Kedves Blogolvasók!

Olyan történetet fogok most megosztani Veletek, melynek olvastán köpni-nyelni nem tudtok majd a felháborodástól. Jómagam is imígyen jártam. Nem elég, hogy B. Miklós ármányai miatt is aggodalmaskodom, még családtagjaim is rosszízű tréfákkal próbálnak borsot törni szaglószervem alá. Nem mintha bármi kifogásom is lenne a Capsici fastigiati bors vagy a bors bármelyik más fajtája ellen, de azt azért tudnotok kell, hogy az ugratást nem kedvelem. Nem vagyok én akadályfutó vagy versenymotor.

Nem akarom hosszúra nyújtani a történetet, ezért bele is vágok. Ma reggel csengett a telefon, és amikor felemeltem a kagylót, édesapám hangját hallottam benne.

-- Szervusz, fiam! -- köszöntött, s én meglepődtem kissé, hogy nem a szokásos kedélyes, olykor borízű hangján szólt hozzám.

-- Üdvözöllek, papa. Csak nincs valami gond?

-- Csak az van, fiacskám. Képzeld, elkavartam a képet, amit pedig már megvett egy nagyon puccos dáma, na de gondolom, téged nem is ez izgat, hanem hogy megdöglött az egyik gazod. Anyád mondta, hogy én hívjalak fel, mert ő nem meri elmondani neked.

-- Miiii-csooo--daa ? -- hüledeztem elkerekedett szemmel. -- Ezt te honnan tudod, Párizsból?

-- Most itt vagyok Pécsett. Megnéztem az én kis Elemér unokám, de már holnap megyek is vissza. Próbáltam én megszerezni ezt a masinát, de attól tartok, ehhez te kellesz.

-- Ne mozdulj, már indulok is! -- rikkantottam, és le sem téve a kagylót elrohantam, hogy a peronon várakozó vonatot elérjem. Mi tagadás, szerencsém volt, sikerült beugranom, és bár ülőhelyem nem volt, úgyse tudtam volna leülni. Mondhatni állva is tűkön ültem. Alig vártam, hogy végre befusson a Baranya IC Pécsre: idegességemben egész úton ujjaimmal malmoztam. Örökkévalóságnak tűnt, míg végre megérkeztem Szederkénybe. Mint egy őrült futottam végig az álmatag városon, léptem koppanásaira riadtan szálltak magasba a szürke galambok.

-- Hol van? Hol van?? -- rontottam be szülőházamba kétségbeesetten. -- Van még esély? Vagy legalább láthatnám az elhunytat? Hogy a végtisztességet megadhassam neki, ha már minden remény oda!

Atyám savanyú arccal lépett mellém, mint aki citromba harapott.

-- Sajnálom, magzatom! -- tört elő belőle a zokogás, és a nyakamba borult. A nappaliból hirtelen Gitti nővérem lépett ki.

-- Jaj, Gyuszikám, tudom, hogy nehéz most neked, de hidd el, előbb-utóbb megbarátkozol a helyzettel!

Atyám ezalatt tovább lapogatta a hátam. Szorítása nagyon erős volt, éreztem, hogy a nagy test rángatózik.
 
-- Ugyan, apa, ezzel már nem segítesz rajta. Remélem, hogy nem a ritka csomornikám esett áldozatul!

Akkor döbbentem csak rá, hogy apa nem sír, hanem nevet.

-- Min nevetsz?

-- Hát azon, édes fiam, hogy jól átvertünk ám téged. A füveid élnek és virulnak! Látnod kellett volna, milyen képet vágtál, hahaha!

És hétrét görnyedt a kacagástól. Gitti értetlenül bámult, anya pedig rosszallóan csóválta a fejét.

Mikor apám ezt elmondta, hallottam, amint megnyílik a fürdőszobai csap, majd elzárul, és a fürdőből egy fiatal, szőke lány lép ki.

-- Bonjour! -- mondta mosolyogva. A sminkét igazítandó vette igénybe fürdőszobánk.

-- Fiam, hadd mutassam be a menyasszonyomat: ő Jacqueline de Bour!

-- Hi, fellas! -- köszönt még egyszer a hölgyemény.

-- Dag! -- pislogtam rá fáradtan. De én most nem tudtam ezzel a nővel foglalkozni. Nagyon feldühített apám gyerekessége, ezért jól legorombítottam a fatért:

-- Úgy látom, még mindig nem tudtál felnőni, apa!!! A növényzetem, tudod jól, tabutéma! Azzal nem lehet viccelni. Mit szólnál, ha én meg azt mondanám, hogy az unokád megette a kedvenc temperád? Ugye, hogy nem örülnél? És mi ez, hogy ilyen piszlicsáré dolgok miatt hazarángatsz?! Tudod, milyen drága az út? Nekem költséges hobyjaim vannak, én nem tudok ilyen extra utakat fizetni!!!

Néném csillapítani próbált:

-- Ugyan már, inkább gratulálj te is apának, és kívánj neki sok boldogságot; úgy való!

De én csak legyintettem. Sarkon fordultam, és bezárkóztam a szobámba. Most először tökéletesen meg tudtam érteni jóanyámat, amiért beadta a válópert. Ilyen egy megbízhatatlan alakot, mint id. Farkas Gyula!

Így hát, kedves blogolvasók, szereztem egy mostohaanyát. Egy mostohaanyát, aki mindössze három évvel idősebb nálam, flamand, és most fejezte be a képzőművészetit keramikus szakirányon. Az apja (mostohanagyapám) elektroműszerész, és imád rablórömizni. Szép kis kilátások, nemde? Mindenesetre megpróbálom a dolgok pozitív oldalát nézni, Gitti mondta, hogy legalább tud majd köcsögöt csinálni növényeimek.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának nemsokára IV. éves hallgatója

Kedves Blogolvasók, különös tekintettel kakafejre!

Hiányoltátok a sztorit, és én hűséges-alázatos kiszolgálója vagyok a közönség igényeinek, amennyiben az nem feszegeti a jóízlés, illetve a Tudomány kereteit. Meg kell vallanom, nehéz most vidámnak lennem, mikor ilyen ármány készül ellenem (lásd: B. Miklós hatalomra jutása). A vicces történetek azonban megbízhatóak, és mindég mosolyt csalnak az ember arcára. Ezért elővettem hát 10.-es matekfüzetem 3. kötetét (sok irkát elfogyasztottam egy évben, mivel füzetemben az órai anyag mellett saját bizonyításaimat, illetve diáktársaim vicces mondásait is gyűjtöttem), fellapoztam, és a következő mosolyfakasztó történetre esett a választásom.

Történt egyszer -- boldogult diákéveim alatt, amikor még azt hittem, hogy a BME tud újat mondani nekem --, hogy egyszer matekórán egyik nem túl nagy lumen osztálytársamat hívta ki a tananyagmozgató. Antiszociális barátunk, Tetemes Antal (közkeletűbb nevén Teti Tóni) azt a feladatot kapta, hogy definiálja, mi az az újperc. Meg kell hagyni, nem volt mérhető ez a feladat például a kis Fermat-sejtés radikálisan új bizonyításához vagy a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtés megoldásához, amit én jogos feladatnak éreztem volna pedig a négyesért, amiért Tónink tepert.

Antal borzas üstökét vakargatta, rammsteinos pólóját gyűrögette, végül vállrándítva megjegyezte:

-- Hát végtagcsont. Amin három fő rész található: felső és alsó végrész (proximalis és distalis epiphysis), valamint hengeres középrész (diaphysis).

Mi tagadás, ez a válasz még F. Dániel barátunknak is büszkeségére vált volna, ha éppenséggel nem matematikaórán vagyunk! Tónink viszont nemcsak matematikából esett el a javítás lehetőségétől, de bizony helyesírásból is csúnyán leszerepelt! Hiszen azt minden magára valamit is adó elemista tudja, hogy az újperc az nem más, mint az újfok századrésze!

Mondanom sem kell, a tanárnő köpni-nyelni nem tudott ekkora tudatlanságot tapasztalván. Fejcsóválva véste be az osztálykönyvbe a legrosszabb osztályzatot, sőt közölte Tónival: kolléganőjének, Predikatív kisasszonynak is szólni fog, hogy jutalmazza meg egy tökkel nyelvtanból is a gyatra helyesírása miatt. Nemhiába tartja a mondás: a baj csőstül jön.

Ugye, milyen mulatságos?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Bloglvasóim!

Attól, hogy én játszom itt a mókamestert, és csak úgy sorjánzanak a mókás történetek, még véletlenül se higgyétek, hogy napjaim derűben és boldogságban telnek. Hogy miért? A válasz igen egyszerű. Nem hagy nyugodni a T. Károly által eltulajdonított tétel ügye. Mert hogy eltulajdonításról van szó, ahhoz semmi kétség sem férhet. Károlyunk viszont tagad nem volt más megoldás hátra. Mikor tegnap leszállt a csendes alkony, felöltöttem a fatermördert, és elindultam Kareszék háza felé, hogy ha kell, erővel, ha kell, furfanggal szerezzem vissza a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtéshez nélkülözhetetlennek tűnő jegyzeteim.

Úgy terveztem, hogy amíg Károly munkában lesz (éjszakai műszakra volt beosztva minden  ros héten), addig belopózok lakásába, és átkutatom a legapróbb szegleteket is. Ehhez viszont szükségem volt a vici segítségére. Nem volt ugyanis kulcsom, márpedig tolvajkulcsok fabrikálásában nem vagyok túl jó, ezt mindenki beláthatja.

Nyikordult a nehéz vasajtó, ahogy beléptem. Rögtön kellemes ismerőssel találkoztam: a vici éppen egy reklámplakátot próbált eltávolítani a falról.

-- Kit keres? -- kaffogott a vici, ahogy észrevett. De alig hogy szemügyre vett, már mondta is:

-- Nahát, Farkas úr! Lássa, miféle gammlerek járnak erre?

-- Csak csendesen, inkognitóban vagyok!

-- Én azt hittem, lódenben. Honnan telik magának kínai importra?

-- Ez most igazán nem fontos,  a küldetésem annál inkább!

-- Nekem is fontos dolgom van -- mondta a vici --, ezek a piszok gammlerek teletacepaózták a falat mindenféle reklámmal. Most vakarhatom őket hajnalig! Biztos olyan huligánok voltak ezek, mint múltkor a villamoson. Fellöktek, és a kosaramból kigurult a golden meg a jonatán. Vagy ezek a pernahajderek a harmadikon, na, azok is megérik a pénzüket. Múltkor egészen kapuzárásig hupákoltak! De én tudom, mi a dolgom. Mikor haza akartak battyogni, mindegyiken behajtottam ám a kapupénzt. Abból vettünk az én Laci fiamnak új öltönyt.

Meg kell hagyni, kissé untatott már a sok szöveg, hiszen csak missziómat gátolta. A kibertérhez imádkoztam, hogy minél előbb érjen véget a diskurzus, ám hamarosan fontos információk hagyták el a vici ajkait:

-- De hát ennek a Tóthnak is megvan a maga baja, most hogy eltávolították az egylet éléről...

Hirtelen felkaptam a fejem.

-- Hooogy? Mi történt?

-- Hát nem hallotta? Úgy járt, mint a Manci férje. Azt is fúrták a hivatalban, márpedig akinek nincs protekciója, az...

-- Tóth úrról, ha kérhetném -- vágtam közbe idegesen.

-- Mondom, leváltották -- folytatta a vici. -- Az a tűzrőlpattant kislyány, akivel összeállt, az hajtogatta hangosan, hogy bezzeg a Bóta Miki protekciós! De jöjjön csak be, ha magát ez ennyire érdekli, megmutathatom a Tóth-aktákat. Ott őrzöm az almáriomban. De csak akkor tudom megmutatni, ha ezzel már végeztem. Úgyhogy, ha nagyon siet, vegye át a munkát, én addig kikeresem az iratokat. 

Felderengett, mintha hallottam volna, hogy a vici III/3-as, de  nem tudom, miért mondták ezt, mikor az I/8.-ban lakik.

Mindenesetre kapva kaptam a lehetőségen. Nekiálltam hát a táblát megpucolni, igaz, negyedórába telt, de nemsokára látni lehetett az eredeti feliratot, miszerint ezen a héten Mikoláék kötelesek a lépcsőházat felmosni. Mikola Tutyit volt szerencsém ismerni, mégpedig onnét, hogy nővérem középső csoportban foglalkozott vele: balhés kiskrapek volt! De most nem ez a lényeg! Hanem, hogy munkámat elvégezve beballagtam a vici lakásába, ahol a konyhaasztalra már ki volt készítve a teljes Tóth-dokumentáció.

-- Na, ehhez mit szól? -- tömögette pipáját a vici.

Érdeklődve lapozgattam az aktákat (melyeket biztonsági okokból csak helyben olvasásra engedélyezett a vici). Aztán fogtam kockás noteszem, és jegyzetelni kezdtem.

Tóth Károlyt több elmarasztalás érte, amiért nem fogta kellőképp össze a kosborcsapatot. A fő kritikus B. Miklós volt, aki nehezményezte, hogy a túrára, amit (itt egy rész kimaradt, mert közben valaki elment a WC-re, és azt lehúzva olyan zajt keltett, hogy a vici nem tudta kivenni, miről folyik a disputa), tehát a túrára egyedül ment el. Zsuzsa az egész haccacárét nevetségesnek titulálta, mire Miki azt mondta, hogy akinek nevetni támad kedve, az nevessen, de itt most erős kezű vezér szükségetletik. Márpedig a jelen levő személyek közül kizárólag ő, Bóta Miklós alkalmas erre a posztra. A felvetés Laca helyeslésével találkozott, és mivel Zsuzsánna nem volt még teljes jogú tag, az ügy döntésre került. Kareszt leváltották, hogy helyébe B. Miklós kerüljön.

-- A nemjóját! -- pattintottam rá a kupakot töltőtollamra, miután befejeztem a jegyzetelést. -- Ennek a fele se tréfa!

A tény, miszerint mostantól az áruló, hitvány B. Miklós az ellenséges kosborcsapat elnöke, olyannyira megdöbbentett, hogy el is felejtettem az okot (ti. a bizonyítást), amiért elindultam. Fogtam magam, és otthagyván csapot-papot (és persze a segítőkész vicit) hazaindultam, hogy valami tervet főzzek ki.

Hiszen ez szörnyű fejlemény! Igaz, ami igaz, Miki súlyos botanikai tévedéseket vétett, de személye talán felerősíti az eddig gyengén szereplő rivális csapatot. Lehet, hogy már meg is kezdte az ármányt. Még szerencse, hogy a véletlen révén értesülhettem erről a fejleményről De mi van akkor, ha más trükk is van a tarsolyukban? Ki tájékoztat erről? A vici? Nem bízhatok minden fontos feladatot erre a kiváló asszonyságra. Akkor pedig mi tévő legyek?

Borzasztó dilemma, ugye, kedves olvasók?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

A minap kellemes ismerőssel kalauzolt össze a Fátum. Nem mással, mint Josh nővérével, Nusival. Nusika épp a czukrászboltból tért meg mindenféle ínycsiklandozó süteménnyel, úgymind sarokház, krémes lepény, linzi koszorú és püspökkenyér. Kellemesen eltársalogtunk: ismerősnőm elmesélte, hogy múltkor milyen kellemetlen incidens érte. Tudniillik, mikor a vőlegényétől utazott haza, rossz vonatra szállt fel, így majdnem Sülysápig ment. Még időben figyelmeztette erre nyájasan mosolygó útitársnője, így gyorsan leugrott a szerelvényről, és eszeveszetten rohant át a síneken a másik vágányra. "Jaj istenem, ez vajon jó vonat?" -- szólította meg egy kalauzt kissé idegesen. "Jó hát, nincs annak semmi baja!" -- nevetett a kalauz. Én is jót somolyogtam az úriember sziporkáján. De ezzel még nincs vége! Ugyanis, miután Nusika felszállt a jó vonatra, rögtön benyitott az első fülkébe, és lehuppant az ülésre. Az ám, csak hogy azon már előzőleg helyet foglalt egy pocakos úr! "Jaj, elnézést" -- pironkodott Nusika, és gyorsan kiszállt az uraság öléből.

Elismerő nevetgéléssel kísértem az elhangzott történetet. Miközben az egyetem felé vitt az utunk, Nusika megkért, tegyünk egy kis kitérőt a közeli postaláda felé, mivel szeretné bedobni a vőlegényének írt képes levelezőlapot. Mátkája ugyanis jelenleg külföldi tanulmányúton tartózkodik. Nusika meg is mutatta az anzikszot: "Anyuskával együtt üdvözöljük a messzi távolban."

A postaládához érkezvén Nusika bedobta a lapot, kezével még jó mélyen be is nyúlt a nyíláson. "Nehogy valami csirkefogó kilopja, és az én Fülöpöm anziksz nélkül maradjon!" -- nevetett, és indulni akart tovább. De nem tudott. Keze ugyanis beszorult a levélszekrény nyílásába!!!

-- Óh, hogy korrodálnál el!!! -- szitkozódtam dühömben, és megpróbáltam segíteni a hölgynek, akinek szabadon maradt kezében még mindig ott volt a csomag czukrászsütemény. Első lépésként fogtam, és a postaláda tetejére helyeztem a csomagot Nusit tehermentesítendő. Majd fogtam a kezét, és rángatni kezdtem, Nusi fel-felsikkantott. Jó öt percig kínlódtunk így. A művelet annyira lefoglalt, hogy csak akkor vettem észre, hogy az utcagyerekek szétkapkodták a süteményeket, mikor már az utolsó is árkon-bokron túl volt: esély sem volt rá, hogy utolérjem.

-- Hogy inkorporáljon benneteket a fekete lyuk! -- kiáltottam utánuk. Nusika pityeregve rázogatta összehorzsolt kezét, és nem csupán a fájdalom, hanem az odalett finomságok miatt is.

Gondolkoztam, mivel vidíthatnám fel az elkámpicsorodott hölgyeményt. Nemsokára segítségemre sietett a felhangzó kiáltás:

-- Gelato, prego! Gelato, prego!

Giuseppe Fabbro volt az, az olasz fagylaltárus. Nusika arca is felderült. Azonnal kifordította a zsebeit némi apró után kutatva, és lélekszakadva rohant a fagylaltos kocsihoz. Nemsokára elégedetten nyalogatta a hatalmas gombóc pisztáciát. Én pedig bátorkodtam az alábbi humoros történettel kedveskedni neki:

Egyszer egyik osztálytársam azt a triviális kérdést kapta kémiaórán -- a tanárnő mentségére legyen mondva, hogy mentőkérdésnek volt szánva --, hogy mondja meg, mit jelöl a CH₃COCOOH képlet. Mondanom sem kell, a felelő nem volt nagy lumen: mondjuk ekkora baklövésre mi sem számítottunk. A nebuló nem átallotta azt mondani, hogy ez a képlet a piros szőlősavat jelöli. Fetrengtünk a kacagástól.

Nusika is csilingelően kuncogott történetem hallván. De jókedve nem tartott sokáig.

-- Te jó ég! -- kiáltott fel aggodalmasan. -- Ott jön szembe a leendő anyósom és a sógorőm!

-- Semmi gond -- nyugtatgattam --, legalább velük is megoszthatom eme frappáns anekdotát, hadd kacagjanak.

De szemmel láthatólag nem sikerült megnyugtatnom Nusikát.

-- Idejönnek, és meglátják, hogy mekkora fagylaltot vettem, és azt fogják gondolni, hogy kisleány vagyok, akinek még korai a konty! És megírják Fülöpnek is!

Mielőtt szóhoz jutottam volna, Nusika fogta magát, és egyszerűen zsebre vágta a fagylaltot!!!

Malvin néni és a kedves Betti széles gesztusokkal üdvözöltek minket, majd kedélyes csevegésbe kezdtek Nusival. Úgy gondoltam, hogy a hangulatot feldobhatom egy-két fizikaórán esett vicces esettel, de aztán eszembe jutott, mi van, ha emiatt kockafejnek gondolnak, így letettem szándékomról. Nusikáék csevegtek az időjárásról, a párisi divatról, valamint... ez már nem derült ki, ugyanis Nusi zsebében megolvadt az édesség, és batiszt ruháján éktelen zöld folt támadt.
Malvin néni jót nevetett a malőrőn, és ujjával megfenyegette Nusit:

-- Megvan a levéltéma Fülöp fiamnak.

Tanulságos, ugye?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Egy jó tanulsággal szolgált a múltkori poszt: nevezetesen, hogy ne írjak bejegyzést, amikor metálSZÁMok mennek a magnón, mert még elrontom a kromoszómaSZÁMot. Most csend és nyugalom honol, így idilli körülmények között vethetem képernyőre azt a vidám esetet, ami a minap jutott eszembe.

Történt egyszer még boldogult gimnáziumi éveim alatt, hogy a tanárnő a mókamester S. Tibort hívta ki felelni. Éppen a binominális eloszlást vettük, abból kellett volna felelnie diáktársamnak, de szegény feje csak makogott, mint egy cirkuszi oráng. (Véletlenül sem akarom megsérteni a primatákat, hogy S. Tibivel vetem őket össze.) A tanárnő úgy döntött, mentő kérdéssel próbált meg segítségére sietni a szerencsétlennek.

-- Na, Tibi fiam, legalább azt mondd meg, mire jó a Galton-deszka.

Az osztály elkerekedett szemmel, lélegzetvisszafojtva várta a választ. Le mertük volna fogadni, hogy nagy ökörséget mond. És úgy lőn! Tibi arca felderült, ugyanis nagybratyója az építőiparban dolgozik, mint később kiderült. Hogy kapcsolódik ez a látszólag mellékes információ az anekdotához? Azt hitte szegény pára, hogy a Galton-deszka az biza egy specifikus építőanyag. Mikor ezen válasz elhagyta a száját, az osztály felnyerített a nevetéstől. A tanárnő az asztalra borulva csapkodott, miközben irtóztatóan röhögött.

Ugye, milyen vicces?

Üdvözlettel:
Ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

A sok megpróbáltatás után végre valamit pozitívval (+) is szolgálhatok. A minap ellátogattam a Ferenczy-rezidenciára kedvesemet meglátogatandó. Csöngetésemre Ferenczyné Tóth Malvin asszonyság nyitott ajtót, akiről tudni kell, hogy a ljubljanai egyetem (Univerza v Ljubljani) díszdoktora.

-- De jó, hogy ismét láthatlak, Gyuszikám! -- üdvözölt. -- Épp a pedikűröst várom, szóval most nem tereferélhetek (bár megkínálni azért megkínálhatlak vele). Skola bent tartózkodik a szobájában, vendége van -- mondta sokat sejtetően F.-né.

Kedves Olvasók, be kell vallanom, szörnyű gyanú suhant át az agyamon: talán a tehetségtelen Korponay tért volna vissza?! Jobbnak láttam rákérdezni:

-- Szabad tudnom a látogató kromoszómaszámát?

-- Mint a totóban: XX! -- kedélyeskedett a néni.

Nagy kő esett le a cordisomról. Benyitottam hát tubicámhoz. Skolasztikám az asztalnál ült, előtte petit-fours, szemben vele egy ismeretlen hölgyemény, mint utóbb megtudtam, Hintalan Hajnal névre hallgat, és Suli gimnáziumi matektanárának a középső lánya. Mint később megtudtam, fél évig járt azzal a bizonyos Kristóffal, aki a kollégium szomszéd szobájában lakik, és tudni kell róla, él-hal a My Chemical Romance nevű formációjért, noha nem is vegyész, hanem ipari formatervező. Exe, Hajnal azonban nem BME-s, Miskolcon tanul, hogy anyag- és kohómérnök legyen. Szép szakma, és Hajnal képes is lesz megcsinálni: mentális képességei megvannak hozzá, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy szellemes matematikai vicceket meséltek egymásnak. Suli pl. ezt:

-- Mi az, amikor a csak eggyel és önmagával osztható szám mezőgazdasági munkát végez?

A feszült csendet csak Skolasztika csilingelő hangja törte meg:

-- Prímás!

Ezt hallván hétrét (ami mellesleg illett is a tréfához, lévén a hét is prímszám) görnyedtem a kacajtól. Hajnalka úgy nevetett, hogy gurulászott a padlószőnyegen, miközben gurgulázott. Félő volt vöröslő fejét látván, hogy megfullad, így erősen fontolóra vettem, hogy kockáztassam-e Hajni egészségi állapotát egy újabb PRÍMa történet elmesélésével. Mégis a közlés mellett döntöttem, nem akarván megfosztani Skolasztikámat ettől az örömtől.

-- Történt egyszer -- de ez még 9.-ben volt --, hgoy felelt a Hernyó (nem ám ez az igazi neve!). Elég gyatra feleletet produkált, szó ami szó, én a tanárnő helyében kapásból bedaciztattam volna. De a tanerő úgy döntött, egy mentő kérdéssel segít a bajbajutotton.

"Na, Bauer, definiálja, mi az a prím!"

Misi homloka verejtékezni kezdett. Zavarában kockás ingét gyűrögette, dögcéduláját birizgálta, tétován nézegette a sarokban tevékenykedő pókot reménykedvén, ha más nem, az segít: az osztály ugyanis nem néma volt, hiszen nem érdemel segítséget az, aki ennyire nem konyít a matematikához.

"Na, mi lesz?" -- sürgette a tananyagmozgató.

Ekkor Bauer hangos "Inveni!" felkiáltással elhadarta Buck prímelméletét. A tanárnő elkerekedett szemekkel bámult, majd fejét csóválva kalamárisát téntába mártotta, és sercegve véste be a karót, de akkorát, hogy még Bánfalvihoz is átlógott, pedig annak semmi szüksége nem volt rá. Láttam én a tanárnőn, hogy küszködik a kacajjal, hiszen melle megemelkedett, arca kipirult, és zsebkendőjével is sokat matatott szája körül. Bauer tragédiáját nem akarta kacajjal növelni. Mi annál többet zrikáltuk műveltetlensége okán.

Skolasztika jót nevetett, Hajnalka pedig hátravetett fejjel hahotázott, minek következtében felborult a forgószék, Hajni pedig hátraesett, és felrúgta Suli íróasztalát. Csak úgy repült szerteszéjjel a sok kitüntetés!

Vicces, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Úgy tűnik, igaznak bizonyul az a mondás, miszerint csőstül jön a baj. A múltkori eset Galois-val igencsak megviselt, és még ausztrál botanikai szaklapjaim olvasgatása is alig-alig csillapította zaklatott idegállapotomat. Ülök bent a szobában -- odakünn verőfényes napsugár szórta aranyát. Úgy döntöttem, egy kiadós séta mégis helyrebillentheti zavart idegeimet. Igen ám, de a séta közben sem pihentek agytekervényeim, és a Klauzál tér környékén egy brilliáns ötlet jutott eszembe a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtéssel kapcsolatban. Visszagaloppoltam hát a kollégiumba, hogy kolosszális ötletemet lejegyezzem. Az izgalomtól teljesen felspannolván téptem fel a szobaajtót, hogy minél előbb papirosra vethessem zseniális gondolatom. De a szobába lépve olyan megdöbbentő látvány fogadott, hogy alig kaptam levegőt!

Egy alak görnyedt B. Róbert exlakótárs (és ez az ex a lehető lexerencsésebb fejlemény) íróasztalára.

-- Tyhű, a mindenségit! -- kaptam homlokomhoz. -- Talán nem az elvetemült matektanár tért vissza orozva, hogy megszerezze maradék jegyzetem is?!

Odaléptem hozzá:

-- Mondd csak, hát te ki vagy?

Az alábbi arc nézett velem szembe:

-- Öö... khm -- nyeldekelt, miközben zavarának jelei izzadságcseppek formájában ültek ki homlokára.

-- Ki vagy? -- ismételtem meg a kérdést.

-- Én lenni Szergej bohóc a Nagycirkuszból.

-- Ahá -- vakartam meg a fejem búbját. -- Az mindjárt más. Szabad kérdeznem, hogy jutott be mégis a szobába? Hiszen az uraság bohóc, nem penig ártista.

-- Engem engedni be tavariscs Szokoli. Már itt sem lenni.

Azzal elindult volna, ám nem átallottam meg, hogy feltegyek neki egy kérdést. Bár már szívem Suliért dobog, azért a "múlt bele-bele szúr még a szívembe", s ilyenkor eszembe jut Piroska.

-- Kérem, ha már úgyis ide csöppent hozzám, hadd tegyek már fel egy fontos kérdést. Mivel maga is Oroszhonból jött, nem ismer véletlenül egy Babos Piroska nevű elvtársnőt?

-- Sajnos nem tudni, kiről van szó. Szajonara.

-- Szajonara? -- ütötte meg fülem a köszönés. -- Nem véletlenül Daszvidanyát akart mondani?

(A kiváló Szerjózsa révén ugyanis ragadt rám némi Mengyelejev és Nyebülicin nyelvéből.)

A furcsa szerzemény ekkor felkapta az asztalról az ottfeledett Hild E. –- Wittmann M.: Fizika laboratóriumi gyakorlatok (Műegyetemi Kiadó) c. kiadványt, és már rohant volna kifele, mikor én elálltam az útját. Mint két vad tigris feszültünk egymásnak, keményen dulakodni kezdtünk. Átsuhant az agyamon, hátha tényleg a matektanár az, aki ilyen rút fondorlatot eszelt ki ellenem, és egy pillanatra bizony meg is tévesztett. Olyan dühös voltam, hogy káromkodni kezdtem:

-- Azt a véges mélységű potenciálgödrét!!!

Az arcomra kiülő indulat megrémisztette a pernahajdert, aki hátrébb lépett. Vesztére megtántorodott a szemeteskukában, és teljes hosszában végigvágódott a padlón.

-- Most kiderül, ki vagy te, idegen! -- léptem hozzá, és letéptem az álorcát. A szerencsétlen védekezni próbált, de addigra már késő volt. Kezemben volt az áruló maszk!!! A földön heverő személy láttán alig hittem a kuklyukamnak... A retinámra vetülő kép Bene Róbert alakját formázta!

-- Azt a térbeli rotátorát! Hát te meg mi a abszorpciós röntgenspektrumot keresel itt?!

A szánalmas figura halkan nyöszörögte:

-- Jaj, Gyula mester, kérlek, ne bánts!

-- Utoljára kérdem! Mit kerestél itt?! Csak nem a kölnivizemre fájt a fogad, te bestia!?

-- Nem vagyok akkora alkoholista -- mentegetőzött Robi, aki annyira megzavarodott, hogy képtelen volt felfogni metaforám. -- Csak a könyvemért jöttem volna. És már itt sem vagyok!

-- Tűnj el innen, de a fénysebességnél is gyorsabban!!!

Felháborító, nem, kedves olvasók? De most csalatkoznotok kell reményteikben, ha azt hiszitek, hogy ezzel vége a posztnak. A történetnek ugyanis van folytatása is. Nem említettem, hogy ezen eset megtörténésének időpontja tegnap volt. Ma pedig Robi egy halom szendviccsel lépett be (ezúttal a krumpliorrot otthon hagyta), hogy kiengeszteljen. Nem említettem, hogy ezen eset megtörténésének időpontja tegnap volt. Mondanom sem kell, hogy nem kértem a kotyvalékából, hisz ki tudja, mit kevert bele. Hiába tökfej a vegytanhoz, azért nála mégsem lehet tudni.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Igen tisztelt Blogolvasóim!

A minap olyan borzadályos dolog történt, hogy alig találom a megfelelő karaktereket a klaviatúrán. Attól tartok, nem fogtok hinni tulajdon szemeteknek. De inkább nekem higgyetek, mint az újságosstandon árult szemeteknek. Az én szavam ugyanis maga a hitelesség. Így hát nincs okotok kételkedni. Amit leírok, az szó szerint így történt. Isten és Galois a tanúm! Sőt, Galois hovatovább mindezen elbeszélendő események áldozata... de nem akarok a dolgok elejébe rohanni. Vegyük csak szép sorjába!

Reggel, miután felkeltem, megmosakodtam, fütyörészve fogat mostam. Éppen a hátsó őrlőfogam egyikén habzott a kefe, amikor eszembe jutott egy nagyon nagy mulasztás. Talán még emlékezhettek arra, hogy Karesz exbarátunknál egykor én nem csak a Természetbúvárt javítottam ki piros filccel, de egy táncos-zenés mulatság előtt még radikálisan új gondolatokat is levetettem a szalvétára a matematika témakörében. Talán jól jönnének ezek a gondolatok Skolasztikámnak, aki éppen a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtést gyűri. Skola, igaz, most éppen Bécsben van egy konferencián, ahová édesapját kísérte el, és már úgy hiányzik nekem, mint hidrogénatomnak a 2s alhéja. De amint hazajön, úgy döntöttem, ezzel a néhány gondolattal lepem majd meg hazatértekor. Hogy fog ám örvendezni! Ehhez viszont feltétlenül szükséges, hogy T. Károlytól visszaszerezzem az említett szalvettapapírt.

Felkerekedtem hát, és Galois ketrecével a kezemben elindultam T. Károly lakásához. Kérdezhetitek, miért vittem magammal eme kedves kis jószágot? A válasz pofonegyszerű. Mégsem hagyhattam szegény szerencsétlent egy légtérben egy olyan személlyel -- itt most Péterre gondolok --, aki nem átallott a kosborcsapatot romlásba döntő B. Róberttel kokettálni! Akitől ez kitelik, nos attól minden más egyéb ocsmányság is!

Bár semmi kedvem nem volt Károly ábrázatjához, a munkám visszaszerzése kedvéért legyűrtem ellenérzéseimet, és villamosra szálltam. (Itt jegyezném meg, hogy ellentétben a múltkori esettel most nem keveredtem szóváltásba a kalauz úrral -- ti. Galois-nak nem váltottam jegyet, lévén kiskorú --, mivel nem is volt kalauz a járművön.) Nemsokára meg is érkeztem a VII. kerületi bérházba. A szőnyeget poroló vici régi ismerősként üdvözölt. Elújságolta, hogy múltkor akkorát fékezett vele a villamos, hogy a kosarából kigurult az összes krumpli. Sajnos a BKV szolgálatatásának színvonaláról én sem tudtam sok jót mondani. És nem is akartam, mivel sürgető dolgom volt.

Kareszt otthon találtam. Szerencsére a sajtó képviselői nem voltak jelen -- könnyen félreértelmezésre adhatna okot ugyanis a tény, hogy az ellenséges csapat főhadiszállását kerestem fel. Nem a kibékülés szándéka vezetett! Nem a háttéralku! Nem! Egyedül csak a matekbizonyítások lebegtek lelki szemeim előtt.

-- Ööö... szervusz -- motyogta hajdanvolt cimborám.

-- Ne is próbálj meg bratyizni -- hárítottam el kézfogását. -- A bizonyításaimért jöttem.

-- Miért? -- kérdezte. Pedig nem is ült a fülén.

-- Ha nem segítesz, majd megkeresem én! -- rikkantottam, azzal Galois ketrecét letettem a ruhaszárító mellé, és nekiláttam a kutatásnak. Karesz vállat vont, és tovább olvasott. És valóban: a gazember megtagadta a közreműködést! Ekkora egy phlegmaticus fickót! Mindenesetre én alaposan körülnéztem az íróasztalán. Ott nem lelvén, amit keresek, fiókjait is felforgattam -- mindhiába. Ekkora szemtelenséget!

-- Hová rejtetted? -- förmedtem rá, és megragadtam a grabancát.

Belátom, kissé eltúlzott volt a reakcióm, de emlékezhettek rá, nagyon rossz tapasztalataim voltak már az elhagyott bizonyításokkal.

-- Esküszöm, nem tudom, miről beszélsz -- mentegetőzött Károly. Sápadt arca, remegő hangja engem is elbizonytalanított. De nem tudtam, hihetek-e neki. Gondterhelten ültem le a díványra, és azon törtem a dióm, mit tegyek. A méla melankóliából egy velőtrázó cincogás riasztott fel! A hang irányába kapván a fejem realizáltam, hogy Timoti feje Galois ketrecében van!

Mint a szélvész, egyszerre ugrottunk oda Karesszal: jól össze is koccantak fejeink! A fájdalom azonban semmiség volt ahhoz képest, aminő rémületet Galois átélhetett. Szegény teremtmény abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak konditerembe járattam volna a fizikafelolvasások helyett... megfeszülve küzdött életéért. Csak lélekjelenlétemnek köszönhető, hogy a palacsintasütő által Timoti fejére mért ütéssel végül sikerült kiszabadítanom Galois-t szorult helyzetéből. Timoti vernyákolva elrohant, és a konyhaablakon át a lichthofra távozott.

Ez a macska eddig sem volt szívemnek kedves. Tudni kell róla, hogy drogos. Ezt penig onnan tudom, hogy H. Zsuzsánna fivére egy összejövetel alkalmával (melyen én is jelen voltam abbéli reményben, hogy csillagászati megfigyeléseket tehetünk a kompániával), füves cigarettájából egy jó adagot a macskára fújt. Ekkor állt rá az anyagra, és tartok tőle, később keményebb szereket is kapott. A mellékelt fotó egyébként ékesen bizonyítja, milyen szétcsúszott arc ez a Timoti. A drogok hatását mutatja, hogy nem volt képes megkülönböztetni egy hörcsögöt és egy egeret. Márpedig tudvalevő, hogy a macska az egerekre éhes. De nem nyilvánítottam véleményt, mivel arra se méltatom már az ellenséges kosborcsapat tagjait, hogy jól legorombítsam őket. Így hát felhúzott orral, angolosan távoztam, sajnos a bizonyítás nélkül.

Mitévő legyek, nyájas olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Bocsássátok meg, amiért így megvárakoztatlak benneteket. Igazság szerint van elég dolgom, de most olyan dolog történt, aminek hatására rögtön a géphez futottam, hogy megosszam veletek. Határidőnaplómban is fel akartam jegyezni az utókornak megörökítendő, de időben észbe kaptam, hogy ez biza momentán nem lehetséges. (Történt ugyanis pár hónapja, hogy Szerjózsa elkérte a határidőnaplóm, amibe a legfontosabb címeket, adatokat és telefonszámokat írtam. Azért kérte el, mert mondta, hogy okvetlenül fel kell telefonoznia nagynénjét, akit sajnos kórházba szállítottak, és a naplómban biztos bennevan Yakutsk körzetszáma. Odaadtam neki, hiszen kiváló embernek ismertem meg. Igaz, ami igaz, elég sokat piszmogott azzal az egy számmal, sőt még a folyosóra is kivitte az könyvecskét.)

Határidőnaplóm híján a blogomban örökítem meg az esetet. Azt hiszem, minden eddiginél mulatságosabb történetet fogtok hallani -- bocsánat -- olvasni.

A minap látogatónk akadt a koliszobában. Tudva levő, hogy jó ideje már csak ketten vagyunk Sz. Petivel, hiszen B. Róbertet kiebrudaltuk (esetében talán hamarosan újabb lakóhely-változtatásra kerül majd sor, és Csepelről, J. Sándorné Amál nénitől a márianosztrai büntetés-végrehajtási intézménybe kerül majd). Hiába vagyunk csak ketten, ennek előnyeit nem élvezhetem Péter élénk társasági életének miatta.

Volt, mikor a pernahajder Döme jelent meg -- aki azt se tudta, mi fán terem az inverzfüggvény minimuma --, volt, amikor F. Dani. Döme nem érdemel különösebb említést, hiszen ostoba. Ellenben F. Dani medikus hallgató, így joggal várhattam el néminemű biológiai tudást. Amíg Peti kiment, hogy Daninak termoszt hozzon, úgy döntöttem, eldiskurálok ezzel a fickóval. Meg kell hagyni, lett volna jobb dolgom is, mint vele csevegni, de gondoltam, mégse álljon ott, mint egy faszent. Gondoltam, ha már orvosféle, bizonyára konyít a biológiához. Innentől már egyszerű volt a közös téma: mutattam neki néhány jól sikerült képet a múltkori kosbortúráról. Dániel nem érdeklődött különösen a téma iránt, cancogva lapozgatott Péter digitálistechnika-jegyzetében.

-- Micsoda link tárgyaitok vannak nektek, műszakisoknak! Nem csoda, hogy itt mindenki csak lumpol.

-- Igen, meg kell hagyni, nem töröm magam az 5-ösért, jön az magától -- bólogattam.

Dániel arcán némi megdöbbenés futott át válaszom hallván, de nemsokára visszatért régi (nem mondom, kissé önelégült) arckifejezése.

-- De hogy nálad mekkora dzsungel van, öregem! A végén még kihozza az allergiámat.

-- Ugyan, az Orchis purpurea semmiféle allergiát nem vált ki!

-- Hogy mi?!

Erre gyanút fogtam! Csípőre tett kézzel intéztem neki a kérdést:

-- Mondd csak, öregfiú! Tudod te egyáltalán, mi a különbség az Orchis purpurea és az angol perje között?!

-- A bolondját járatod velem? -- kérdezte megilletődve. De akkor már Linné sem mentette meg egy rögtönzött botanikakvíztől.

Mondanom sem kell, Dani barátunk gyatrán teljesített. Ha zenetagozatos lenne -- oda inkább illene biológiatudását tekintve, mint az orvosira, ahol tudtommal biológia a felvételi --, azt mondanám: gyengén muzsikált.

Dani barátunk nem tűrte csendben vereségét. Azonnal revansot akart venni, mégpedig oly módon, hogy kikérdezte a csontok latin neveit!

Nevetve sorolni kezdtem a neveket, melyeket még alsó tagozatos koromban véstem a diómba (akkoriban még kedvem leltem efféle kedves, bár hasznavehetetlen szórakozásokban), bár nem tagadom, kicsit csikorogtak már agyamban a fogaskerek.

-- Os parietale, os temporale...

Dániel felkaptva a fejét, de én csak soroltam tovább:

-- Squama frontalis, tuber frontale...

Amikor a nyakszirtcsonthoz értem, ami ugyebár a koponya hátulsó és részben az alsó részét alkotó, nagyjából kagyló alakú csont. Nos, akkor kissé elbizonytalanodtam, hogy hogyan is nevezik latinul az öreglyuk oldalán kitüremkedő, bab alakú képződményeket. Megálltam hát kissé gondolkodni, végül kiböktem:

-- Condylus mandibulae.

Alig hogy kimondtam, ugrott be, hogy a mandibula az biza nem más, mint az állkapocscsont, jelen szituációra tehát nem áll! Gyorsan korrigáltam magam, és közöltem a jó megoldást: condylus occipitalis.

Dániel rosszkedvűen álldogált, és idegesen dobolt az ujjaival az egyik ausztrál botanikai szaklapom április-májusi összevont számán. Időközben Peti is visszatért, így már két fő hallgathatta ámult és megilletődött csendben, ahogy elsorolom az emberi csontokat a fejbúbtól egészen a lábujjak perceiig. Dani többször jelezte, hogy indulnia kell egy vizsgára, ám én csendre intettem. Később már azon volt, hogy sutyiban minél előbb az ismert színtelen, átlátszó vegyületre lépjen, de fehér orvosi köpenyének gallérját megfogván mindig sikerült maradásra bírnom. Alig telt bele háromnegyed óra, és útra is kelhetett. Szégyenkezve somfordált ki a koliszobából. És egész nap visszhangzott fejében a mondás, amit az ablakból kiáltottam neki:

-- Még te mered magad biológiághoz értő személynek mondani? A helyedben mélyebbre ásnám el magam, mint ahol a Quercus robur gyökerezik!

Vicces, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Ne haragudjatok, hogy ilyen régóta nem jelentkeztem, de hát igaz a mondás : omnia vincit ámor. A szerelem most a blogíráson győzedelmeskedett. Hogyan? Megígértem hőn szeretet Skolasztikámnak, hogy segítek neki a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtés megoldásában. Gondoltam, hogy a régi könyvekben találunk valami támpontot, amin elindulhatunk. Lementem hát a biciklitárolóhoz, és kutatni kezdtem. A sok molyette és porlepte iratok közt valami nagyon értékes kincsre bukkantam! Úgysem találnátok ki, és ahelyett, hogy totóval húznám az időt (Skolasztika áthívott egy kis délutáni teára, amin petit-fours és briós is lészen), megmondom, mi az: a XI. osztályos matematikafüzetem, amiben az óravázlatok mellett osztálytársaim vicces benyögései is olvashatók voltak.

A következő vicces történetet felidézvén bizonyára akkorát nevetünk majd Skolasztikámmal, hogy fenáll a veszély, hogy buborékmentes ásványvizemet beige színű kiskosztümjére lötyköljem, de megpróbálom majd megakadályozni eme kellemetlen incidenst.

Történt, hogy Leövey-gimnázium folyosóján tízpercben zsibongtak a diákok. Az egyik csoport magját Gyenes Tibi évfolyamtársam képezte, aki hangos anekdotázással szórakoztatta a nagyérdeműt. (Minő véletlen, hogy Gyenes Tibiről is van egy igazolványképem. Nagy kópé volt, az már igaz.)

Tibiről tudni kellett, hogy bizony kétesre állt, és vészesen közeledett az évvége. Szülei meghagyták neki, hogy ha nem lesz kitűnő, akkor nem utazhat el a balatonberényi matétatáborba, pedig Tibink minden vágya volt, hogy az itteni diákokkal találkozzék. (Meg kell hagyni, elég laikus társaság, nekem már elsőben is alacsony volt a szint, de hát ízlések és pofonok.)

Tibi el is indult a kitűnővé válás útján, de egy akadály mégis akadt: az a fránya matek! Szegény feje egy elrontott TZ miatt abba a veszélybe került, hogy esetleg 'jó' minősítést nyer. Márpedig akkor: agyő, matektábor!

Fürjes Gézának köszönhetően tudomásomra jutott, hogy Tibi barátunk minduntalan felelésre jelentkezett a matektanárnál, aki azonban inkább a bukás szélén állókat szólította ki, nem penig a majdnem eminens Tibort. Ezért agyafúrt hősünk a következő eszmét ötölte ki: kiállt a folyosóra, és nekiállt egy matematikai tartalmú tréflit elmesélni. Mivel aznap pont a matektanár volt a folyosóügyeletes, Tibi barátunk arra apellált, hogy majd meghallja szellemességét, amivel bebizonyítja a tanár úrnak, mekkora matematikuskoponya is ő! Az alábbi adomát osztotta meg a nagyérdeművel:

Megy egy függvény a sivatagban, és szembejön egy szabály. Azt mondja a szabály:

-- Térj ki az utamból, mert lederivállak!

-- Nem térek ki!

-- Térj ki az utamból, mert lederivállak!

-- Nem térek ki!

-- Nem félsz tőle, hogy lederivállak?

-- Nem.

-- Hát az hogy lehet?

-- Én vagyok az ln x.

A társaság udvariasan nevetett a viccet hallván, a poént nem értéséből adódó lebőgést elkerülendő. Úgy láttam, egy szende mosoly végigsuhant Cosinus tanár bá arcán is. Minek szólt ez a mosoly? Talán a kolosszális viccnek? Tibi barátunk előadói képességének?

Naná, hogy nem! Hanem annak, hogy Tibi hogy elbaltázta ezt a szakállas viccet! Annyira nevettem, hogy a falba kellett kapaszkodnom, el ne essek. Micsoda lebőgés!

Gondolom, kitalálhatjátok, hogy azt a nyarat Tibi nem a matektáborban töltötte, hanem nagyanyja hétévgi telkén, ahol cseresznyét szedett és krumplit kapált. Vicceivel csak a fecskéket tudta szórakoztatni. De legalább szerzett egy kis színt. És az sem lebecsülendő!

Tanulságos, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Sűrű elfoglaltságaimnak miatta csak néhány sort tudok kénytelen lepötyögni a klaviatúrán. Hogy mik az elfoglaltságaim? Talán arra gondoltok, hogy állandóan Skolasztikám szoknyáját fogom. Á, erről szó sincs! Tegnap egy nagyon klassz túrán vettem részt, sokat fotóztam, és most elő kell hívnom a csomornikákról és kosborokról készült fotóimat.

A túrát a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium szervezte, M. T. tanár úr vezetésével. A rendezvényen az egész csapatom megjelent (igaz, Josh nem a megfelelő cipőt vette fel, ami miatt megdorgáltam). De ez még mindig semmi! A másik csapat -- nem fogjátok kitalálni -- de csak egyetlen embert küldött erre a kolosszális túrára. (Most virágzanak a csomornikák!!!) Penig a másik csapat jóval több taggal "büszkélkedhetik" (habár én ilyen emberekre nem lennék büszke), de ebből is láthatjátok, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Az egy szem ember penig, akiről szó van, nem más, mint az áruló B. M. Meg is jegyeztem neki:

-- Kevés vagy, mint héliumban az észterkötés!

Erre úgy összezavarodott, hogy észre se vette a kiágaskodó gallyat, amit jól lefejelt!!! Utána meg zavarában lebucskázott a domboldalról. Sajgó tagokkal mászott vissza, a visszamászásban viszont egy védett növényt használt. Amit vesztére kitépett, éppen akkor, mikor ott járt L. Károly. Károlyunk dicséretére legyen mondva, hogy 25000 HUF-ra megbüntette ezt a gazfickó Mikit. Miki összekoszolt és kiszakadt ruhával, zsebében egy befizetendő csekkel és a megszégyenülés pírjével fejezte be a túrát.

Jó, mi?

Üdv.:
ifj. Farkas Gyula

Kedves blogolvasók!

Olyat hallotok, amit eddig még nem! Szenzációs történettel fogok szolgálni nektek! Mielőtt félreértenétek, ezúttal nem vicces történet-prológot olvastok, hanem magánéletem egy izgalmas fordulatát! Történt -- de ez még a múlt héten volt, csak most jegyzem le --, hogy megtartottuk az utolsó laborgyakorlatot (nem mondom meg a nevét, nem akarok reklámot csapni). Hármasával kellett egy nem túl bonyolult kísérletet elvégezni: a Feromon nevű szer (nem a reklám miatt neveztem meg, hanem a könnyebb hivatkozása érdekében) komponenseit kellett szétbontani. Csapatunk tagjai a következők voltak: szerény személyem, egy Pintér Tóbiás nevű nem épp Mengyelejev-fazon, valamint... úgysem találjátok ki! Adok négy lehetőséget:

A: Béres Klotild
B: Ferenczy Skolasztika
C: Mancika, a portás-kartársnő
D: az isteni Lolo

Na, akkor gondolkodjunk egy kicsit! Használjuk a logikát! Akit rögvest kizárhatunk, az az isteni Lolo, lévén olasz és filmszínésznő. Mondjátok meg őszintén, mit keresne egy BME-kurzuson?! Mancika sem túl valószínű, mivel ő a balatonszántódi SZOT-üdülőben teljesít komoly, felelőségteljes szolgálatot. Maradt két opció! Ahelyett, hogy a tippelés lehetőségét alkalmaznók, amivel esélyünk 50%, jobb, ha tovább törjük a diónkat. Vegyük Béres Klotildot, akiről tudjuk, hogy a nyolcas számú póstán dolgozik: reggel stemplizik, délután kontírozik. Mivel a mérnök-fizikus szakot nem indították levelező tagozaton, így nem túl valószínű, hogy Klotildnak jutna ideje még az iskolapad koptatására is. Egy lehetőség maradt: ő pedig Ferenczy Skolasztika!!! Suliról tudni illik, hogy utolsó -- kínosra sikeredett -- telefonbeszélgetésünk óta nemigen kommunikáltunk egymással, így mindketten meglepődtünk, hogy egy csoportba osztott be minket a vén Molekula (nem ám ez az igazi neve!). De -- ha már így alakult -- úgy döntöttem, úgy csinálok, mintha nem tudnék Suli taxonómiájáról. Tóbiás ügyetlenül adagolta a vegyszereket az üstbe, minek köszönhetően először csak habzani kezdett, később penig csúnyán odakozmált. Olyan pipa lettem, hogy helyre tettem a szerencsétlent:

-- Barátocskám, te annyit értesz ehhez, mint háziszárnyas az alfabetikához!

Tóbiás szégyenkezve húzta be nyakát kockás ingébe.

-- Ha nem tudnád -- szólt közbe Skolasztika ingerülten --, a vizsgafőzetre kapjuk a gyakjegyet, te ostoba!

-- Ha nem tudsz értelmesen közreműködni, csak mindig a hülyeségen töröd a fejed -- fenyegettem meg mutatóujjammal Tóbiást --, jobb is, ha hazatakarodsz!

Kedves Blogolvasók, utólag belátom, hogy nagyon goromba voltam, de tudnotok kell: aznap volt a televízióban a Matéták Kompetíciója, és én teljes szívvel szurkoltam a litván csapatnak. A műsor pontban 21.00-kor kezdődött, és félő volt, hogy elmulasztom az izgalmas megmérettetést Tóbiásunk nemrendessége miatt.

Bugyuta barátunk (aki műszaki manager szakos) is belátta, hogy itt sem keresnivalója, mivel nem terem neki itt babér. Ezért nemsokára az ismert vegyületre (melyet főként 15-40 szénatom hosszúságú alkánok alkotnak, valamint ciklikus paraffinok) lépett. Mi penig Skolával kettesben maradtunk. Tudniillik, hogy ekkor már a csoport nagy része végzett a vizsgafeladattal, mivel őket nem verte a Sors egy Tóbiással. Nekiálltunk bőszen kotyvasztani, minek köszönhetően nemsokára gőz csapott fel a görebből. Beszippantottam az Amyl Cinnamal komponenst, minek következtében megbódultam, és kénytelen voltam kicsit leülni.

Skolasztika ezalatt tovább tüsténkedett: bőszen adagolta a további összetevőket a kotyvalékba. Ez alkalmat adott arra, hogy jobban szemügyre vehessem galambszínű kiskosztümben pompázó sudár alakját. Arszíne a hamvas őszibarackéval mutatott hasonlóságot, amin mint kettényíló eper piroslott ajka, felette lengedeztek a kiszőkített pihék. Fehér rizsfogai kivillantak. Szemei mint egy tiszta vizű tó csillogtak. Dús, gesztenyeszín haját hátrakötötte, hogy ne zavarja a munkában, ám elöl kiszabadult egy rakoncátlan tincs, s kedvesen göndörödött elefántcsont homlokába. Melle mint két alma domborodott pihegő blúza alatt. Egészével falnivaló bőr volt.

Kedves blogolvasók!

Mivel mostanság főként a magánéleti posztok domináltak, és blogom célja a mókás történetek publikálása -- bár meg kell hagyni, magánéletem bővelkedik fordulatszámát (n) és perdületeit (N) tekintve --, ám még véletlenül sem akarok B. R. hibájába esni, akinek sütnivalóját elvitte az égetett szesz. Gondolom, hétköznapjaitok mókás eseteim hiányában szomorú, méla egyhangúságban peregtek. Régi történeteim még mosolyt csalhattak arcotokra, de hát csak az újszülöttnek új minden vicc! Még mielőtt elmerülnétek az unalom sinushullámaiban, kapaszkodjatok meg: tréfás eset következik!

Történt egyszer, hogy matekórán gyakorlótanárnő -- bizonyos T. Eszter, a PTE kémia--matek szakos hallgatónője -- megíbzta egyik osztálytársam (akinek nem mondom meg a nevét, de elég róla tudni, hogy nem volt éppen Bolyai), hogy mutassa meg a húrt. Martin felpattant, és H. Pisti felé vette az irányt. Tudnivaló, hogy az eset februárban történt, aznap volt a farsangi bál. István Johnny Cashnek öltözvén felszerelkezett egy Fender Stratocaster másolat gitárral. Martin erre a hangszerre mutatva diadalittasan rikkantott:

-- Itt van! -- avval megpendítette a D-húrt.

-- Minő ostobaság! -- csapkodtam térdem. A tévedést realizálván az osztály is hahotázni kezdett. A gyakorló tanár nem volt humoránál, és egy ceruzás elégtelennel jutalmazta Martin barátunk műveletlenségét.

-- Ajaj -- kaptam arcomhoz --, túlfeszítetted a húrt, barátocskám!

A megszégyenült tanulótárs nem értékelte kellőképp szellemességem, és horribile dictu: fityiszt formázott kezével. Mit gondoltok, mi történt? Talán titokban maradhatott a cselekedet? Á, dehogy. A válasz: nem. A tanárnő résen volt, és újabb elégtelennel honorálta a bárdolatlanságot.

Érdekes, ugye?

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Ígéretemhez híven nem csupán a vádiratot publikálom, hanem a felszólalást is, amelyet majd a bíróságon fogok előadni. Íme:

Vádirat B. Róbert pécsi illetőségű, Dobó utcai lakos ellen

Quo usque tandem abutere Robert patientia nostra?

Vádolom fent nevezett B. Róbertet! Vádolom! Vádolom azzal, hogy megtévesztett, félrevezetett, tévútra csalt engem. Tekintsetek rám! Hát van-e más bűnöm, mint a jóhiszeműség? Róbert megbízható, jóravaló fiatalembernek adta ki magát, a bizalmamba férkőzött, és rábírta személyemet, hogy létfontosságú feladatokat bízzak reá.

Ad primum: megbíztam Galois felügyeletével. Ám B. Róbert nem volt képes ellátni a gyámságot, sőt, egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy a kiskorú egyén testi épségét meg ne károsítsa. A természet valamennyi elemét segítségül hívta, hogy ezt a védtelen lényt elpusztítsa: hol árammal, hol vízzel tört életére. És amikor bűnös üzelmei majdnem napvilágot láttak, még igyekezett eltussolni az ügyet egy al-Galois beszerzésével. Arcátlanságot arcátlanságra tetézett!

Ad secundum! Szégyent hozott fejemre azáltal is, hogy képtelen volt ellátni iskolai feladatait. (Amik pedig nem voltak túlontúl nehezek -– nota bene!) Az még csak egy dolog, hogy nem tanult, hanem idejét mindenféle ocsmányságokkal múlatta (erre még alább kitérek), de képes volt bűnös életformáját reklámozni. És mit használt reklámfelületnek? Naná, hogy a blogom, azt a blogot, ahol csak vicces történeteket publikálhatott volna!

Ad tertium! Mindez két dologhoz vezet minket tovább! Tisztelt bíróság, hát van arra bármilyen mentség is, hogy orcátlanul rontotta a blog színvonalát?! Mentség lehet-e a másirányú elfoglaltság? Aligha! Hiszen idejét nem a Tudománynak, de még csak nem is a tanulásnak szentelte! Mikor számon kértem rajta hányaveti viselkedését, mikor kértem, prezentálja leckekönyvét, ő ezt elmulasztotta! Ez már a negyedik vádpont. De sajnos még mindig tudom folytatni.

Ötödik vádpontom, hogy súlyos tárgyi tévedéseket vetett papírra…illetve az még nem is lett volna nagy baj, de ő a képernyőn is megjelenítette. Nem mondom, tévedéssel én is élek -– hiszen még a jó Homeros is aluszik néhanapján –-, na de a tévedések ilyen garmadáját mégsem tűrhetem szó nélkül!

S ha legalább még láttam volna a megbánás avagy az igyekezet legkisebb jelét is! De erről szó sem volt! B. Róbert ahelyett, hogy elmélyedt volna valamelyik tudós lexikonban, képes volt untatni nyájas olvasóim mindenféle magánéleti óborzalommal! B. Róbert bűn bűnre, tévedést tévedésre halmozott! Mert a magánélet is lehet hasznos és érdekfeszítő –- emlékezzünk csak példának okáért arra a szellemes mondásomra, amivel megnyugtattam a tanárnőt, aki realizálta Salga Tibi eltűntét. Ámde B. Róbert magánélete maga volt a fertő! Kocsma, huligán haverok -– ők alkotják a hetedik vádpontom! S ha valakiben netán olyan gyanú ébredne, hogy túl szigorú vagyok, hát nyugtatásul tovább sorolom a vádpontokat. Immár csak a legfontosabbakat emelem ki ebből a végtelennek tűnő bűnlajstromból.

Nyolcadik vádpontom, hogy Róbert súlyosan visszaélt a bizalmammal, noha lelkére kötöttem, hogy senkinek se árulja el, hová utaztam hónapokra. Indiszkrét viselkedését nem átallotta azzal súlyosbítani, hogy a szigorúan csak az ő nevére szóló magánleveleimet egy az egyben publikálta a blogban! Ehhez kapcsolódik a kilencedik pont, miszerint Róbert az utolsó neki szánt bizalmas levelem egy az egyben, olvasás nélkül elégette! Minő arcátlanság! Pedig életbevágóan fontos dolgokat közöltem vele a kosbortúracsapattal kapcsolatban –- s következzék most már a tizedik vádpont, mivel a rá bízott feladatokat itt sem látta el. Távollétemben őt bíztam meg az elnöki tisztséggel, mellyel rútul visszaélt. Nem elég, hogy nem tudta megfelelően irányítani a csapatot, s még a tervezett havi egy tereptúrát sem valósította meg, mindez eltörpül azonban amellett, hogy asszisztált az áruló B. Miklós visszatételéhez és az ellenem irányuló puccshoz! Gyalázat! S hogy a borzalmakat még fokozzam, tizenegyedik vádpontként megemlítem, hogy Róbert még példájában is követte a hitvány B. Miklóst: az egyetlen tereptúrára, amelyet szervezett, s amelyen gyengekezűsége miatt egyedül jelent meg, nem vitt magával fotóapparátot, és igénytelen rajzaival próbálta utólag kiszúrni a szemem!

Tizenkettedik pont: Róbert -– hogy hitvány nőügyeihez puccparádéba vágja magát -– nem átallotta az én kölnivizem használni, melyet szintén a felügyeletére bíztam, ám ő ezzel is -– mint mindennel -– rútul visszaélt!

Tizenharmadjára penig megemlíteném, nem elég, hogy a vádlott előttem nem mondott igazat, de még a saját édes szüleinek is hazudott! Gondolok itt elsősorban a szilveszterre, mikor képes volt azt a hitet kelteni felmenőiben, hogy velem, valamint fizikai kísérleteket végezvén tölti majd el az óév utolsó napját, holott én már akkor jó ideje külhonban tartózkodtam. S mindez még semmi, hiszen tudjuk, hogy Róbert minősíthetetlen lumpolással, dorbézolással töltötte a szilvesztert, elmaradhatatlan huligán haverjaival.

Kérdem én: miféle torz jellem lehet, aki ilyenre képes? Méltó-e egyáltalán az „ember” névre?!

Tanúm az Ég, hogy minden úgy történt, ahogy elmondottam.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Olyat hallotok, amit eddig még nem. Tudom, hogy ez főként vicces eseteim prezentálásának felvezetése szokott lenni, ám most nem erről van szó. Tényleg olyan eset következik, aminek következtében meghűlhet kapillárisaitokban a vér.

Tegnap, éppen egy jó kis csillagászati vizsgálódásokkal összekötött házibuliról igyekeztem hazafelé (amit évfolyamtársam, Benő rendezett, és ahol ilyen jó kis slágerek szóltak

Mondanom sem kell, kissé megrémültem, mert azt hittem, hogy a pénzemre fáj a foga. így is történt.

-- Hé, csicska -- mondta.

-- A nevem ifj. Farkas Gyula és a BME mérnök-fizikus szakának vagyok a harmadéves hallgatója.

-- Öööö -- mondta hebegve --, a Peti haverja vagy, nem?

-- Már ha nevezhetek barátomnak egy olyan embert, aki majdnem kioltotta kosborjaim életét, akkor igen -- mondtam karakánul.

-- De nem te vagy az a gyerek, akivel mindig eljártunk piálni a kiskocsmába (1113 Bp., Villányi út 54.)? -- kérdezgetett tovább. Ekkor már derengeni kezdett elmémben, miről lehet szó.

-- Talán csak nem B. Róberttel keversz össze ? -- kérdeztem.

-- Róbert? Ja, valami olyasmi, de figyu, te lógsz nekem egy kör kéttablettással -- vágta oda Döme (utólag tudtam meg a nevét). Most már minden világos volt! Ez a szemtelen fráter képes volt összekeverni engem, eme blog szerkesztőjét és a fizikamókák tudorát egy olyan kis nímanddal, mint B. Róbert, aki ellen eljárás van folyamaban. Felháborodottságomban alig tudtam szólni:

-- Azt az inverz függvény minimumát, ez már több a soknál!

Haragomat látva Döme teljesen elsápadt (grufti lévén, ez nem látszott annyira), és gyorsan elpucolt. Szerencséje, mert ha dühbe jövök, bármire képes vagyok. Márpedig ez igen felháborító eset volt, ugye kedves olvasóim?

Üdv:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Mély megrendüléssel vettem tudomásul a hírt, miszerint 90 éves korában elhunyt a káoszelmélet atyja, a kiváló matematikus: Edward Lorenz. Munkássága előtt néma főhajtással adózom.

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Ezúton publikálom a Baranya Megyei Bíróságra beterjesztett vádiratomat B. Róbert ellen. A késlekedés oka főként Attila barátom felelőssége -- aki ezúton üdvözli kedves olvasóimat az Elcsatolt Országrészről. (Itt jegyezném meg, hogy én tévesen Erdélyt írtam.) Olvassátok hát a vádiratot! A vádbeszédet, amit a bíróságon kívánok elmondani, később publikálni fogom még e blog keretein belül:

Tisztelt Baranya Megyei Bíróság!(

hatáskörét és illetékességét megalapozzák a Be. 16. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése, valamint a 17. § (1) bekezdése) 

Vádlott: B. Róbert

• szül idő, hely: XXXXXXXXXXXXX
• anyja neve:XXXXXXXX
• lakóhelye:XXXXXXXXXXXXX
• szig. szám:XXXXXXXXXXXXXX
• állampolgársága:XXXXXXXXXXXXX

Nevezett vádlott ezáltal halmazatban megvalósítja a Btk. 173. §-a szerinti gondozás elmulasztásának bűntettét, illetve a 195. § (1) bekezdésében foglalt kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, sőt, mi több, a történeti tényállás a Btk. 266/B. § (1) bekezdés a) pontja alatti állatkínzás vétségének tényállását is kimeríti. A specialitas elve alapján azonban a kiskorú veszélyeztetése mint lex specialis a gondozás elmulasztása tényállása mint lex generalisszal látszólagos alaki halmazatot valósít meg, és mint tudjuk, lex specialis derogat legi generali (a gyengébbek kedvéért: Róbert cselekményét a különös szabály szerint kell tehát minősíteni). És bár a jelenlegi szabályozás ezen tényállást csak természetes személy passzív alany vonatkozásában ismeri el, de a társadalomra veszélyesség foka oly magasra hág jelen esetben, hogy de lege ferenda megfontolásra ajánlom a jogalkotónak az állatkínzás vétsége helyett kiskorú veszélyeztetésének minősíthetőséget olyan -– Galois tragédiájához hasonló -– esetekben, amikor a sértett több egyszerű házi lábas jószágnál, mindennek tetejében pedig állati léptékben nem érte még el a nagykorúságot.

A büntetések szempontjából irreleváns, de bár erkölcsileg mélységesen helytelenítendő, cselekményének eltussolása az al-Galois beszerzésével nem tekinthető önálló elkövetési magatartásnak, mindössze büntetlen utócselekménye az elkövetett gaztetteknek.

Ad 2

Ezáltal, bár önálló elkövetői alakzatnak nem minősíthető, ámbátor terheltünk alaposan rászolgálna, bűnös életformájának blogomon történő propagálása akár felbujtói, akár pszichikai bűnsegédi magatartásként is értékelhető. Mindez 3 feltételtől füg: 1. történt-e tettesi alapcselekmény (ez ügyben várom a feljelentéseket) 2. Róbert magatartása a tettesben az elkövetés döntő motívumát alakította-e ki 3. avagy rút példájának nagy nyilvánosság előtti megismerhetővé tétele csupán egyes bűnelkövetőkre szándékerősítő hatással bírt.

Ad 3 és 6

B. Róbert ezzel a Btk. 180. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti böcsületsértés vétségét is kimerítette, hiszen –- ha nem szerénytelenség ilyet állítani -– blogom vezetését méltán tekinthetem közmegbízatásnak, mi több, közérdekű tevékenységnek, s terheltünk magatartása oly mértékben rontotta blogom színvonalát, amely böcsületem csorbítására nem csupán alkalmas volt, hanem a csorbulás mint eredmény -– akár praeterintentionalis, azaz szándékon túli, akár aljas módon előre látott és kívánt dolus directusszal –- bekövetkezett, emiatt személyhez fűződő jogom (ti. jóhírnevem) sérelme miatt polgári igényt ís érvényesíteni kívánok B. Róbert ellen.

Ad 4

Mikor számon kértem rajta hányaveti viselkedését, mikor kértem, prezentálja leckekönyvét, ő ezt elmulasztotta, majd amateur kísérletet tett, hogy szégyenletes érdemjegyeit saját ákombákomaival korrigálja – mondanom sem kell, megtévesztő magatartása nem vezetett eredményre! A Btk. 274. § (1) bekezdés a) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntettének megállapítását indítványozom emiatt a terhelttel szemben. Ez már a negyedik vádpont. De sajnos még mindig tudom folytatni. 

Ad 5

Ezen valótlan tényekkel gyanútlan közönségemet tévedésbe ejtette, nem kétséges, hogy ezzel nekem mekkora károkat okozva, és mivel Róbert jelleméből okkal következtethetünk ara, hogy mindezzel jogtalan haszonra kívánt szert tenni, helytálló lehet a különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette a Btk. 318. § (7) bekezdés a) pontja alapján, amellyel őt vádolom.

Ad 7

Róbert bologom vezetésével megbízása fontos szolgálati feladat volt, amelyet ő rendeltetési helyének (ti. kollégiumi szobájának) elhagyásával és szeszes ital fogyasztásával (mégpeniglen a korcsmázás során)súlyosan megszegett, ezért a kötelességszegés szolgálatban Btk. 348. § (1) bekezdésében foglalt vétséget követett el.

Ad 8

A hollétemre és magánleveleim tartalmára vonatkozó információ B. Róbert általam rábízott feladatköréből kifolyólag a szolgálati titok kategóriájába tartozik, s ezeket a terhelt jogosulatlanul felhasználva és illetéktelen személy(ek) –- már elnézést, kedves blogolvasó publikum! –- részére hozzáférhetővé téve, lévén, hogy a bűncselekmény számomra minden kétséget kizáróan súlyos hátrányt okozott, álláspontom szerint B. Róbert magatartása kimeríti a Btk. 222. § (2) bekezdése szerinti szolgálati titoksértés bűntettét.

Ad 9

A terhelt ezzel a Btk. 324. § (4) bekezdés b) /1. pontjában meghatározott rongálás bűntettét követte el, hiszen nem kétséges, hogy levelem, amelyet megsemmisített, kulturális javak közé tartozó vagyontárgynak minősül.

Ad 10

Eme vádpont alapjául egyrészt a Btk. 347. §-a szerinti szolgálat megtagadásának bűntette szolgál. Másodszor kell megemlítenem (Et tu, mi fili, Roberte!?) a 352. § (3) bekezdés a) pontja szerinti zendülés bűntettét, lévén, hogy a kosbortúracsoport általam meghatározott szolgálati rendje és fegyelme elleni nyílt ellenszegülésnek a terhelt egyenesen kezdeményezője volt, és tette különösen súlyos következményekkel járt (elmarad túrák, a kosborok kutatásának hátráltatása etc.). Ha közvádlói feladataimnak maradéktalanul eleget kívánok tenni, nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy Róbert ezen, valamint a korábban és ezután felsorolt/-andó cselekményei az én, mint feljebbvalója tekintélyét nyilvánosan és feltűnően durván megsértette, így a Btk. 356. § (2) bekezdése szerinti szolgálati tekintély megsértésének bűntettével is vádolni kényszerülök őt. Róbert cselekményei akár a látszólagos alaki halmazat iskolapéldájaként is szolgálhatnának ez esetben, minek következtében (sajnálatos módon) a legsúlyosabb jogtárgy-sértést jelentő bűncselekmény (ti. a zendülés) konszumálja a többit.

Ad 11

Ezzel kimerítette a Btk. 292. § (1) bekezdése szerinti rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntettét, valamint, mivel terheltünk szánalmas kópiái gyenge utánzatai voltak csupán a valódi kosboroknak, kedves blogolvasóimban azon téves képzetkeltésére voltak alkalmasak, hogy a természet eme csodás teremtményeit valamely kórság támadta meg és emiatt a kihalás veszélye által fenyegetve valának, és ama rettenet, hogy ez a közveszéllyel járó esemény fenyeget, blogolvasóim (akit nyugodt szívvel nevezhetek „köz”-nek) nyugalmát súlyosan megzavarta, vádolom ezért B. Róbertet a közveszéllyel fenyegetés Btk. 270/A.§ (3) bekezdése szerinti bűntettének elkövetésével. Cselekménye besorolható a rémhírterjesztés 270.§ szerinti tényállása alá is, amely miatt azonban, élve az opportunitas jogával, ezennel mellőzöm a vádemelést.

Ad 12

Ennél fogva, minthogy a rábízott idegen dolgot (ti. az általam súlyos pénzekért vásárolt kölnivizet) jogtalanul eltulajdonítva azzal sajátjaként rendelkezett, a Btk. 317. § (2) bekezdése szerint minősülő kisebb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatti vádemelést indítványozom.

Ad 13

O tempora, o mores!

Nagyanyja házát huligán haverjainak rendelkezésére bocsátotta, hogy ott mindenféle erkölcstelen nőszeméllyel légyottot folytassanak ellenszolgáltatás fejében, azaz nem kevesebbel, mint üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntettével vádolom B. Róbertet a Btk. 205. § (1) bekezdése alapján. Az ember megnevezésre is méltatlan személyek számára az ingatlan rendelkezésre bocsátásával azt is lehetővé tette, hogy ott mindenféle tiltott szerencsejátékot folytassanak, ezen magatartása penig tiltott szerencsejáték szervezésének vétségét valósítja meg a Btk. 267. § (1) bekezdése értelmében, heterogén anyagi halmazatot alkotva előző, valamint soron következő bűncselekményével: szilveszter éjszakai dorbézolásukkal kihívóan közösségellenes magatartásról tettek tanúbizonyságot, amely nem hogy alkalmas ne lett  volna, de ténylegesen is megbotránkozást és riadalmat keltett a környék békés lakóiban, s mivel mindezt csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva tették, a garázdaság Btk. 271. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő garázdaság égbekiáltó bűntettét is elkövette, természetesen társtettességben bűnös életű cimboráival

A vádiratban felsorolt cselekmények miatt, a halmazati szabályok alkalmazásával kiszabható büntetés tételkerete: 10 évtől 22 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés. Főbüntetésként -- a terhelt előéletét, a számtalan súlyosító, és a 0 felé konvergáló enyhítő körülményt figyelembe véve --  20 év 6 hónap szabadságvesztés kiszabását indítványozom, természetesen a legsúlyosabb, fegyház fokozatban történő végrehajtással. Mellékbüntetésként 1.000.000 Ft,- pénzbüntetést, 10 év közügyektől eltiltást, végleges hatályú foglalkozástól (ti. blogvezetés, kosbortúra-szervezés) eltiltást és Budapest, Cinkota városrészről 5 évre történő kitiltást javaslok, valamint intézkedésként 6 hónap a Btk. 75. §-a szerinti kényszergyógyítás elrendelését, mivel több cselekménye is alkoholista életmódjával függött össze.

A tárgyalásra kérem a következő személyek (B. Júlia, T. Károly, Sz. Péter) tanúkénti, valamint a sértett (azaz jómagam, ifj Farkas Gyula) megidézését.

Tanúm az Ég, hogy minden úgy történt, ahogy elmondottam.

Kedves Blogolvasók!

Immáron sokadik alkalommal kell elnézéstek kérnem, azért késlekedema vádirat posztolásával. Szégyenpír gyulladozik arcomon, ám a culpa non mea, hanem Attiláé. Amice, ezúton figyelmeztetlek: csipkedd magad!

Addig is, mivel rég ragadtam klaviatúrát -- nélkülözni vagyok kénytelen a kiváló Szerjózsát, aki éjjelente volt kegyes önként átvizsgálni és rendberakni aktáim -- kedveteket felderítendő publikálok egy jó kis adomát.

Történt egyszer -- de ez még 9.-ben volt -- hogy a tanárnő villámkérdéseket tett föl. Mivel vicces esetet ígértem, talán már kitalálhattátok, ki volt a vicces eset elkövetője. Vajon ki? Hát persze, hogy az osztály mókamestere: Salga Tibi!!! Az imposztor most is előállt a farbával.

-- No, Tibi fiam -- mondta öblös hangján a tanerő --, mutasd meg nekünk a rádiuszt!

Salga Tibi kikászálódott a padból, és odalépett a táblához. Kapaszkodjatok meg, mert olyat hallotok, amit eddig még nem! Gondolhatjátok például, hogy a sugár helyett az egyik húrt mutatta meg. Reményeitekben csalatkoznotok kell. Ahhoz, hogy a poén kibomolhasson, ki kell lépnünk a matematika világából. Tibi barátunk ujja a tábla felé közelített, de nem a felvázolt körön állapodott meg, hanem egy Duna menti kisvároson, Pakson! Szegény feje, összevissza keverte a matematikai és atomfizikai fogalmakat!

E történet olvastán biztosra veszem, hogy térdeteket csapkodjátok nevetettekben, sőt még meglehet, hogy ki is pirultatok kissé. (Javalhatom ásványvíz fogyasztását?) Meg kell hagyni, nem hibáztatlak titeket, kedves olvasók, hiszen az osztály is így tett. Tibi fancsali ábrázattal vonult helyére. Kötelességemnek éreztem felvidítani. Így szóltam hozzá:

-- Bizonyára arra gondoltál, hogy villámkérdés csak a sztratoszférával kapcsolatban tehető fel a földrajz keretein belül.

Sajnos Tibi nem értékelte szellemességem, és fügét mutatott. Vesztére a tanárnő pont kiszúrta tiszteletlen viselkedését, és bekérte Tibi barátunk ellenőrző könyvét. Helyhiány miatt pótlapot kellett bebiggyeszteni az újabb intő bevéséhez.

Tanulságos, nem?

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Húsvét hétfőjén locsolkodni indultam. Felöltöttem hát öltönyöm, nyakkendőt kötöttem, és a hitvány B. Róbert által megdézsmált kölnimből is öntöttem magamra. Szerencsére volt egy másik, B. Róberttől megmenekedett kölnivizem, mellyel felszerelkezvén indultam locsolókörutamra.

Az első ház, amelyett felkerestem, a Bihari volt. Sajnálattal kellett konstatálnom, hogy Júliáék Ausztriába mentek hűtőgépet hozni. Pedig Júlia említette is, hogy nem tartózkodik idehaza az ünnepek alatt! Milyen feledékeny vagyok! Úgy látszik, még mindig nem tudtam kiheverni a megpróbáltatást, amit az álnok Róbert okozott. Sebaj! Elindultam Josh barátomékhoz.

Kérdezhetitek, kit szándékoztam meglocsolni a Novák-családban. A válasz pofonegyszerű. Egyrészt Novák anyukát, másrészt pedig Josh húgát, Nusit. Novák Anna egy végtelenül szimpátikus, tízes évei közepén járó fiatal hölgy. Jó szándékú, ám szeleburdiságtól nem mentes, mint ahogy a korabeli leányok általában. Novák anyuka piskótatekercset hozott be, hogy megkínálja a vendéget (engem).

-- Nusika maga sütötte a locsolók számára -- dicsekedett.

Meg kell hagyni, igen szép külalakú sütemény volt, rögtön össze is futott a számban a nyál. Díszére vált Nusikának! Alig vártam, hogy beleharaphassak, ám vágyam gyorsan lelanyhadt. Az íncsiklandó péktermékre sok mindent lehetett mondani, csak épp azt nerm, hogy édesség! Túltengett benne a NaCl!!!

-- Ej, lányom! Hozz gyorsan egy kis haboskávét Farkas úrnak!

Nusika szót fogadott édesanyjának, és tálcára készített csészékkel tért vissza. Ám mikor nekem akarta nyújtani az italt, valami szerencsétlen véletlen folytán sikerült kiejtenie a kezéből, és vadiúj öltönyömön fekete erecskék csorogtak végig, arcomon körös-körül pedig tejszínhabkoszorú díszelgett!

Ez már több volt a soknál... a csészék kiürülésének következtében betelt a pohár Nováknénál! Kiparancsolta ügyetlenkedő leányát a szobából. Én pedig arra hivatkozva, hogy még sok helyen várnak ám rám a virágok, akiket meg kell lecsolni, elbúcsúztam a kedves családtól.

A következő állomás Tóváry Kata lett volna, de mivel tudom, hogy K. Attila barátommal Erdélybe utaztak (fájdalom, de így valószínűsíthető, hogy Attila nem a vádirattal fog foglalkozni), ezért már csak egy állomás maradt: a nővérem, Gitti. Gitti éppen egy locsolkodót búcsúztatott: Zsolt munkatársát, Kázmért.

-- Már azt hittem, nem is jössz ! -- mondta Gitti kissé szemrehányóan, hiszen -- kedves blogolvasók, talán még emlékezhettek rá -- nem épp a legfelhőtlenebb kapcsolatban váltunk el egymástól! Én nem tudtam megbocsátani neki, hogy artistát akar nevelni szépreményű fiából. Bár ő kezeskedett arról, hogy ilyen esze ágában sem volt, engem nem lehet az orromnál fogva vezetni.

Ám ezúttal igyekeztem félretenni haragom, elővettem hát a kölnit, és az alábbi versike kíséretében eleget tettem kötelességemnek:

-- Erőműben jártam / Hidrofúziót láttam. / Útközben leltem egy csomornikát / Meglocsolhatom kegyed haját?

A szertartás után néném nagy traktamentumot rendezett. Közben kedélyesen elcsevegtünk. Elmeséltem neki -- nem minden hátsó szándék nélkül --, hogy mit olvastam minap a Kömal honlapján. Történt ugyanis, hogy az egyik kedves fórumoló matematika szakos tanár, aki boldogan újságolta, hogy hároméves kislánya arkusztangens görbék rajzolásával ejtette ámulatba a gondozónőket. Gitti csak kedvesen mosolygott, miközben Ede különböző játékokat nyújtott neki.

-- Anya - mondta.

-- Hohó, már beszél? -- kérdeztem.

-- Igen -- válaszolt Gitti.

-- És mi volt az első szava? -- kérdeztem reménykedve, hátha valami alapfokú fizikakifejezésről lehet szó.

-- Ha jól emlékszem, az, hogy "nem" -- kavargatta elmélázva a kávéját néném.

Most már csak föl sem fortyantam, mint a korábbi alkalmakkor, csak megadóan sóhajtottam egyet.

-- Ede elveszett a Tudomány számára!

Szomorú, nem, kedves blogolvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Bloglvasók!

B. Róbert uralma egy lázálom volt blogom számára. De míg a lázálom elmúlik az ébredéssel, Róbert rengeteg pusztítást hagyott maga után. A felbolydult viszonyokat mind nekem kell rendbe tennem.

A legfontosabbnak most viszont azt éreztem, hogy demonstráljam: a kosborcsapatok közül a mienk az igazi, csak a mienk képes folytatni az alkotmányba letett utat. Éppen ezért még a húsvét előtt megszerveztem az első túrát. Mind Joshnak, mind Julinak megfelelő volt az időpont. Júliát elengedték a szülei, mondván, nagyon szép volt a bizonyítványa. Így teljes létszámban indulhatott a csapat Mátrába.

Kellemesnek indult ugyan az idő (és a túra is, hiszen gyönyörű primulákat meg krókuszokat láttunk, melyeket lencsevégre is kaptunk), de kora délután hirtelen nagy szél, sőt mi több, csepergő eső volt tapasztalható. Én ugyan szokva voltam az elemeknek eme szeszélyességéhez, Josh szintúgy, de Júliát láthatóan zavarta az esőzés. Lovagias lévén javallottam a kis társaságnak, hogy pihenjünk meg a közeli erdészházban.

Meg is érkeztünk nemsokára, de jó kedvünk rögtön alább is hagyott a zárt ajtókat látván. A közeli terjedelmes kocsányos tölgy mögül mintha L. Károly erdész sziluettjét láttam volna, ám lehet, hogy csak mérhetetlen haragomban hallucináltam. L. Károlyról tudni illik ugyanis, hogy viszonyunk nem felhőtlen, mivel egy értékes növénypéldány összetaposásáért feljelentést tettem ellene, s az eljárás még folyamatban van.

-- Most mi lesz? -– aggodalmaskodott Júlia. Én is törtem a kobakom, de hirtelen nem jutott eszembe jó megoldás. Már-már odáig jutottam, hogy azonnal üljünk buszra, és utazzunk haza, amikor Josh mentő ötlettel állt elő:

-- Nem messze ide, Csányon laknak a rokonaim. Tóthék. Biztos befogadnának minket, míg eláll ez a vihar.

Több se kellett! Felkerekedtünk, és meg sem álltuk Csányig.

Igen ám, de már a faluban sült ki, hogy Tóthék új házba költöztek. Indítványoztam, hogy azonnal kérdezzük meg, hol laknak Tóthék. Josh azonban így szólt:

-- Nem úgy kell kérdezni, komám! Hanem úgy, hogy hol laknak Cigiék.

Meglepődtem a furcsa néven:

-- Hogy mondtad?

-- Cigiék. A faluban csak így ismerik őket.

Az egész kompánia nagy szemekkel bámult, így Josh magyarázkodni kezdett:

-- Kuzinjaim, Gergely, Sanyi és Laci csintalan fiúk voltak. Legénykorukban titokban cigarettáztak, ami kitudódott. Innen a ragadványnév.

Az információ segítségével hamar megtaláltuk a Cigi-rezidenciát (Lúdfos Marcsa igazított útba minket). Cigi urat sajnos nem találtuk otthon, mert elment lovat patkoltatni Pusztamonostorra, de Cigi Sanyi (akit a képen láthattok) kedvesen beinvitált minket.

-- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának harmadéves hallgatója vagyok -– mutatkoztam be illedelmesen, miután beléptünk a tisztaszobába. Cigi Sanyin kívül csak Cigi anyó tartózkodott otthon, aki hozott nekünk tepertős pogácsát meg friss tejet. Kitűnő lakoma! Miközben az ízletes pogácsát majszoltuk, Cigi anyó mesélni kezdett a gyerekkoráról. (Tudnivaló, hogy Jászszentandrásról származik.) Ezt a történetet mesélte el:

-- Átment hozzá a szomszédék kisgyereke és kérte az embert, mutasson neki valamit, amin nevetni lehet. Az ember kihívta a gyermeket a laposra és mondta, hogy mutat, de azt kéri, ne nevessen, és amit lát, azt ne mondja el senkinek. Az ember lába közé kapta a seprőt, és nagyot ugrott. Akkor rengeteg seprős ember jelent meg és hozzákezdtek mindenféle hülyeséget csinálni: énekeltek, táncoltak, húst sütöttek, keverték a rántást stb. A gyermek úgy megijedt, hogy még ma sem rendes.

Kacagtunk a történteken. Minő néprajzi kincsesbánya ez az ősz hajú matróna! Egészen fellelkesültem a történettől. Úgy döntöttem, kikérdezem a botanikai szakkifejezések népi megfelelőiről is, ám még mielőtt ezt megtehettem volna,  belépett egy marcona úr.

-- Cigi úr! Engedje meg, hogy bemutatkozzam –- nyújtottam felé jobbomat, amire egy földöntúli üvöltés volt a válasz:

-- Ebugatta! Mi az, hogy Cigi úr?!

Cigi úr nagy svungot vett, és már-már felénk lendítette a kezét. Rémülten iszkoltunk el villámló haragja elől. Az az egy szerencsénk volt, hogy az eső már elállt addigra. A faluszélen pihegve megkérdeztem Josht:

-- Miért gerjedt ilyen haragra Cigi úr?

-- Hej, komám, elfelejtettem szólni, hogy Tóth bátyám nagyon haragszik ám a gúnynévért! A fiúkat kukoricán térdepeltette napokig, miután Lúdfos Marcsa elmondta az esetet, Gergelyt pedig szíjjal verte meg, mert ő vitte bele a kicsiket a rosszba!

Még mielőtt bármit is szólhattam volna, Juli nagyot sikoltott.

-- Csak nem hagytad Cigiéknél a retikülöd ? -- kérdeztem.

De Juli a fejét rázta.

-- Ott van a lábad előtt egy primula vulgaris! Majdnem ráléptél!

Örömtáncot jártunk, amiért ilyen ékes példányt sikerült találnunk! Juli több szögből is lefotózta, majd boldogan, egymásba karolva elindultunk, hogy elérjük a következő vonatot.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

P. S.: Mielőtt el nem felejtem, a vádirat posztolása innentől kezdve kirázólag K. Attila cimborámon múlik, aki sokat piszmog ám a jogi aspektusokon.

Kedves Blogolvasó Publikum!

Örömmel jelentem be, hogy nagyjából elkészült a B. Róbert elleni vádirat, de mivel nem vagyok jártas a jogtudományokban, felkértem K. Attila cimborámat (aki a Pázmány jogi karára jár), hogy véleményezze. Így hát csak később tudom posztolni. 

A most következő történet olvastán lefogadom, hogy az oldalatokat fogjátok tapogatni. Történt egyszer, hogy fizikaórán felelt N. Tamás (a harmadik Nagy). Feladatául azt kapta,hogy definiálja, mi az a napszél. Tomi barátunk egy ideig tanácstalanul vakargatta a fülét, a homlokát ráncolta, idegesen tördelte a kezét, a hózentrógerét huzigálta. Végül felderült az arca, és diadalmasan azt rikkantotta:

-- A Nap pereme!

Biztosra veszem, hogy már kitaláltátok, mi történt. Ha arra gondoltok, hogy Rita zsebkendőkészlete erősen megfogyatkozott, mivel a nevetéstől kicsordult könnyeket fel kellett itatni (élükön a tanárnővel, aki a szájába gyömöszölte a keszkenőt harsány bruhaházását moderálandó) -- akkor bizony jó nyomon jártok! Ilyen egetverő kacajt nem hallott még a Leöwey! Mindannyian kipirultunk a nevetéstől, kiváltképp Tomi barátunk, akinek még másnap is enyhe pír díszítette orcáját, ámbátor -- mint később értesültem róla -- neki nem a hahotától, hanem az édesapja által lekevert atyai frász nyomától piroslott a képe, amit a feleletre kapott elégtelennel érdemelt ki.

Tanulságos, nemdebár?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Már csak az utolsó simításokat kell végeznem a vádiraton. A küzdelem Rosa pimpinellifoliát terem!

B. Róbert lázálmos uralma sajnos más zavart is támasztott. Elég csak a kosborcsapat ügyét említenem. Ellenem elkövetett árulásuk miatt az összes tagot kiakolbolítottam a társaságból. Így viszont, kedves Blogolvasók, biza magamra maradtam. Nem kell ám engem félteni: van elég sütnivalóm! Szerencsére B. Róbert rémuralma megkímélte a jegyzeteim, ahol a korábbi jelöltek adatai szerepeltek, így fel tudtam őket telefonálni. B. Júlia kisasszony és Novák "Josh the killer" József meglepődött ugyan, de mindketten örömest elfogadták az ajánlatot. Sietségem azzal magyarázandó, hogy az ügy nem tűr halasztást, mivel "már nyílnak a völgyben a kerti virágok" (Petőfi Sándor után szabadon). Így az új jelöltek felmentést kaptak a próbatúra alól (a kosbortúracsapat szabályzata ennek megfeleően nemsokára módosításra kerül).

Az így létrejött kis csapat minden bizonnyal megállja a helyét, mivel az ellen-kosbortúracsapat nem rendelkezik a zsenimmel, Juli szorgalmával és Josh kitartásával. Lefogadom, hogy a csürhe banda nemsokára széthull, hiszen alattomos tagjai és gyenge kezű "vezérük" -- hogy egy stílszerű, releváns botanikai szófordulattal éljek -- nem fognak egymással zöld ágra vergődni.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Sajnos a vádirat szerkesztése igen sok időmet felemészti, na de ha az emberfia egyszer elhatározta, hogy elektronikus diáriumot vezet, akkor nem hagyhatja cserben az olvasóit. A vádiratot tehát most még nem publikálom, mókás esettel viszont szolgálhatok.

Ez a történet a kutatásaim során esett meg. Történt ugyanis, hogy egy kedvesem ismerősöm belépett a Magyar Csillagászati Egyesületbe. Az én biztatásomra tette ezt, hiszen tudnivaló rólam, hogy nem vagyok beszűkült kockafej, hiszen a kinetika mellett érdekel a botanika és a csillagászat is. Közöltem ismerősömmel, hogy nagyon jó az ötlet, és még csak nem is drága, hiszen az 5800 HUF-os tagdíj csekélység ahhoz képest, ha belegondolunk, milyen briliáns társaságról van szó. Mikor az összeget rubelre is átváltottam, Szerjózsa ijedten kiáltott fel:

-- De 'iszen az rengeteg pénz!

Elsomolyodtam a bajszom alatt, és csak ennyit jegyeztem meg:

-- Egy ilyen klubnál természetes a csillagászati összeg!

Mondanom sem kell, az egész kompánia hangos bruhahában tört ki, aminek következtében összekoccantak a pipetták meg a görebek. Olga Fjodorovna adjunktusnő fejét hátravetve kacagott, minek köszönhetően kibomlott hatalmas kontya. Pjotr olyan vadul nevetett, hogy megszaladt kezében a nátrium-benzoát. De nem bánkódott az elrontott kísérleten, hiszen ilyen vicceset nem minden nap hall az ember.

Mókás, nem?

üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

(U.i: hogy el ne feledjem! A képen a kiváló Szerjózsát láthatjátok!)

Kedves Publikum!

Helyesebb lett volna kedves női publikumot írni, mivel ezzel a poszttal a hölgyvendégeknek kívánok kellemes perceket szerezni, lévén nemzetközi nőnap. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy felköszöntsem a gyengébbik nem minden kedves képviselőjét ez ünnep alkalmából. Remélem, mókás történetemmel sikerül vidám perceket okozni számukra és orcájukon feldereng a mosoly, netalántán a hahota.

Tehát: történt még általános iskola ötödik osztályában, hogy farsangi mulatságot rendeztek a tanulóifjúság számára. Én erre a mulatságra úgy jelentem meg, hogy Ampére-nek öltöztem. Gitti vattából parókát készített számomra, és hozzá felvettem egy zsakettet. Becsületemre legyen mondva, hogy nagyon készültem Ampére munkásságából, elolvastam sok tanulmányát, cikkét. Jelmezem látványa az egész kompániából elismerő pillantásokat váltott ki. Történelemtanárnőm például odahívott magához, és érdeklődött: "Ugye, XVI. Lajosnak öltöztél be, Gyuszikám? Bámulatos a hasonlóság! Jövő órán jelentkezhetsz kisötösért!"

Mondanom se kell, akkorát nevettem, hogy beleremegtek a kikészített műanyag poharak. Jókedvemet látva, odabicegett az énektanárnő is, aki megkérdezte: "Mit tárgyalsz, Bözsikém, Haydnnal?" Nem hittem, hogy jókedvem fokozható lehet még. Ki kellett mennem a folyosóra, hogy a nevetéstől levegőt kapjak. Szalámis szendviccsel kellett begyömöszölnöm a szám, hogy ne hahotázzak olyan hangosan.

Ti is így tesztek, ugye, kedves Hölgyolvasóim, ezt a nőnapi posztot olvasván?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula