Kedves Blogolvasó Publikum!

Mai jegyzeteim alapján írom eme bejegyzést. Lévén kellemes idő, nyolc után bátorkodtam kimenni az erdészház elé, és összegezni a nap eseményeit.

Reggel korán keltem: hajnali 3-kor indultam Szederkényből. Sietnünk kellett, hogy teljes pompájában csodálhassuk meg a gyilkos csomornikát: ugyanis az reggel virágzik. Pécs városában csatlakozott hozzám Miki, Laca és Karesz. Az Intercity sebesen robogott velünk a székesfőváros felé, ahol negyedik társunkat fölvettük. 

Piroska már várt ránk: begöndörítette a haját, arca pempőtől ragyogott, és vállán ott volt az elmaradhtatalan táskarádió, amiből a Kati és az ismert péksüteményről elnevezett együttes diszkóslágerei szóltak. 

-- Szia, apafejek! -- köszönt. 

A vonaton kissé kellemetlenül éreztem magam, ezért igyekeztem a lehető legtávolabb ülni egykori hölgyemtől. Így hát Karesz barátom foglalt helyet Piroska mellett, mint azt a mellékelt dagerrotípián láthatjátok is. 

A vonatút kellemesen telt, a kalauz kezelte a jegyünket, mi pedig elkezdtünk vitatkozni a botanikáról és más izgalmas kérdésekről. Piri csak néha, néha szólt bele. Egyszer viszont azon kaptam, hogy levette a cipőjét, és a lábával a lábamat kezdte simogatni. Mondanom sem kell, hogy azonnal rendre utasítottam. 

-- Hohó, ez nem helyénvaló!

Piri úgy tett, mintha mi sem történt volna, és rágógumit fújkálván bámult ki a vonatablakon. Madárfüttyre érkeztünk a Mátrába, ahol várt ránk Galyatető –- Mátraszentistván -– Ágasvár -– Csörgő-lyuk –- Mátraszentlászló -- Galyatető útvonal. Laca megkérdezte, hogy Piri hogyan bírja majd magassarkújában a túrát, de én rá se hederítettem. 

A túrán viszont szörnyű kalamajka történt. Piroska elejtette csodaszép táskarádióját, ami ripityára tört. Még a könnyei is eleredtek bánatában, és látván a szomorú hölgyet, megesett rajta a szívem. Nem várathatott sokat magára a békülés. 

Az ágasvári turistaházban szálltunk meg: a szobabeosztással kapcsolatban azonban némi probléma merült fel. Tudniillik mindenáron el akartam kerülni, hogy egy szobában legyek Pirivel: mint ahogy a híres mondás tartja, "Solus cum sola non cogitabuntur orare Paster noster".  Aggodalmam hallván Laca felajánlotta, hogy majd ő lesz velem egy szobában, elkerülendő a félreérthető szituációt. 

Elköltöttük szerény vacsoránkat, ami Punyi Etelka néni diótortájából állt. Azt hittem, ezen sütemény ártatlan kis desszert, hamarosan viszont szörnyű bonyodamakat okozott. 

Laca barátunkra ugyanis nemsokára rájött a hasmars!!! 

Kedves Blogolvasóim, sajnos az idő rövidsége miatt itt véget kell vetnem az események jegyzőkönyvezésének, de amint tudom, folytatom a történetet. 

Üdvözlettel:

a BME nemsokára harmadéves mérnök-fizikus hallgatója

P.S.: A képen Pirit, illetve Kareszt láthatjátok.

Kedves Blogolvasó Publikum!

Kedves Blogolvasók!

Ki sem tudnátok találni, mi történt! Nagyon feldúlt vagyok, úgyhogy bocsássátok meg az esetleges pongyola fogalmazást!

Nem várt fordulat köszöntött be a hétvégi (szombat délelőtt) tereptúrában! Laca ugyanis egy Gábor Dénes Főiskolán rendezett bulin -- ahol közgázosok is voltak -- összeismerkedett egy számára igen szimpatikus hölggyel, akit bátorkodott meghívni a tereptúrára. Csak ebben a minutumban tudtam meg, hogy ez a hölgyemény nem más, mint Babos Piroska!!! Még a vér is meghűlt ereimben a név hallatán, mivel Piroskával lassan egy hónapja még csak nem is beszéltem.

Továbbra se fér a fejemben, hogy egy olyan lány, akinek neve két ilyen csodálatos jelet, mint a pí (megközelítőleg 3,1415926535) és a sűrűség tartalmaz, hogy vetemedhet oly szörnyűségre, mint az aktképen való kokettálás?

Most aztán végképp nem tudom, mitévő legyek. Felnyissam Laca barátunk szemét Piroska személyét illetően, vagy jobb, ha el se megyek? Ez utóbbi azért is nagyon fájó lenne számomra, mert a gyilkos csomornika most bontja szebbnél szebb virágait, kár lenne kihagyni.

Ti mit tanácsoltok, nyájas olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasóközönség!

Sikeresen letudván vizsgáimat, úgy döntöttem, itt az ideje a hazaköltözésnek. Az első és legfontosabb teendő kosborjaim összecsomagolása volt. A nyárra mégsem hagyhatom őket magukra a kollégiumban, bár Peti barátunk egy hetet még biztos a kollégiumban fog tartózkodni, hogy megint nekifusson az analízisnek (ezúttal nem a jegyzeteimből tanul. Rá azonban nem bízhatom ezeket az értékes növényeket, hiszen biztos emlékeztek rá, milyen rútul bánt el velük.

Összepakoltam tehát őket, és belehelyeztem a fekete faládákba, melyek oldalára gondosan lyukakat fúrtam, hogy éltető oxigénhez* jussanak. Aztán elcipeltem a két nagy ládát a postára, ahol a postáskisasszony nagyon kedves és segítőkész volt. Igaz, elment rá egy havi ösztöndíjam, de így is megérte, mert tudom, hogy biztonságban megérkeznek Szederkénybe, ahol majd feszítővassal kibontom őket.

Sajnos, vicces történettel pillanatnyilag nem áll módomban szolgálni, de a hétvégén Laca kérésére kosbortúrán fogok részt venni. Vár a Mátra, és a csodás kosborok! Remélem, tréfás esetekben nem lesz hiány, és amennyiben történik valami mosolyogni- / kacagnivaló, azt Istenemre mondom, itt publikálni fogom.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának hamarosan harmadéves hallgatója

* Itt figyelmeztetem a kedves Blogolvasókat, hogy kapitális tévedést követtem el, amiért ezúton is elnézést kérek, mert félrevezető volt. Kijavítani azonban nem javítom ki, mert van annyi önkritikám, hogy a saját magam figyelmetlenségén is jót kacagok. (Mentségemre szóljon, hogy a tévedéshez ama bizonyos minőségjelzős szintagma összeforrottsága vezetett, vagyis az "éltető" hívószó egyből az O₂-t hívja elő, noha a növények esetében természetesen más a helyzet.)

Kedves blogolvasó publikum!

Olyat hallotok, amit eddig még nem! Előrebocsátom, hogy lehet, hogy nagyon hihetetlennek fog hangzani, én magam se hinnném, ha nem lettem volna tanúja -- hovatovább személyes résztvevője.

Történt pedig, hogy a minap D. Szilvia feljött a koliszobába két nagy tömött pungával. Nagyokat lihegve Sz. Peti ágyára helyezte azokat, és imígyen rikkantott:

-- Jól kicipekedtem magam! Ez a necc 10 kiló volt!

Már füleltem is, hogy esetleg D. Szilvia -- nem lévén járatos a reáltudományokban, lévén kulturális antropológia--portugál--összehasonlító irodalomtudomány szakos -- összekeveri a súlyt és a tömeget, de ennél sokkal mókásabb eset történt! De ez abban a pillanatban még nem volt számomra nyilvánvaló.

D. Szilvia és Peti barátunk elvonultak, hogy megtekintsenek a filmszínházban egy kacagtató filmburleszket, én pedig titkon a pungákba néztem. Még az állam is leesett nagy csodálkozásomban!!!

A necc tartalma: 2 l tej, 2 másfél literes narancslé, egy kiló kenyér, valamint két két literes buborékmentes ásványvíz volt. Gondolom, eme leltárt látva ti is hasatokat fogjátok, mint tettem én. D. Szilvi ugyanis azt hitte, hogy a liter a kilónak felel meg, holott tudhatjuk, hogy ez csak a víz esetén áll.

Mikor visszajöttek, figyelmeztettem őt tévedésére, miáltal mindhárman hangos nevetésben törtünk ki. Még a falak is megremegtek a hahotától.

Tréfás, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blgolvasók!

Mint azt a korábbi bejegyzésekből láthattátok, sajnos nem felhőtlen Sz. Péter lakótársam és a köztem lévő viszony. Kosborjaim elleni merényletét és D. Szilvia -- vagy Peti barátunk elnevezésével élve Harisnyás Pepi -- felelőtlen magatartását nem tűrhettem már tovább.

De a napokban eljött a revans ideje! Péter elhagyta a jegyzeteimet, mert ő bizony nem jeleskedett a tanár mondandójának lejegyzésében. Tudni illik, hogy én akkor is leírom az órán elhangzottakat, ha a tanár úr esetlegesen nem pontosan fogalmaz, itt-ott téveszt. Ez a félévben többször is előfordult, de én nem javítottam a tévedéseket, hiszen úgy elveszett volna a dolog viccessége. (Ezeket a történeteket csak a tanár iránti tiszteletből nem írom le ide.)

Peti tehát bebiflázta a humoros tévesztéseket is, és ezeket írta le a dolgozatába! A tanár úr azonban nem lehetett humoránál, mert eléggé lepontozta Peti barátunk dolgozatát, aki nem is egyest, hanem 0-ást írt. Mint kiderült számomra, ez a nálunk kapható legrosszabb jegy. Mondtam is neki: barátocskám, te aztán szép kis sütemény vagy! Mondanom sem kell, hogy kacagtam a markomba, amiért ily módon tudtam bosszút állni kosborjaim elleni merényletsorozatért.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

A hétvégém igen mozgalmasan telt: a kosbortúrán esett incidens annyira lefoglalt, hogy csak most tudok beszámolni a másik fontos eseményről. Jól kapaszkodjatok meg, mert olyat hallotok majd, amit eddig még nem! Történt ugyanis, hogy népes családi ceremónián vettem részt vasárnap: Gittiék ünnepelték első házassági évfordulójukat.

Édesanyám Feketeerdő-tortát rendelt a közeli cukrászboltból az ünnep fényét emelendő. (Bátorkodom megjegyezni, itt nem voltak olyan szép páfrányok és kosborok, mint a Mátra erdőiben.) Az ínycsiklandó cukrászterméket látván Zsolti (a sógorom) felkiáltott:

-- Gyuszikám, hadd legyen az enyém az első szelet!

(Zsoltiról tudni kell, hogy volt néhány konfliktusunk, de most a jelek szerint békülni próbál.)

Kérését hallván anya már hozta is a kést, és átnyújtotta nekem. Vágás előtt azonban úgy döntöttem, megerősítést kérek sógoromtól.

-- Biztos vagy benne, hogy kérsz egy szeletet?

Zsolti egy pillanatig értetlenül bámult, aztán mohón bólogatott. Úgy döntöttem, nem vitatkozom vele, így hát belevágván a tortába teljesítettem kérését. Imígyen:

A szeletet meglátván Zsolti döbbenten bámult. Családtagjaim is, de a húszfilléres leesvén nekik az egész kompánia hangos kacagásban tört ki. Még Ede is gőgicsélni kezdett kifejezendő, hogy édesapja mekkora ostobaságot mondott. Így jár az, aki tortakörcikk helyett tortaszeletet kér!

Tanulságos, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Éppen a holnapi vizsgámra készülgettem kollégiumi szobámban (Piroska miatt -- szégyen, de igaz -- néhányszor nem mentem be előadásra, sőt egy ízben laborra sem, így kénytelen vagyok most kivételesen készülni a megmérettetésre), amikor egyszer csak vendég érkezett: Sz. Peti szobatársam kedvese, D. Szilvia. A hölgyemény kissé elszomorodott, hogy Peti barátunk még nem érkezett meg a közeli vendéglátóipari-egységből, de lovagias lévén javasoltam neki, hogy addig is foglaljon helyet, és várja meg őt. D. Szilvi szót fogadott, és valóban otthon érezte magát: először csak fel-alá járkált, bele-beleolvasott ausztráliai botanikus lapjaimba; ez még nem zavart, sőt örültem, hogy érdeklődik. Ám egyszer csak elővette manikűrkészletét, és az én ágyamra (!) levetvén magát reszelni kezdte körmeit. Ezt még szótlanul tűrtem, ám amikor végzett, és a körömreszeléket beszórta a virágcserépbe, hangos "Hohó!" felkiáltással eléálltam. Sajnos pont ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és jelent meg Peti, akinek Szilvi egyből a nyakába ugrott örömsikolyokat hallatván. Dühömben, hogy a hölgyemény belém fojtotta a szót, odavágtam Petinek:

-- Öregem, ezt az egyet jegyezd meg jól: tér görbülve, asszony verve jó!

Azzal csapot-papot otthagyván rájuk csaptam az ajtót. Peti dermedten bámult utánam.

Hallottatok már ilyet? Még szerencse, hogy frappáns mondásommal némileg kiadtam magamból dühömet.

Tanulságos, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Bocsássátok meg, hogy ennyi ideig negligáltam a blogot, miáltal nélkülözni voltatok kénytelenek a vicces történeteket. Bár ígértem, hogy mulatságos történeteket fogok itt közölni, a hétvége eseményei azonban más fordulatot vettek. Igaz, ami igaz: a hangulat nagyon jó volt, összeállt ugyanis a régi triumvirátus -- Laca, Miki és én -- és önfeledten jártuk a Mátrát kosborok után vadászva. Kifáradván megpihentünk egy erdészházban, ahol egyszer csak furcsa illatokra lettem figyelmes: Miki barátom a bejáratnál ült, és füstölőket égetett. Laca meg is kérdezte: csak nem drogozol, Mikikém? Én magamban már rémisztőbb dolgokat vizionáltam, de Miki megnyugtatott, hogy ezeket a füstölőket a szúnyogok és egyéb kellemetlen rovarok ellen használja.

A túránk igen sikeres volt, gyönyörű kosborpéldányokat találtunk (lásd: képen), ám a nap mégsem volt olyan tökéletes, mert beárnyékolja egy szomorú incidens. Történt ugyanis, hogy a Csepegő-forrásnál szóba elegyedtünk az erdőkerülővel. A kellemes csevejt azonban tönkretette a búcsú pillanata. No, nem az elválás vált L. Károlytól, hanem L. Károly felelőtlen magatartása, amikor a forrás mellől figyelmetlenül lépett le, és hatalmas bakkancsával szétlapított egy Orchis coriophorának egy pompás példányát, melynek eszmei értéke a 2000 forintot is meghaladja. A szívem szakadt meg eme barbárság láttán! Természetesen azonnal kérdőre vontam az erdőkerülő urat, de ő csak nevetett, és azt mondta: öcsi, nem kell ennyit fontoskodni. Talán a képébe is vágtam volna  akesztyűmet, de Miki barátom lefogott, mondván, nem éri meg a konfliktus. De engem nem olyan fából faragtak ám, aki megfutamodik. Bár L. Károly diadalmasan elvonult, én a rendőrségre mentem, és feljelentést tettem ellene. A gyöngyösi rendőrfőkapitányságon a tányérsapkások kissé hülledeztek a számukra szokatlan bejelentésen, de mikor elmagyaráztam nekik, hogy mekkora probléma ez, természetesen megértettek. Különösen bánt, hogy éppen egy erdőkerülő bánik ilyen barbár módon az anyatermészettel.

Izgatottan várom a fejleményeket az ügyben:

ifj. Farkas Gyula

Post scriptum: A jövő hétre új túrát beszéltünk meg.

Kedves Blogolvasók!

Az imént nagyon örvendetes távolsági telefonhívást kaptam! Bóta Miki barátom hívott fel, és bekommendált a hétvégémre egy jó kis tereptúrát. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, mert Mikiről tudni kell, hogy körülbelül egy fél éve elmerült a spiritiszta dolgokban (gyanítom, hogy szektás is lett), és a legkisebb érdeklődést semmutatta már a tereptúra iránt. Pedig régelente nagyon kellemes kis túrákat tettünk.

Hétvégén vár a Mátra, és nem kétlem, hogy nagyon mókás történetekkel fogok gazdagodni.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

P. S.: A képen Miki barátomat láthatjátok.

Kedves Blogolvasók!

Vicces történeteimet ért kritikákat olvasván megfordult a fejemben: nem lehet, hogy a ti ízlésetekkel van a gond, és azért nem értékelitek a humorom? Mondjuk, az is igaz, biztos ez a problémák forrása, hogy ezekhez a poénokhoz túl nagy háttérismeret és biztos tudás, valamint nagy öntevékenység szükségeltetik. Na de ha sikerül ezeket megfejteni, mennyivel többet lehet rajtuk nevetni, mint mondjuk egy lejárt szőke nős vagy utolsó mondatos viccen, melyek mind azonos elven működnek.

Örülök azonban, hogy aggódtok: érdektelenségbe fulladok. Ez addig nem fordulhat elő, míg valaki értékeli a tudományt, és humorosan tudja azt szemlélni. Remélem, ez így is marad. Tudomány nélkül halott volna az ember.

 Ajánlom magamat:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Adós vagyok a múltkori történet befejezésével, tudniillik mi lett az eltulajdonított bizonyításom további sorsa. Noha már két éve történt, még mindig nem tudtam túltenni magam rajta. Nagyon rossz időszakomat éltem akkoriban. Már az is megfordult a fejemben egy kósza pillanatban, hogy elvetem magamtól az Életet. Ilyen szégyent! Nem elég, hogy valaki eltulajdonította a matematikai fejtegetésemet a Fermat-sejtésről, de bizony galád módon fel is használta azokat egy matematikai innovációs versenyen. Mondanom sem kell, hogy nagyon tehetségtelen egy alakról van szó: egy általános iskolai matektanárról, mint később megtudtam; aki maga sosem jött volna rá erre, de azért konyít annyit mégis ehhez a Tudományhoz, hogy visszaéljen vele. Más aratta le a babérokat. Csak még arra kell rájönnöm, hogyan jutott a birtokába. Vajon Andi keze van a dologban? Vagy (borzasztó még rágondolni is, de nem zárható ki) talán a szemetes kukából bányászta elő? Rejtély...

Igaz, ami igaz, eléggé az ismert kétéltű feneke alatt valék. De ha végigtekintek pompásan burjánzó kosborjaimon, megállapítom, hogy a dolgok sokkal rosszabbul is állhatnának.
 

Minden jót kíván:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Igen mulatságos esetet kell most megosztanom Veletek. Sűrű elfoglaltságaimnak miatta most csak röviden számolok be arról az esetről, mikor megláttogattam Gittiéket. Mint jó vendég természetesen ajándékot is vittem, Edének a Tehetséggondozás matematikából című művet, mely a Thot Kiadónál jelent meg. Szerzői: Orosz Gyula és Major Mária. Beismerem, nem egy komoly szakmunka, de úgy éreztem, ez majd felkelti unokaöcsém érdeklődését a matematika iránt.  Akkor még nem gondoltam, milyen vicces eset bontakozik ki ebből!

Gitti elment tévézni, én pedig a bölcső mellett elkezdtem felolvasni Edének ezt a "művet". Olvasom - olvasom, igen ám, de akkor eljutottam az 50. oldalra, ahol a paralelogramma terület számításáról volt szó. A szerzők minden bizonnyal komoly megdöbbenést akartak okozni azzal, hogy a klasszikus feldarabolós technikát a rossz válaszok közé sorolták. Igazságuk alátámasztására egy ábrát is hoztak, melyen nem a hagyományos elhelyezkedéssel mutatta az ismert síkidomot. Na igen, de ha elforgatjuk, attól még ugyanaz a paralelogramma marad!!! Tehát a klasszikus megoldás minden gond nélkül alkalmazható lett vón.

 Hogy erre a szerzők (Orosz--Majoros) nem gondoltak! Akkorát kacagtam, hogy a bölcső fölé akasztott madárkák körözni kezdtek! Gitti is átjött a nagy hangra, és mikor megmutattam neki a "megoldást", ő is jobbra-balra dőlt a nevetéstől. Ede is gőgicsélni kezdett kifejezendő, hogy ő sem érti, hogyan lehet ekkora botorságot kiadni ma Magyarországon.

Mulatságos, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Az előbb eszembe jutott egy mókás történet, amelyet felidézvén mindig mosolyra húzódik a szám. Bizonyára emlékeztek, hogy egy időben összevonták a 4-es és a 6-os villamost 4-6 néven (a jelzésre figyeljetek, mert ez lesz a csattanó!). Történt egyszer, még első egyetemista napjaimban, hogy -- önhibámon kívül -- elkéstem Vannay tanár úr fizika laboráról. Mondanom sem kell, igencsak szégyenkeztem, még ha nem is tehettem a dologról. Ha már így alakult, gondoltam, megpróbálom tréfával elütni a dolgot. Megérkezvén a tanár úr érdeklődésére sűrű bocsánatkérések közepette elmeséltem, hogy késésem oka a mínusz kettes (-2) villamos üzemzavara volt. A tanár úr néhány másodpercig értetlenkedve bámult, aztán miután leesett neki a húszfilléres, harsogó kacagással jutalmazta szellemességem. Látván reakcióját a kompánia is szabad utat engedett jókedvének, mivel korábban csak a padlót nézve mertek magukban pukkadozni. Lett is nagy hahota, melynek eredményeként a tanár úr csak öt perc múlva tudta folytatni az órát. Társaim elismerően veregették meg a vállam az így keletkezett szünet miatt.

Mókás, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Nagy szerencsétlenségemben azzal próbálom vigasztalni magam, hogy voltam én már sokkal rosszabb helyzetben is. Most csak egy lányt veszítettem el, de volt már olyan is, hogy szellemi javaimmal éltek vissza! Ha belegondolok, az sokkalta rosszabb volt! Egy lány miatt nem érdemes szomorkodni, hiszen -- ahogy a költő is mondja --

Állj meg! Mit emészted magad?
A lány mint egy villamos
Tovatűnik s hamar akad
Számodra alkalmatos.
Milyen igaz! Szép az élet
Hangosan zeng madárének
S két szép szemem felragyog
Látván a kínálatot.

K. B. kortárs költő verse (látjátok, mégsem vagyok kocka!)

***

Blogolvasók, ezt hallgassátok. Nem ígérem, hogy a hasatokat fogjátok fogni, mert ez egy szomorú történet. Még boldogult gimnazista éveim alatt történt, hogy osztálytársnőm, F. Andi kölcsönkérte a matematikafüzetem. Tudni kell ugyanis, hogy Andrea elég könnyelműen vette a leckéket, és a végén kapott csak észbe, hogy alighanem bukás lesz a vége, ha így folytatja. Odaadtam hát a jegyzetem, bár kétlem, hogy osztálytársnőm sok hasznát vette. A matekórákon ugyanis -- hasonlóan Andreához -- én sem vittem túlzásba a jegyzetelést, mivel a tanár úr nem sok újat mondott. Csak amíg Andi a padszomszédjával trafikált, addig én kutatásaimmal foglalkoztam: akkoriban épp a Fermat-sejtés volt terítéken, arra dolgoztam ki egy gyökeresen új bizonyítást -- a füzetem leghátsó lapjaira (ahová egyébként a vicces történeteket is feljegyeztem). Andreának azonban ez is megfelelt, és pár nap múlva hálálkodva szolgáltatta vissza jegyzeteim. Ahogy visszakaptam, egyből neki is álltam folytatni a bizonyítást -- illetve csak akartam, mert valami borzadályos dolog történt! Az utolsó lap -- rajta a bizonyításommal -- ki volt tépve! Mondanom sem kell, dühösen kérdőre vontam osztálytársnőmet, aki szégyenkezve vallotta be, hogy tud a dologról, de remélte, hogy nem veszem észre. Az történt ugyanis, hogy osztálytársnőm szülei éppen a piacra indultak zsírszalonnáért, és -- előrelátóak lévén -- úgy gondolták, visznek csomagolópapírt a többi árut megóvandó. Más nem lévén kéznél, az Andi lányuk asztalán heverő paksamétából téptek ki egyet, és abba csomagolták a szalonnát. Óh, borzadály! Nem lévén tisztában azzal, hogy mekkora szellemi érték az, amellyel ilyen galád módon bántak el!

Természetesen többet nem adtam oda Andinak a füzetem, de ezzel mit sem segítettem a dolgon: ami megtörtént, megtörtént. És ez még mind semmi...! Legközelebb beszámolok szerencsétlen sorsú jegyzetem további pályafutásáról (mert ezzel nem ért véget).

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blolvasó Publikum!

Mostanra jutottam el odáig, hogy elég lelkierőt gyűjtöttem ahhoz, hogy megosszam Veletek nagy bánatom. Úgy érzem, nekem nincs szerencsém a nőkkel! Aki figyelemmel követi életem folydogálását, emlékezhetik, milyen csúnyán elbánt velem előző kedvesem, Skolasztika, aki nem átallotta visszakérni karácsonyi ajándékom. Azonban -- úgy látszik -- Piri még őt is túl tudta szárnyalni.

De nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a veritas impia! Mondanom sem kell, milyen mély kétségbeesésben leledzem, amióta ezt a piktúrát megláttam Piroskámról.

Egyedül csak az a csekélyke tény teszi az ügyet némiképp pozitívabbá (+), hogy Piri egy rendkívül esztétikus Fagus sylvatica társaságában járult a fotográfus elé.

De így sem tudom, mit tegyek: mindenesetre lebonyolítottam ma egy távolsági hívást, és közöltem Pirivel, hogy egy ideig ne találkozzunk, addig megpróbálom megemészteni ezt a borzadályos ügyet.

Ti mit tanácsoltok, Blogolvasók?

Várja válaszotok:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Szomorú szívvel informállak benneteket, hogy nyomozásom sikerrel járt: ráakadtam az ominózus képre.

Hamarosan publikálni is fogom a netnaplómban, de előre is felhívom a tisztelt publikum figyelmét, hogy a 18 éven aluli (vagy abban az esetben, ha az Amerikai Egyesült Államok polgáráról van szó: 21) közönség azt a bizonyos bejegyzést ne szemrevételezze. Hiszen abban egy próbakisasszony fog szerepelni, mégpedig Éva-kosztümben.

Sajnos ezek alapján le kell vonnom a következtetést, miszerint Piri őszintétlen volt irányomban. Most már azt forgatom a diómban, hogy az a bizonyos unokabáty talán nem is létezik...!

Nemrégiben tudomást szereztem róla, hogy prolongálnak egy izgalmas filmtörténetet a mozgóképszínházban, és olyan szerencsém volt, hogy tudtam rá két jegyet szerezni. Úgy volt, hogy meginvitálom Pirit. Sajnos ezek után nem tudom, mitévő legyek...

Szomorú pectorisszal:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Nem saját történet, de remélem, hogy nem vonom fejemre annak haragját, akitől idézek. Van nekem ugyanis egy fórumom egy igen populáris közösségépítő portálon, ahol viccesebbnél viccesebb történetek érkeztek. Ez az egyik gyöngyszem véleményem szerint..

"Képzeljétek el Kedves Fórumolók, hogy vasárnap reggel Öveges professzor bácsi műsorát néztem a Filmmúzeumon. És ez a profbá egy olyan kísérletet végzett, hogyha egy rakétába üzemanyagot töltünk, és azonos súlyú az üres rakétatest, és az üzemanyag, akkor a rakéta ugyanolyan sebességű, mint a kiáramló üzemanyag. Ezt egy fa ruhaszárítócsipesszel és egy vasgolyóval végezte el. A csipeszbe befogta a golyót, majd ráütött, és a golyót kilőtte a csipesz, a csipesz is elrepült, és mindkettő azonos távolságra repült.
Nos ez az Öveges profbá nagy kópé, mert azt mondta, nézzük meg, mi történik ha a csipesz könnyebb, mint a golyó. Előbb lemérte a súlyukat, halljatok csodát: egy mérleggel! És kijelentette, hogy a csipesz súlya 7 gramm, a golyóé pedig 14 gramm. És mondta tovább: »Tehát miután lemértük a tömegüket, most végezzük el a kísérletet!« Majd később levonta a konzekvenciát: »Tehát ha az egyik súlya 7 gramm, a másiké pedig 14 gramm...« stb, stb.

Én meg csak ültem elhűlve, még a hasamat is alig mertem fogni a kacagástól, mivel nem is kacagtam. Talán régen ez a kettő ugyanaz volt? Mármint a súly és a tömeg? Mert a fickó rendesen keverte.

Erről eszembe jutott mégegy fizikai baklövés: történetesen az áram iránya az áramkörben. Régen azt hitték, h. a pozitív töltéshordozó mozog, ezért az áram iránya is abba az irányba mutat. Aztán rá kellett döbbenniük, hogy nem a pozitív, hanem a negatív töltéshordozó, azaz az elektron mozog, és éppen ellenkező irányba. Mindig röhögnöm kell, ha eszembe jut, vagy tanítom.

Elnézést a hosszú hsz-ért.

Üdv.

L. J."

Remélem, L. J. barátunkat nem hozom kellemetlen szituációba, már csak azért sem, mert nem írtam ki teljes nevét.

Remélem, jót mulattatok a történeten! Én még mindig a hasamat fogom nevettemben.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Blogolvasók!

Ez már aztán több a soknál! Nem fogok videokamerát beszerzni pusztán létezésem bizonyítandó! Ha pedig kosborjaimra vagytok kíváncsiak, örömmel állok rendelkezéstekre, hiszen -- mint már említettem -- komoly gyűjteményem van belőlük (fényképek). Aki pedig rám kíváncsi, olvassa el a legelső bejegyzésem, ott megláthatjátok fizimiskám.

Maradok tisztelettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók,

reagálván az egyik kommentelő kérdésére: valóban félreértésre ad okot a bemutatkozásom, miszerint komoly gyűjteményem van a Mátrában fellelhető kosborokból. A pontatlan megfogalmazásnak köszönhetően joggal merülhet fel a vád az olvasókban, hogy én le szoktam szaggatni eme csodás növényeket. Az ilyenfajta tévképzeteket eloszlatandó hívom most fel a tisztelt publikum figyelmét, hogy a kosborgyűjtő túráinkon fényképeket készítünk a növényekről, nem pedig letépjük őket. Az már más kérdés, hogy odahaza valóban nevelek kosborokat, melyeket külföldről rendelt virágmagokból keltettem ki, ezekből pedig csak egyszer szakítottam, amikor Piroskának csokrétát vittem a rendez-vous-ra. Remélem, sikerült megnyugtatnom a kedves növényvédő olvasóimat: ne aggódjanak, nálam lelkiismeretesebb növényvédő aligha terem e Föld hátán.

Maradok tisztelettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Fórumolók!

Hétvégén a nővéreméknél voltam vendégségben. A vizit során esett meg egy igen vicces történet, melyet felidézvén még most is potyognak a könnyeim. Az történt ugyanis, hogy Gitti -- miután elaltatta unokaöcsémet -- leült a televízió elé, hogy kipihenje fáradalmait. A csatornákat váltogatását elunván végül megállapodott a TVPaprika nevű adónál, amely éppen egy főzős műsort sugárzott. Jómagam nem különösebben figyeltem a műsort, mert éppen Piroska titkán jártak a gondolataim, ám a szakács elhangzó mondását már nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Ugyanis éppen arról értekezett, hogy az étel elkészítéséhez először fel kell kockázni a húst. Figyeljetek, mert itt a hangsúly a kocka szón van! Figyelni kezdtem az úriember tevékenységét, és megállapítottam, hogy kése alól olyan húsdarabok kerülnek ki, melyeknek különböző hosszúságúak az oldalaik! Először felbosszantott a pontatlan szóhasználat, de később már csak nevettem a szakács primitívségén.

Mókás, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Sajnos Piri szeksz-múltját eleddig nem sikerült felderítenem, de ígérem, rajta leszek az ügyön. Sőt, ha sikerül közelebbit is megtudnom, a képeket is publikálom!

***

Addig is, míg én a kutatással vagyok elfoglalva, közlök nektek egy elgondolkoztató dalszöveget. Biztosan hallottátok már, hiszen fiataloknak szóló slágercsokrétában találkoztam vele:

"Némi fejtörés, kísérletezés, bizonyosan menni fog!
Nagy fizikusok, bölcs professzorok, sok-sok tudós társaság
Hogyha ezt kutatnák, és nem az atombombát: szebb lehetne a világ.
Jó lenne 120 évig élni,
Nem, mint a gyertya gyorsan égni.
2080-at megérni, mely új csodákkal vár és hív!"

Szerintetek jogos Sárosi Katalin azon feltevése, hogy az atomfizikai kutatásokra szánt tőkét illetve tehetséget egy az egyben át lehetne konvertálni a biológiai kutatásokba?

Válaszotok várja:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Lehetséges, hogy már hiányoltátok az újabb bejegyzés megszületését, ám most annyi bonyodalom történt az életemben, hogy a blogom folytatása kisebb volt a legkisebb problémánál is. Először is: egyetemi pályafutásom során először kellett javító dolgozatot írnom, hogy a jeles osztályzatot megkapjam. Hogy ennek mi volt az oka? Talán, hogy keveset tanultam? Nem, kedves blogolvasók. Sokkal inkább a figyelmemmel volt baj. S hogy miért?

Utolsó órán elég unalmasra sikerekedett a professzor előadása. Egyébként se szokott sok újdonságot mondani, de most különösen álmosító volt. Hogy nem bennem volt a hiba, azt onnan tudtam, hogy mellettem a csoporttársak is nyüstölték a laptopjukat: no természetesen nem a buzgó jegyzetelést végzendő, hanem játszottak vagy a világhálón surföztek. Mellettem ülő csoporttársam (bizonyos Kalmár Béca) olyan oldalakra tévedt, amelyet a 18 éven felüli nagyközönség számára készítettek. Ahogy egy sanda pillantást vetettem a monitoromra, majdnem felmondta a szolgálatot a cordisom! Az erotikus tartalmú képekről ugyanis Pirim köszönt vissza! Még mielőtt jobban szemügyre vehettem volna, sajnos egy másik oldalra navigált el.

Első meglepetésemben nem is nagyon tudtam mit reagálni, a szünetben viszont megkocogtattam Béca vállát, és megkérdeztem, vajon Piri volt-e azokon a piktúrákon. Ő sajnos nem tudott felvilágosítást adni, és még a site címét se tudta olyan pontosan, mint Piroska a pingvines koncertét.

Hát most mi tévő legyek? Piri ilyen könnyelmű teremtés volna? Vagy csak az én szemem káprázott? Mivel fennáll az utóbbi lehetőség esélye is, nem merem őt magát megkérdezni. Nem tudom, mit cselekedjek.

Várja tanácsotok:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Nem gondoltam volna, hogy a csillagászat legújabb eredményeiről egy fiataloknak szóló, slágercsokrétában fogok találkozni. A dalocska szövege imígyen hangzott:

"Földünkről a Holdat, Jupitert könnyen érik el,
Önhöz még egy űrhajós is lassan jut közel!"

Itt a hangsúly a Jupiteren van! Ennyire lemaradtam volna?

A tréfát félretéve, ez a mondás nem csak azért blődli, mert a Jupiter sokkal messzebb található Földünktől, mint a Mars, amelyre eleddig szintén nem lépett ember, hanem azért is, mert  a Jupiter gázbolygó! Hogy is léphetne arra bármiféle primata is?

Üdvözlettel, és megrovó tekintettel a slágeríróknak:

ifj. Farkas Gyula