Kedves Blogolvasók!

Örömmel olvastam Tiba kommentelő hozzászólását, aki Skolasztikámról kérdezett. Szívesebben beszélek is szívem hölgyéről, mint botanikai témákról: nem azért, mert ez utóbbi kevésbé volna érdekes (a rendszertan bámulatossága nem egyszer nyűgözött le), hanem mert a Csapody-album megszerzésére tett kísérlet csúfos kudarca oda vezetett, hogy nem szívesen foglalkozom a témával. Rájöttem továbbá, hogy talán elhamarkodottság volt ennyi új tagot felvenni: sokuk biológiai képzettségéről vagy éppen latin nyelvtudásáról egy kukk nem sok, annyit sem tudok. Úgy döntöttem, először itt teszek rendet, s ma délelőttre egy gyűlést hívtam össze. A tagok azonban mind kibújtak a rendezvény alól: Veres András gyakorlatra ment, Bea zongoraórára, Nagy Józsi sakkszakköre ment, Juli pedig elígérkezett a nagymamájához felcímkézni a befőtteket.

Mivel a gyűlés ilyentén elmaradt, úgy döntöttem, egy egészségügyi sétát teszek a körúton, s miközben lábaim az ódon macskaköveket tapodják, elmerengek életemről. Gondolataim egyre csak Skolasztika körül jártak, akit már hónapok óta nem láttam, csak M. Poszáta jelentéseiből tudok róla ezt-azt. Talán el kellene mennem Miskolcra, mert jót tenne nekem a levegőváltozás és az, hogy viszontláthatom munkásnővé avanzsált kedvesem.

Ahogy mentem-mendegéltem, egyszerre csak ismerős arcot láttam meg a Klinikák metrómegállójának bejáratánál. Juli volt az, mégpedig eléggé kiöltözve. Magas cipősarkon imbolygó, tűzvörös körmű láb hordta a piros-kék-sárga csibésznadrágot és az ondolált frizurát.

-- Szia! -- köszöntem oda neki. Julianna arca egyszeriben falfehérré vált:

-- Sz... sz... szia! -- hebegte, és úgy nézett, mint akinek nem jutott krumpliföld.

-- Nocsak, hát a nagymamád hol hagytad?

-- Öööö -- állt egyik lábáról a másikra a lány, de én nem hagytam időt a válaszra, mert egy újabb alak bukkant fel. Bölömbika nevetésétől zengett a kerület! Talán már kitalálhattátok, ki volt az: hát persze, hogy Hintalan Hajnalka, aki kohómérnöknek tanul Miskolcon!

-- Ne haragudj, Juli -- mondtam --, de nekem fontos beszédem van Hajnalkával. Talán emlékezhetsz, hogy ő Skolasztikám főbérlője. Add át szívélyes üdvözletem a nagymamádnak!

-- Meglesz -- mondta Juli, s azzal fel is pattant a metróra.

-- Auróra! -- tártam ölelésre karom s egyúttal latin műveltségem is fitogtattam. -- Ugye még emlékszel rám? Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon! Beh jó, hogy újra láthatlak!

-- Szia -- köszönt Hajnalka, láthatóan kevesebb lelkesedéssel, mint jómagam. -- Igazán meglátogathatnád a barátnődet, mert kissé hisztérika lett mostanában.

Már majdnem elszóltam magam, hogy minek, hiszen M. Poszáta jóvoltából szinte mindent tudok róla, de még idejében lakatot tettem a számra, és csak annyit szólottam:

-- Összepattantatok? -- fitogtatván ezzel mindig naprakész slangműveltségem.

Hajnalka erre nekiállt elmesélni a múltkor kis vitájukat még a geodéta kapcsán, amelyet hallván nagyokat bólogattam, nehogy még kiderüljön, hogy kémemnek köszönhetően már ismerős a történet. Ámbátor a két verzió némileg eltért egymástól. Mint kiderült, az ágyban fekvő geodéta -- bár valóban a földön hevert a farmerja -- nem egy szál alsónadrágban volt, hanem kék susogós melegítőalsóban. És a televíziót igenis lehalkította a késői órára való tekintettel. Szotyolázni valóban szotyolázott -- mesélte Hajnalka --, de a héjat nem köpködte a padlószőnyegre, hanem a külön e célra odakészített tálkába helyezte. És mikoron Skolasztika figyelmeztette, hogy már mennie kéne, minden további nélkül olajra lépett.

-- Úgyhogy igazán nem panaszkodhat -- fejezte be Hajnalka a beszámolóját.

Egy ideig emészetgettem a hallottakat, aztán megkérdeztem:

-- Apropos! Hogyhogy erre jártál? Hiszen -- úgy tudom -- tanulmányaid Miskolchoz kötnek, s még szabad napjaidat is a kohók tanulmányozásával töltöd.

-- Ez így is van, de most egy sajnálatos esemény miatt gyakrabban térek vissza székesfővárosunkba. Nagymamámnak ugyanis a napokban várható a zöldhályogműtétje.

Hirtelen bevillant egy gondolat: ha Hajnalka mostanában sokat jár Budapesten, jó alkalom lenne arra, hogy részletesen beszámoljon Skolasztikám életéről. Így talán tehermentesíthetem M. Poszátát, aki már így is alig lát ki a feladatok közül, márpedig nem engedhetem, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen. Hajnalka beleegyezett abba, hogy találkozzunk, bár kicsit csodálkozott azon, hogy tőle akarok információt megtudni, ahelyett hogy felpattannék az Avas IC-re, és meg sem állnék Miskolc, Tiszai pu.-ig.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Mély megrendülésemnek kell hangot adnom. Olyan érzésem támadt, hogy az egész világ összedőlt, hogy innentől minden reményem szertefoszlott. Hogy miből táplálkoznak eme negatív (-) gondolatok? Talán kitaláljátok: a Csapody-album megszerzésére tett kísérletem csúfos kudarcot vallott! Ezúttal viszont nem kenhetem a felelősséget Poszátára, mert egyedül én, csak én vagyok a hibás. Bizony, kedves olvasók, azt hiszem, túlzásokba estem. Halljátok hát a fantasztikus terv csúfos kudarcát!

Mint már említettem, Miklós öt nap ultimátumot kapott tőlem. Annak lejártával, a megbeszéltek szerint találkoztunk is a Delinke kollégiumának ebédlőjében, ahová Miklós leverten, lógó orral érkezett, én pedig egy nagy dossziéval a kezemben, benne a terhelő bizonyítékról készített fénymásolatokkal. Miklós kezében egy Julius Meinl-es szatyorban ott volt a hőn áhított album. Küszködnöm kellett örömkönnyeimmel, de persze nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy egy jól sikerült fricskával ne hergeljem tovább az áruló Miklóst:

-- Veszíteni tudni kell, pupák!

Elérkezett a nagy pillanat. Miklós beledugta a kezét a szatyorba és kiemelte az albumot. Láttam rajta, hogy mennyire nehezére esik megválni a szeretett albumtól, de láthatta a hátizsákomat, amit kidurranásig telenyomkodtunk kompromittáló plakátokkal. Sajnos senki más nem ért rá a csapatból, így a kiplakátolás munkája rám maradt, de mi tagadás, örömmel elvégeztem volna a feladatot.

-- Haladjunk, komám, haladjunk, különben nekiállok plakátolni -- sürgettem a sötét lelkű gazembert.

Miklós még egyszer végiglapozta a becses művet, még egyszer utoljára legeltette szemét a felbecsülhetetlen értékű dedikáláson, és már nyújtotta is, hogy átvegyem. Mohón kaptam utána, de még mielőtt kezeim közé került volna, felharsant az iskolarádió.

-- Figyelem-figyelem! Közérdekű közlemény! -- mondta egy erőteljes hang. -- Itt a sulirádió, és a mikrofonnál Bóta Delinke!

-- Helótok, srácok! -- köszönt Delinke.

Éppen akkor csöngettek ki nagyszünetre, és már tódultak ki az emberek, így jobbnak láttam siettetni Miklóst:

-- Ugye nem várjuk meg? Add már ide azt a fránya albumot!

-- Először hallgassuk végig a húgomat -- mondta, és én balga ekkor még azt hittem, hogy puszta időnyerésről volt szó.

Delinke folytatta:

-- Azért szólok most hozzátok, hogy győzelmet szerezzünk az igazságnak! Ne hagyjuk, hogy az aljas zsarolók érvényesüljenek! Halljátok hát az igazságot: én valójában nem vagyok metállédi! Sőt semmilyen rokker! Én csak azért hallgattam Mézga Zolit, mert azt hittem, a menő rocker lányok nem állnának egyébként szóba velem. Egyszer meg is esett, hogy felvetettem, hogy Nagy Ludmilla meg Bogdányi Nelli számai se olyan rosszak, mire a fő rocker nagyfőnök azt mondta: 'szólt valaki? vagy csak a szél fütyült?' De én már ekkor éreztem, hogy nagy ellentmondás feszül bennem, és hogy a rock csak álca. Azelőtt életem volt a pogó, mikor úgy lökdöstük egymást, mint a bilárdgolyó, de Justin Timberlake pajkos mosolya és gyönyörű szemei rádöbbentettek, hogy az én utam a pop! Tudom, ezután rocker barátaim elfordulnak tőlem és ha meglátnak, káromkodnak bőszen, de nem hagyhatom, hogy kettős életem zsarolási alap legyen mások számára. Meg hát én sem bírom már ezt a kettősséget! Úgyhogy bejelentem, hallja meg a világ: szeretem Justint és omnia vincit amor! Hiszek az Igazságban és a demokrácia győzelmében! Huj, huj hajrá!

A szónoklatot hallván Miklós arcán észrevehető változás ment végbe. Iszonyodva néztem, hogy derül fel majdhogynem sírásra görbülő szája, hogy tér vissza toma fényű szemébe az egészséges csillogás, s hogy tör ki egyszerre örömtáncban.

-- Köszönöm, hugi! Köszönöm!

-- Hékás! Ide az albummal! -- rivalltam rá, hiszen ekkor még nem is realizáltam Delinke lánglelkű szavalatának értelmét.

-- Majd ha augusztusban piros hó esik! -- replikázott meterológiai unikummal Miklós. Azzal sarkon fordult, és ugrándozva eltűnt. Dermedten bámultam utána.

Lassanként minden megvilágosodott. Az albumnak búcsút mondhatok de ami talán még ennél is rosszabb: hiába fordultam becstelen eszközökhöz, nem értem velük célt. Semmi eredmény s ráadásul oda a becsületem! (Na és persze elment egy csomó pénz a plakátok fénymásolására.) Azt hiszem, át kell gondolni az eddigi taktikát, és radikális kúrát tenni mindenütt. A Csapody-album megszerezését egy időre elnapolom.

Szomorú, nem?

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Mély megrendülésemnek kell hangot adnom. Olyan érzésem támadt, hogy az egész világ összedőlt, hogy innentől minden reményem szertefoszlott. Hogy miből táplálkoznak eme negatív (-) gondolatok? Talán kitaláljátok: a Csapody-album megszerzésére tett kísérletem csúfos kudarcot vallott! Ezúttal viszont nem kenhetem a felelősséget Poszátára, mert egyedül én, csak én vagyok a hibás. Bizony, kedves olvasók, azt hiszem, túlzásokba estem. Halljátok hát a fantasztikus terv csúfos kudarcát!

Mint már említettem, Miklós öt nap ultimátumot kapott tőlem. Annak lejártával, a megbeszéltek szerint találkoztunk is a Delinke kollégiumának ebédlőjében, ahová Miklós leverten, lógó orral érkezett, én pedig egy nagy dossziéval a kezemben, benne a terhelő bizonyítékról készített fénymásolatokkal. Miklós kezében egy Julius Meinl-es szatyorban ott volt a hőn áhított album. Küszködnöm kellett örömkönnyeimmel, de persze nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy egy jól sikerült fricskával ne hergeljem tovább az áruló Miklóst:

-- Veszíteni tudni kell, pupák!

Elérkezett a nagy pillanat. Miklós beledugta a kezét a szatyorba és kiemelte az albumot. Láttam rajta, hogy mennyire nehezére esik megválni a szeretett albumtól, de láthatta a hátizsákomat, amit kidurranásig telenyomkodtunk kompromittáló plakátokkal. Sajnos senki más nem ért rá a csapatból, így a kiplakátolás munkája rám maradt, de mi tagadás, örömmel elvégeztem volna a feladatot.

-- Haladjunk, komám, haladjunk, különben nekiállok plakátolni -- sürgettem a sötét lelkű gazembert.

Miklós még egyszer végiglapozta a becses művet, még egyszer utoljára legeltette szemét a felbecsülhetetlen értékű dedikáláson, és már nyújtotta is, hogy átvegyem. Mohón kaptam utána, de még mielőtt kezeim közé került volna, felharsant az iskolarádió.

-- Figyelem-figyelem! Közérdekű közlemény! -- mondta egy erőteljes hang. -- Itt a sulirádió, és a mikrofonnál Bóta Delinke!

-- Helótok, srácok! -- köszönt Delinke.

Éppen akkor csöngettek ki nagyszünetre, és már tódultak ki az emberek, így jobbnak láttam siettetni Miklóst:

-- Ugye nem várjuk meg? Add már ide azt a fránya albumot!

-- Először hallgassuk végig a húgomat -- mondta, és én balga ekkor még azt hittem, hogy puszta időnyerésről volt szó.

Delinke folytatta:

-- Azért szólok most hozzátok, hogy győzelmet szerezzünk az igazságnak! Ne hagyjuk, hogy az aljas zsarolók érvényesüljenek! Halljátok hát az igazságot: én valójában nem vagyok metállédi! Sőt semmilyen rokker! Én csak azért hallgattam Mézga Zolit, mert azt hittem, a menő rocker lányok nem állnának egyébként szóba velem. Egyszer meg is esett, hogy felvetettem, hogy Nagy Ludmilla meg Bogdányi Nelli számai se olyan rosszak, mire a fő rocker nagyfőnök azt mondta: 'szólt valaki? vagy csak a szél fütyült?' De én már ekkor éreztem, hogy nagy ellentmondás feszül bennem, és hogy a rock csak álca. Azelőtt életem volt a pogó, mikor úgy lökdöstük egymást, mint a bilárdgolyó, de Justin Timberlake pajkos mosolya és gyönyörű szemei rádöbbentettek, hogy az én utam a pop! Tudom, ezután rocker barátaim elfordulnak tőlem és ha meglátnak, káromkodnak bőszen, de nem hagyhatom, hogy kettős életem zsarolási alap legyen mások számára. Meg hát én sem bírom már ezt a kettősséget! Úgyhogy bejelentem, hallja meg a világ: szeretem Justint és omnia vincit amor! Hiszek az Igazságban és a demokrácia győzelmében! Huj, huj, hajrá!

A szónoklatot hallván Miklós arcán észrevehető változás ment végbe. Iszonyodva néztem, hogy derül fel majdhogynem sírásra görbülő szája, hogy tér vissza tompa fényű szemébe az egészséges csillogás, s hogy tör ki egyszerre örömtáncban.

-- Köszönöm, hugi! Köszönöm!

-- Hékás! Ide az albummal! -- rivalltam rá, hiszen ekkor még nem is realizáltam Delinke lánglelkű szavalatának értelmét.

-- Majd ha augusztusban piros hó esik! -- replikázott meterológiai unikummal Miklós. Azzal sarkon fordult, és ugrándozva eltűnt. Dermedten bámultam utána.

Lassanként minden megvilágosodott. Az albumnak búcsút mondhatok de ami talán még ennél is rosszabb: hiába fordultam becstelen eszközökhöz, nem értem velük célt. Semmi eredmény s ráadásul oda a becsületem! (Na és persze elment egy csomó pénz a plakátok fénymásolására.) Azt hiszem, át kell gondolni az eddigi taktikát, és radikális kúrát tenni mindenütt. A Csapody-album megszerezését egy időre elnapolom.

Szomorú, nem?

ifj. Farkas Gyula

Nyájas olvasóim!

Még álmomban sem gondoltam volna, hogy az élet ilyen szép lehet! Az már csak hab a tortán, hogy fonnyadásnak indult szittyómat sikerült rendbe hoznom, ennél még sokkal jobb dolgok is történtek. Egyrészt: már csak néhány nap választ el attól, hogy kezeim között tartsam a Csapody-féle albumot. Miki egyszerűen nem mondhat nemet, és ha esetleg az album megsemmisítésével kísérletezne, a plakátok akkor is kikerülnek Delinke gymnasiumába.

No, de a mostani bejegyzés nem erről fog ám szólni, hanem bizony arról, hogy újabb kellemetlen frátertől sikerült megszabadulnom. Igaz, az események folyásában némi zavar keletkezett, de erélyes fellépésem végül mindent rendbe hozott. Most olvashatjátok, kedves olvasók, Josh kizárásának történetét.

Tegnap estére kosborcsapat-konferenciát hívtunk össze, melyen Juli sajnálatos módon nem tudott részt venni. Igazság szerint örülök, hogy inkább a nagymamájának segít ablakot pucolni, semmint hogy a gyűlésen Josh védelmével töltené az idejét. Késve érkezett továbbá Poszáta, de az új tagok hiánytalanul megjelentek, egyedül Veres Andrást kellett felszólítanom, hogy ugyan távolítsa már el a fejéről a sapkát. Hiába no, katonaember!

-- Az ülést megnyitom! -- csapkodtam kalapácsommal a himnuszunk elhangzása után, majd előadtam az éves beszámolót. Kidomborítottam a tényt, miszerint a csapat történetének legnagyobb kibővítését érte meg.

Poszáta erre hangosan tapsolni kezdett, de én leintettem, hogy ennek még nincs itt az ideje.

-- Mi-cso-da? .- kérdezte hüledezve Poszáta. (Ezt nevezem komikusi mesterségnek!)

-- Az egyik tag indítványozta Josh kizárását, aki -- ez áll a vádiratban -- bomlasztó viselkedésével, elégtelen szaktudásával az ellenség malmára hajtotta a vizet (H₂O). Az indítvány szavazásra bocsátja Josh kizárásának kérdését.

-- Hát én mindjárt elájulok -- kapott a fejéhez Poszáta kifejezendő az események rendkívülisége felett érzett megdöbbenését.

Josh csak bambult, mint a tejbetök.

-- Szavazásra felkészülni! -- vezényeltem -- Ki szavaz amellett, hogy Novák Józsefet elégtelen teljesítménye nyomán kizárjuk a csapatból?

Az újoncok egytől egyig a kizárás mellett tették le a voskukat. Én és Poszáta kevesek voltunk Josh megmentéséhez. Szegény Józsi lógó orral távozott. Én azért a nyomába eredtem, és elkaptam a karját:

--  Josh, még semmi sincs veszve -- mondtam.

-- Nekem nagyon úgy áll a széna -- válaszolt elszontyolodva -- De há én úgy szeretek csatangolni az erdőben. Most mihez kezdjek? Álljak be talán a galád Mikiéhez?

Ez a lehetőség nagyon megrémisztett. Hiába az óramű pontossággal kidolgozott terv, úgy látszik Josht mégis sikerült  az áruló B. Miklós seregébe taszítani. Valamit azonnal ki kellett találnom:

-- Javaslom, fellebbezz! Jövő héten titkos ülést hívtam össze, amin csak a régi tagok lesznek ott. Meg fogjuk változtatni az alkotmányunk, és az új tagok szavazata csak felet ér majd. Nem hagyom, hogy az újoncok így kiszavazzanak mást is, mint téged. De addig is, azt javaslom, add be a fellebbezést. Az alkotmány tartalmazni fogja, hogy különleges elnöki jogköröm révén visszavehetlek majd a csapatba.

-- Hát jó -- dünnyögött Josh, azzal eloldalgott.

Én pedig megkönnyebbültem néztem, amint behemót alakja eltűnik az éjszakában.

Jól helytálltam, ugye?

Üdv:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Kedves Blogolvasók!

Poszáta újabb tanúbizonyságát adta nagyszerűségének. Nem az elfogultság íratja ezt velem, kedves olvasóim, hanem mindazon eredmények, amiket ez a ragyogó tehetségű fiatalember felmutatott. Kifogástalan helyesírással, minden részletre kiterjedő jelentést jutattott el hozzám Skolasztikám miskolci életéről. Nagyon fontos jelentés ez, hiszen e révén értesülhettem kedvesem életének rosszabbra fordulásáról. Valószínűsítettem, hogy életében bekövetkezett fejlemények eléggé felpaprikázták szerelmem életét, így jobbnak láttam fel sem hívni: talán már a legártatlanabb kérdésem is dührohamot váltott volna ki belőle.

Hogy mik ezek a fejlemények? Ahelyett, hogy Poszátának átadnám a szót, magam foglalom össze írása főbb fordulatait. (A stílusom azért még mindég jobb.)

A gazdasági recesszió igen érzékenyen érintette a miskolci Töltőtolljavító KTsz.-t is, az illetékes kartársak leépítéseket terveznek. Skolasztika próbaidőn van, ezért joggal feltételezhetjük, hogy neki az elsők között kell majd búcsút mondania a neves intézménytől. Ez a bizonytalanság már önmagában elég feszültségforrás, amit csak tetéztek azok a személyek, akik bejelentkeztek hozzá ozsonnára. Nem mások voltak ezek, mint a turbékoló galambpár: Marika és Hümér. Hoztak csokoládét és vágott virágot. Sulit azonban nem derítette jobb kedvre Marika, aki penig megígérte, hogy minden befolyását latba fogja vetni  Skolasztika érdekében. Ez olyannyira feldühítette szívszerelmem, hogy kipenderítette a vendégeket, majd hogy dühét kifújja, egy sétát tett a városban, mely séta során útba ejtett néhány vendéglátó-ipari egységet is. Poszáta ide nem követte őt, mert elvonókúrán van, és ezek a helyek talán megtántoríthatnák szilárdnak hitt jellemét. Én viszont hiszem, hogy aki ilyen príma jelentéseket ír, az rossz ember nem lehet.

Skolasztikám tehát fogyasztott a presszóban, majd némileg jobb kedvre derülve hazasétált a Készenléti lakótelepi lakásba. Kicsit nehezen talált bele kulcsával a zárba, de csak bejutott valahogy. Fáradtan, az elméjében kavargó gondolatoktól némileg nehéz fejjel indult a szobájába, hogy bevesse magát a kihúzható kanapéból átalakított nyoszolyájába. Ám alighogy belépett, egy farmernadrágot látott a földön heverni. Még mielőtt rákérdezett volna, hogy került oda, feljebb emelte tekintetét, és döbbenten látta, hogy Hajnalka fekszik ágyában, de nem ám egyedül, hanem egy idegen férfiúval!!!

-- Hellóbelló! -- rikkantott Hajnalka, de Suli még csak nem is fogadta a köszönést, hanem döbbenten kioldalgott a szobából. Eltévesztette volna a bejáratot? Netán kicsit több jaffás vodkát ivott a kelleténél? Megcsípte magát, hátha csak képzelte az egészet. Végül Hajnalka utánaeredt, és a hideg víz alá nyomta a fejét, hogy magához térítse. Skola csak ekkor fogta fel, mi történt.

-- Gyere csak be, bemutatom neked a krapekomat -- invitálta Hajni kedvesemet. Suli szót is fogadott.

-- Üdv. Tímár Zsolt vagyok -- ült fel az ágyban az egy szál alsónadrágot viselő pók, akiről később kiderült, hogy geodétaként dolgozik. Hajnalkával a legutóbbi Fehér Erika-koncerten ismerkedtek meg. Skola döbbenten elmotyogta a nevét, miközben Zsolt távirányítót nyomogatva focieredményeket nézett a teletexten. Suli -- figyelmeztetendő a párocskát, hogy aludni szeretne -- feltűnően tenni-venni kezdett a szobában, de Zsolt nem zavartatta magát: elégedetten ropogtatta a szotyolát, miközben teljes hangerővel bömböltette a televíziót.

-- Macskajancsi, átkapcsolnál a Dampsey és Makepeace-re? -- törleszkedett Hajnalka Zsolthoz, aki elégedetten böförészett mellette, és meg sem hallotta a kérdést.

-- Most már aztán több a soknál! -- fogyott el végül Skola türelme. -- Mars ki az ágyamból, te disznó!

Azzal fogta a földön heverő farmert, és kidobta az előszobába. Hajnalka döbbenten bámult, és Zsolt is feltápászkodott végre. Néhány perc múlva el is hagyta a lakást.

Ajaj, mi lesz ebből? Várom azon olvasók jelentkezését, akik keveredtek már hasonló helyzetbe, hátha egy jótanács segítene Skolasztikámon.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Bizonyára hiányoltátok már újabb feljegyzésemet, de be kell valljam, az öröm annyira elvakított, hogy jó ideig még blogommal sem foglalkoztam. Kérdezhetitek: mi lehet az a nagy öröm, ami ért? Talán sikerült bizonyítást találnom a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtésre? Á, azzal Skolasztikámnak művelődésszervezővé vedlése óta nem foglalkoztam érdemben. Akkor talán Josh kitúrása dagasztja keblem? Ez az ügy már sínen van, de a megfelelő konstellációra még várnunk kell, amiről itt most nem számolhatok be, hiszen azzal az akció sikerét veszélyeztetném. Arra gondoltok netán, hogy az egyik csomornikám szökkent új virágba? Még ennél is nagyobb öröm ért. Az pedig már valami. Hatalmas lépést tettünk a Csapody-féle album megszerzésére. És ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett kiváló kémem, a nagyszerű Poszáta!

Tudniillik spionom a minap interurbán keresett. Először majdnem rászóltam a telefonos kisasszonyra, hogy fölösleges kapcsolnia az úriembert, mivel az elmúlt időkben ostobaságokkal rabolta az időmet. Aztán mégis átvettem a kagylót.

-- Találkoznunk kellene, mesterem -- kezdte Poszáta. -- Azt hiszem, megvan a megoldás.

-- Jaj, fiam, hagyjuk ezt -- legyintettem lemondón.

-- Mester, mester hatalmas dolog történt! -- zilált, de én csak ásítottam:

-- Csak nem egy újabb vicces esetet kívánsz felhasználni Miklós ellen? Ha ilyenekre lenne szükségem, akkor bőven csemegézheték a közös kirándulásaink emlékéből. Miklós akkor még elég zöldfülű volt, ráadásul hebehurgya, így...

De még mielőtt befejezhettem volna, Poszáta tőle szokatlan eréllyel szakított félbe:

-- Ez most olyan fejlemény, aminő elkápráztat majd. A jelszó: Delinke!

Így hát kénytelen voltam a megbeszélt időpontban megjelenni a presszóban. Poszáta ezúttal is a felismerhetetlenségig elmaszkírozva fogadott.

-- Halljam hát, mi a dörgés, de figyelmeztetlek, hogy ha megint valami piszlicsáré üggyel fárasztottál ide, megnézheted magad! -- közöltem Poszátával, miután kikértem szimplámat.

Poszáta egy újság mögé rejtőzött, amely egész arcát eltakarta, kivéve szemeit, melyek részére lyukat vágott a sajtóterméken. Akkor még nem is értem, miért buzgólkodik ennyit ez a szerencsétlen! Később minden olyan világos lett, mint az Esthajnalcsillag - ha szabad ilyen csillagászati fordulattal élnem (tudhatjátok, hogy nem vagyok kockafej, hiszen a kinetika és az asztrológia mellett a botanika is érdekel.) Nem is szaporítom tovább a szót. Tudniillik, a gaz B. Miklósnak van egy testvérhúga, B. Delinke, aki még gimnáziomba jár. Először csodálkoztam, miért lényeges ez, és hogyan fogja elősegíteni ez az információ a Csapody-féle album visszaszerzését, de aztán kiderült, hogy a kapott információ olyannyira terhelő a B. testvérekre nézvést, hogy az album visszaszerzésének esélye jócskán megnövekszik.

Ez az ifjú hölgy ugyanis nagy rocker. Poszátám volt oly kedves és még képet is szerzett. Tessék csak szemügyre venni a képet! Vad megjelenés, polgárpukkasztó frizura, laza öltözet. Kiköpött rocker, nemdebár? Ám a látszat mint mindég, most is csal! És éppen ez a csalás lesz az a körülmény, amelyre tervünket építjük. Poszáta ugyanis kiderítette, hogy Delinkénk bizony műrocker!!!! Vagyis poser!

De hogy mennyire mű, azt abból leszűrhetitek, hogy ez a kemény külsejű hölgyemény nem egyszer sutyiban Justin Timberlake-et hallgatott sétálómagnóján!!! És nem csak egyszeri hallgatásról volt szó, nem! Kimondhatjuk -- ezt Poszáta által a szemetesből előhalászott, majd a papírdarabokat összeragasztva rekonstruált irkafirkák is bizonyítják, melyek Delinke keze munkáját dicsérik -- szóval kimondhatjuk: Delinke szerelmes az említett énekesbe! Olyanokat írt, mint például: "Én + Justin = love" vagy a potenciális közös gyermekek neveinek felsorolása (Ágota, Aliz és Ferenc). Úgyhogy készen áll a Nagy Terv: a Bóta lány alma materének kiplakátolása az fenti információkkal!!!

Ha Miklós el akarja kerülni családi nevük rút meghurcolását, akkor bizony át kell adnia az albumot. Az ultimátumot már átadtam, ő öt napi haladékot kért, amit én úriember lévén, megadtam. Ötöt kell tehát már csak aludni, csak ötöt, és a kezemben lesz a hőn áhított Csapody-album! Alig várom!

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasóim!

Talán el sem hiszitek, de nekem is csak 24 órából áll a nap, s kinetikai elfoglaltságaimon, kosborjaim, csomornikáim locsolgatásán felül (szemet vetettem egy gyönyörű szittyóra is) ott van B. Miklós megzsarolásának ügye, s ezenfelül a hajtóvadászat Piroskám kazettájáért. És bár Josh kitúrásáról még az előbbi mondatban említés sem esett (legalább az sínen van), most mégis a Baccara-kazetta üldözéséről fogok beszámolni nektek, kedves olvasók.

Így tehát, mivel múltkorában Tökinél sikertelenül jártam, Piroska javaslatára felkerestem Ica nevű haverináját. Poszáta csak annyit tudott kideríteni (micsoda tehetségtelen fráter, de egyelőre nincs jobb), hogy Rákoscsabán lakik. Piroskám útmutatását követve jutottam el nagybecsű haverinájához, Icához. Ezúttal nem részletezem, miként sikerült megtalálnom őt: legyen elég annyi, elég sok Ilonát tartalmaz a telefonkönyv, úgyhogy jókora lett a számla. Még szerencse, hogy összefutottam a vicivel, aki javasolta, hogy terheljem az összeget a kosbortúracsapat kasszájára. Ezt jogosnak érzem, mivel ha nem így tennék, akkor kevesebb pénzem maradna ausztrál botanikus szaklapokra.

De ez már egy másik ügy.

Ica anyja azzal fogadott, hogy lánya éppen a kiruccanását tölti, ami -- mint megtudtam -- koncertezésből áll. Kénytelen voltam hát felkeresni a könnyűzenei rendezvényt. Nem tagadom, bosszantott, hogy emiatt még a borsos árú belépőt is be kell fizetnem (a biztonsági urak nem engedtek be ingyen, hiába mondtam nekik, hogy csak pár percre mennék be a rendezvényre, hogy egy ismerősömet megtaláljam). Mindenesetre ezt az összeget is a kosbortúracsapat kasszájára terhelem majd. Az új tagok által befizetett díjból telik rá.

A nagy tömegben legalább egy órába telt, míg megtaláltam az ominózus hölgyet, amint illuminált állapotban, láthatóan eksztázisban rázza a haját.

-- Szia, lány! -- köszöntem rá. -- Emlékszel még rám? Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója vagyok (kondenzált anyagok fizikája szakirányon).

-- Böeee -- jött a válasz.

Még idejében el tudtam ugrani, hogy gyomortartalma ne piszkítsa be felöltőmet. Szerencsére makkos cipőm is megmenekült a sárgarépa-tablettás bor-csicseriborsó keverékkel való találkozástól.

-- Ica, csak nem rontottad el a gyomrod? Szerintem szólni kéne az ÁNTSZ-nek!

De Ica nem felelt, csak merőn bámult kissé keresztbe álló szemeivel.

-- Piroska küldött -- folytattam hát mondanivalóm --, hogy nincs-e nálad a Baccara-kazettája.

-- Baccara? Volt nálam... de odaadtam Szandrának vagy Gazsinak. Nem tudom.

-- Márpenig a pontos válasz itt most elengedhetetlen! -- emeltem fel mutatóujjam. Ekkor kapcsolódott be a beszélgetésbe Jocó, aki -- mint megtudtam -- Ica pártnere.

-- Baccara? Yummy, yummy, yummy? Én Borsodinál hallgattam legutóbb!

Borsodi! Végre egy ismerős név! A kedves fiatalember, aki állandóa a kabinos mámi klasszikus patáit bámulta! Ő biztos legjobb tudása szerint segít majd engem abban, hogy megtaláljam ezt a kazettát.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Ne haragudjatok, hogy most csak egy rövid poszttal készültem, de az új tagok bevezetése a kosborcsapat működésébe nagyobb feladat, mint gondoltam. A nehézségekről később még beszámolok. Most viszont inkább egy vicces történettel szeretném kiszolgálni azon olvasóim igényét, akik ezen adomák miatt keresik fel blogom. (Tudom, Bene Róbert története nem volt éppen magas színvonalú, de szegény ember vízzel főz, ugyebár.) Íme:

Történt egyszer -- még kilencedikben --, a kémiaórán, hogy Salga Tibit szólította fel a tanárnő felelésre. Szegény Tibor barátunk igazság szerint semmiben nem volt valami nagy lumen, de ha valamihez halvány lila gőze nem volt, az bizony a kémia. Tudta ezt a jólelkű tanerő is, aki így egy olyan egyszerű kérdéssel kívánta megörvendeztetni a nebulót, hogy mi az ionsűrűség. Tiborunk gondolkodás nélkül kibökte:

Kedves Blogolvasók!

Örömmel jelenthetem, hogy a kosborcsapatom -- mely egyetlen és oszthatatlan, következésképp egyedül legális -- a pályázat útján kibővült, s ezzel ereje megsokszorozódott. A pályázatra több mint 250 pályamunka érkezett, ezek közül választottam ki megfeszített munkával azt a legalkalmasabb hatot, akit végül múltkori rendkívüli közgyűlésünk jóváhagyott. Tavasszal volt már egy bővítés, de akkor a blogolvasókra hagyatkoztam a végső döntés kapcsán: sajnos ekkor őket is megtévesztette a galád Tollmayer Ferenc. Az ilyen megtévesztéseket kiküszöbölendő a nyilvánosság bevonása helyett saját szorgalmamat hívtam segítségül. Azt hiszem, a végeredmény önmagáért beszél! Kibővült, megerősödött kosborcsapatunk hamarosan végső győzelmet arat a szakadár B. Miklós hordáin.

Csapatunk legnagyobb bővítésén vagyunk túl, a tagok létszáma megduplázódott. (Poszátát mondjuk csak kriptotagnak tekintem.) Külön öröm, hogy a tagok közt a szebbik nem két tagja is helyet kapott. Nyílt bizonyítéka ez csapatunk elszántságának és mély meggyőződésű demokratizmusának. De minden további szószaporítás helyett jöjjenek az új tagok.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Kedves ifj. Farkas Gyula blogját olvasó törzsközönség! Természetesen az új olvasókat is üdvözlöm!

Itt Bene Róbert, a Budapesti József Nádor Műszaki Egyetem másodéves fizika (BSc) hallgatója posztol Gyula mester engedelmével. Az engedelmet a következőképp sikerült megszereznem: jelentettem mesteremnek, hogy eszembe jutott egy kiváló tréfli, és rögtön át is nyújtottam neki a piszkozatot. Gyula át is vette, de eredményt csak a jövő hónapban ígért. Eddig azonban nem volt türelmem várni, hiszen nagyon érdekelt a kedves olvasók reakciója, így az ügymenetet gördülékenyebbé téve felajánlottam mesteremnek egy rúd téliszalámit, ha másnapra lektorálja.

-- Íme, a javított változat -- nyújtotta át másnap Gyula mester az összefirkált papírlapot, miközben zakója zsebébe gyömöszölte a téliszalámit. A történetet pedig alant olvashatjátok.

Tehát a minap épp sorban álltam a K épület büféjében melegszendvicsemre várván, amikor eszembe jutott egy olyan mókás történet, melynek felidézésekor csak úgy rázkódtam a visszafojtott kacagástól. Milyen kár, hogy nem villamoson utaztam ekkor, mert ott a rázkódás elnyomta volna viaskodásomat a kitörni készülő nevetésballon -orkánnal. Történt ugyanis -- még megvidámodott megboldogult gimnáziumi éveim alatt --, hogy fizikatanárom, akit magunk közt csak Mara-búnak Szabadesés tanár úrnak hívtunk, kihívta felelni Jobbogh Mik... Balogh Mikeást.

-- Ismertesd, fiam, az egyesített gáztörvényt!

Mikeás csak bambult, segítségkérően nézett padtársára, Nyékre, akit azonban túlságosan lekötöttek Kandida mellei kósza tincsei. Legjobb barátja, Ompoly pedig sajnos ötödölőbe kezdett Szofronnal. Így ő sem segíthette pajtását, ezért Mikeás kénytelen volt saját kútfőjére hagyatkozni.

-- Hát, például mikor megszigorították a gázártámogatást, az elég gáz törvény volt!

Mondanivalóját azonban még be sem fejezte, mikor kitört a nevetésjupiter -vulkán. Honorátusz például hátravetette a fejét, és úgy táncolt béla ádámcsutkája, hogy azt még a tánc- és illemtanárunk, Szovátai néni Menüett kisasszony is megirigyelhette volna. Még az egyébként csöndes Pintyőke is a térde kenyerét kalácsát csapkodta, Peregrina pedig állítólag még haza is telefonált, hogy kényszerszabadságon lévő édesanyját jobb kedvre derítse eme remek históriával.

Adós vagyok még a tanár úr sorsának leírásával. Tudniillik ő kacagott a leghangosabban, olyannyira, hogy még másnap is a humor hatása alatt volt. Ahogy kipattant az álom a szeméből, felidéződött benne a tegnapi incidens, minek következtében egész reggel rötyögött, és véletlenségből nyakkendő helyett a zokniját kötötte nyakára. Mikor reggel késve megérkezett a körte alma materbe, a folyosón összesúgott a takarítószemélyzet újszerű nyakatekerészeti mellfekvencét látván. Hetekig ez lett az élcek táptalaja!

Üdv:
Bene Róbert

Kedves olvasóim!

Bizonyára emlékeztek még, mily ígéretet tettem egykori kedvesemnek, Pircsinek (aki maneken és nagymenő). Mivel Piroskám volt olyan bohó, és elfeledte közölni velem annak a bizonyos Tökinek még a nevét is, a címéről nem is beszélve, így Poszátát bíztam meg ezen adatok kiderítésével, még ha ez azzal is járt, hogy némiképp hanyagolnia kellett a B. Miklós-ügyet. Nem vagyok elégedett a munkájával, de be kell látnom: momentán nincs jobb emberem. (Az átokfajzat Roger Moore esete bennetek is élénken élhet.) Becsületére legyen mondva: ezúttal derekas munkát végzett, és egyetlen éjszaka alatt kikutatta Töki elérhetőségét, amit megtelegramozott nekem.

Így hát a tanítás végeztével fogtam aktakáskám, és fütyörészve felszálltam a körúti villamosra (szerencse, hogy megfogadtam N. Katalin tanácsát, és megtanultam a menetrendet

-- Bizonyára emlékszel rám -- mondtam tükörképemnek, mert így a gesztusaimat is tökéletesíthettem. -- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon.

Alig hogy ezt elmondottam, már nyílt is az ajtó. A csöngetés előtt még elmormoltam:

-- Ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon.

A berregésre Töki nyitott ajtót, és az ujjait nézte.

-- Szia, én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon! Babos Piroska megbízott azzal, hogy kérjem el tőled a Baccara kazettáját.

Tökimama kirohant az előszobába:

-- Fiam, ezerszer megmondtam már, hogy ne csinálj huzatot!

-- Kisztihand, asszonyom! Én ifj. Farkas Gyula...

-- Jó, jó -- türelmetlenkedett a mámi, -- hallottam, kazetta kell! Menj be a fiam szobájába, és vidd, amit akarsz!

Így is tettem. Töki már az ágyon heverészett, miközben ujjait nézte.

-- Ide tudnád adni a kazettát, öregem? -- néztem rá kérdőn. Az ifjonc lezseren a szoba sarkába mutatott, ahol nagy halomban állltak a hanghordozók. Nekiálltam keresgélni. A nagy kupac lemez között mindenféle együttes képviseltette magát, kezdve a countryval (Interfolk, Westergom), a diszkó csillagain át (Kati és a Kerek Perec -- minő véletlen, hogy pont ő jutott eszembe a villamoson!), a rhytm and blues sem maradt ki, élükön a Tűzkerékkel. Volt még ott tánczene is, mint például a Záray--Vámosy házaspár, illetve Fónay József; azonkívül progresszív rock (Panta Rhei), a Start "istálló" favoritjai: GM49, Solaris, és végül -- de nem utolsósorban -- a punk stílus is képviseltette magát olyan népszerű együttesekkel, mint a Punkráció és a Csiga-biga.

Kitartóan keresgéltem, és már-már úgy tűnt, sikertelenül, amikor hirtelen kezembe akadt egy ismerősnek tűnő hanghordozó.

-- Hoppá! Egy eredeti Ketchup-Letchup lemez! Majdnem olyan népszerűek voltak, mint a Citrom!

Töki nem sok érdeklődést tanúsított a dolog iránt: amíg én keresgéltem, kétszer megjárta azt a helyiséget, ahová a koronás fő is gyalog jár!

Csalódottan vettem tudomásul, hogy potyára jöttem. Tartoztam az ördögnek egy úttal. A következő célpontom az a bizonyos Ica, akinek elérhetőségét szintén nem ismerem, de még Tecát sem kérdezhetem meg, mivel tudomásomra jutott, hogy fejére esett egy olasz--magyar szótár, és agyrázkódással kórházba szállították.

Lö pá, kedves olvasóim!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Múltkorában már jeleztem, miféle jó hírrel telefonált fel engem a minap ügynököm, P. Poszáta. Lehetséges, hogy ti, kedves olvasók, már akkor gyanakodni kezdetek, hogy ez a szerencsétlen flótás megint a bolondját fogja járatni velem. De az én éleslátásomat elvette a Csapody-féle album megszerzésének ragyogó lehetősége, így hagytam magam ismét rútul rászedetni!

Poszátával a sarki presszóban találkoztunk. A feltűnést kerülendő kémem most is álszakállat, kockás sapkát, valamint drapp ballonkabátot viselt. Szimpláját kortyolgatva közölte:

-- Terhelő adatot találtam B. Miklósra nézve.

-- Ohó, iszen ez pompás -- dörzsöltem tenyerem, és krémesemhez hozzá sem nyúlva vártam, hogy kémem előálljon a farbával. Igen ám, de ekkor lépett az asztalunkhoz Icuka, a szemrevaló pincérlány, és bóbitája mellől levette ceruzáját:

-- Szabad még valamit hoznom az uraknak?

-- Tíz deka szerelem oly jó lenne -- idézte Poszáta H. Terézia nagyszerű slágerét, de én leintettem:

-- Köszönjük, de majd később.

Miután a lány ellibegett (a presszóban számos pók megbámulta, de most nem ez a lényeg), M. Poszáta végre előállhatott, mire jutott két hét megfeszített munkájával.

-- Tudomásomra jutott egy igen kellemetlen szakmai tévedés, amit B. Miklós követett el egykoron -- kezdte Poszáta.

-- Mi légyen az? -- vágtam közbe türelmetlenül.

-- Nem más, mint hogy egyszer biológiaórán a Mammut megkérdezte, ki tudja, mi az a filagória.

Ekkor már éreztem, rossz nyomon járunk... Poszáta képtelen agyilag felnőni a feladathoz. Ám még mielőtt félbeszakíthattam volna, belépett a presszóba egy pionír és a tantija, és kértek egy habos kakaót. Mivel ez elterelte figyelmem, a nyavalyás Poszáta befejezhette mondandóját:

-- A balga B. Miklós egyből meglengette a kezét, hogy ő bizony tudja. A tanerő felszólítására nagy büszkén kivágta, hogy az nem más, mint egy elvont fogalomnak a megszemélyesítése vagy érzékelhető képben való ábrázolása.

Lehet, hogy akkoron az osztály egetverő kacajban tört ki, és még azt is elhiszem, hogy Ritának megfogyatkozott a zsebkendőkészlete. Azt sem kétlem, hogy Nóusz vagy ki a fene, úgy nevetett, hogy rengett a hasa... na de én! Abban a pillanatban két centiméter nem sok, annyit se láttam a dühtől. Megragadtam Poszáta grabancát, és úgy mondtam:

-- Kismadárkám! Ha nem tudnám, én nem fecsérelhetem a drága időt, hiszen botanikai és kinetikai kutatásaim vannak! Ha azzal kévánsz szórakozni, hogy ilyen apró-cseprő ügyekkel mindenféle lehetetlen helyre ráncigálsz, hát én mondom, a kibertér oltalmazzon téged!

Poszáta láthatóan zavarba jött kissé indulatos megjegyzésemre. Ballonkabátjának zsebéből előkotort kockás zsebkendőjével végigsimított izzadságtól gyöngyöző arcán.

-- Nos rendben, akkor tovább kutakodom.

-- Már ha alkalmazlak még egyáltalán -- néztem rá szúrós szemmel.

-- Miii-csooo-daaa? -- kérdezte elkerekedett szemmel ügynököm. (A kém szót már aligha érdemli ki!)

Poszáta nagyon sóhajtván össecsukta aktatáskáját, és távozni készült.

-- Ohó, barátocskám -- szóltam rá --, csak ne akarj olajra lépni fizetés nélkül!

Mire kelletlenül az asztalra helyezett egy ezredest.

-- Ezt értsem úgy, hogy Josh ügyében sem számít rám, Gyula mester? -- kérdezte, amíg a pincérlány a számlával bíbelődött.

-- Elhallgass, te botor! Van kódneve is...

-- Akarom mondani, Bölömbika ügyében -- korrigálta a tévedést az ügyetlen fráter.

-- Meglátom, fiam, meglátom -- tértem ki a válasz elől.

Így hát, kedves Olvasók, sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a Csapody-féle album ismét elúszott valahová a messze távolba. Jól tettem-e vajon, hogy még egy esélyt adtam M. Poszátának?

Válaszotok várja:
ifj. Farkas Gyula

Ui.: Moqs kommentelőnek üzenem, szívesen segítek neki, de mivel nem ismerem személyesen, először jó lenne meggyőződni megbízhatóságáról. Tehát, kedves Moqs, ha eljössz velem Szederkénybe, kitöltetek Veled egy tesztet, hogy meggyőződjek kosbornevelésre való alkalmasságodról. A továbbiak az elért eredményedtől függenek.

Kedves Blogolvasók!

Folyó hét keddjén tartott kosborcsapati testületi ülésünk olyan határozattal zárult, hogy az ellensége erejét megtörendő bővítjük csapatunk taglétszámát. Elhatároztuk, hogy négy új tagot veszünk fel szuperinfós hirdetés útján. Hogy ne fecséreljem az időt, elindultam a postára, és fel is adtam a hirdetést. A pultnál kedves ismerőssel találkoztam: talán még emlékeztek B. Klotild kisasszonyra, aki délelőtt stemplizik, délután kontírozik. Klotild volt oly kedves és figyelmeztetett, hogy elsőbbségi küldeményként adjam föl. Így is tettem, és a biztonság kedvéért gondoltam -- ha már úgyis itt vagyok -- megkérdezem, nem jött-e poste restante levelem.

-- Dehogynem! -- rikkantott B. kisasszony, és átnyújtott egy vékonyka borítékot, külföldi pecséttel, valamint egy bélyeggel, amely tudatta a világgal, hogy a SZU 50 éve kezdte meg a lakóházak villamosítását.

-- Nocsak! -- lepődtem meg. -- Nyilván a kiváló Szerjózsa küldte meg legújabb kutatási eredményeit.

Rögtön fel is téptem a borítékot elepedvén a kíváncsiságtól, de a várva várt "милый друг" helyett a "Szia, apafej!" fogadott. Nem más írt, mint egykori kedves, a maneken, Babos Piri. Hogy mit, azt alább olvashatjátok.

"Szia, apafej!

Leningrádból szalutálok neked. Nagyon jó itt: oltári hecceket csinálunk az Oleg Kosevoj-osokkal, akik marha mokány krapekok! Múltkor például egy jó fej pasasról elhitettem a portással, hogy az öcsém, és így vész nélkül felvihettem magamhoz. Egész éjjel ráztunk a jó kis Dinamit-számokra. Viszont, ami után nagy hiányérzetem volt, az a Baccara-kazim. Akkor jutott eszembe, hogy az otthon maradt. Menjél már el a Tökihez, és kérdezd meg, nincs-e nála. Ha Tökinél nincs, nézd meg az Icánál is. Már annyira szeretném meghallgatni a Yummy, Yummy, Yummy-t! Ha megvan, postázd.

Amúgy mi az ábra? Sóderoltál az őseimmel? Megvan még a fatér betonpattanása?

Ciao!

Pircsi, a nagymenő"

Megmondom Nektek, kedves Olvasók, kissé meglepődtem a váratlan levélen, de lovagias lévén úgy döntöttem, teljesítem Piroskám kévánságát.

Jól cselekszem, mi a véleményetek?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Ui.: Piroskám piktúrát is mellékelt, melyen orosz népviseletben láthatjátok.

Kedves Blogolvasók!

Minap interurbán hívást kapam M. Poszátától, aki azzal biztatott, hogy a lehető legjobb úton halad a Miki megzsarolására kifundált tervünk realizálása. Egyelőre azonban nem árult el részleteket, de nekem már ez is elég volt, hogy rózsás hangulatban lássam a világot, és fütyürészve közlekedjek a macskaköves rakparton gyönyörködve a bodor felhők pompás látványába. Amikor már-már azt hittem, minden tökéletes, akkor bizonyosodott be: korántsincs így! Hiszen még csak ezután jutott eszembe az a vicces történet, amin hazáig bruhaháztam.

Ezúttal nem fizikaórán esett a muri, még csak nem is matekon, hanem élettanon. A megtörténés ideje sem akármi: az érettségi!!! Egyik osztálytársam -- nem mondom meg a nevét, mert a végén még megsértődik, amiért ország-világ elé kiteregetem balgaságát -- azt a tételt húzta, amelyben Nagy Éva munkásságát. Gondolom, számotokra is nyilvánvaló, hogy a bizottság a hölgy pszichoneuroimmunológiai kutatásaira volt kíváncsi, amit Berczi kartárssal végzett még a hatvanas években. A vizsadrukk tette vagy osztálytársam bárdolatlansága, de ő nem erre asszociált, hanem kibontotta nyakkendőjét, és a parkett közepére ugorva elkezdte énekelni: Ez az utolsó randevúúúúnk, / de ugye mi nem siránkozúúúúúúúúnk?

Kedves Blogolvasóim!

Amíg zajlik mozgalmas életem, természetesen addig sem feledkezem meg a távoli Miskolcon élő kedvesemről. Ügynököm, M. Poszáta most is elkészítette a maga jelentését. Általa volt szerencsém értesülni arról, hogy az utolsó pillanatban Hümér mégis Marikát hívta el a Napsugár Presszóba, ahol a lemezbarázda-billegetően egy jó rock ment. Skolám így kénytelen volt otthon maradni, és mivel a beígért Mikes Barna-koncert is elmaradt, Hajnalkával közösen töltötték el a szombat estét. A két jó haverina megtekintette népszerű tehetségkutató versenyt.

Skolasztika bánatosan ropogtatta a szotyolát. Megvallom, kedves olvasók, egy kicsit aggódom már szegény lányért: nem elég, hogy a vicces történeteim nem derítették jobb kedvre, hogy otthagyta a József Nádor Műszaki Egyetemet, de még ilyen hatalmas távolságra is került tőlem. Nem lehet könnyű az élete! Sőt, kedves olvasók, Poszáta még azt is kiderítette, hogy a gazdasági válság miatt esetleg leépítések lehetne a Töltőtolljavító KTSz.-ben, ami pedig súlyosan érintheti próbaidőn lévő kedvesem. Skolasztika élete egén egyre csak sűrűsödnek a fellegek... talán jobb kedvre tudnám deríteni, ha a Josh kitúrására tervezett akciómat elnapolva inkább vele tölteném az ünnepet.

Ti hogy látjátok, kedves Olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Lefogadom, ismeritek a jó Gordiusz királynak történetét, ki kibogozhatatlan csomójával szerzett hírnevet az ántik világban. De ha ismeritek nevét, talán azt is tudjátok, miként bizonyította a makedón Nagy Sándor, hogy nem is oldhatatlan ez a csomó. Azt hiszem, sikerült ravaszág terén a világhódító hadvezér nyomdokaiba lépnem, mivel a megoldhatatlan dilemmán egy huszárvágással úrrá lennem.

Múltkorában ugyanis említettem, hogy Nusika meghívott engem egy jourra, amelynek időpontja sajnálatos módon egybeesik kis tanítványomnak, Ineznek tartott matekkorrepetálással. Lévén szegény Ineznek utolsó esélye a matekvizsgán, nagy energiát fektetek a tanításba, arról nem is beszélvén, hogy költséges hobyjaimat, mint pl. a külföldi botanikai szaklapok járatását is finanszíroznom kell ám valamiből. Így már-már azon voltam, hogy elutasítom Novák Nusika meghívását, amikor is kipattant az isteni szikra a fejemből. Mi lenne, ha a zsúron tartanám a korrepetálást? Heisenbergre mondom, ennél kézenfekvőbb megoldás nem is létezik! Tudom, hogy az ilyen murikon a twiszt mellett népszerűek a bar-kochba, illetve a Felelsz vagy mersz? nevű játékok: ahhoz, hogy ezek korrepetálásra alkalmas eszközök legyenek, elég csak a témájukon változtatnunk!

Szerencsémre Ineznek is elnyerte a tetszését a dolog, így vele kiegészülve érkeztem meg Novákékhoz, ahol már javában tartott az ünnepség. Josh haverjain és Nusi haverináin kívül volt szerencsém megismerkedni a harmadik Novák-testvérrel is, aki missziósnővér Sziámban, és rendi neve: Szonória nővér, köznapi nevén Ilona. A plebános úr javasolta rendbe történő felvételét, és a csengő hangú, búzavirág szemű lány azonnal elbűvölte a fél kongregációt. Nusi nagyon megörült rég nem látott nővérének, és mivel rengeteg mesélnivalójuk volt egymásnak, hamar félrevonultak. A társaságban maradt: Inez, jómagam, Josh, illetve Josh cimborái, úgyis mint: Genovéva, Tibi, Peti és Rudi (de haveroknak csak Carlos).

Nem is kínálkozhatott volna jobb alkalom arra, hogy felvessem az ötlet:

-- Fiúk, nincs kedvetek véletlenül "Felelsz vagy mersz"-et játszani? Szigorúan csak matemtikai témában! -- Azzal Inezre kacsintottam.

-- Á -- mondta Genovéva --, az dögunalom! Játsszunk inkább üvegezőst!

Értetlenkedésemnek adván hangot Rudi (de a haveroknak csak Carlos) elmagyarázta, hogy is megy a játék. Egy üres üveget kell megforgatni, és akinél megáll, az kap egy kérdést. Ha nem sikerül megválaszolnia, meg kell válnia egy ruhadarabjától. Mivel ebben a játékban is láttam teret a matematika gyakorlására, és a szódásember még nem vitte el Novákéktól az üres üvegeket, semmi akadálya nem volt a mókának. Amíg tehát Nusi haverinái a szomszédban tarokkoztak, mi elkezdtünk üvegezni.

Hogy demonstráljam a játékszabályokat, jómagam kezdtem meg a játékot. Pörgettem, és az üveg szája Tibire mutatott. Nem akartam nagyon nehéz kérdést feladni az ifiúrnak (nem ismervén matematikai képességeit), ezért csak ennyit kérdeztem:

-- Mennyi köbgyök kettő?

Meglepetésemre Tibi barátunk csak bámult, mint az ismert páros ujjú patás az új nyílászáróra. Pedig igazán egyszerűt kérdeztem! Sebaj, hátha csak zavarban volt. Mindenesetre nevetve lehúzta a zokniját.

Tibi mit sem törődött a vereséggel, megdörzsölte tenyerét, még a nyelvét is kidugta a nagy koncentrálásban, végül pörgetett. Ezúttal Inez felé mutatott az üveg szája. Gyorsan Tibi kezébe nyomtam a korrepetálás tematikáját, hogy lássa, hol tartunk, és rá is böktem egy egyszerű példára, miszerént számolja ki x² differenciálhányadosát a definíció szerént.

Szégyenpír öntötte el arcom, amikor Inez makogását hallani kényszerültem. A tanítvány hatalmas szégyent hozott mesterére. És nem az utolsót azon a délutánon. Nem tudom, mi történhetett, de folyton Ineznél állt meg az üveg, aki sorra mondta a nagyobbnál nagyobb ökörségeket. Pedig a srácoszok még csak nem is vették figyelembe a tematikát, és igen primitív kérdéseket tettek föl, pedig mindég súgtam az éppen soron levő kérdezőnek, milyen típusú példát adjon fel tanítványomnak. Áttérvén az analízisről a lineáris algebrára, szájmozgásommal mutattam Rudinak (de a haveroknak csak Carlosnak), hogy a négyzetes mátrixok determinánsáról kérdezze. A bárdolatlan barom erre a mátrixok diszkriminánsát kérdezte, és ami ennél szomorúbb, Inezünk még meg is felelt erre a blődségre!

Egy szó, mint száz: alig telt belé egy félóra, és Inezünk egy szál bugyiban állt ott. Még mielőtt azonan újabb baklövést követett volna el, javasoltam a társaságban, hogy fejezzük be a játékot: Ineznél gyengébben aligha muzsikálhatna már bárki is . Jómagam teljes felszerelésben, Tibor két zoknijától megválva, Josh pedig tökfödő nélkül fejezte be a játékot.

A fiúk csalódottan bár, de beleegyeztek a játék befejezésébe, annál is inkább, mert Novákné hangja csendült:

-- Fiúk, ki kér kanadai mézbonbont?

Mindenki kirohant, egyedül maradtunk hát Inezzel, akit jól ledorongoltam.

-- Beh tudatlan vagy te, gyermekem. Hogy lesz ebből sikeres vizsga, azt csak a jó ég tudja. Viszont, ha megdupláznánk az óraszámot, talán lenne esély. A döntés a kezedben van!

Az óradíjat mindenesetre elkértem tőle.

A jour ezzel még nem ért véget: miután megozsonnáztunk (Novák néni foszlós mazsolás kalácsa, habos kakaója igen kellemes volt), Nusika javasolta, hogy játszunk zálogosdit. De leszavazták, és helyette inkább tombolát játszottunk. Fülöp (aki csak a jour végére tudott odaérni) bemondott egy ambót, és nyert egy égetettcukor-malacot.

Csuda jól mulattunk! Ti is, kedves Olvasók? Ámbátor megjegyzem, kissé elszomorított, hogy rojtosra beszélem a számat, izgalmasabbnál izgalmasabb példákkal próbálom meghozni Inez kedvét a matematikához, és csak ennyi az eredmény.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Kemikusok Egyesulete <... >
Dátum: 2008. október 13. 11:43
Tárgy: Velemeny a tantargyak osszevonasarol
Címzett: f_gyula@citromail.hu


Tisztelt Tagtársunk!

Tájékoztatjuk, hogy MKE állásfoglalásban tettük közzé véleményünket
azzal az elképzeléssel kapcsolatban, amely a közoktatás 7-12.
évfolyamait érintően integrált természettudomány tantárgy
bevezetésének vizsgálatával foglalkozik. Ez a tantárgy egy összegyúrt
fizika-kémia-biológia anyag lenne a jelenlegi szaktantárgyakként
történő oktatás helyet. Egyesületünk többek között arra kívánja
felhívni a figyelmet, hogy erről a megoldásról már komolyan veendő
negatív tapasztalatok vannak nyugat-európai országok példáján. Az MKE
állásfoglalás az Egyesület honlapján kívül a
http://ipetitions.com/petition/ttud1/ webcímen olvasható és a
megadott helyen történő aláírással támogatható. Ha egyetért vele
kérjük, hogy aláírásával jelezze. Tanárismerősének, érdeklődőknek az
anyag további e-mail címre is továbbküldhető.

Üdvözlettel
Kovács Attila
főtitkár

Javaslom, írjátok alá Ti is, és terjesszétek, nehogy ebek harmincadjára jusson az ifjabb generatio természettudományos míveltsége!

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Lectori salutem!

Kedves olvasók, a latin beköszöntés arra szolgált, hogy borzolt ideigeimet a latin nyelv magasztos logikájával megnyugtatni igyekezzek, de egyelőre még ezzel sem sikerült tartós eredményt elérnem. Hogy miért vagyok ily feldúlt? A válasz egyszerűbb, mint a másodfokú függvények differenciálhatóságáról folyó diskurzus. Az a hebehurgya Poszáta megint alaposan felbosszantott. Képes volt odarendelni a mólóhoz, ahová én ballonkabátban, kezemben aktatáskával érkeztem: a táska funkciója az lett volna, hogy abban hozom haza a B. Miklósra nézvést terhelő iratokat. Reményeimben csúnyán megcsalt kémem!

Képzeljétek! Többhetes kutatómunka után pusztán egy kínos történettel kívánta megzsarolni Miklóst, hogy a Csapody-albumot visszaszerezzük. Kiderítette ugyanis, hogy Miklóst elementaris tanulmányai során, hetedik osztályban kihívta a tanerő (Mitokondrium tanár bá) felelni a földigiliszta felépítéséből. Miklósunk sajnálatos módon nem készült (előző nap a Knight Rider legújabb részének megtekintésével töltötte a délutánt, különösen izgulván az intelligens autó és a jóképű úrsofőr sorsáért), és halvány lila gőze sem volt az anyagról. Nem akarván azonban megelégedni a biztos elégtelennel, lavírozni kezdett: emlékezetéből előhalászott néhány információmorzsát, s kivágta magát: a giliszta a karperecesférgek közé tartozik. Lett ám egetverő kacaj. Állítólag éppen arra glasszált a diri titkárnője, aki meghallván ezt a hülyeséget, úgy futott fel a lépcsőn elújságolni főnökének, hogy útközben leesett a cipője. Nem mondom, ekkora bárgyúság nekem is mosolyt csalt az arcomra, na de ez még kevés Miklós sarokba szorításához. Örülök, hogy bővült vicces eseteim tárháza, de ennél keményebb dolgok kellenek mostan. Újra megbíztam hát Poszátát, amennyiben lehet, legközelebb valami használhatóbbal álljon elő.

Hazaérvén azonban nem értek véget a mára rendeltetett megpróbáltatások. A rendkívüli módon fárasztó Nusika ugyanis anzikszot küldött részemre, melyben meginvitált engem a születésnapi zsúrjára. Igen ám, de a haccacáré ideje éppen üti az Inezzel tartandó órát, márpenig nem mondhatok le a bevételeimről, ha továbbra is finanszírozni óhajtom ausztrál botanikus szaklapom előfizetését. Szerintetek mi tévő legyek?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Kedves Blogolvasóim!

A minap a Novák-residentián jártam Josh tagtársamtól néhány folyóiratot visszakérendő. Ez a trehány alak ugyanis pár hónapok óta ül rajtuk (bár meglátszódna a botanikai műveltségén!, de sajnos nem; egyre jobban érlelődik bennem a kizárás gondolata, csak még azt nem fundáltam ki, miként hajthatnám azt végre).

Joshéknál kedves ismerőssel találkoztam: Nusika kedvesen pukkedlizett a vizitszobában meglátván engem.

Novák néni is otthon volt, kellemesen elbeszélgettünk. Az ozsonna után Josh engedélyt kért, hogy elszívhasson egy cigarettát, és miután Novák néni is szokott dohányozni, ő is rágyújtott. Josh eztán húgát is megkínálta, aki egy darabig hezitált, mire édesanyja így szólt:

-- Ne is próbáld, Nusika, ráérsz még. Kislánynak csak csokoládészivarka való.

Ez döntött:

-- Az lehet, hogy a kislányok szeretik a csokoládészivart -- szólt Nusika kissé sértődötten. -- Én már egy jó pár év óta cigarettázom.

Novákné nagyot nézett, de mielőtt bármit is szólhatott volna, Nusika már tette is szájába a bagarettát, és kecsesen fújta a füstöt, mint egy kis török.

Bizony borzasztó rossz volt! Csípte a torkát, a szemét, köhögött, de csak azért sem tette le. Egyszeriben azonban Fülöp érkezését jelentette be Novákné. Nusikának hirtelen eszébe jutott, hogy vőlegénye nem szereti az ilyen férfias tempókat. Mire ez eljutott a tudatáig, Fülöp már meg is jelent a szalónban, Nusika pedig mit tehetett egyebet, gyorsan háta mögé dobta a cigarettát.

Örültem, hogy volt szerencsém megismerni Szentágothai Fülöpöt, a kiváló jogszigorlót, mert kellemes beszélgetőpártnerre találtam benne. Nem beszűkült dr. jur., hanem széles érdeklődési körű, világlátott ember, aki épp Szerajevóból érkezett haza szeretteihez. Fizikaórán esett vicces történeteimet hallván még a cvikkere is lerepült, olyannyira nevetett.

A kellemes hangulatnak azonban hirtelen vége szakadt:

-- Szent Isten, ég a ruhád, Nusika! -- rikoltott Novákné asszony, és még mielőtt magunkhoz tértünk volna az ijedségből, az asztalon álló váza tartalmát leányára loccsantotta.

Mondanom sem kell, jobbnak láttam távozni. Fülöp is így tett, mert mennie kellett a vonathoz, indult vissza Boszniába. Jó darabig együtt mentünk, s útközben elmondta, néha igazán nehéz dolga van kis menyasszonyával. Múltkor is hogy járt Nusika! Mikor Németcsehibe utazott a keresztanyjához, hát nem megbüntette a kalauz? Nusika értetlenkedett, miért, aztán persze kiderült, hogy amikor leendő sógornője kikísérte a vonathoz, véletlenül a neki vett peronjegyet vette magához, sógorasszonyának pedig a menetjegyet adta. Micsoda pech!

Kicsit zúgott már a fejem, mikor hazaértem. Még szerencse, hogy jó hír fogadott: Poszátám telefonált, hogy talán sikerült terhelő bizonyítékot találnia az áruló B. Miklósra. Találkát beszéltünk meg estére a pályaudvaron (azért ott, mert a péntek esti vonattal ismét Miskolc városába indult, hogy Skolámról ismét begyűjtse a heti információadagot). A részletekről hamarosan beszámolok.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves blogolvasók!

Minden külön értesítés helyett átadom a szót ügynökömnek, Poszátának, aki a következőket derítette ki kedvesemmel kapcsolatban:

***

október 5. reggel 7:22 -- F. Skolasztika munkába indul. Galambszín kiskosztüm van rajta, kezében kézitáska. Pár lépés után azonban káromkodva (Heisenberg rúgná meg!) visszafordul: kisült, hogy otthon felejtette elemózsiáját.

október 5. reggel 7:41 -- A Töltőtolljavító KTsz. előtt összefut egy snájdig fiatalemberrel, aki a KTsz. kazánfűtője. Pár bizamlmas szót váltanak, majd F. Skolasztika láthatóan jobb kedvben a gyárba távozik.

október 5. délelőtt 11:37 -- A célszemély ebédjét a közeli parkban költi el.

október 5. délelőtt 11:41 -- Befut H. Hajnalka, és lelkendezve mesél arról, hogy sikerült jegyet szerezni Kuna Magdolna koncertjére. A Kohut Ági-koncert olyan "klafa" volt szerinte, hogy a mérce magasra került, de talán Kuna Magdolna még ezt a szintet is meghaladja. Egyúttal közölte a célszeméllyel, hogy ne várja meg este, mert csak későn érkezik.

október 5. délelőtt 11:43 -- Megérkezik a jóképű kazánfűtő is, akinek neve, mint a Hajnalkának történő bemutatkozás során fülembe jutott: Balog Hümér. Hajnalka hamarosan távozik. Állítólag fontos vizsgája lesz.

október 5. délelőtt 11:52 -- A célszemély és a fószer távoznak, és a 14B-56 A koordinátával jelölt szeméttárolóba dobják Skolasztika ebédjének maradékát. Több se kellett nekem, pár perc múlva a kukához ugrottam (inkognitómat természetesen nem adtam fel, hiszen napszemüvegem, ballonkabátom és álbajuszom kitűnő álcának bizonyult). Kiemeltem a maradék szendvicset, és sebtiben végrehajtottam rajta egy gyors analízist. Az eredmény: Delma joghurtos margarinos-lecsókolbászos-zöldpaprikás vizes zsemle volt (Tesco ár: 11 magyar forint).

október 5. 15:10 -- Úgy döntöttem, felkeresem H. Hajnalkát (Suli műszakja 18:00 órakor ér véget, és addig sem akartam vesztegetni azt a drága időt), és információkat szedek ki belőle. Tudtam, hogy rajong Rakonczai Ervin Verje meg a búbánat! című slágeréért, így egy ilyen LP-vel felszerelkezve csengettem be hozzájuk (még szerencse, hogy nem álmos Hajnalon, mert a takarómat én ilyenkor a fejemre húúúúúúúúúúúúúzom). Természetesen nem mutatkoztam be, nem lévén sültbolond: házaló ügynök szerepét játszottam, és hanghorozókkal házaltam. Hajnalka boldog sikongatással vette tudomásul, hogy mit árulok, és per se intelligitur rögtön vett egyet tőlem. Olyannyira megörült a szerzeménynek, hogy kedvesen beinvitált a lakásba, és egy jót beszélgettünk (amit természetesen kabátujjamba rejtett magnetofonnal rögzítettem). Többek közt megtudtam, hogy milyen baleset történt a Lenin Kohászati Művekben: történt, hogy egy fejes, bizonyos Vályi elvtárs beleesett a kohóba, és szénné (C) égett!!! Emiatt mindenkit hazaküldtek a gyárból, többek közt azt a hölgyeményt is, bizonyos Tópity Marikát, aki annak idején elhappolta a melót Skolasztika fitos orra elől. Mikoron Marika épp hazafelé tartott a gyárból, megpillantotta a közeli parkban a célszemélyt, amint Hümérrel andalog. Nosza, több se kellett neki! Hogy Skolasztika orra alá borsot törjön, odalépett, és se szó, se beszéd, rendez-vous-ra hívta a hapekot. Mily orcátlanság ilyet tenni szegény Suli háta mögött! Hajnalka attól tart, hogy ez újabb háborúság kezdete lesz a két lány közt.

Joggal merül fel az Olvasóban a kérdés: vajh honnan tudta mindezt H. Hajnalka? Egyrészt a balesetről onnan szerzett tudomást, hogy maga is kohómérnöknek tanul, és mi a csoda, éppen a Lenin Kohászati Művekben volt terepgyakorlaton. A másik informátora a mindentudó Papp Jenő szőlészeti munkás volt, aki nem mellesleg Hümér egyik legjobb cimborája. Milyen kicsi a világ!

Ezzel zárul Poszáta jelentése. Megvallom, kedves Olvasók, kémemet nem szerelemféltésből állítottam rá kedvesemre, mint ahogy azt általában szokás. Nem. Szó sincs erről. Skola patyolaterkölcséhez kétség nem férhet. A helyzet csupán az, hogy több botanikai és kinetikai kutatásom sok időmet veszi el, így nincs időm állandóan interurbán telefonhívásokat intézni Miskolc városába. Ez a megoldás sokkal kézenfekvőbb.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója (kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Kedves ifj. Farkas Gyula blogját olvasók!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni Gyula mesternek, amiért ily kegyben részesített, és újból teret engedett -- még ha szigorú feltételek mellett is --, hogy blogjában közreműködjek, s szerény képességeim kamaztotásával hozzájáruljak a blog fényéhez. Igyekszem megszolgálni a belém fektetett bizalmat.

Köszönetet mondok azért is, hogy a köszönetnyilvánításomat ilyen szépen kicirkalmazta.
Oly sok idő után, most publikálom "művecském". Tehát két dolog végtelen: az emberi butaság meg a világegyetem, de ez utóbbiban nem vagyok olyan biztos -- mondta Eizenstein Einstein, és én igazat adok neki, mert osztálytársam bizony olyan balga volt, mint hat pár yardcipő rendőrcsizma.

Történt ugyanis, hogy egy ízben fizikaórán felelésre hívta Szomory tanár úr Szabadesés tanár úr Szlovák Tóth Nepomukot, aki azt kapta feladatául, hogy ismertesse a soktestproblémát. Ez a fickó meg nem átallotta azt mondani, hogy az bizony a metrón fordul elő csúcsidőben, mikor tolakszanak a népek. Mondanom sem kell, az egész 11. C hangos bruhahában tört ki. Emerencia úgy nevetett, hogy torkán akadt a titokban majszolt lekváros kenyér. Manszvét a padot csapkodta, Nónusz pedig kénytelen volt zsebkendőjét rágcsálni, nehogy a kipukkadó nevetés miatt illetlenül viselkedjen. De a legjobban Szabadesés tanár úr harsogott, olyannyira, hogy még a szünetben se tudta kivonni magát jókedve alól, és a cigaretta helyett véletlenül a krétára gyújtott rá. A kollégák jót derültek Szabadesés Zdenkó tanár úr felsülésén is. Mókás egy nap, ugye?

Üdv:

Bene Róbert

P. S.: A javításokat eszközölte: ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon.

Kedves Blogolvasóim!

Szívet melengető érzés a kommenteket olvasni, de egyúttal nagy felelősség is. Érzem, hogy minőséget vártok el, és gondolom, sokszor vagytok csalódottak, amiért a blog ígéretével ellentétben nemcsak vicces történeteket olvashattok, hanem magánéleti fordulataimat is. Hiszem azonban, hogy fordulatokban bővelkedő életem sokak számára érdekes. Viszont, hogy ne hagyjam táplálék nélkül a mókás esetekre éhezőket sem, úgy döntöttem, publikációs lehetőséget biztosítok egy tehetséges fiatalembernek.

Ez a fiatalúr pedig nem más, mint Bene Róbert. A bejelentésem, gondolom, megrökönyödést vált ki sokakban. Emlékezhettek, miként játszotta el a bizalmamat ez a sutyerák alak! Emlékezhettek, miként veszélyeztette Galois életét, hogy a tanulmányok helyett lumpen alakokkal tivornyázott! Ám még mielőtt követ (vagy fosszíliát) vettek rám, előrebocsátom: szó sincs Robi rehabilitárásáról! Róbert nem kap teljes jogot blogomhoz, hiszen azt csak züllesztené. Nem! Kontroll alatt fogom tartani. Ha publikálni kíván, ahhoz előbb egy külön kérvényt kell beadnia, amit én egy héten belül elbírálok, lepecsételek és kézjegyemmel látok el. Csak így, a megkerülésem nélkül jelenhet meg Róbert méltán népszerű blogom hasábjain.

Róbert a múlt héten kézirattal kopogtatott koliszobám ajtaján. Péter szobatársam őt meglátván rögtön nekiszegezte a kérdést, nem tart-e vele és hooligan haverjaival a csehóba (1113 Bp., Villányi út 54.), de mielőtt Robi válaszolhatott volna, gyorsan lepénylesőjére tapasztottam tenyerem.

-- Bene úr most nem ér rá -- feleltem helyette, és mivel nem éreztem elég biztonságosnak a terepet, kiballagtunk a folyosóra, ahol is átvettem a kéziratot, és gyorsan átfutottam.

-- Értestíeni foglak döntésemről! -- mondtam, de látván Róbertünk elszontyolodásnak indulását, úgy döntöttem, ha kivételes ügyrendet kérvényez (ennek ára egy liter sósborszesz -- ti. tartozom ennyivel a kiváló Szerjózsának, aki még külföldi utam alkalmával adott kölcsön egyet), akkor azonnal elbírálom. Robinak megért az ügy ennyit, így hát belevetettem magam a kéziratba. A történetek jók voltak, de a stilisztikai tanácsaim természetesen ráfértek jobb sorsra érdemes, hebehurgya barátunkra.

A következő posztban olvashatjátok a javításommal ellátott adomát. Remélem, jót derültök, és megerősítetek engem döntésem helyességében.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Nyájas Blogolvasóim!

A megfelelő bizalmi személyzet kiválasztásával járó Capsici fastigiati-s teendőim közepette sem feledkeztem meg életem egyéb eseményeinek jegyzőkönyvezéséről sem. Így például az osztály reuniójáról, melynek kapcsán még mindég tudok újat mondani.

Emlékeztek még bizonyára, hogy felsült Z. Krisztina, mikor nem ismert fel egy egyszerű, exponentialis alakba átírt komplex számot. Én ugyan jót kacagtam rajta, sőt a kompánia jelentős hányada is, de akadt egy-két személy, aki grimaszvágással adta tudtomra: nem találja viccesnek a szituációt. Ilyen deviáns persona volt például Molnár Juci, aki szintén Krisztinánk sleppjéhez tartozott, és persze védeni akarta matematikailag igencsak alulművelt haverináját.

-- Juci, Juci -- mondtam neki fejcsóválva pofavágását látván --, neked sem ártott volna gymnasiumban egy kis intenzívebb tanulás, kiváltképp biológiából. Ha így tettél volna, nem csak a PTE EFK dietetikus szakára lett volna elég a pontszámod, hanem akár az Általános Orvostudományi Karra is!

Juci arca paprikavörösre gyúlt ezt hallván. A közelben lézengő Fürjes Géza hozzám lépett, és vállamra téve karját így szólt:

-- Le vagy maradva, öreg. Juci azóta már az orvoskarra jár.

Hiába, ez a Fürjes semmit sem változott: még mindég olyan jólértesült, mikor gimnázista korában! No, de még véletlenül sem akarom fölöslegesen szaporítani a szót vagy ha úgy tetszik, csépelni azokat (de gustibus non est disputandum), tehát elmondom: Juci ugyancsak kikelt magából. Ti., hogy milyen jogon szólom én le őt, amikor voltaképp én is felelős vagyok azért, mert nem sikerült elsőre bejutnia. Nocsak, ez már igencsak érdekes információ volt, úgyhogy hegyeztem a fülem, miként is hiúsítottam Én meg Jucink továbbtanulási ambícióinak realizálását.

Tudni kell, hogy biosztanárnőnk, bizonyos Tátika tanti azért indított biológiaszakkört, hogy felkészítse az emelt szintű érettségire az orvosi egyetemre készülőket. Jucink is oda pályázott, így szorgalmasan járt a szakkörre. Jómagam ugyan a BME padjai közé kévánkoztam, de ez nem gátolt meg abban, hogy látogassam a foglalkozásokat, lévén lelkes botanikus. Olyannyira lelkes, hogy óráról órára tartottam érdekfeszítő referátumot egy-egy kosbor- avagy csomornikafajról, melyet a tanárő elégedett bólogatással fogadott, társaim penig lelkesen jegyzeteltek. Kivéve ezt a lázadó Jucit, aki kiselőadásom alatt idegesen dobolt az ujjaival, és feltűnően oldogatta meg a relációanalízises bioszfeladatokat.

Történt aztán, hogy egyszer csak bejelentette a tánti, hogy a következő héttől kezdve a szakkör péntek délutánonként lesz. Az ám, csak hogy én minden hét pénteken 4-től Borbás prof. emer.-hoz voltam hivatalos petit-fours-ra! Fájó szívvel voltam kénytelen búcsút mondani a szakkörnek.

És mi az egészben a csattanó? Az, hogy így 4 évvel az eset után kiderült, hogy osztálytársaim összebeszéltek a tananyagmozgatóval a szakkör időpontjának áthelyezése érdekében. A fő hangadó Juci volt, aki kifogásolta, hogy én mindig csak a kosborokról és a csomornikákról beszélek, holott ez egy érettségire felkészítő szakkör! És a galád tanerő képes volt a hátam mögött intézkedni, társaim pedig cinkosságot vállalván elhallgatták előlem az indítékot.

Felháborító, nem? Mindenesetre nem puffogtam rajta soká, csak közöltem Jucival, hogy egy kis botanika még senkinek sem ártott meg.

Ti is így látjátok, olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának (kondenzált anyagok fizikája szakirányon) IV. éves hallgatója

Kedves blogolvasók!

Nem fogjátok kitalálni, minő fejleményeket bontott ki a sors. Felkért ügynököm, bizonyos Roger Moore (most már nyugodtan elárulhatom a nevét), nem reagált érdemben invitálásomra. Itt a hangsúly az érdem szón van, hiszen titkárnője útján képes volt egy dedikált fotót küldeni (melyet itt mellékelek is). Néha elcsodálkozom az emberi balgaságon: azt hihette ez a botor, hogy az aláírására van szükségem? Nekem, aki híres kinetikusok autogrammjait gyűjtöm?! Igazán nevetséges.

 

Önmagában ez még akár mulatságos is lehetne számomra, ámde ez azt jelenti, hogy egyelőre nem válhatok meg Poszátától, és ez aggasztó. Bár meg kell hagyni, egészen jól halad a miskolci üggyel, azért nekem mégis fenntartásaim vannak. Már csak azért is, mert Josh is egyre aggasztóbban viselkedik. Két ilyen kretén sok nekem egy csapatba, jobb lesz az egyiktől megválni. Igen ám, de ilyen kiélezett helyzetben, mint a mostani, nem lehet csak úgy ukmukfukk kirúgni az egyiket, mert azzal a rivális B.

Miklós ölelő karjaiba taszítanám.B. Miklós most amúgy is nyeregben érzi magát, és múltkori vereségünk alaposan elgondolkodtatott a stratégiaváltáson. Azt hiszem, keményebb módszerekre lesz szükség az album megszerzésére. Ezen megfontolásból kértem fel Poszátát, hogy miskolci üzelmei mellett keressen valami terhelőt Miklósra nézvést. A fickó álnokságát ismerve, ez nem lesz nehéz.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának hallgatója

P.S: Kedves Árpád, levelem írása folyamatban van. Türelmedet és megértésed kérem!

Kedves Blogolvasóim!

Múltkorában, hogy ismét hosszabb időt töltöttem együtt gymnasiumi osztálytársaimmal, eszembe jutott egy történt. Most kivételesen nem kifejezetten vicces történettel állok elő (bár van benne vicces rész is). Tavaly egy ifjúsági lap pályázatot hirdetett: meg kellett írni egy olyan élményt, amikor kiközösítettek. Erre készült az alábbi opus. Olvassátok megértéssel!

Kedves Bravo! Tisztelt Szerkesztőség!

Örömmel olvastam a lapjukban a pályázati felhívást, melyre olyan történetet várnak, amely a kiközösítésről szól. Hát, tőlem most olyat fognak hallani, amit eddig még nem! Megvallom, magam se hinném el, ha történetesen nem éppen velem esett volna meg! A történet hitelét viszont garantálja szavahihetőségem.

Történt (de ez még 9.-ben volt), hogy osztályommal Hidegkútra tettünk tanulmányi kirándulást. Nem akarván stúdiumaimat mellőzni, magammal vittem Dér--Radnai--Soós-féle fizikapéldatáramat, valamint zsebszámológépemet. Nem lévén azonban kockafejű, érdekel ám a botanika is, így vittem magammal növénygyűjtőt, sőt a kirándulást megelőző estén tanulmányoztam Hidegkút flóráját is. Ekkor lettem figyelmes arra az érdekfeszítő tényre, hogy a vitéz kosbor pusztán 3 kilométerre Hidegkúttól a pusztán virágzik. Javasoltam tehát Kati néninek, hogy a szabad program keretében az osztállyal egyetemben tekintsük meg a látványosságot. A szitáló eső, a ködfoszlányok és a kullancsok ellenére kiváló hangulatban telt a túra.

Már csak azért is, mivel közben szóba elegyedtem matematikatanárommal, s ennek köszönhetően gyűjtemény is bővült. Tudni illik fizikával, illetve matematikával kapcsolatos mókás történeteket gyűjtök. Történt ugyanis, hogy mikor az egyváltozós függvények differenciálhatóságáról diskuráltunk, a tanár úr nem átallotta azt mondani, hogy a differenciálszámítás egyik fontos alkalmazása a L’Dottore-szabály. Én illemből nem nevettem ugyan, de este a fejemre kellett szorítanom a kispárnát, hogy szobatársaim –- akiket a túra kellemesen elfárasztott -– hangos kacagásomtól aludni tudjanak.

Mai napig sem értem viszont, hogy ami eztán történt, azt miért mérte rám a Sors. Másnap reggeli előtt úgy döntöttem, agytorna gyanánt megoldok néhány egyszerű „labda a gödörben”–típusú feladatot. Máskor fejben számoltam, de mivel az előző napi túra hatására kissé elpilledtem, úgy döntöttem, kézi kompúterem veszem igénybe. Ekkor történt az, amire még csak számítani sem mertem! Az ON gombot megnyomván a szerkezet nem reagált!
 
-- A nemjóját! -- csattantam föl. Csak nem romlott el a masina? Levettem a hátlapot ellenőrizendő, minden rendben van-e. Döbbentem konstatáltam a szörnyű realitást: tudniillik, hogy az elemeknek lába kélt! Elfelejtettem volna utántölteni?! Fejcsóválva indultam a kantin felé. A társaság már ott volt, és vígan fogyasztotta a zalahúsos kenyeret.

-- Na, tudorkám, megoldottad a feladatot? -– hunyorított rám szembeszomszédom, B. Tamás.

-- Ha-ha, okostojás! -- kontrázott a harmadik Nagy (tudnivaló, hogy három Nagy családnevű jár az osztályunkba.)

Úgy éreztem, hogy az egész kompánia ellenem fordult. De miért? Hát tettem én bármi rosszat is?

Értetlenül állok a dolog előtt. És Önök?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME III. éves mérnök-fizikus szakos hallgatója

P.S.: A dolog slusszpoénja, hogy az elemek kilopása nem akadályozott meg a fizikázásban. Történt ugyanis, hogy –- bár nem értek különösebben az elektronikához -– a kóláskupakok megmágnesezésével sikerült újjáélesztenem a számológépet.