgettél az imént?

Skola azonban nem válaszolt, csak tovább tördelte a kezét, és halkan sustorgott valamit. Csodálkozva néztem szét a szobában, de nem volt ott senki.

-- Ahá, értem már -- csaptam a homlokomra. -- Csak nem valami radikálisan új gondolat jutott eszedbe a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtéssel kapcsolatban? Én csak örülök ennek, ha így van, és nem akarlak megzavarni sem, bár meglepő számomra, hisz úgy tudtam, már régóta nem foglalkozol matematikával.

Mihelyt ezt kimondtam, Skolám mintha felébredt volna előbbi révetegségéből, és kiáltozni kezdett:

-- A repeszek! Vegyétek ki belőlem a repeszeket!

És hozzá rémisztően sikoltozott.

Ijedten csuktam be az ajtót. Úgy tűnik, Skolámnak kissé megártott a tunéziai hőség. Sebaj, majd kialussza -- legyintettem, és elhatároztam, majd visszamegyek másnap. Úgyis van bőven tennivalóm, többek között keresnem kell egy szövetségest, aki segítségemre lesz az album visszaszerzésében, de kívülálló személy és nem tagja kosborcsapatomnak...

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Mivel a múltkori posztomban említett tragikus események lehetetlenné tették, hogy részleteket tudjak meg menyasszonyom esztergomi tartózkodásáról, jobb híján úgy döntöttem, jegelem a dolgot, és inkább a rég nem említett kosbortúracsapatom ügyeire koncentrálok. Mint arra bizonyára nagyon is jól emlékeztek, kosbortúracsapatom szinte teljes mértékben megváltozott: a régi hibákat levedlettük, az új tagság bizakodva tekint a jövőbe. Ami azt illeti, lehetőségeink valóban nagy reményekre jogosítanak bennünket. Úgy fest ugyanis, hogy sikerült legális utat szereznem a Csapody-album visszaszerzésére. Még múltkorában említettem, hogy beszélgetésünk alkalmával a Bhakdivedanta-főiskola felvételijére készülő Poszáta otthagyott egy tel. számot "Kovács Ügyvédi Iroda" névvel. A legális út nem más, mint a jogi út!

Tudni kell, hogy kosborcsapaton ún. polgári jogi társaság volt. Mivel ez nem egy hivatalos formáció, nem kell nyilvántartásba venni, csak kell egy közös cél (jelen esetben a kosborok felkutatása), aminek az eléréséhez pénzre is szükség van (túrák megszervezése, szállás, elemózsia stb.). Na mármost Mikiék távozása felfogható kilépésnek, a kosborcsapatom azonban nem szűnt meg. Tegyük fel, hogy a kilépők rendes felmondással léptek ki, velük viszont el kell számolni, a rájuk jutó részt vagy természetben, vagy pénzben ki kell adni. Az album esetében viszont csak utóbbi lehetséges.

Mi a teendő a közös tulajdonú Csapody-albummal?
 
A közös tulajdonú album megosztása:
(1) A közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani. --> Ez nem igazán lehetséges.
 
(2) A közös tulajdon tárgyait vagy azok egy részét -- ha ez a tulajdonostársak körülményeire tekintettel indokolt -- megfelelő ellenérték fejében a bíróság egy vagy több tulajdonostárs tulajdonába adhatja. --> Ha tehát mondjuk jómagam és csappattársaim megkapjuk, ki kell fizetnünk az ellencsapat tagjai hányadának értékét.
 
(3) Ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, illetőleg a természetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel járna, vagy gátolná a rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani. A tulajdonostársakat az elővásárlási jog harmadik személlyel szemben az értékesítés során is megilleti. Az is lehetőség tehát, hogy eladjuk az egészet, és a pénzt osztjuk fel egymás közt. De esetemben a kulcsszó az elővásárlási jog lesz, amit azonban most egyelőre nem fejtenék ki...

Már előre dörzsölöm a tenyerem, milyen zseniális fondorlatot eszelt ki számomra Kovács és tsa!

Hogy egyéb dolgaimról is beszámoljak, megjegyezném továbbá, hogy rendkívül jól jártam az újonnan beválasztott Fekete András, közismertebb nevén Bandi nevű taggal. Az említett úriember (miután harmadszorra is sikertelenül felvételizett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának mérnök informatikus [BSc] képzésére) jelenleg OKJ-s rendszerinformatikusi képzésen tanul; mindemellett kiváló amatőr botanikus, a budapesti Füvészkert (ELTE Botanikus Kert) flórájának lelkes tanulmányozója és alapos ismerője.

Poszátáról is csak jót mondhatok, hiszen sikerült a felvételije a hőn óhajtott főiskolába. Édesanyja már be is szerezte a szükséges taneszközöket, úgy is mint: tempera, vonalzó, tollak, füzetek, ez utóbbiak ízlésesen csomagolva. Nem beszélve a fehér atlétáról, piros klottnadrágról, hideg időkre piros melegítőről, hiszen a képzés anyagának nagy része gyakorlati jellegű, így hát Poszátámnak rengeteget kell gyakorolnia ahhoz, hogy elnyerhesse a vaisnava jógamester (BA) címet.

Örültök a jó híreknek Ti is, kedves Olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Elérkezett a nagy nap, ma volt a találkozás B. István pékmesterrel. Az álom szinte kipattant a szememből, amikor a hajnali verőfényes nap már a hasamra sütött. Kiugrottam az ágyból, jó honpolgárhoz méltón megágyaztam, letusoltam, fogat mostam és válogattam kicsit a ruhatáramban.

Sikerült elérnem az alkalmas buszjáratot. Máriakéméndnél felszállt egy kofa, hátán egy puttony jostával. Mellém ült, és miután jókat derült fizikaórán esett vicces történeteimen, neki is megeredt a nyelve. Beszámolt arról, hogy Józsi unokáját kórházba vitték.

-- Mii-csoo-daa? -- kérdeztem szemelkerekedve.

-- Igen, a dokik azt mondták, prímszámfóbiája van.

-- Hogy mije??? -- kapaszkodtam izgatottan az előttem levő ülés támlájába, mivel a buszsofőr nagyot fékezett. (Akkorát, hogy egy máminak kigurult a kosarából a ringló.)

-- Hát maga még nem hallotta hírét, aranyoskám? A fóbiákban szenvedő emberek irracionális félelmet, rettegést vagy pánikot élnek át, amikor a rettegett tárggyal, helyzettel vagy cselekvéssel kapcsolatba kerülnek. Sok fóbiás emberben olyan elsöprő késztetés alakul ki arra, hogy elkerülje a félelem forrását, hogy ez a késztetés összeütközésbe kerül munkájukkal, családi életükkel és társas kapcsolataikkal. A fóbiáknak különböző megjelenési formái vannak... A specifikus fóbiák meghatározott tárgyakra és helyzetekre alakulnak ki, pl. repülés, magaslatok, tűk, pókok vagy kígyók, vagy -- onokám esetében -- a prímszámok. Hát, kutya egy betegség ez. Aki elkapja, nem foglalkozhat pl. a Fermat-sejtéssel. Hát, senkinek sem kívánnám!

-- Inkább meghalnék, semmint hogy egy napon úgy ébredjek, hogy nem tudok a Fermat-sejtéssel foglalkozni. Mert nekem három szenvedélyem van: a kinetika, a máig bizonyítatlan sejtésekkel való foglalkozás, és -- nem lévén kockafejű -- a botanika!

Így dögötünk hát a baranyai lankákon, míg meg nem érkeztünk a kenyérsütő fesztiválra. Mire odaértünk, a hangulat már a tetőfokára hágott: cukorkaárusok kínálták portékájukat (törökméz, égetett cukor és kókusztekercs), a gyerekek pénzért kuncsorogtak szüleiknél, hogy felülhessenek a körhintára, a helyi legények a céllövölde körül őgyelegtek, a színpadon penig már javában próbált a Dupla Kávé! Jó kis mulatság lesz! A hangulatról egyébként a helyi virágkötők dekorációja, az országos hírű péklapát-kiállítás (van köztük egy XV. századbeli hesseni darab is!), valamint a polgármester kiváló beszéde is gondoskodott. A nagy forgatagban megpillantottam Budai pékmester integető kezeit.

-- Erre, erre!

-- Jó szelet, majsztrom! -- köszöntem illedelmesen.

-- Szeleeet? -- méltatlankodott a középkorú, pirospozsgás, szakállas férfi. -- Hát az elfújja a lisztet! Örülök, hogy eljött, de csak a kenyérsütés után beszélhetünk, mert a falu rekordra készül, meg akarjuk sütni Délnyugat-Dunántúl legnagyobb cipóját!

-- Hát akkor sok sikert -- mondtam kicsit elkedvtelenedve, de úgy voltam vele, ha már itt vagyok, lövök valamit magamnak a céllövöldében.

Ahogy a célobjektum felé tartottam, hirtelen ismerős arcra lettem figyelmes. A galambszín kiskosztüm, a bodorított haj, a kedves kis válltömések Skolasztikám képét idézték fel bennem, de tüzetesebben szemügyre nem vehettem, mivel eltűnt a B. István kondérját körülálló bámész tömegben.

A céllövöldében sikerrel jártam, és sikerült egy kakasos nyalókát szereznem. Rögtön eszembe jutott Ede: a nyalókát becseréltem hát egy periódusos rendszerre, amit vígan begyömöszöltem övtáskámba. Micsoda egy príma nap! Amint fejemet unokaöcsém lelki fejlődésén törtem, hirtelen hatalmas sikolyra lettem figyelmes. A hang irányába rohantam: a tisztáson hatalmas tömeg állta körül az egyik kondért. Az öregasszonyok sirámai az egekig értek.

-- Hát itt meg mi a manó folyik? -- érdeklődtem a szomszéd hölgytől.

-- Szörnyű tragédia! A pékmester elvesztette egyensúlyát, és beleesett a tésztába!

-- Hát akkor oda a rekordkísérlet -- sajnálkoztam.

-- A rekord meglesz -- világosított fel a mámi --, csupán a pékmesternek hűlt helye!

-- Nincs ember, aki ezt túlélje! Egymillió az egyhez az esélye, hogy igen -- kotyogott bele a beszélgetésbe a dohányvágó Pista bácsi, aki fiatalkorában deszantos volt.

-- Egyelőre viszont nem találják, pedig már ketten is alámerültek...

Teltek-múltak az órák, és én már letettem arról, hogy bármit is megtudjak Skolasztikám esztergomi napjairól. Végül a polgármester úr mentette meg a helyzetet, aki indítványozta a rekord beteljesítését. Vagyis a kenyér megsütését, mellyel 9.00-ra végeztünk.

Körbeültük hát a faasztalt, és a polgármester úr rövid beszéd után (melyben tudomást szerezhettünk a falu első okleveles említésének dátumáról, valamint arról, hogy itt látta meg a napvilágot Tóth Péter méltán híres fafaragó) megszegte a kenyeret. Mindenki kapott egy jó nagy karéjjal, és halkan majszolni kezdték. Az evés csendjét csak a szúnyogok zümmögése törte meg. Valamint -- úgy 9.30 körül -- egy fájdalmas jajkiáltás.

-- Auuu! A fogam! -- kapott az arcához id. Fuchs Béláné betanított munkás, akinek férje, Fuchs bácsi galvanizálóként dolgozik.

-- Márikám, csak nem kitört?

-- Nem tört ki, csak valami kőre haraphattam rá.

-- Lámpát, gyertyát ide! -- rendelkezett a polgármester. A megcsócsált kenyérdarab immár fényárban úszott.

-- Hát de ez nem közönséges kő! -- állapította meg döbbenten a polgármester.

-- Jézus Mária, ez a pékmester gyűrűje, benne a pékek egyezményes jelével!!!

-- Semmi kétség: ez bizonyíték arra, hogy már nem él -- mondta ki a verdiktet az ex-deszantos. Ez a megállapítás bizonyította számomra, amit már legbelül éreztem: Skolasztikám eltűnésének kulcsát sosem adhatja majd kezembe B. István. Szomorú, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Szia, kedves olvasók!

Balatoni nyaralásom véget ért ugyan, de a felhőtlen pihenés nem oldotta meg függőben levő ügyeimet. Poszáta ugyan dolgozik az album megszerzésén, de B. István ügyében ezidáig nem történt előrelépés. Ha csak azt nem számítjuk, hogy Skolasztika naponta feltelefonoz engem. Mondandója mindég ugyanaz: felejtsem el a B. Istvánnal való beszélgetést. Permanens tiltakozása azonban csak egyre magasabbra és magasabbra veri érdeklődésem a rejtélyes klapec iránt.

Egyedül a csapat ügye áll megnyugtatóan: Josh és Bandi ezidáig remekül megfelelnek, sőt, volt szerencsém Nusikával is összefutni a napokban. A vele való találkozóról majd beszámolok.

Most mennem kell, kedves olvasók: pakolni. Holnap lesz a nagy találkozó B. Istvánnal. Úgy néz ki, Skolasztika nem lesz képes megakadályozni, mivel akkor még Tunéziában lesz. Szorítsatok, mint a satu!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának szeptembertől V. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon
 

Szervusztok, kedves Olvasóim!

Igen rég posztoltam már, amiért szíves elnézésteket kérem. Történt ugyanis, hogy Gittiék nyaralni mentek a Balatonhoz, s voltak szívesek engem is magukkal vinni. Én ugyan mátkám nélkül nem akartam menni, de Skolasztika úgy döntött, inkább otthon marad, és már most elkezdi a felkészülést az egyetemre. Ugyanis -- mint sokan tudjátok -- nemrég derültek ki a ponthatárok, és menyasszonyom is örömmel nyugtázta, hogy felvételt nyert a BME kommunikáció szakára. Ezenfelül Skolasztikámat kapacitálták a szülei, tartson velük tunéziai útjukon. Engem is hívtak, de ez ütötte volna a Balatont, melynek flóráját még kevéssé ismerem, ezért lemondtam. El tudnátok képzelni, hogy én a tunéziai sivatagban keresem az opunciát, amikor szemügyre vehetem a Balaton-parti kosborokat is? Így hát, nem akarván kedvesemet stúdiumaiban zavarni, nénémékkel tartottam inkább. Kellemesen telt az idő: délelőttönként kimentünk a partra, vittem orsós magnót, és virgonc unokaöcsémnek zenéket mutogattam: a sok Citrom-, Spenót-, Sikátor-, Petting-, Neurotic-, a csak kazettán létező Trabant-számok mellett jó párszor lejátszottam ezt a dalt is, hátha megmarad valami a kisklapec fejében.

A szabad strandon kellemes viszontlátásban volt részem. A vattacukorárusnál ismerős alakra lettem figyelmes: a khakiszín ruhába bújt, kissé dundi lány éppen a darazsakat próbálta elzavarni hatalmas tutti-frutti ízű csemegéjéről.

-- Szia, lány! -- ugrottam mellé. -- Te itt?

-- Légy résen! -- szalutált Hajnalka, mert hiszen róla van szó, ha esetleg még nem jöttetek volna rá.

-- A  1212. sz. Szt. Ilona csapattal jöttél? Portyáztok netán? Csurdítottatok is? Játszottatok szembekötősdit meg számháborút? Zászlólopás volt-e már? Hogy ízlik az odakozmált tejberizs? A csapatinduló megvan? Sokat beszélgettek a takarodó után? Valld be, tudom ám, nem most jöttem a hat húszassal! Kötöttél már életre szóló barátságokat? Jól érzed magad a táborban?

-- Hagyd el -- legyintett Hajnalka kissé kiábrándultan. -- Kisült, hogy az alkalmasnak tűnő verenyző mégsem alkalmas!

-- Mi történt?

-- Ez egy hosszú történet.

-- Meg bírom érteni, ha elmeséled.

-- Szóval... van egy srááááác. Tibor, már meséltem róla. Hallgattam Samu bácsi okos tanácsaira, és jól odamondogattam neki. Mire ő meghívott moziba. Ezt végül egy közös videózásra cseréltük, közös ismerősünknél, Macókánál. Sajnos a film nem volt méltó a címéhez. A penge -- Szentháromság című mű volt, ami sajnos nem az Atya-Fiú-Szentlélek mágikus egységét volt hivatva bemutatni. Tibor szintén fintorgott, ami megerősített abban, hogy méltó a lazázásra. El is mentem tehát vele az újabb rendez-vous-ra, amelynek helyszíne a Margit-sziget volt.

-- Közismertebb nevén a Nyulak szigete.

-- Úgy van. Szóval pikniket terveztünk: kosárkámba bekészítettem néhány sonkás-piros aranyas szendvicset, de némelyikbe tettem sajtot és főtt tojást is. Volt a termoszban tea és kávé.

-- És a nagyítóüvegről sem feledkeztél el? A Margit-sziget növényvilága igen-igen érdekes.

-- A nap csodásan indult. Tibor teljesen megnyílt előttem. Miután leheveredtünk a kockás plédre, és majszolni kezdtük kissé összenyomódott, a melegben megpuhult szendvicseinket, Tibi imígyen szólt: "Akkor most elmesélem az élettörténetem. Természetesen ez interaktív, szóval, ha bármilyen kérdésed, hozzászólásod, véleményed van, akkor mondjad csak nyugodtan!" Így ismertem meg örömökben, anyai ölelésben és nevetésben gazdag gyermekkorát, mely a második életévig tartott, amikor is elhunyt macskája, Bendegúz (fajtája: európai cirmos). Kész szerencse, hogy épp volt nála fotóalbum, mert így könnyebb volt követni kacskaringós életútját. A prózát időnként gitárkísérettel előadott dalrészletek szakították meg, mivel Tiborunk amatőr zenekart is vezet, melynek ő a gitárosa és dalszövegírója. Szövegei olyan mélyek és egyediek, hogy azokon nem hajlandó változtatni senki kedvéért. Az egyik dalának kottáját oda is adta a részemre dedikálva:

Őszbe facsarodik az idő,
Tudom, hogy soha többé nem látom majd már Őt.
Ha látlak: nem csak a szív, a szó is megremeg,
Ilyenkor az ember nem tehet mást, mint béget.
Az ősz könnyeit a tél acélos jege váltja,
Szomorú az ember, ha nincs neki társa.
Fagyott rögök közt botladozva járok én,
Nincs másom, mint a remény.
De szemed a lelkemben még mindig fény,
Mert akit szeretek, az a lény
Vagy.

Sajnos az énekes hangszálait megkárosította a szálloda klímaberendezése (Hotel Éden, ahol nyári munkán volt), valamint a napi egy csomag Terv. Utána balesetek sorozata érte: kificamodott a csuklója, eltört a lába, valamint összejött régi osztálytársával, a háklis Mariannal, aki nem szívesen engedte el kedvesét a Tibor-féle zülött alakok közé. Így hát a zenekar énekes nélkül maradt, keresni kellett valakit a helyére. Jött egy nagyon tehetséges fickó, bizonyos Varga Samu (vegyész), aki szép orgánumával, elegáns megjelenésével, konzervatóriumi végzettségével, bársonyos hangjával ideális lett volna erre a posztra. Az egyik tag fel is kiáltott: jé, tisztára a magyar Glenn Benton! Ám a rostán így is fennakadt: történt ugyanis, hogy Sámuelünk érzékelte, hogy megdöccen a ritmus. Azt vette a fejébe, hogy a hiányt töltelékszöveggel pótolja, úgy is mint: salalala, óóóóóó, jee-jee-jee, valamint: bom-bom-bomszi bom és subidubi. Tiborunk realizván, hogy biza beleírtak a szent és sérthetetlen dalszövegébe, éktelen haragja gerjedt. Kikapta Samu kezéből a partitúrát, gyorsan hengerré csavarta, és elkezdte vele püfölni az énekesaspiráns ábrázatát. Samci felvette a nyúlcipőt (Reebok) és kimenekült a Szigony utcára. De Tibor még ott is követte! Egészen a Klinikákig csapkodta hátát, csak az volt Sami szerencséje, hogy épp akkor záródtak az ajtók, mikor ő már a metrón volt, Tibi viszont már nem jutott be. De a metrószerelvények kattogása sem nyomhatta el Tibsi szitkozódásait: "Többé a szemem elé ne kerülj!"

-- Ez aztán az érdekes történet! -- kiáltottam fel. -- Bár az előadását meg lehetett volna bolondítani pár fizikaórán esett vicces történettel -- kockáztattam meg egyúttal egy jótanácsot is.

-- Érdekes?! Két órán keresztül még én is ebbe a hitbe ringattam maga, de amikor további három órán keresztül kellett hallgatnom az összes szerelmi csalódását, illetve iskolai esetét. (Egyszer például annyira unta a matematikaórát, hogy elkezdett kukorékolni.) Hallottam a családi nyaralásokról, hobbikról, rokonokról; láttam róluk fényképeket, sőt egy téma köré szerveződő, de érdekességét tekintve fokozódást ígérő egyetemi sztorikban is részem volt. A hatodik óra megkezdésekor Tibor haloványan érzékelni kezdte, hogy talán kicsit sokat beszélt, és ez így nem oké. A következőt mondta: "De természetesen rólad is beszélhetünk. Én nagyon kíváncsi vagyok rád.' Erre nem került sor, mivel épp akkor indult a huszonhatos busz (a csomagokat már előadása alatt összepakoltam), ami a szigeti feljáróig elvitt. Fáradtan, dühödten, de megkönnyebbülve robogtam hazáig a Combinóval.

-- És ezután? -- érdeklődtem merő udvariasságból.

-- Tudtam, hogy a kapcsolatnak nincs jövője, elvittem hát a fiút ismét a Margit-szigetre (a "szerelemszigetre"), és ott andalagva elcsicseregtem a legénynek, hogy én mit utálok -- úgy általában -- a fiúk stílusában, viselkedésében, és hogy milyen jófej az Ákos (akit mindketten ismerünk, és persze egészen más stílusa van, mint Tibornak). Tibor soha többé nem keresett eztán. Miért? Gondolom, magára ismert az általam felsorolt jellemzőkből, úgy 80-95%-ban. Értelmes ember lévén megértette, hogy ez a dolog nem megy. Nem sértődött meg, azóta is jóban vagyunk. Ha néha véletlenül találkozunk: beszélgetünk, semmi baj sincs. Megpróbáltuk, nem sikerült.

Ebben a pillanatban csendültek fel a szabadtéri színpadon a Dinamit ismert dalának sorai: "Örült a lány, mert végre nő / Testében meglágyult a kő." Ez jel volt számomra, hogy fejezzem be a társalgást. Nekem kellett ugyanis vigyáznom Edére, míg Zsolti és nővérem a Dinamit dallamaira andalognak. Nagyon jó alkalmak ezek, hogy Edét okítsam az élet dolgaira, így nem hagyhatom ki egyiküket sem. Könnyes búcsút vettem Hajnalkától (szerelmi csalódására adtam egy Vadász-szeletet), és elbaktattam faházunk felé. Egy újabb fantasztikus történettel gazdagodtam.

Viszontlátásra, kedves olvasók!

ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók! Lectori salutem!

Képzeljétek, kivel futottam össze a minap, midőn éppen Skolámtól jöttem el. Nem mással, mint aranyköpéseiről híres szobatársam, Sz. Péter exbarátnőjével, D. Szilviával. Akiről tudni kell -- bizonyára emlékeztek még rá --, hogy esztétika--portugál--összehasonlító irodalomtudomány szakos az ELTE-n. Gondolataiba mélyedve jött velem szembe, tekintete a messzeségbe révedt, haja csapzottan lógott, és még színes tarisznyája is fakóbbnak tűnt. Elépattantam:

-- Szia, lány!

De Szilvi csak bávatagon nézett.

-- Ha nem tévedek, D. kisasszonyhoz van szerencsém -- folytattam. -- Bár lehet, hogy tévedésről van szó, hiszen én csinosabb lányra emlékeztem.

Erre Szilvia egyből lökni kezdte a sódert, ergo szövegelt:

-- Jaj, ne tudd meg, honnan jövök!

-- Bizonyára a bibliotékából. A BTK nem piskóta! Van egy ismerősöm, aki keményen tanul magyar--művelődésszervező szakon, és alig jön össze a 4,5-ös átlag. Én bezzeg a BME-n nulla tanulással is 5.00 vagyok (nem rajtam fog meggazdagodni a KTH!). Kár, hogy nincs 6-os érdemjegy.

-- Helyes a duma, oroszlán -- idézte Szilvi kissé pontatlanul a nagy angol drámaírót, aki nem Ben Jonson. -- Képzeld, két álló hetet töltöttem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba zárva!

-- Hohó, mi a manó?! -- csaptam a homlokomra elképedésem kifejezendő.

-- Jövő héten megyek középfokúra németből, tudod, a diplomához a portugálon kívül kell még egy nyelvvizsga élő nyelvekből.

-- Szóval a latin, az ógörög, a bizánci és a szanszkrit kizárva?

-- Úgy van. Szóval éppen Ajkay Eszter Gyakorlati német nyelvtanát bújtam, amikor egy turistacsoport érkezett a könyvtárba szétnézendő. Zsibongásuk megakadályozott a koncentrálásban, így szedtem a sátorfám, és elvonultam egy eldugott helyre. A Gyakorlati német nyelvtannal szinte elröpült az idő. Így történhetett, hogy nem vette észre a kellemes géphangot, amely negyedóránként közölte, hogy a könyvtár nemsokára bezár. Ez a zárt állapot pedig egészen aug. 1-jéig tart!

-- Ó, minő borzalom -- osztottam véleményét.

-- Szerencsére így is el tudtam ütni az időt: kiolvastam minden német nyelvkönyvet. Még a raktáriakat is. A raktár az amúgy nagyon félelmetes hely, hiszen ott él a könyvtár szelleme. Úgy hívják, hogy Puci.

-- Puci rémtetteiről én is hallottam ám. Állítólag az ő hibája, hogy a könyvtár nem rendelkezik Szijjártó úr becses művével. A galád egyszerűen felfalta a kiváló művet! Te hogyan menekültél meg tőle?

-- A Gocó mesélte -- aki egyébként ókori nyelvek és kultúrák (BA) szakos, hebraisztika szakirányon, és csak egy ponttal maradt le a köztársasági ösztöndíjról --, hogy azzal lehet elriasztani, ha a könyvtári könyv mágnescsíkját fokhagymával kenem be... Szóval, így hát két hétig laktam a könyvtárban. Kellemesen telt az idő, hisz volt iróvíz, érdekes olvasmány, én pedig amúgy is fogyózom.

-- Ez meg is látszik -- hízelegtem.

-- Azonban vészesen közelített a nyelvvizsga -- folytatta Szilvia --, ezért tegnap fogtam magam, kimásztam a 3. emeleti ablakon, és leereszkedtem az ereszcsatornán.

-- Na de a nyelvvizsgáról beszélj! Voltak nehéz kérdések?

-- Nem szoktam ilyenen aggódni. Jeles lett! Úgy gondolom, ez is valami.

Ezt örömmel konstatáltam. Szilvi mégsem olyan buta, mint gondoltam. A blikfangos der-die-das próbára tesz sok pallérozott elmét is.

Hogy mik vannak, ugye, kedves Olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Szia, Olvasók!

Nagy sietségemben most vettem csak észre, hogy van itt egy kis technikai buci: hibuci! Történt ugyanis, hogy sietségemben két bejegyzést elfelejtettem "Vázlat" nézetből "Éles"-sé tenni, így a történet szála bizonyára érthetetlen számotokra, kiváltképp a B. Istvánnal és Skolasztikámmal történtek. Gyorsan pótoltam is a hiányt. Ebben a posztban elolvashatjátok, mi történt végül is kosborcsapatom rebellis tagjaival, élükön V. Andrással, itt penig B. István megjelenéséről tájékozódhattok.

Elnézésteket kérem még egyszer mérnök-fizikus palántához nem illő hanyagságomért.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Nem tudom, kedves Olvasóim, Benneteket mennyire kavart fel B.(udai) István kifogástalan helyesírással megírt levele, de annyit mondhatok: engem meglehetősen! Mivel nagyon furdalt már a kíváncsiság, és a találkozónkig még sok idő volt hátra, úgy döntöttem, jobb, ha gyűrűs menyasszonyom faggatom ki előbb. Nemcsak azért mert kéznél van, hanem mert egy kapcsolat alapja a bizalom és az őszinteség! Ezek nem puszta szavak.

Felszerelkeztem hát egy kis kaliforniai mézbonbonnal (anyósjelöltem megajándékozására, bizonyára szívesen majszolgatja majd, miközben a képernyőn épp azt a kérdést feszegetik, hogy Wes Palmeree és Jock Ewing azonos személyek-e), illetve néminemű virággal. Ezt leendő arámnak szántam. Útközben fütyörésztem, illetve a bemutatkozásomat gyakoroltam. Hírlett ugyanis, hogy Wilbur helyére új komornyik kerülhet. Történt ugyanis, hogy Ferenczyné Ljubljanai Egyetemről való ismerősei partit adtak az egyetem klasszika-filológia karának nagy alakjaira emlékezendő, például Ivan Lunjakra vagy Josip Pipenbacherre. Ezt nem lehetett visszautasítani! Ferenczyné el is ment, de szigorúan meghagyta, hogy a Dallast rögzítsék videókazettára. Történetesen a "Múlt fuvallata" részről volt szó. Igen ám, de Wilburnek kiment a fejéből, és csak akkor kapcsolt, amikor a mahagóni almáriumon igazgatta Ferenczy úr kitüntetéseit. Mint egy őrült rohant be a szobába, de késő bánat, eb gondolat: a főcím már lemaradt. Mikor ezt Ferenczyné megtudta, olyan éktelen haragra gerjedt, hogy meglebegtette Wilbur elbocsátásának lehetőségét. Az ügy blogom írásakor is függőben van, így további fejleményekkel nem szolgálhatok. Mindenestre el voltam készülve, hogy esetleg nem Wilbur nyit ajtót, hanem teszem azt egy Tamás vagy egy Alekszej.

Szerencsére Skolasztikát odahaza leltem. Éppen az Internetet bújta, abban reménykedve, hogy már felkerültek a felvételi eredmények. Sokat forgolódik álmában, vajon sikerül-e bejutni a méltán jóhírű kommunikáció szakra.

-- Szervusz, Gyula ! -- köszönt.

-- Kisztihand, Skolasztika! -- köszöntem, majd nyomban a tárgyra is tértem. -- Kaptam egy levelet. Mond neked valamit az a név, hogy B. István?

Skolasztika falfehér lett a szóra. Csak hebegett, habogott, na és persze: makogott:

-- Hogy István? Ez már egy lezárt ügy.

-- Szerinte te nem is mentél Esztergomba dolgozni...

-- Dehogynem! Vagyis... olyan zavaros ez az egész...

-- Meg bírom érteni, ha...

-- Jól van, na! Szóval volt róla szó, hogy odamegyünk, de én nem akartam. Nem azért, mintha túl fiatal lettem volna az ilyen kemény munkához, hiszen mint töltőtolljavító 122%-ot teljesítettem. Az igazság, hogy miért nem tartottam vele az, hogy megismertem B. Istvánnak egy olyan oldalát, ami nagyon megrémisztett.

-- Csak nem kiderült, hogy ő sem tud segíteni neked a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtés igazolásában? -- hüledeztem.

-- Azt már kezdettől fogva tudtam. Hanem... -- akadt el a szava.

-- Hanem? - kérdeztem, és izgalmamban annyira megszorítottam Milady farkát, hogy az óbégatni kezdett.

-- Szóval, kiderült róla, hogy... nem is érdekes! Csalódtam benne és kész! A Pipacs eszpresszóban kiadtam az útját kerek perec. Úgy éreztem, jobb lezárni a kapcsolatot. Mondanom se kell, nem fogadta kitörő örömmel. Fenyegetőzött, mindenfélét követelt. Erre fel voltam készülve, arra, ami ezután jött azonban még legrosszabb álmomban sem gondoltam volna. Tudod, én mindég csak málnát iszom. Most viszont teljesen másképp hatott rám ez az üdítőtal, mint egyébkor. Szédülni kezdtem, forgott velem a világ. Az emberek arca elmosódott, mintha csak valami körhintán ülnék. Aztán... aztán elsötétült minden. Mikor magamra ocsúdtam, már az esztergomi gyár gépsoránál dolgoztam mint betanított munkás. Érted ezt?

-- Felfoghatatlan -- motyogtam, de mivel eszembe jutott ennek kapcsán egy matekórán esett vicces történet, pár pillanat múlva már kuncogtam. Persze csak magamban!

-- Azt hiszem, kevert valamit az italomba. Talán ekis málnát itatott velem. Talán valami szektás lehet a fickó. És lehet, hogy így gyűjt engedelmes rabszolgákat a Suzuki Zrt. számára...

-- Mindezek után azt hiszem, kutya kötelességem találkozni vele!

-- Ne tedd! örülök, hogy megszabadultam tőle, nem akarom, hogy bajba keveredj!

-- Ezt csak bízd ide!

Ez az ügy már-már olyan zavaros, mint Heisenberg előadása, mikor a kvarkokról értekezett. Szerintetek, kedves olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

(Ui. Mellékeltem azt az előadót, akinek számait nagyon szereti a Pipacs eszpresszó csaposa, Habarcs Vili -- szerintem nem ez az igazi neve.)

Kedves Blogolvasók! És nem utolsósorban Blogkommentelők!

Ebben a posztomban inkább az utóbbiakhoz szólok, mivel tudni akarom a véleményetek arról, hogy mit csináljak ezzel az istenverte Inezzel. Tudjátok, ő a kis tanítványom és olyan sötét, mint egy fekete lyuk! Komolyan, már csak az ő ostobaságai hiányoztak akkor, mikor olyan zavaros lett Skolasztikám magánélete (azóta se sikerült dűlőre jutnom B. István levelének ügyében, mivel Skolasztika édesapjával Bécsbe utazott, minek következtében még nem beszélhettem vele)!

Történt ugyanis, hogy Inezünk azt az elhatározást vette agyacskájába, hogy ő biza halasztott vizsgát fog tenni Gazdasági matematika 2-ből, ugyanis -- állítása szerént -- nem volt ideje felkészülni rá júniusban. Az ő kvalitásaival természetesen ez még viccnek is rossz, mert ennyi idő alatt még azt a keveset is el fogja felejteni, amit eddig betuszkolt tyúkagyacskájába. Igazán nem tudom, miért is gondolta, hogy ami nem megy júniusban, az majd augusztusban úgy megy majd, mint a karika- (O) csapás?! Mindenesetre a totális lebőgést elkerülendő ismét megkeresett és felkért oktatójául engem.

Ám már az első óra sem sikerült túl fényesen. Inez teljesen feldúlt állapotban érkezett, és még a szokásos figyelmi kapacitást sem tudta a feladatokra fordítani. Egy idő után nem bírta tovább és előállt a farbával.

-- Én most nem tudok koncentrálni.

-- Segítsek esetleg néhány koncetrikus kör feladattal? -- szellemeskedtem.

Máskor Inez kacagva szokta törölgetni a könnyeit egy-egy ilyen benyögésem hallatán, most azonban csak dühödten kavargatta Bifidus actiregularis-os joghurtját.

-- Ez egy hosszú történet.

-- Meg bírom érteni, ha elmeséled.

-- Hát tudod, van a Missy... ő az én cicám. Nagyon aranyos, otthonülő cicus volt mindig. És mostanában ki-kimaradozott.

-- Ugyan már, kis butus -- vigasztaltam --, tudhatnád, hogy az ivarzás időszaka kora tavasztól ősz végéig tart, nagyjából egy hetes időtartamú és ciklikusan 1-3 hetente visszatérő. Bizonyára a macskád is a hormonjainak engedelmeskedik.

-- Jobb, ha tőlem tudod, hogy vág az eszem! / Nem vagyok túl okos, de ostoba sem! -- idézte Inez tőle szokatlan szellemességgel Ambrus Kyri méltán népszerű slágerét, a Felvilágosult lányt, ami finom utalás volt arra, hogy tudja mi a dörgés macskája nemi élete körül.

 -- Azért nem kell mindjárt felkapni a dihidrogén-monoxidot -- csillapítottam a felindult lányt. -- Akkor min háborodtál fel mégis ennyire?

-- Képzeld csak! Egyszer azon kapom magam, hogy sehol sem látom Missyt. Egész nap hívogattam, de nem adott életjelt. Már majdnem hívtam a tűzoltókat, tudod, ők szokták előkeríteni a cicusokat, mikor hallom ám, hogy valami kaparász.

-- Tyű, az áldóját! Csak nem menyét?! Mert ha igen, akkor tudok egy nagyon jó kutatócsoportot, amely a menyétek, nyestek stb. urbanizációjával foglalkozik. A http://martes.elte.hu oldalon te is informálódhatsz!

-- Ugyan, Gyula! Ha figyeltél volna, tudnád, hogy Missyről van szó... ő volt az! Kissé csapzottan, koszosan, mivel aznap esett az eső. De ekkor még én sem gondoltam semmi rosszra. Tomi, a barátom mondta is, hogy a macskák már csak ilyen kóborlós állatok. Meg is nyugodtam, de sajnos másnap beütött a ménkű. Tomi nálam felejtette a mappáját. Mikor belekukkantottam, egy levelet találtam benne az Ifjúsági Magazinnak címezve.

-- Hohó! Csak nem kiderült a csöveséről, hogy digó? -- próbáltam beleélni magam Inez lapos történetébe, majd mikor láttam értetlenkedő ábrázatát, korrigáltam. -- Öö, vagyis, hogy poppi.

 -- Nem értem, miről beszélsz, de mindegy. Ezt írta:

A barátnőmnek van egy macskája, és nem tudok megszabadulni tőle. Már teljesen lelki beteg vagyok. Egyszerűen utálom. Csak dögnek nevezem. Már mindent megtettem, hogy eltűnjön a macska. Kidobtam az ablakon, este addig kaparászta az ajtót, amíg az anyja beengedte. Ezután elvittem, de visszajött. Nem értem, hogy csinálta. Egyik haverom azt mondta, hogy húzzam le a wcn, de nem merem. Fölakasztani nincs szívem. Nem tudnál tanácsot adni, hogyan puhítsam meg a lányt? Ha nem tudsz, az olvasók közül talán lesz valaki, aki örökbe fogadja. Kérlek, segíts, mert a téren már mindenki rajtam röhög.

-- Nahát, ez roppant érdekes -- gyűrtem el egy ásítást a tenyeremben --, de nem térhetnénk vissza a példánkhoz?

-- Ezután természetesen szakítottam vele! Pedig milyen jól indult a kapcsolatunk... -- ábrándozott el egy pillanatra. -- Nem baj, ha abbahagyjuk ma? Hazamegyek, kiszellőztetem a fejem, hátha megnyugszom. Mekkora szemét volt ez a pasas!

-- Engem leginkább a Goldbach-sejtéssel való foglalatoskodás nyugtat meg, de apám, ha nagy néha felidegesítette magát, mindég ezt a számot hallgatta, hogy lenyugodjon -- mondtam, azzal átnyújtottam neki egy lemezt, ugyanis igencsak megesett a szívem ezen az együgyű lányon.

Na, ezt kapjátok ki, kedves olvasók!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

A minap olyan fülest kaptam ügynökömtől, ami meglehetősen jobb kedvre derített. Ennek hatására vidámat fütyörészve töltöttem ki a meghívókat a személyi kérdéseket tárgyaló gyűlésre. Helyszínnek -- nem minden hátsó szándék nélkül -- Amál néni csepeli házát, Poszáta albérletét jelöltem meg. Megírtam hát a hat meghívót (egyet Poszátának, egyet jómagamnak, a többi négyet a kizárt tagoknak), plusz még kettőt, nem másnak, mint Joshnak és -- nem fogjátok kitalálni -- leendő régi-új jelöltemnek, Bandinak. Gondoltam, nagy megtiszteltetés neki, hogy én magam hívom. Ezután nem volt más hátra, mint ölbe tett kézzel várni a következő gyűlést. Egyedül Skolasztika aggasztott kicsit B. István levele miatt. Vajon egy újabb István-féle furmánynak voltam szemtanúja? Vagy Skolasztikának tényleg elmentek otthonról?

Elérkezett a gyűlés napja. Amál néni nagyon szívelyesen fogadott minket, adott nekünk lejárt szavatosságú sajtos tallért, illetve molyirtó ízű Abonetti exdurált kenyeret. Volt néhány megmaradt Bambija is, amit rendelkezésünkre bocsátott. Felhívta a figyelmünket, hogy amennyiben fogyasztani akarjuk, keverjünk hozzá némi szódát is.

-- Vagy inkább teát kértek? -- kérdezte. -- Szerencsétek, hogy most jöttetek, ugyanis épp ma cserélem le a filtert. Tudjátok, egy hétig elég egy filter tea! Kisnyugdíjas vagyok, kicsi a nyögdíj, spórol az ember, ahol tud. Kádár idejében jobb volt! Volt a munkának becsülete!

Miközben a néni beszélt, én aggódva néztem a faliórára. Már fél négy!

-- Nem jár jól -- mondta Robi.

-- Még 92-ben merült le az elem, de nincs rá pénzem. Kisnyugdíjas vagyok! A gyerekek se adnak haza semmit, a kölöknek meg bezzeg veszik a drága mobilt!

-- Ez nem helyes -- értettünk vele egyet --, de a csengővel is gondok vannak?

-- Igen.

-- Hisz ez pompás! -- dörzsöltem tenyerem. Elérkezett a négy óra, ami a gyűlés megkezdését jelentette. A tejüveg ablakon keresztül láttam, hogy a rebellisek is odakint gyülekeztek, de minő  fájdalom, a bereteszelt kertkapun nem tudtak átjönni. A csengő pedig ugyebár igen romos állapotban volt, hát azt aztán nyomogathatták!

-- A gyűlést megnyitom -- csaptam le a kalapáccsal Amál néni viaszkosvászonnal borított konyhaasztalára.

-- De hát a létszám még nem teljes! -- álszenteskedett Poszáta. Jómagam is részt vettem a komédiázásban:

-- Ismered a szabályokat. Ha nem jelenik meg a tagok 80 százaléka, akkor érvénytelen lesz a gyűlés. De gondoltam ám én erre az eshetőségre is! Meghirdettem egy második gyűlést fél ötre, ahol már akár egy fő is határozóképes lesz.

-- Addig is -- szólt közbe Amál néni -- nesztek! -- s azzal átnyújtott egy nagy edény krumplit. -- Krumplipucolás közben is ugyanolyan jólesik a beszélgetés!

Nekikezdtünk hát a pucolásnak. Poszáta időnként az kisandított az ablakon, és jelentette:

-- Sz. Mária éppen bakot tart az elvetemült V. Andrásnak, aki átugrik a kerítésen, de elbukott a burjánzó folyondárban. De máris talpon van ismét, és veszélyesen megközelíti a verandát.

Robi kvarcórája 16.18-at mutatott. Ekkor dörömbölés csapta meg a fülem.

-- Ajaj! Itt van az ajtó előtt! -- aggodalmaskodtam, mivel félő volt, hogy Amál néni meghallja, és ajtót nyit. Ezzel pedig keresztülhúzhatja számításainkat. De Robi szerencsére gyorsan a segítségemre sietett. Fogta magát, és kinyitotta Amál néni Szokol rádióját. Éppen Magay Klementina Pattakosz című száma ment.

-- Fiacskám, azt hiszed, lopom én a pénzt?! -- rivallt rá Amál, mire Robi bűnbánó arccal kikapcsolta a rádiót. -- Ezt hozzáadom ám a költségeidhez!

-- Elnézést, Amál néni, de leesett a földre néhány krumplihéj -- készségeskedett Robi, új mentőötletet látván. -- Hadd szívjam fel a Saratov porszívóval!

-- Jó, használd, de ne sokáig, nehogy begerjedjen!

Azzal elvonult a mellékhelyiségbe egy köteg 1949-es Nők Lapjával, amelyet egy lomtalanítás során kaparintott meg. Különösen örült annak a számnak, melynek címlapján testi-lelki jó barátja, a vici mosolygott rá, mint a Beszkárt kiváló dolgozója. Ez a szám tudósított arról is, hogy óriási érdeklődéssel várja a magyar nép Sztálin válogatott műveinek első kötetét.

A porszívó szerencsére elnyomta a dühödt dörömbölést, így hát megúsztuk. Meleg helyzet volt! Az óra 16.30-ra váltott.

-- Ezzel berekesztem az első gyűlést, mely a tagok távolmaradása miatt határozatképtelen.

Közben Poszáta jelentette:

-- Láthatjuk, hogy az elvetemült András előveszi hitelkártyáját, és most azzal próbálja buherálni Amál néni ajtaját -- sikertelenül.

-- Sietnünk kell! -- vontam le a konzekvenciát. -- A második gyűlést megnyitom! A szabályok szerint a megjelent tagok határozóképesek. Így hát megteszem szavazatom a távol levő tagok kizárására.

-- Én is a kizárásukra voksolok -- jelentette ki Robi, és jegyzőkönyvbe vette az elhangzottakat. Miközben kattogott az írógép, hallottuk, hogy Amál néni elhagyja a házat, hogy kimenjen fóliázni. Szerencsére a hátsó ajtót használta, így nem találkozott Andrással. Alig telt viszont bele egy minutum, az ádáz András realizálta, hogy van másik bejárat is, és ennek irányába iramodott.

-- Gazfickók! -- rontott be dühösen. Abban a pillanatban érkezett kalapácsom az asztalra.

-- Az ülésnek vége! -- csaptam le diadalmasan.

-- Ti szándékosan kizártatok bennünket! -- üvöltötte András.

-- Engedd meg, hogy bemutassam az új tagokat -- mondtam gúnyolódva. -- Novák József és Fekete Bandi. Gyertek át a kisszobából!

Azzal nyílt az ajtó, és beléptek régi kedves ismerőseink. András köpni-nyelni nem tudott.

-- Így jártatok, gimplik! -- kacagtam győzelmünk biztos tudatában. -- Kívül tágasabb!

András szégyenkezve elsompolygott. Én pedig innentől bizakodva nézek a jövőbe: hiszen csapatunk erősebb, mint valaha! Ez sajnos még nem garantálja a Csapody-album visszaszerzését, de a krumplipucolás közben Poszátával már megbeszéltük az új tervet. Ez az eddigi legkolosszálisabb ötletünk.

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula

Nyájas Blogolvasóim!

Zaklattságomat azzal igyekeztem enyhíteni, hogy kompúteremen régi digitalizált vicces eseteket olvasgattam magam jobb kedvre derítendő. Egyiknél-másiknál még csak kuncogtam, némelyiknél már nagyon vissza kellett tartanom magam, hogy a szomszéd szobában tevékenykedő édesanyámat ne zavarjam. A kvaterniós történetnél azonban nem bírtam tovább, és elementáris erővel tört ki belőlem a kacagás. Véletlenül meglöktem az asztalt, és kiborult a tejeskávém, egyenesen Skolasztika hajdani bizonyítási kísérleteire a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtésre. Gyorsan rongyért szaladtam, nehogy elmossa a téntát a kávé. A konyhában anyám éppen az aznapi póstát válogatta.

-- Jaj, ez a sok csekk! Egyszer ez visz sírba! Bezzeg az apád, az nem képes írni, pedig évekkel el van maradva a tartásdíjaddal.

-- Nekem most dolgom van -- hárítottam el, de anya tovább folytatta:

-- Neked is jött ám valami -- azzal átnyújtott egy vékony borítékot. A feladó bizonyos B. István volt. Talán egy új jelölt a kosborcsapatomba? -- morfondíroztam, azzal besiettem a szobámba, és felbontottam. Finom merített levélpapírt húztam ki a borítékból.

Tisztelt Úr!

Most olvasom a blogját, amiben én is szerepelek. Én vagyok ugyanis az a B. István, akit maga Skolasztika pajtásának nevez. Hát kérném tisztelettel, szeretném elmondani, mi közöm volt énnekem a maga menyasszonyához. Egyszer-kétszer valóban találkozunk, de aztán nemsokára kaptam egy állást Esztergomban. Mondtam neki, hogy jöjjön velem, neki is van hely. De ő azt mondta, ő még túl fiatal ahhoz, hogy gyárban dolgozzon. Szóval visszautasított. Jómagam már két hónapja nyomtam az igát, amikor egyszer csak feltűnt a gyárban a maga menyasszonya mint Palotás Fiametta. Nagyon furcsán viselkedett, ugyanis nem ismert meg. Mikor szembesítettem a nála lévő iratokkal (például a munkakönyvével), hogy abban Ferenczy Skolasztika szerepel, azt mondta, ezek egy barátnője papírjai. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de megegyeztünk, hogy másnap találkozunk. El is mentem a megbeszélt helyre, de ő nem jött el.

Ha ennél többre kíváncsi, akkor találkozzunk Pécsett. Úgyis éppen Baranyában járok mostanában, mert a közelben lesz a kenyérsütő fesztivál, ahol jómagam is részt veszek.

Remélem, nem veszi zaklatásnak a levelem, azért írtam, mert a jó hírembe gázoltak. Márpedig egy pék legyen talpig becsületes!

Tisztelettel:
Budai István pékmester (sk)

Megmondom őszintén, leesett az állam. Nektek is, kedves Olvasók?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Okulva az álnok B. Miklós csapatától elszenvedett vereségből, úgy döntöttem, radikális kúrát teszek kosborcsapatomon. Gyűlést hívtam hát össze székesfővárosunk egyik gyorssétermében (az IC jegyet természetesen a csapat számlájára terheltem, mivel ők a felelősök a kialakult helyzetért).

-- Tisztelt egybegyűltek! -- köszörültem meg a torkom, amíg Poszáta indigót fűzött az írógépbe a jegyzőkönyvezést elvégzendő. -- Figyelembe véve a múltkori csapnivaló teljesítményüket, arra az elhatározásra jutottam, hogy csapatunk megérett a szanálásra. Ez nem a kizárandók hibája, vagy elsősorban nem az övék, hiszen a fővétkes én vagyok. Ezennel megkövetem a Kosborcsapat X. kongresszusát! Emlékeztetem mindnyájukat, hogy a csapat történetének legnagyobb bővítésére egy olyan időszakban került sor, amikor a gondok és a bajok hullámai már-már maguk alá temettek volna minket. Gyorsan kellett hát cselekedni! Sajnos az idő rövidsége miatt  -- valamint a B. Miklós iránt érzett engesztelhetetlen gyűlöletem következtében -- elmulasztottam  alapos vizsgálatnak alávetni a jelentkezőket. Így kerülhettek be olyan elemek is, akik hozzá nem értésükkel, hüpeségükkel belülről bomlasztották kollektívánkat. A köztünk lévő széthúzás az árulók malmára hajtotta a vizet! Mivel fő elvünk, hogy világ kosborgyűjtői egyesüljetek, nem hagyhatom, hogy a béke és a nyugalom szigetéül szolgáló kosborcsapatunkat az árulás veszélyeztesse. Fő példaképünk a közösségért lelkesen munkálkodó ember, nem pedig az egyéni céljaiért fogösszeszorítva küzdő stréber! Természetesn a mi kenyerünk a béke, hiszen mi senkinek kárát nem okoztuk, ami nem mondható el a galád, önmaga rothadásában gyönyörködő ellenséges kosborcsapatról. És továbbá: a krumplileves legyen krumpliveles! No, de nem is szaporítom tovább a szót, ezennel felolvasom a kizárandó tagokat, valamint a további penitenciákat is. De még mielőtt erre sor kerülne, bűnhődjék a főkolompos! Vagyis ifj. Farkas Gyula.

-- Ne tedd ezt, Guru! Mindannyian bűnösök vagyunk! -- kiáltott rémülten Poszáta, de én csendre intettem, figyelmeztetve, hogy neki a jegyzőkönyvezés a feladata és nem az okvetetlenkedés.

-- ifj. Farkas Gyula büntetése, hogy be kell szolgáltatnia a kosborcsapatnak a Tom Hutchinson-féle Hotline angol nyelvkönyv mindhárom kötetét.

Döbbent csönd. A légy zümmögését is hallani lehetett. De én nem elégedtem meg ennyivel:

-- Valamint a munkafüzeteket is! De most folytatom. Veres András ostobasága komoly bajba sodort minket, két pontot is vesztettünk miatta. Vérzik a szívem, de nem tehetek mást, mint hogy kizárjam, ezen felül elkobozzam tőle a Tardy-féle Magyarországi vadvizek világa című művet. Szabó Mária egetverő butasága szintén szégyenpírt csalt az arcomra; sorsa nem lehet más, mint a kizárás, valamint a Gyulai-féle Archaeobotanika leadása. Talán már ki is találták, de mindez csak akkor lép érvénybe, természetesen, ha töredelmesen megkövetik a csapatot és bevallják bűneiket. Gyakoroljon mindenki önkritikát, ahogy tettem én! Nota bene a maradék két tag is kizárásra kerül, hasonló okok miatt. Legyen ezért büntetésük is hasonló!

A csendet szinte érezni lehetett a teremben. A volt tagok sápadtan néztek egymásra. Már kezdtem volna a második napirendi pont ismertetésébe, amikor Veres András hirtelen talpra ugrott.

-- Hékás! Álljon meg a menet!

-- A tiszteletlen hangnemért V. Andrásnak 2000 forintos bírságot javallok -- mondta Poszáta, és már készült is kiállítani egy csekket.

-- Teszek a szabályokra! Mi, a nép vagyunk többen, és nem hagyjuk, hogy Gyula ilyen rútul bánjon velünk. Igazságot követelünk, ha kell, forradalom árán is.

Harsány éljenzés:

-- Éljen András, éljen András!

-- András, ne kényszeríts, hogy a végső fegyveremhez nyúljak ! -- fenyegettem meg mutatóujjammal a rebellis ex-tagot. -- Birtokomban van ugyanis egy jelentés, amit hű ügynököm gépelt, miszerint te az ellenséggel kokettáltál. Te B. Mikiék láncos kutyája vagy!

-- Alávaló rágalom! -- mondta András, és úgy éreztem, hogy ezzel meg is győzte a balga tömeget.  -- Új szavazást indítványozok! Le Gyulával és a visszaéléseivel! Sikkaszt, csal, basáskodik!

-- 5000 forint a Guru sértegetéséért -- motyogta Poszáta, miközben már sercegett is tolla az újabb csekken. Ez viszont már aligha mentette meg a helyzetet. Még szerencse, hogy Poszáta figyelmeztetett, hogy elnöki jogköröm az ülés berekesztése:

-- Az ülésnek vége! A személyi kérdésekről a következő konferencia dönt majd. Aminek időpontja a szabályok értelmében a jövő hét.

-- Rendben -- mondta András --, élvezd ki a hatalmad, amíg lehet. A demokrácia a mi oldalunkon áll, és győzni fogunk!

Borús hangulatban indultam a pályaudvar felé. Már csak egy hétig lehetek a kosborcsapat vezetője? Még szerencse, hogy az IC jegyet a mostani büntetésekből ki tudtam fizetni, de ha elveszik a csapat, akkor mi lesz velem? Egy élet munkája látszik romba dőlni...

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Borús hangulatomban időnként csak a régi-régi vicces esetek felidézése hoz egy kis napfényt. A minap éppen történelemórás jegyzeteim lapozgattam, amikor az alábbi kincsre bukkanttam.  (Ebből is világosan látszik, hogy nem vagyok én ám egy kockafej. Már sokszor elmondtam, de nagyon érdekel a kinetikán, pontosabban annak vizsgálatán kívül még a botanika és a csillagászat is.)

Történt egyszer, hogy a tanerő felelésre szólította a harmadik Nagyot.

-- Az elmúlt órán a hidegháborúról volt szó. Tamás, azt mondd el nekünk először, hogy milyen fontos események történtek az 1957-es évben!

Tamás nem jött zavarba, már darálta is a választ:

-- Elhunyt William Reich osztrák pszichoanalitikus, aki megpróbált kapcsolatot teremteni Freud és Marx életműve között.

-- Nagyon helyes!

-- Továbbá meghirdetik az Eisenhower-doktrínát, amely az Egyesült Államok részéről védelmet biztosított a Közel-Kelet valamennyi olyan államának, amely a kommunizmustól fenyegetettnek érezte magát.

-- Jó, jó. De tudnál valamit a Keleti Blokkról is mondani?

-- Naná! A Szovjetunió felbocsátja az első műbolygót, a Szputnyik 1-et, amely...

Innentől nem tudta folytatni, mivel én felnyerítettem a nevetéstől.

-- Mi ütött beléd, Gyula? -- kérdezte a tanár.

-- Elnézést a fegyelmezetlenségemért, de Tamás olyan botorságot mondott, hogy nem állhattam meg! A Szputnyik nem egy csillag körül kering, ergo nem lehet műbolygó. Csakis műhold!

A tévedést realizálva az egész osztály kacagni kezdett. Rita zsebkendőkészlete úgy megfogyatkozott, hogy a végén már blúzába volt kénytelen törölni könnyeit. Salga Tibi az asztalt csapkodta, mint egy megvadult orángután, és úgy bruhaházott. A percekig tartó hangzavarra a szomszéd osztályból is átjött egy diák, aki közölte, hogy Szolnoki tanár urat nagyon zavarja ez a ricsaj. Mikor azonban elmondtuk neki az esetet és ő megvitte a hírét a másik osztályba, már ott is elszabadult a pokol, és mindenki a térdét csapkodva nevetett.

A dolog slusszpoénja, hogy a tanár úr már bevéste a csillagos ötöst Tominak, ám tudatában ennek a tévedésnek, inkább úgy döntött, hogy csak egy négyessel honorálja a feleletet. Igen kár, mert ez a felelet döntött Tamásunk évvégi jegyéről. De hát c'est la vie!

Mókás, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

A párbajos nap nem ért véget a párbajjal. Bár én az ütközet gyászos történetét megírtam a közeli McDonald's-ban (el is ment rá két százas), de rögtön utána el kellett rohannom, hiszen már negyed órája tartott az eljegyzési muri. A McDonald's mosdójában még gyorsan megigazítottam kissé zilált külsőmet: a keserű szájíz ellen kiváló szolgálatot tett a szájvízzel való alapos öblögetés. Homlokomra izzadt hajamat pedig dióolajjal simítottam hátra.

Mikor megérkeztem, a vendégsereg már ott volt. Skolasztika kisírt szemmel, oldalán törölközővel fogadott:

-- Hol voltál, te mákvirág?

-- Rózsaszálam, te még mikor haragszol, akkor is botanikai nevekkel illetsz? -- évődtem, és szellemességem hátására bosszús menyasszonyom egy bájos kis tündérré változott.

-- Mit keres rajtad ez a törölköző?

-- Ez egy hosszú történet!

-- Meg bírom érteni, ha elmeséled.

-- Kérdezd erről Hajnalkát, ő is itt van. Tiborral -- kacsintott kacéran Suli. Hajnalka nemsokára meg is jelent elmaradhatatlan cserkészszerelésében, khakiszín szoknyában.

-- Légy résen! -- köszönt, majd előadta a törölközős történetet.

Történt ugyanis, hogy Skolasztika kedvenc galambszín nadrágkosztümjét vette fel a nagy alkalomra. Ezen Hajnalka mélységesen felháborodott:

-- Hát nincs egy szoknyácskád, drágaságom? A nő legyen külső megjelenésében is nőies! Samu bácsi idegbajt kap mindég, amikor bálokon, bulikon lányyok nadrágban jelennek meg. Mint a fiúk!

-- Jaj -- szabadkozott Skolasztika --, azt nem lehet, mert tánc közben, forgáskor felpörög, aztán még kivillan valami!!!

-- Hú, hát ez tényleg gond. De mi van alatta? Nem ugyanaz van alatta, mint nyáron? Külön téli feneked van, ami fűtőbordákkal van ellátva?

Skolasztika nagyot nevetett barátnője szellemességén (a poen eredetije Varga Péter úr szellemi tulajdona). Aztán rájött, hogy mennyire igaza van Hajninak, és kanyarított magának egy szoknyát a törölközőjéből. Végülis ő nő, nem? Nehogy már mindenféle kosztümnadrágban táncoljon. Mert ő egy igazi nő, és az igazi nő nem hordja a ruháját, hanem viseli. Tisztában van azzal, hogy mi, hogyan áll jól neki!

A történet elmesélését hatalmas sikoly szakította félbe.

-- Mama! -- kiáltott aggódva Skolasztika, azzal mindhárman berohantunk a nagyterembe. Ferenczyné vörös koktélruháját ugyanis tejszínhabfoltok tarkították. Ez azért is volt fájó számára, mivel ezt a ruhát erre az alkalomra készítette, és mintája a Dallas-béli öntudatos üzletasszony, Angelica Nero egy toalettje volt, mely a 209. részben volt látható a közönség számára.

-- Drága mama, hát miért nem vett partedlit? -- próbáltam szellemeskedéssel oldani a feszült helyzetet.

-- Hát nem látod mi történt, te szerencsétlen? -- süvöltötte a felpaprikázott delnő. -- Ez a némber -- és itt Farkas Kamilla  nagynénémre mutatott -- képes volt az eljegyzési tortába lökni engem.

-- Nem úgy van az, maga parvenü perszóna! Kezdődött azzal, hogy nekem esett, amiért én a Boney M-et szeretem, ő meg az ABBA-t...

-- De ez még nem elég -- vette át a szót Ferenczyné --, mert az addig rendben van. De hogy valaki a Pepsit szeresse jobban és nem a Cocát, hát az már vérlázító!

-- Elég, maga ostoba tyúk! A maga férje hülye Cure-os. Az az idióta Robert Smith, hát komolyan, pulyát lehetne vele ijesztegetni. Mondom én, egy Bros-os lány, akinek van erkölcse, Záhonyból!

-- Te beszélsz? Aki képes volt Cindy babát venni az unokahúgának születésnapjára?

-- Mert a Barbie annyival jobb???

-- Ugyan hagyjuk már! Csak nem állok le vitatkozni egy olyannal, aki a Foxi-Maxit végezte?! Tudod, a BME-n csak azért nincs őszi szünet, mert azalatt mi, BME-sek elvégeznénk a ti szánalmas intézményeteket!

-- Nem ér a nevem, káposzta a fejem! -- rikoltotta néném, mivel nem jutott eszébe semmi szellemes visszavágás.

-- Pofa súlyba! -- vezényelt a ljulbjanai egyetem díszdoktora, azzal visszakézből lekevert egy pofont Kamilla néninek. Kamilla néni a földre esett, Ferenczyné pedig diadalmasan megállt felette:

-- És vedd tudomásul, hogy a Denver Clan mindig is csak ócska utánzata lehet a Dallasnak!

-- John Forsythe ezerszer jobb szinész, mint Larry Hagman -- kajabált Kamilla, azzal nagy svungot vett, és Ferenczynét az ott veszteglő zsúrkocsinak lökte, ami leszáguldott a lépcsőn, rajta a sikoltozva kapálozó asszonysággal. A jármű -- mely joggal szolgált rá a közlekedőedény fogalmára, ahogy azt egy mókás esetem kapcsán már felidéztem -- végigviharzott az éttermen, majd hatalmas erővel (F) zuhant a márvány puttókkal szegélyezett szökőkútba.

Néhány perc múlva egy csöpő, szánalmas kis alak jelent meg a nagyteremben, aki nem más volt, mint Ferenczyné. Kamilla néni kajánul mosolygott a látványon, és már azon volt, hogy visszamenjen asztalához, amikor egy óvatlan pillanatban rálépett egy odafeledett banánhéjra, és akkorát esett, mint malac a jégen. Lett ám derültség! Egyedül édesanyám vágott csak fancsali ábrázatot, mintha egyenesen citromba harapott volna. Kötelességemnek éreztem hát, hogy őt, mint a matematika tudorát, ennél sokkal intelektuálisabb poenokkal szórakoztassam. Elkértem hát a mikrofont és nekiláttam az adomázásnak.

A tömeg már eleve jókedvű volt, de a kacagást eleinte megpróbálták visszatartani. A majomkosboros esetnél ez még csak-csak ment, de amikor elhangzott a kvaterniós történet, már mindenki teli szájjal röhögött. Még a pórul járt nénikém és jövendőbeli anyósom is.

Éppen a platinás történetet meséltem, amikor Skolasztika indítványozta, hogy nézzük meg az ajándékokat. Gondolom, a kacagástól már megfájdult a hasa, és mivel nagyon humánus vagyok, úgy döntöttem, adok kedves közönségemnek egy kis szünetet, hadd pihenjenek nevetőizmaik.

Sok szép és érdekes ajándékot kaptunk. Ferenczy úrtól például a csodaszép ezüst logarlécet, amelyet egyszer már tulajdonomnak mondhattam, de szakításunk után búcsút kellett vennem ettől a nemes darabtól (db).

-- Hát ez meg micsoda? -- kérdezte kedvesem, mikor kezébe akadt egy bakelitlemez, amit egy képeslaphoz erősítettek. Rajta ez a szöveg állt:

Gittikém, eljegyzésed alkalmából gratulál apád! Tartson tovább a házasságod, mint az enyém. És ne feledd, az a jó anyós, amelyik porhanyós. Küldöm neked a kedvenc számom. Rock and roll!

Bogyó néni gyorsan kerített egy gramofónt, és feltette a lemezt. A felcsendülő dallamokra az egész vendégsereg táncolni kezdett, és a mulatozás egész hajnalig tartott. Mindent összevetve azonban nem sikerült túl jól a nap, mivel félő, hogy a Csapody-albumtól mindörökre búcsút kell vennem.

Szomorú, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Háromnegyed ötre érkeztünk a művelődési házhoz a XIII. kerületbe. Az utcákon egy lélek sem járt, csak egy magányos férfi szájharmonikázott méla dallamot az egyik balkonon. A szél felkavarta a port, és magával vitt néhány ördögszekeret. Az égen keselyűk köröztek.

-- Adj isten! -- köszöntünk a művház portásának, majd bevonultunk az egyik terembe, ahol már várt ránk az ellenség. Úgymint: a galád B. Miklós, kedvese, a hűtlen B. Júlia, a punkfrizurás B. László. T. Károly nem képviseltette magát (mint később megtudtam, túlóráznia kellett abban a bizonyos gyorsétteremben), így helyette kedvese, a tűzrőlpattant Zsuzsánna jött el. És persze ne feledkezzünk meg a Tégláról, Poszátáról sem!

Javallottam, hogy mindenki írjon néhány kérdést, tegyük be egy kalapba, ahonnan kihúzzuk az aktuális feladványt. Természetesen mindenki a másik csapat számára írt kérdést, hogy igazságos legyen. Témakör: az egyszikűek! Megállapodtunk továbbá, hogy aki a témakörtől eltér (teszem azt: asztrofizikai kérdésekkel traktál bennünket), büntetőpontot kap. Nekiálltunk hát kérdéseket írni. Nyár lévén Veres Andráson kívül más nem viselt tökfödőt csapatunkból, így az ő tánykérsapkájába gyűjtöttük a feladványokat. Míg Mikiéknél Poszáta kötött sipkájában landoltak a cetlik. Váratlanul Poszáta felkiáltott:

-- Ajaj! El kell oda mennem, ahová a koronás fő is gyalog jár!

-- Egészen gyulásan fogalmazol -- jegyezte meg az áruló B. Miklós.

Poszáta tehát -- kezében a kérdéseket tartalmazó sipkával -- elsietett a teremből. Ezzel kezdetét vette a "Közönséges ökörfarkkóró-hadművelet"...

A verseny kis csúszással, 17.32-kor vette kezdetét. Elsőként Veres András húzott.

-- Mekkora magasságot érhet el az amerikai tulipánfa?

András nagy levegőt vett, aztán hebegni kezdett:

-- Ööö... hát... a honvédség háziszabályzata szerint...

-- Légy szíves a témánál maradni -- fontoskodott Zsuzsánna.

A helyzet azonban nem javult, hanem romlott, sőt egyre reménytelenebbé vált. András összehordott hetet-havat, és Miklós már elégedetten hegyezte a ceruzáját, amivel bevési magának a pontot, amikor hirtelen a homlokomra csaptam:

-- Hohó! Álljunk csak meg! Hiba van a kréta körül! A kérdés ugyanis egy olyan növényre vonatkozik, amelynek kétszikűsége közismert!

Az ellenség dermedten bámult.

-- Ki írta ezt?! -- nézett szét dühödten Miki.

-- Én aztán biztos nem -- okvetetlenkdett Poszáta --, hiszen láthattad, meg is mutattam neked az én kérdéseimet.

-- Akárhogyan is volt, gödék vagytok, és ezért mi kapunk plusz pontot !-- kacagtam. Nevetésem csak fokozta a malőr miatt amúgy is jelentős zavart a riválisoknál.

A következő kérdést a pártütő Júlia húzta. A kezdeti bizonytalanság után -- már-már azt hittem, kezeim között foghatom a Csapody - albumot -- sajnos helyes választ adott.

Sebaj! Ezzel is csak egyenlíteni tudtak. A következő én voltam, talán mondanom sem kell, hogy a kisujjamból ráztam ki a választ, amihez a táblán krétarajzokat is mellékeltem a hatást fokozandó. A vezetés rövid ideig tartott, ugyanis a következő versenyző, Laca is tűrhető választ produkált. Eddig minden szép és jó, de a ménkű ezután úgy beütött, hogy azt hittem, egy világ omlik össze.

A csapatunkból ugyanis Máriára került a sor, aki akkora hülyeségeket mondott, hogy égnek állt a hajam tőle. A helyzetet tetézte, hogy a feladványt kiötlő B. Miklós további keresztkérdései teljesen összezavarták szegény párát. Mérgesen néztem Poszátára, aki titkos kézjelünket használva a tudomásomra hozta, hogy egyszer se féljek, ha rá kerül a sor, rontani fog.

Rá is került, de ez már nem segített szedett-vedett csapatomon, ugyanis a többi ökör rászolgált nevére, és annyi sületlenséget hordott össze, hogy ha azt egy pék- vagy cukrászmester meglátja, inkább visszaadja a szakmát. A kérdések sajnos elfogytak, és csak a hibapontokból illetve az én helyes válaszaimból tudtunk építkezni. A győzelemhez ez azonban kevés volt.

-- Atyaúristen ! -- méltatlankodtam.

-- Vegyem úgy, hogy örökre eldőlt a Csapody - album sorsa ? -- kérdezte önelégülten Miklós.

-- Csak várd ki a végét! Sosem fogok lemondani róla !-- kiáltottam egy próféta magabiztosságával. De lelkemben kimondhatatlan érzelemviharok dúltak. Éreztem, hogy a tudáspárbaj nem járható út többé az album megszerzésére. Kérdés, hogy maradt-e más lehetőség?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Szeretett Blogolvasóim!

Eseményekben gazdag az életem mostanában, ugyanis képzeljétek, elérkezett végre a Nagy Párbaj napja, amit már legalább két hete lefixáltunk Poszátámmal, és az ellenfél is visszajelzett, hogy az időpont náluk oké! A válasz egy nyílvesszőre erősítve érkezett kollégiumi szobám ablakán keresztül, a szellemes "nyámNYILák" megszólítással. Poszátám be is véste az terminust a határidőnaplómba, ám egyszer csak belépett a szobába Leitersdorfer bácsi, a portás, hogy a városi vonalon keresnek, mégpenig interurbán. Így hát lebattyogtam.

-- Halló! -- szóltam bele kissé türelmetlenül, mert nem szeretem, amikor fontos teendőim közben zavarnak.

-- Szervusz, kisfiam. Összekészültél már?

-- Tudhatnád, anya, hogy a hónap végén költözöm csak ki.

-- Nyakkendőt nem szükséges hoznod, majd én viszek otthonról.

Ekkor esett csak le a tantusz, miszerént ma van az én eljegyzésemnek a napja. Ez immáron visszavonhatatlan, mivel már lefoglalták 7-re az éttermet. Mivel ez nem a reklám helye, így természetesen nem írom le a nevét.

Az ám, csak hogy a tudáspárbaj 5-re volt meghirdetve. Ezt semmiképp sem lehetett lemondani, mert az ellenség ezt megfutamodásnak vette volna. Ezért úgy döntöttem, hogy megkérem anyát, kezdjük később az ünnepséget, Skolasztika igazán várhat egy keveset. Mondtam is anyának a javaslatot.

-- Jaj, erről szó sem lehet! -- tiltakozott. -- Már kiküldtük a meghívókat. Kamilla nénéd vonata fél 7-re ér be Egerből. Nem várathatjuk. Ráadásul ott lesz Bogyó néni, a nagyanyád, Farkas nagyapád is eljön... Gittinek meg nem tesz jót a sok ácsorgás, tudod, az ő állapotában...

-- Hát, remélem, ezt a gyereket nem fogják elrontani, mint szép reményekre jogosító bátyját.

-- Erre most nincs időnk (t). Én is hamarosan indulok. Akkor hát abban maradtunk, hogy háromnegyed hétkor találkozunk az étteremben.

-- A kibertér csókoljon, anyuka!

Most Harangozó Teréz egyik számát tudnám idézni: "Töröm a fejem" -- de nem azon, amin a népszerű énekesnő, hanem azon, hogy hogyan oldjam meg ezt a problémát. Elvégre nem lehetek egyszerre két helyen! Ti mit javallotok, Olvasók?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula