Kedves Blogolvasó Publikum!

Minap, míg a kedves Klotild telefonhívását vártam, a világhálót böngésztem. Fizikaórán esett vicces történetek után kutattam, mert kíváncsi voltam, vajh másokkal is estek-e már meg hasonló mókás dolgok, mint jómagammal. Ám -- megdöbbenésemre -- a keresett kulcsszavakkal teljesen ellentétes szájtokra vezérelt a Sors!

Először azt hittem, hogy csak csupán egy kompúter briganti rossz élcének vagyok áldozata, ám korántsem erről volt szó. Elképedésemben alig találtam a klaviatúrát, hogy megvitatásra bocsássam a talált szájtot. Ím, idézem az ide vonatkozó passzust:

Körmével vágta fel ereit egy tizenhat éves lány Budapesten! A zuglói iskolában már hétköznapinak számítanak a hasonló esetek .

"Szörnyű volt… csak úgy ömlött belőle a vér!" -- mesélte a lány egyik –- nevét titkolni vágyó --osztálytársnője. Az eset a fizikaóra kellős közepén történt, a diákok állítása szerint közvetlenül azután, hogy a tanár bejelentette: másnap duplaórás témazárót írnak. Ami a legmegdöbbentőbb az egészben, az az, hogy a tanár a hirtelen kitört pánikot a dolgozattal magyarázta, és fel sem nézett a naplóból, csak amikor a szerencsétlen lány már elvérzett. Ráadásul az utóbbi időben rendkívüli módon megszaporodtak az ilyen, és ehhez hasonló esetek. Legutóbb (két hete) egy tizenegyedikes diák úgy végzett magával, hogy összetörte a kísérletezéshez használt hőmérőt, és a benne lévő higanyt egész egyszerűen megitta! Az esetek hírére az egész ország felbolydult, különösen, amikor kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen iskola, ahol ilyesmi megtörténhet. A soros ellenzéki párt vezetője egyből a köztársasági elnökhöz, valamint az Alkotmánybírósághoz fordult, és nyílt levélben követelte a fizikaügyi miniszter azonnali lemondását. Az OFE (Országos Fizikaellenes Egyesület) civil szervezet pedig petíciót nyújtott be az Oktatási Minisztériumnak, melyben követelte a középiskolai fizikaórák azonnali hatállyal való, és végleges felfüggesztését/ eltörlését.

Forrás: http://yoska.blogter.hu/?post_id=180546

Kedves Blogolvasók, mélységesen fel vagyok háborodva, főleg az utolsó pár mondatot elolvasván. Bevallom, olykor-olykor nekem is gondot okozott a metafora és a metonímia közti különbségtétel, sőt még azt is megosztom Veletek, hogy egyszer magyarórán metafora helyett metonímiát mondtam, és az egész osztály dőlt a nevetéstől. Na de akkor sem jutott eszembe, hogy a nyelvtanóra eltörléséért kezdjek kampányt!

Nektek mi a véleményetek erről az esetről?

Ha megbocsátotok, most mennem kell, mert édesanyám szólt, hogy készen van a petit-fours, amivel próbamamzel kedvesemet várjuk.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula,
a BME mérnök-fizikus szakának III. éves hallagója

Kedves Blogolvasó Publikum!

A tegnapi nap több szerencsés fordulatot is megérlelt számomra. Egyrészt Gitti pozitívan nyilatkozott magnószalagomról, bár megjegyezte, hogy Ede számára most nagyobb látványosságot jelent az a hörcsög, amit édesapja kapott a születésnapjára a kollégáitól. (A kedves fricska lényege, hogy Zsoltit barátai Hörcsög névvel ugratják. Hogy mi a rejtélyes becenév magyarázata, arra itt nem áll módomban felvilágosítást adni, mivel magam sem tudom.)

Ez volt a kisebbik horderejű ügy.

A nagyobb fontossággal rendelkező ügy az, hogy végre találkoztam Katával, és egy hangulatos kávézóban, a Semiramisban (Király utca 33.) elmeséltem neki az ügyet. A képeket egyelőre nem mertem megmutatni, tartván attól, hogyha hazugság az egész, akkor fölöslegesen kompromittálom a drága Piroskát. Még mielőtt a mesélésébe belekezdtem volna, Kata felhívta a figyelmem, hogy találkozni fog egy osztálytársnőjével, aki jegyzeteket kért tőle kölcsön még az év folyamán, és azt most vissza szándékozik adni.

Egy csésze habos kávé mellett előadtam tehát ismerősnőmnek nagy bánatom. Kata -- lévén empatikus személyiség -- megértően bólogatott közben, s amint végeztem, előállt a farbával:

-- Gyuszikám, tudom én, mi a megoldás a te problémádra.

-- Igazán?

-- Úgy ám. A Cosmóban olvastam egy pompás praktikát az ilyen esetekre.

-- Mi hát a teendőm?

-- Próbára kell tenni Piroskát, hogy kiderüljön, elég erős-e a szerelmetek! Tedd féltékennyé!

Az ötlet elnyerte tetszésem, már csak az volt kérdéses: kivel? Kata Skolasztikát ajánlotta, hiszen nemrég meséltem neki Suli taxonómiájáról és irántam való újbóli fellángolásáról. Ez ellen azonban hevesen tiltakoztam: még a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy intrikával nálam célt lehet érni!

Így hát egy ideig csöndben gondolkodtunk, ki lehetne a potentialis nőszemély. A választ maga a Sors adta meg: ekkor lépett be ugyanis a kávézóba egy leány, aki egyenesen a mi asztalunkhoz baktatott.

Babonázó szépségű lány állt elénk, és bemutatkozott:

-- Béres Klotild vagyok, Nóra nővére. Te bizonyára Kata vagy…

--  Igen -- bólogatott Kata, és a kávéját kavargatta.

-- Visszahoztam a Nyelvészeti szakszeminárium: A tér és idő nyelvészete c. kurzusod jegyzeteit…

--Tudta használni? -- érdeklődött Kata, és hellyel kínálta Klotildot.

Klotild azonban elhárította a kedves invitációt.

--  Nekem még dolgom van. De később visszajövök, ha még itt lesztek.

-- Rendicsek -- mondta Kata.

-- Ki volt ez a szépség? -- kérdeztem, miután Klotild hallótávolságon kívül került.

--  Hiszen hallottad -- csacsogta barátnőm --, Béres Klotild. A Nóri nekem évfolyamtársam, de azért nem vagyunk annyira jóban. Azt se tudtam például, hogy van egy nővére.

Ebben a pillanatban megcsörrent Kata távbeszélő-készüléke. Amíg csevegett, nekem egy pompás eszme ötlött a diómba. Mi lenne, ha…

-- Jaj, ne haragudj, de most mennem kell -- szabadkozott Kata, miután letette a kagylót. -- Attila hívott, hogy találkozzunk az Árkád előtt.

Így hát megköszöntem a tanácsot barátnémnak, és tovább szövögettem a tervem.

A következő pillanatban árnyék vetült az asztalra. Felnéztem, és kit pillantottam meg? Igen, kedves Blogolvasók, jól gondoljátok: ő volt az, maga Béres Klotild!

-- Szervusz -- nyújtotta kecses kacsóját.

-- Kisztihand, kedves kisasszony.

-- Kata?

-- Ő már elment.

-- Oh, beh kár -- sajnálkozott a leányzó --, pedig mily sympathicus lánka.

-- Valóban. De ha már itt vagy, kedves Klotild, javaslom, hogy foglalj helyet, és ha már így összehozott bennünket a sors, csevegjünk el kissé.

A hölgyemény el is fogadta ajánlatom, én pedig elhatároztam, hogy most rögtön megvalósítom a tervem, amit Kata segítségével ötlöttem ki. Mélyen a szemébe néztem hát, és imígyen szólottam:

-- Gyönyörű a szemed 563,4 nanométeres hullámsávja!

Klotild bájos arcán enyhe pír jelent meg komplimentem hallván.

-- Nincs megpirulva a bőröd? -- folytattam a flirtet. -- Mert szerintem most pottyantál le a mennyországból, és hát ugye a légkörbe érés…

Béres kisasszony egy ideig hallgatta még bókjaim, aztán így szólt:

Így hát felkerekedtünk, és elindultunk. Én felsegítettem Klotildra könnyű tavaszi kiskabátját, de közben végig azon járt az eszem, hogy mit fog szólni Piri mindehhez. Megeszi majd a sárga irigység.

Ti is így gondoljátok?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Ui.: A picturán Klotildot láthatjátok.

Kedves Blogolvasó Publikum!

Nem akarván elhamarkadott döntést hozni, mint tettem azt a múltban -- amikoris Piri ominózus képét látva rögtön szemérmetlenséggel vádoltam meg kedvesem --, tehát nem akarván semmit sem elsietni, úgy döntöttem, még mielőtt bármit is tennék, felveszem a kapcsolatot Katával. Kata igen okos lány, s mint író az emberi lélek jó ismerője. Sajnos mostanáig nem ért rá (barátjával, Attilával erdélyi túrát tettek), de mivel ma este hazaérkezik, holnap már találkozhatunk is. Remélem, jó tanácsot fog adni erre a csöppet sem egyszerű helyzetre.

Időközben -- hogy ne teljen tétlenül a nap -- magnószalagra mondtam néhány fizikaórás történetet Edét okítandó. Ha holnap Pécsett találkozom Katával, akkor a beszélgetés után beadom Gittiéknek a művet, hogy addig se kelljen szegény Edének Karsai Gizi Rokizó csigáját hallgatnia.

Marad tisztelettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Bocsássatok meg, hogy hosszú szünet után jelentkezem csak, de újfent összecsaptak fejem felett a hullámok. Ilyen tragicus helyzetben nem is gondolhattam netnaplóm további jegyzőkönyvezésére.

Történt ugyanis -- de ez még a kisebbik baj --, hogy Inez haja kényszerű levágatásán felháborodva megszakított velem mindennemű kapcsolatot. Nem a társaságát hiányolom, hiszen nem volt valami nagy lumen a matematika területén, de a kiesett jövedelem érzékenyen érint. (Nem biztos ugyanis, hogy finanszírozni tudom azt a botanikai lapot, amire azon felbuzdulva fizettem elő, hogy Inez a korrepetálás számának növelését kérte.)

A másik probléma pedig buborékos borítékban érkezett. Egy sugárlemez volt benne, mellékelve pedig Skolasztika sorai. Ebben felhívta a figyelmet, hogy mivel az ő szavának nem hiszek, majd hiszek a saját szememnek. A compakt disc ugyanis képeket tartalmazott, amit rokona -- bizonyos Ferenczy Jani -- fényképezett. Jani kertész volt a SZOT-üdülőben, így minden vendéget szemmel tudott tartani.

Suli megkérte őt, hogy kövesse figyelemmel a mi napjainkat is. Jani fotóaparátja előtt nem maradt hát titok magánéletem... de főleg nem Piroskám magánélete. A .jpg kiterjesztésű fájlok Pirit félreértethetetlen pózban ábrázolták több üdülőbeli úrvendéggel.

Most nem tudom, mitévő legyek. Lehet, hogy ezúttal is csak ügyes montázsról van szó? Vagy Piri tényleg félrelépett együttlétünk alatt? Teljesen tanácstalan vagyok.

Várja biztató szavaitok:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Egy időre megakasztom szántódi emlékeim felidézését, mert muszáj vagyok beszámolni az elmúlt napok eseményeiről is.

Mint arra bizonyára emlékeztek, Inez a matematikaórák számának növelését kérte tőlem, amit én örömmel teljesítettem (bár attól tartok, még ha exponenciálisan növeljük is a matematikára szánt időt, Inezünk akkor sem jut közelebb az isteni szikrához). Eleinte a hölgy kérésére kávézókban vagy az ismert gyorséttermi láncolat egyik egységében róttuk a matematika tudományának csöppet sem királyi útját, de utóbb megelégeltem, hogy amíg ő a (nem túl bonyolult) példákkal birkózik, nekem nincs jobb dolgom, mint hogy malmozzak. Ezért indítványoztam, hogy a korrepetálás helye inkább lakásom legyen. Amíg Inezünk az integrálás rejtélyeivel bajlódott, én nyugodtan gyönyörködhettem Bene Robi barátunk pompás életrajzában és jegyzeteiben.

A tegnapi nap is minden menetrendszerűen zajlott, egyetlen -- nem kis horderejű -- eseményt leszámítva. Miközben matekoztunk, betoppant Piri!

Nem a megérkezésén lepődtem meg -- hiszen én magam bocsátottam rendelkezésére vonatjegyre való összeget, arra az esetre, ha kedve támadna viszontlátni engem --, hanem megjelenésének hirtelenségén.

Gitti épp nálunk vendégeskedett, így volt alkalmam bemutatni neki is Piroskát:

-- A mátkám.

Piri köszönés helyett csak a rágót fújta. Ekkor jutott eszembe, hogy még elfelejtettem kedvesemet tájékoztatni arról, hogy időközben már kibékültem nővéremmel, így fölösleges illetlenül viselkednie. Bár mindent megtettem, a két hölgyemény szemmel láthatóan nem lett kebelbarátnő! Node sebaj! Hosszú az élet, majd megkedvelik egymást!

-- Sajnos épp tanítványom van. Matematikát gyakorlunk –- szabadkoztam, majd egy hirtelen ötlettől vezéreltetve így szóltam: -– De ha gondolod, csatlakozz!

-- Csak az kéne még! Inkább legyen az, apafej, hogy megvárlak, utána meg vigyél át Siklósra, mert ott van Teca edzőtáborban.

Ebben megegyeztünk.

Bár a bemutatkozás és a Pirivel való beszélgetés mintegy negyedórát eltartott, Inezünk számára ez csak egy pillanat volt. Szegény feje sehogy sem boldogult a pofon egyszerű feladattal. Odaültem hát hozzá, és magyarázni kezdtem.

Piri időközben átvizslatta szobám, és nem találván semmi érdekeset, odajött hozzánk. Inez feje felett áthajolva kezdett diskurzust bibliotékámról:

-- Nincs valamid Donna Summerről? Vagy az ABBA együttesről? Csípom a popcsillagokat.

-- Csillagokról sok könyvem van! -- mondtam. Piri meglepetésében szájtátva bámult, de aztán a folytatást hallva, csalódottan legyintett . -- Az Androméda-ködről például...

-- Le van ejtve, öcsibogyó!

--  Nem eszel addig valamit? Mindjárt befejezzük! -- tett felelőtlen ígéretet Inez, és megkínálta hölgyemet az előtte lévő süteményestállal.

-- Vigyáznom kell az áramvonalaimra, anyafej! -- hárította el a javaslatot Piri, de sajnos olyan hirtelen mozdulattal, hogy feldöntötte az asztalon elhelyezett habos kakaót. (Megjegyzem, Inez mintegy pótcselekvésként szívesen nyúlt nassolnivaló után, amikor a számtanról volt szó.) A sárga bögre tartalma Inezünkön landolt, aki sikítva ugrott fel.

--  Mit csináltál?!

Már attól tartottam, hogy a két lány nőstényördög fúriaként fog egymásnak feszülni, de úgy látszik, Piri konfliktuskerülő hangulatban volt.

-- Ne csináld a fesztivált, öreglány. Hoztam cuccot pár napra, azokból vehetsz fel!

Inez arcán nagy mosoly jelent meg, és már el is vonult, hogy az összekent felsőrésze helyett Piroska ruhatárából válogasson. (A képen épp öltözés közben láthatjátok. Ekkor még nagyon vidám, mert a felvétel készítése után pár perccel döbbent csak rá a szörnyű igazságra, miszerint Piri kitátott szájából a rágó egyesen a hajába landolt, amit így le kell borotválni. De a felháborodását mi már nem hallhattuk, csak anya mesélte utólag, mert Piroska váratlan javaslattal állt elő:)

-- Amíg az öreglány cihelődik, addig átdobhatnál Siklósra.

-- De hát nekem nincs jogosítványom -- tártam szét kezeim.

-- Akkor kísérj ki a buszhoz, haver. Mire a nőci átöltözik, vissza is érünk.

Ebben láttam rációt, így elindultunk. Mint megtudtam, Piroska több napot is lesz Siklóson, mivel Teca majdnem egyhetes edzőtáborban vesz részt. Nem semmi ez a lány, ha így meri kockáztatni egészségét.

Zárom soraim:

ifj. Farkas Gyula

BME mérnök fizikus szakának hamarosan harmadéves hallgatója

Mélyen tisztelt Blogolvasóim!

Szántódi üdülésünk ötödik napján történt, hogy egyedül mentem le a partra délelőtt, mivel Piroskám még az igazak álmát aludta: előző este ugyanis igencsak sokáig szórakázott egynéhány fiatalemberrel. Valószínűsíthető, hogy együttlétük ideje alatt elhangzott egy-két fizikaórán történt vicces eset is, mivel Piroska csengő kacagása még az én szobámba is áthallatszott.

A parton letelepedvén egyszercsak kedves ismerősre lettem figyelmes. Na, nem éppen Borsodira gondolok, kedves Blogolvasók, ő ugyanis a kabinos nyanyával flirtelt (nemcsak Rózsadombjait dicsérte, de említést tett bikavadító mankóiról is). Mivel valószínűsíthetőleg nem fogjátok kitalálni, ki lehet az illető ismerős, bátorkodom elárulni: Mancika, a recepciós kisasszony volt az!

Éppen szabadnapos volt, és kolegicája, bizonyos Németh Tímea helyettesítette (a képen őt láthatjátok „szolgálat” közben). Bátorkodtam megszólítani régi ismeretségünkre való tekintettel:

-- Kisztihand, kisasszony! Hogy s mind szolgál kegyed egészsége?

-- Á, Farkas kartárs! –- mondta, és összecsukta a kezében tartott Nők Lapját, az MNDSZ képes hetilapját, melynek címlapjáról a magyar Rita Pavone mosolygott az olvasókra.

-- Elnézést –- szakítottam gyorsan félbe a félreértéseket elkerülendő. –- A pontos megszólítás: ifj. Farkas!

-- Meg van elégedve a szobájával, ifj. Farkas kartárs? –- kérdezte Mancika, és félrefésülte a szemébe omló tincset.

-- Mi az hogy! Így Piroskám nem kompromittálta magát: erénye megmenekült.

Ebben a pillanatban egy teltkarcsú NDK-s hölgy jelent meg a parton. Dereka köré csavart törölközőjét a földre ejtette, és fürdőkosztümben nekivágott a stégnek. Nemsokára már a magyar tenger hűs habjai paskolták hurkáit.

-- Csodálom, hogy nem szorította ki a Balaton összes vizét! –- nevettem Arkhimédész törvényére hivatkozván. Szellemességem hallván Mancika gyöngyöző kacajban tört ki.

-- Hohó! Kegyedet érdekli a fizika? –- lepődtem meg, főleg hogy a hölgyemény őzikeszemeiből igent olvastam ki. Így hát nem mulasztottam el megosztani vele néhány fizikaórán történt vicces esetet a hangulatot fokozandó. De –- hogy lássa, komoly témákról is el lehet velem beszélgetni, nem lévén buffo -– kellemes csevejbe kezdtünk nemsokára a kvarkokról és a metagalaktikáról. A galaktika szót hallván Mancika az űrkutatásra terelte a témát, és megjegyezte, hogy Jurij Gagarin elvtárs igen jóképű fazon.

Amikor déli 12-t ütött az óra, Mancika érzékeny búcsút vett tőlem, hogy a kantinban némi élelmet vegyen magához.

-- Óvakodjék a francia salátától! –- figyelmeztettem a kedves hölgyet, nehogy úgy járjon, mint Piroska.

-- Tudom én: ezektől a nyugati kapitalistáktól minden kitelik! –- csicseregte Mancika, és huncutul kacsintott.

Nemsokára ellibegett, én pedig tovább olvastam Szijjártó úr becses művét (már csak 24 oldal van hátra).

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Ígéretemhez hűen folytatom szántódi kiruccanásom történetét.

Amilyen boldog szívvel hajtottam álomra fejem, olyan keserű volt az ébredés: órákig nem tudtam megküzdeni mardosó lelkifurdalásommal, amiért ilyen rútul kihasználtam a kínálkozó lehetőséget Piroskámnál.

Bűntudatomat az is növelte, hogy Piri mit sem tudott a Dologról, lévén eszméletlen állapotban volt az elfogyasztott majonnaise-es „finomságtól”. (Mert meg kell jegyeznem, ez még Gitti konyhaművészetének színvonalát sem érte el.) Bűntudatom kifejezendő alig mertem hölgyemhez egy-két szónál többet intézni. Piri –- félek -– igencsak megharagudott, mivel szótlanságom nem zavarta: kellemesen elszórakozott Borsodival.

Az imént említett úriemberrel nekem is volt szerencsém több ízben találkozni. Borsodi beszámolt róla, hogy a kabinos mámi valóságos Sashegyet ápol!

A strandra is kiruccantunk, ahová Piroskám Fabulon napolajjal felszerelkezve érkezett. Fájó szívvel konstatáltam, hogy Piri nem engem, hanem Borsodit kéri meg hátát benapolajozandó. (Nem mondom, megérdemeltem, de azért mégis mintha kést forgattak vón a cordisomban!) Borsodi az egész tubus tartalmát Piroska csinos hátára nyomta, majd a zselét szétpaskolta. Ily módon a napolajból jutott Szijjártó úr becses művére is! Úgy éreztem, ez egy égi jel, hogy bevalljam Piroskának fertelmes bűnömet.

-- Le van ejtve, apafej! – rikkantotta Piri. Úgy éreztem, ezzel bűnöm megbocsáttatott.

 Aznap nem is történt más érdemleges. A következő napon Zubor kartársék útra keltek, így jómagam beköltözhettem szobájukba: ez a probléma is megoldódott. A  nyaralás további részleteiről még később értesítelek Benneteket, kedves Blogolvasóim.

Maradok tisztelettel:

ifj. Farkas Gyula

BME mérnök-fizikus szakának hamarosan III. éves hallgatója

Ui.: A képen a recepciós kisasszonyt, Mancikát láthatjátok, akinek ezúton is megköszönöm közreműködését, hogy sikerült külön szobát szereznie nekem a kínos szituációból kilábalandó.

Kedves Blogolvasók és Blogkommentelők!

Mielőtt folytatnám balatoni nyaralásom jegyőzkönyvezését, be kell számolnom azon eseményekről is, amelyek ezen a héten történtek velem.

Az első és legfontosabb: lebonyolítottam egy interurbán hívást, hogy megtudjam, vajon miért értem el Skolasztikánál 89 pontot. Felhívtam a figyelmét a válasza pontosságára, mivelhogy már a kommentelők is kérdeztették. Ő csak hevegett-habogott (könnyen tette, hiszen az én kontómra ment), de végül aztán kinyögte, hogy negyven pontot csak úgy hozzácsapott, mivel rendkívül szimpátikusnak tartotta személyemet. Mondanom sem kell, a tökéletesnek hirdetett taxonómia egycsapásra hitelét vesztette a szememben! Skolasztika azonban most már az Igazság ösvényére lépett, és nyíltan kijelentette, hogy ő meg én összetartozunk, és fölsöleges az időm arra a Pirire pazarolnom, aki fűvel-fával megcsal. Mivel a szántódi kirándulás több részletéről (amikről csak később számolok be) érzékletes leírást adott, arra kell gyanakadnom, hogy a pernahajder nem átallott kémeket állítani ránk! Piroskám sértegetését viszont nem tűrhettem. Egy hirtelen mozdulattal lecsaptam a kagylót megszakítván ezzel a beszélgetést.

Pár perc múltán azonban ismét csörgött a telefon, és  már azon voltam, hogy valami nagyon durvát odamondok, amikor meghallottam kis tanítványom, Inez hangját. Mégpedig igencsak ijedt hangját: most, hogy közeleg a szeptember, Inezünk nagyon megijedt, szeretné, ha nagyobb sebességre kapcsolnánk a matekkorrepetálás terén. Beleegyeztem.

Utána még egy beszélgetést el kellett intéznem. Bene Róbert barátunkat hívtam fel a kosborjaimról való gondoskodást megköszönendő. Ő azt mondta, semmiség az egész, és kezeskedett róla, hogy a jegyzőkönyvet kosborjaim aktuális állapotáról hamarosan címemre postázza. Minő szívmelengető precízség!

Zárom soraim, hogy legközelebb folytassam balatoni kalandjaim leírását:

ifj. Farkas Gyula

BME mérnök-fizikus szakának hamarosan harmadéves hallgatója

Nyájas Diárumolvasó Közönség!

Ígéretet tettem, hogy nem mulasztom el leírni kalandokban bővelkedő egy hetem a Balatonon, Szántód híres városában. És mint úriemberhez illik, megtartom szavam!

10.15-re érkeztünk a SZOT-üdülőbe, ahol horribile dictu –- készüljetek fel a legszörnyűségesebb élményre -– a közös szobánkban egyetlen franciaágy ékeskedett! Elképedésemben még a csodás kuffereket is kiejtettem kezeim közül.

-- Ez biztos azért van, mert egy házaspár nevére szól a beutaló, mi penig még jegyben sem járunk.

-- Ne gondolja azt, hogy egy lánnyal ma mindent lehet, / más lesz a helyzet, ha majd megkéri a kezemet / lehet, hogy kaphat majd tőlem egy csókot is, / de többről szó se lehet! -- nyilatkozta Babos kisasszony.

Osztottam Piroskám nézeteit az Életről. Piri gondjaira bíztam a böröndöket, én pedig gyors iramlással lent termettem a recepción.

-- Kérhetnék kétágyas szobát ? -- érdeklődtem a kasszírnőtől.

-- Momentán nem szolgálhatok vele. De szerdán elutaznak Zubor kartársék, és akkor kezeskedem a szobacseréről.

-- Rendben van, kisasszony –- biccentettem, és már indultam is, megvinni a hírt Piroskának.

Közben azonban már a megoldást is kisütöttem, így kész tervvel állhattam kedvesem elé:

-- Ide süss, Piri! Azt forgatom a diómban, hogy te szunnyadhatnál a franciaágyban, én pedig addig elleszek itt lenn. Hála a kibertérnek, hoztam magammal hálózsákot is, mert arra számítottam, hogy együtt esetleg elmehetnénk túrázni.

Alig értem a mondatom végére, Piroska már vetkezni kezdett.

-- Vár a strand, apafej ! -- rikkantotta, és kezembe nyomta a matracot. –- Amíg átöltözök, fújjad fel!

Piroska nem zavartatta magát, és a szoba közepén belebújt szerény bikinijébe. Ám én nem láttam semmit, mivel a matracpumpálással voltam elfoglalva. Miután elkészültem, bepakoltam a strandszatyorba a fecskémet, egy flaska szódát, és természetesen nem feledkeztem meg Szijjártó úr becses művéről sem, hogy ha épp nem a Balaton növényvilágát tanulmányozom, alkalmasint azt olvasgassam. Készítettem továbbá néhány turistaszalámis sandwichet, és bepakoltam a hűtőtáskába az elemózsiát.

Fütyörészve indultunk ki a magyar tenger partjára. A kavicsos úton megálltunk, és széles mozdulattal magyaráztam Piroskának:

-- Nekem a Balaton a riviéra / napozni ott szeretek a homokon. / Nekem csak jó estét a bona sera, / nem töröm más szavakon a kobakom!

Valóban: a magyar tenger csodálatos pompával tárult elénk. Csend és nyugalom ül a habokon.

-- Ne tátsd a lepénylesőd, öcsisajt! -– kiáltott Piri, és a stégről szép ívű fejest ugrott az ott gubbasztó horgászok nem kis elismerésére. Az egyik pecás, bizonyos Béla (a képen őt láthatjátok) megveregette cimborája vállát, és ennyit szólott:

-- Apám, ezután a falnivaló bőr után még egy homokos is petróleumot fütyülne.

Én nem követtem Piroskám a hűs habokba, tartván a káros UV-B, illetve -A sugaraktól, amit a vízben kevésbé érzékel az ember. Inkább letelepedtem egy árnyas fa tövébe, és perecet rágcsálva elmélyedtem Szijjártó úr csodás munkájában. Nyugalmam semmi sem zavarta meg, egy eseményt leszámítva: Béla barátunk hatalmas hasast ugrott a vízbe egy szál semmiben. Piroskám jót kuncogott a meztelen pasast látván, aztán hatalmas kacagások mellett elvonultak a közeli nádasba a flórát tanulmányozandó. Piroskám nem szólt, hogy tartsak velük, de nem is bántam, lévén, hogy nagyon izgalmas résznél tartottam épp: miszerint a kombinatív felbontással implicit részegyenlet f₁(x,...) = r^m = Const. mellett szimpla felbontással explikálható.

Piroskámat minden bizonnyal lekötötte a botanikai referátum Bélánk részéről, mert csak jó  háromnegyed óra múlva csatlakozott. Ijedten konstatáltam, hogy Piri nem viseli bikinije felső részét! Még szerencse, hogy magával hozta Boney M-es pólóját, így nem kellett monokiniznije. Bár arról, hogy barna bőrű hableány legyen (a strand nem is óceán), ezúttal ezen ok miatt lecsúszott.

Annyi baj legyen! Érte azért öröm is: pár minutányi idő múltán régi kedves ismerőst köszönhettünk Borsodi személyében. Terepszín bermudát viselt, és szokása szerint egy doboz seritalt kortyolgatott.

-- Szia, apafej! -– üdvözölte Piri.

Borsodi egyúttal meg is hívott bennünket egy Balaton-parti koncertre a Sugár vendéglőbe.

-- Öregem, micsoda csajok lesznek ott! -– biztatott Borsodi. – Ott lesznek a külkerről a Miss P*ncik!

-- Nem ismerem ezt a formációt –- mentegetőztem. -– Tudniillik könnyűzenei műveltségem még mindig az ismert kétéltű feneke alatt leledzik!

Borsodi volt kedves felvilágosítani továbbá, hogy az említett együttesen kívül még Ágnes Vanilla is mint dizőz fog fellépni. Piroskámmal együtt természetesen elfogadtunk a kedves meghívást.

Kellemesen elidőztünk így hármasban még egy jó fertályóráig, ám ekkor hirtelen beborult. Borsodi ettől kiborult:

-- A nemjóját! Ílyen hidegben a kabinos mámi virgácsai sem lesznek láthatók, mint előző alkalmakkor!

-- Kit van szerencsém tisztelni az említett fehérszemélyben? –- érdeklődtem.

-- Majd meglátod, pupák, ha holnap is kijösztök!

Egy minutával később elementáris erővel megdördült az ég. Piroska –- meg sem várván engem -– sikoltozva rohant haza. (Mint később megtudtam, nagyon fél a dörgedelemtől.)

Összekészítettem a strandszatyrot, és Borsodival kedélyesen csevegve (jókat nevetett a fizikaórás anekdotáimon) az üdülőhöz ballagtam. Az emeletünkre felsétálván arra lettem figyelmes, hogy Piroskám szobáját egy fritz hagyja el meglehetősen pongyola öltözékben. Mivel azt hittem, hogy strandolni igyekszik, jónak láttam figyelmeztetni.

-- Sajnos a strandolásnak lőttek: beborult.

-- Was?

Ekkor bátorkodtam megcsillogtatni meglehetősen szerény germán nyelvtudásomat:

-- Es blitzt! Niksz stranden!

-- Jawohl –- szalutált a kedves srác.

Búcsút intettem az NDK-s ifjúnak, és belépvén a szobába majd elhűlt ereimben a vér. Piroska az ágyon pihegett, meglehetősen hiányos öltözékben!!!

-- Mér mereszted a gülüjeidet, apafej?

Gyorsan becsuktam az ajtót, hogy bevárjam, míg kedvesem magára kapja kosztümét. Újból belépvén a helyiségbe egy sakkpartit ajánlottam Pirinek a Borsodi-féle mulatságig az időt eltöltendő. Piri elfogadta a kihívást. Elővettem kofferomból az összecsukható sakk-készletem, és felállítottam a bábukat. Kedves Olvasók, megvallom Nektek, én azt akartam, hogy Piroska nyerjen, így nem hoztam a szokott formám (pedig Szederkény ifi bajnoka voltam 3 éven keresztül). Sajnos nem figyeltem, és véletlenül mattot adtam hölgyemnek. A kellemes játszma pontban 20.00-kor ért véget. Nemsokára indulnunk kellett a koncertre. Csokornyakkendőt öltöttem, meglocsoltam magam pár csepp kölnivel, fütyörészve mostam fogat, aztán nemsokára elindultunk a Balaton partjára.

A vidám hacacáré már tartott egy jó ideje, amikor megérkeztünk. Piri látványos szalutálással köszöntötte Borsodit, aki már kissé kapatos állapotban támasztotta a pultot elmaradhatatlan seritala társaságában. A hangulat már a tetőfokára hágott, köszönhetően a lemezlovasnak, Dévényi Tibi bácsinak.

-- Hát, nagy kópé az öreg! –- jegyezte meg egy ifjú mellettem. -– Ő az egyik utolsó DJ-mohikán!

Mivel nem kenyerem a tánc, a pulthoz igyekeztem, és fizikaórán történt vicces esetekkel szórakoztattam az ott összegyűlt társaságot, akik harsány kacagással jutalmazták sziporkáimat. Még véletlenül sem akartam azonban kockafejűnek látszani, ezért elmeséltem néhány csillagászattal kapcsolatos mókás esetet is. Ezekkel is hatalmas sikert arattam.

Piri nem sokáig hallgatta szellemességeim, mivel mosdóba kellett mennie. Mikor pár perc múlva engem is szólított a kötelesség, talán nem fogjátok elhinni, de a férfitoalettben futottam össze Piroskámmal. Épp egy nadrágját gomboló férfiúval csevegett. Remélem, semmi illetlenséget nem látott szegény kislány!

-- Magas oktánszámú alkoholt fogyaszthattál, kedves Piroska, ha nem láttad, hogy ez a férfiak számára fenntartott illemhely -– világosítottam fel mókázva -–, itt az ideje hazamenni!

-- Csak még egy számot várjunk -– fogta könyörgőre Piroska, és nekem meglágyult a szívem, ahogy kissé kancsal szemének sugára arcom érintette.

-- De csak egyet –- mondtam, azzal visszamentem ahhoz a társaságoz, akiknek a vicces történeteket meséltem. Sajnos a társaságnak addigra már csak egyetlen tagját leltem ott, Zolit, aki az asztalra feküdve aludt. Kicsit megnógattam, hogy figyeljen az újabb történetekre. Elmondtam neki a kvaterniós adomát is, amit felidézvén térdem csapkodtam nevettemben. Harsány kacajomra odafáradt a pultos kisasszony is, és miután odaadta nekem a társaság számláját, és ő is meghallgatta a kacagtató esetet, az oldalát kellett fognia, el ne essen nevettében. Fel sem tűnt, hogy közben már nem egy, hanem két szám is lement.

Felkerekedtem hát, hogy Piri nyomára bukkanjak. Meg is találtam a közeli bozótosban, ahol két férfiember társaságában hortyogott.

-- Hát te meg mit csinálsz itt? Most akarod bepótolni az elmaradt napozást? -- kedélyeskedtem, de Piri csak mormogott. Akkor vettem észre, hogy könnyű kis nájlonszoknyája alól illetlenül kivillant a bokája. Remélhetőleg ez a két úriember nem látta!

Felsegítettem, és hazakísértem Pirit. Útközben persze kicsit megdorgáltam:

-- Legközelebb kevesebb etilalkoholt fogyassz.

Kisvártatva a SZOT–üdülőbe értünk, ahol sajnálatos módon Piroskámnak erőltetése lett, és gyomra tartalmát a bejárati ajtónál elhelyezett muskátlisládikába ürítette.

-- Ez már aztán több a soknál! Nyakamat rá, hogy az ozsonnára elfogyasztott franciasaláta volt rosszulléted oka! Még szerencse, hogy én nem fogyasztottam belőle, most jól megnézhetnők magunk! De ezt nem hagyom annyiban! Jelentést fogok tenni a Köjálnál.

Piroskámnak időközben visszatérni látszott életereje, sápadt arcát is újfenn elöntötte a pír. A folyosón menve megjött énekkedve is:

-- Bye, bye, férfi, fogd a csomagod, / bye, bye, férfi, nem bírom a modorod… Ez vagyok egy lédi… / Ra-ra-ra rasputin, / Russia’s greatest lovemachine –- rögtönzött egy slágeregyveleget Piroska a lakótársak nem kis elismerésére.

-- Hajnali fél öt – kiabált ki Sodomayerné a 316-osból.

-- Asszonyom, önnek több mint hat percet késik az órája -– világosítottam fel az érdemes hölgyet -–, a pontos idő: 4.36… azaz már 4.37.

Az asszonyság nem köszönte meg a szívességemet, hanem azonnal be is csapta az ajtót, gondolom, óráját átállítandó. Értem én, a probléma nem tűr halasztást. (Habár egy köszönömöt azért elvártam vón!) Jól emlékszem arra a napra, mikor nekem is késett az órám, és emiatt kis híján lekéstem Virosztek professzor úr előadását. (Ami pedig nagyon érdekes volt, kár lett vón kihagyni.)

Csipkerózsikámat ágyba fektettem, és búcsúbáziummal búcsúztattam. Remélem, nem haragszik meg a homlokára lehelt csókomért, de hát férfiből vagyok, és nem állhattam ellen egy ilyen csodás teremtésnek!

Örömtől repeső szívvel húnytam álomra a fejem a földön elhelyezett matracon. Arra gondoltam, hogy ez a nyaralás nem is indulhatnék szebben…

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

BME mérnök-fizikus szakának hamarosan III. éves hallgatója

Kedves Blogolvasóim!

Bizonyos vagyok abban, hogy már tűkön ülve várjátok, hogy elmeséljem, mi történt a balatoni hetem (ami igazság szerint nem volt meg egy hét lévén a szakszervezeti beutaló csak hat napra szólt) alatt. Nos, egyelőre azt kérem, hogy nyugodjanak a kedélyek! Olyan feledékeny voltam ugyanis, hogy elfelejtettem vinni jegyzetfüzetem, melybe a mókás történeteket szoktam megörökíteni. Szerencsére van egy kis sütnivalóm, így ez a körülmény nem fogott ki rajtam. Ámde szegény ember vízzel főz. Kénytelen voltam szalvétára és más egyéb kis papírokra (például a Piroska által használt Gabi szappan csomagolására) jegyezni az eseteket. De addig sem maradtok érdekesség nélkül. Előrebocsátom, hogy az itt felvázolt történet inkább meghökkentett, semmint mosolyra fakasztott.

Tehát, miután megérkeztem a Délivasútba (Piroskámmal minél több időt akartam tölteni, ezért nem utaztam a Balatontól egyenesen Szederkénybe), és érzékeny búcsút vettem kedvesemtől, vidáman elbaktattam a metróig. A Pécsre induló vonat indulásáig ugyanis még rengeteg időm volt, így tervbe vettem Karesz meglátogatását. Kíváncsi vagyok, vajon megköszöni-e, amiért kijavítottam azokat a tévedéseket újságaiban.

Hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, el kell mondanom: nem jutottam el Kareszékig. Hogy miért nem? Arra igen egyszerű a válasz. Összefutottam valakivel. Ezt a valakit pedig Ferenczy Skolasztikának hívják. Éppen hazafelé igyekezett, és nagy örömmel üdvözölt. Mondta, hogy minden bizonnyal a sors akarta, hogy összefussunk, mert most legalább megmutathatja lehetséges bizonyítását a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtésre. Mivel nem volt jobb dolgom (Karesz elismerő szavait máskor is bezsebelhetem), hát úgy döntöttem, felkeresem a Ferenczy–rezidenciát.

--  Úgyis régen beszéltem már édesapáddal.

-- A szüleim most nincsenek otthon -– mondta Skolasztika, de további felvilágosítást nem adott.

A lakásban habos kávéval, valamint sóssüteménnyel kínált, majd előhozott egy termetes mappát. Ez tartalmazta a megoldást a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtésre.

Meg kell vallanom nektek, kedves olvasók, kissé szkeptikusan viszonyultam ehhez a bizonyításhoz. Kételyeimet az első negyedóra már igazolta is. Találtam egy-két olyan botorságot, aminek hatására alig tudtam visszafojtani jókedvem. Pukkadozásom látva Skolasztika összecsapta a mappát:

--  Lehet, hogy jobb lenne, ha otthon néznéd át –- azzal kigombolta a blúzán a legfelső gombot.

-- Minden bizonnyal, nekem már úgyis megy a vonatom – mondtam, és a hónom alá vágva a mappát, búcsút intettem Sulinak.

Mivel a vonatút nem ígérkezett túl érdekesnek, úgy gondoltam, már ott nyomban fel fogom lapozni a mappát. Amikor azonban kinyitottam, annak tartalma a földre zuhant.

Mérgelődve gyűjtöttem össze a több ív papírt, amikor váratlanul megütötte valami a szemem. Egy lapon a következő szavak díszelegtek: Férfi–taxonómia -– (remélhetőleg hamarosan dr.) Ferenczy Skolasztika módszere.

-- Hát ennek meg mi köze a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtéshez? -- vakartam meg kobakom, és érdeklődve beleolvastam a dokumentumba.

Hogy elképedésem megértsétek, ehelyütt publikálom is:

„Férfi-taxonómia -– remélhetőleg hamarosan dr. Ferenczy Skolasztika módszere

Arra nézvést, hogy egy egyszerű pontozási szisztémával miként választható ki a minden tekintetben ideális férfiember.

Maximum 100 pont adható, mely percentilisekben a következőképp fest:

v     Külső 20%                  10 pont kapható azért, ha valaki szemüveges (mert az okos is)

5 pont jár, ha valaki magasabb nálam (mert a férfi legyen magasabb, mint a nő)

5 pont jár, ha úgy öltözik, mint egy dandy (úri sport is kell)

v     Érdeklődés      20%

15 pont a természettudományos érdeklődésért (ez kritikus pont, ha természettudományos jártassága nem éri el a 6 pontot, akkor az egész hapsi egy fabatkát sem ér)

5 pont, ha szereti az operát és jár kiállításokra (Chagall, Picasso)

v     Entellektuális képességek 50%

Maximum 20 pont adható tudományos fokozatáért (legalsó szint az egyetemi hallgató; főiskolások, illetve az alatt eleve kizárattatnak a megmérettetésből)

30 pont a tudományos munkásságért (publikációnként 5 pont, de az önálló kötet 10-et ér.)

v     Egyéb

10 -- pénz

Ez alapján az alábbi eredmények publikálhatóak:

1. Alexei Alexeyevich Abrikosov (kiváló orosz elméleti fizikus, jegyzem meg ehelyütt -- ifj. Farkas Gyula) Skolasztika szerint azonban ez az úriember túl idős hozzá (1928-ban született, ezt is itt jegyzem meg), így eleve kizárattatik, pedig jó parti vón (94 pont)
2. Christian Doppler --> sajnálatos módon már elhúnyt (92 pont)
3. ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök–fizikus szakának hamarosan harmadéves hallgatója (89 pont)”

Itt fejezem be Skolasztika művének idézését. Elhűlt ereimben a vér. Arra merek következtetni, hogy Suli esetleg fel akarja melengetni a mi kihűlt szerelmünk? Gyanúmat az is megerősítette, hogy nevemet pirossal keretezte be, valamint szíveket rajzolt köré; s hogy Korponay úr lecsúszott egészen a 74. helyre. Ezt meg mire véljem??? Hiszen Skolasztikának illenék tudnia, hogy az én szívem már foglalt. Az én kedvesem Babos Piroska… akkor mit akarhat Ferenczy Skolasztika???

Várja válaszotok:

ifj. Farkas Gyula

BME mérnök–fizikus szakának hamarosan harmadéves hallgatója

Kedves Blogolvasóim!

Ne haragudjatok reám, amiért az utóbbi napokban nem írtam egy árva sort se. Ennek is megvolt az oka! Ugyanis az események olyan gyorsan követték egymást, hogy nem maradt időm postolni. Alig hogy véget ért a próbakosbortúra, meg kellett ejtenünk Bene Róbert ünnepélyes felvételét a kosbortúracsapatba. Sajnos az ünnepélyen az újdonsült tagon kívül csupán Laca és én vettünk részt, mivel Karesznek ismét közbejött valami. Karesz még arra sem méltatott, hogy felhívjon, bár utólag, amikor felhívtam, azzal magyarázta ki magát, hogy lemerült a telefonja. Annyi baj legyen! Megesik az ilyen.

Nem sokkal az avatás után történt, hogy Piritől interurbán hívást kaptam. Kifejtette, hogy apukája szakszervezeti beutalót kapott Szántódra. De nem nagyon fűlött a foga az utazáshoz (nem volt elégedett a MÁV-val), így az utalót Piri rendelkezésére bocsátotta. Amikor ezt az információt hallottam, felrikkantottam örömömben: de jó, hogy szólsz, Piri, rám is rámférne már egy kis pihenés!

Kosborjaimat édesanyám gondjára bíztam, aki viszont csak úgy volt hajlandó elvállalni ezt a nemes feladatot, ha előbb elszívom a békepipát Gittivel. Bár nem vagyok nagy dohányos, azért mégis belementem az alkuba, és telefonon kibékültem nénémmel. Nem maradt más feladat, mint az összecsomagolás. Családtagjaimtól érzékeny búcsút véve felpattantam a Baranya IC-re, és meg sem álltam a Délivasútig, ahol Piroskával megbeszéltük a rendez vous-t.

Pestre érkezvén felkerestem Karesz barátomat, mivel a múltkori muri alkalmával egy szalvétára kifejtettem a Goldbach-sejtés egy lehetséges bizonyítását. A szalvéta sajnálatos módon Karesznél maradt, így elindultam hozzá, hogy visszakérjem. Sajnos zárt ajtókra találtam. Ámbátor valami motoszkálást hallottam odabentről: aztán persze rájöttem, hogy a nesz minden bizonnyal Karesz Felis silvestris catusától, Timotitól eredhet, Karesz tényleg nincs odahaza. Ez annál is jobban bosszantott, mert nála akartam megírni a posztomat. Így maradt egy terminál.

Most búcsúzom, kedves olvasók, Szántódon tudtommal nem lesz net, így egy hétig nélkülözni vagytok kénytelenek posztjaim.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

P.S.: Kedves Blogolvasók. Majd elfeledtem: megkértem Bene Robi barátunkat, hogy távollétemben időnként nézzem édesanyám körmére, nehogy gondatlanul viselje a kosborok gondját. Ez a felelősségteljes feladat teljes jogú kosbortúracsapat taggá avatja Robit, akinek a képét itt láthatjátok.

Kedves Bloglvasó Publikum!

A mai napon szerét ejtettük hát a várva várt próbakosbortúrának.

Mikor reggel kipattant az álom a szememből, még nem is tudtam, milyen meglepetést hoz a mai nap. Indulás előtt még gyorsan bekapcsoltam a gépem, hogy ellenőrizzem elektronikus levesládám. Itt egy levél várt, feladója Bene Róbert. Érdeklődve nyitottam meg a dokumentumot: ez bizony egy megkésett pályamunka volt. Fejemet csóválva már egeremet épp a törlés gomb felé irányítottam volna, amikor véletlenül beleolvastam. Egy csodálatos, minden egyesn kitételnek megfelelő referancianyagot tárt elém a jelentkező. Nem csak egy, hanem két botanikus lapot is járat, emellett tevékeny szerepet vállalt különböző botanikus rendezvények megszervezésében is.

-- Ez már igen! -- csettintettem, és mivel Bihari kisasszonyt nélkülözni vagyunk kénytelenek, úgy érzem, nem vétek a szabályok ellen, ha elfogadom Róbert barátunk jelentkezését . Gyorsan fel is tárcsáztam a számát, és a buszpályaudvarra rendeltem.

Tudni illik, hogy ez csak egy próbakosbortúra, így jobbnak láttam, ha nem rögtön a Mátrának vágunk neki. A botanikus műveltség ellenőrzésére elegendőnek tartottam a közeli a Mecseket is.

Az autóbuszunk már bent állt, mikor megérkezett Robi. Terepszín ruhája, alkalomhoz illő bakancsa elismerő pillantásokat váltott ki nem csak belőlem, de Lacából is. (Karesz sajnos az utolsó pillanatban lemondta a túrát.) Hozott térképet és termoszban kávét. Minő precizitás!

Tollmayer úrral már nem voltam ilyen elégedett. Kis híján lekéste járművünket. De ez már csak hab a tortán! Mosdatlanul, ápolatlan külsővel, sörösüveget lóbálva érkezett, és "Ameddig a föld kerek / mindig lesznek rockerek" felkiáltással csatlakozott társaságunkhoz.

A buszon utazva sem szűnt meg kellemetlenkedni. Mikor felszállt az ellenőr (történetesen egy hölgy), és miután kezelte a jegyeink, Ferenc nem átallott az asszonyság fenekébe csípni.

-- Nem bírsz magaddal -- fenyegettem meg mutatóujjammal Ferit. Amire ezzel válaszolt:

-- "Rockernek születtem! Minden akarok, semmit sem kapok / Rockernek születtem! Inkább csavargok, de nem alkuszom: / soha, soha, soha!"

-- Nesze itt egy kis olvasnivaló ! -- mondtam, s azzal átnyújtottam neki egy botanikus szaklapot, amit Robi volt szíves a rendelkezésemre bocsátani. Ferenc azonban egyszerűen kitépte a középső lapokat, és nem átallott repülőt hajtogatni belőle!!! Az egész társaság elsápadt erre az orcátlanságra!

-- A kis spiné miért nem jött? -- kérdezte hőbörögve Ferenc, és kibújt bakancsából, hogy megszellőztesse a lábát. Én felvilágosítottam Bihariné telefonhívásáról és az aktuál helyzetről. Ez azonban nem nyugtatta meg.

A túra alatt egyfolytában csak a baj volt vele. Én megpróbáltam értelmes diskurzust folytatni Robival, de Ferenc állandóan közbeszólt. Amikor a nyílt tisztáson dobta el az üres sörösüvegét, betelt nálam a pohár:

-- Tollmayer úr, vegye tudomásul, Önnek itt semmi keresnivalója! Ez nem csak egy botanikushoz, de emberhez méltatlan cselekedet volt!

Azzal faképnél hagytuk. Bár mint azt a visszaúton megtudtam, Laca szeretett volna Ossian sugárlemezeket cserélni vele, én azonban óvtam a Tollmayer úrral való további találkozástól. Már azt is valószínűnek tartom, hogy csak becsapott, amikor azt állította, középszinten beszél latinul és ausztrál szaklapot járat. Ez az alak nem más, mint egy közönséges buffo! De a silány fajtából!

De minden csalódás és bosszúság ellenére nem állítom, hogy eredmény nélkül zárult volna a nap. Hiszen a kosbortúracsoport ismét elérte az optimális létszámot: az előállt helyzet pedig Bene Robinak köszönhető!

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Bogolvasók!

Rég nem látott tanítványom jelentkezett a minap Inez személyében. Azelőtt két éven keresztül okítottam elementaris matematikára, az érettségi után viszont megszakadani látszott a kiváló munkakapcsolat. De most, hogy kiderültek a ponthatárok, és ezzel együtt az is, hogy Inez maholnap egyetemi hallgató leend, Inezünknek inába szállt a bátorsága: úgy érzi, nem kellően felkészült még a felsőbb matematikai stúdiumokra. Tegnap rám telefonált, hogy vállalnám-e augusztus hónapban a tanítását.

Mivel az utóbbi időben elég sok pénzem elment, így vállaltam a feladatot. Ezentúl ismét heti három órában találkozom vele.

Most viszont aludni térek, mert holnap korán kell kelnem. Kezdődik a kosbortúra! Az igazat megvallva kevésbé lesz érdekes így, Bihari kisasszony nélkül, de remélem, Tollmayer úrral is kellemesen fogjuk múlatni az időt.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasóim!

Nemrégiben említettem, hogy ki az a két szerencsés kandidát, aki átment az első rostán: Bihari kisasszony és Tollmayer úr. A mai nap során meg is eresztettem két interurbán hívást nekik a hétvégi kosbortúrát megbeszélendő. Tollmayer úr szíves örömest vállalkozott a megtisztelő feladatra, ám Bihari kisasszonnyal már nem volt ilyen egyszerű a helyzet: őt magát ugyanis nem találtam otthon, ezért a kedves mamával próbáltam egyeztetni. Először is bemutatkoztam neki, hogy itt ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának hamarosan III. éves hallgatója, valamint a kosbortúrázó társaság elnöke beszél.

-- Hogy kicsoda, kérem szépen? -- értetlenkedett a derék asszonyság.

-- Itt ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának hamarosan III. éves hallgatója, valamint a kosbortúrázó társaság elnöke beszél, és Bihari Júlia kisasszonyt kereste vón.

-- Milyen ügyben, ha szabad kérdeznem?

Előadtam neki, miről lenne szó: igen megtisztelő feladat várna a leányra, nem is beszélve arról, hogy három lovagias férfi kíséretében tenné meg a próbatúrát, valamint egy másik jóravaló kandidát is jelen lenne.

-- Hogyan? -- süvített a hölgy a kagylóba. -- Ezt maga hogy képzeli? Az én lányom négy ismeretlen férfi társaságában?!

-- Kérem, nagyon jóravaló fiatalemberek mindnyájan -- próbáltam meggyőzni az aggódó édesanyát.

-- Még ha jóravalók is, mi lesz a lányom jó hírével? Nem kompromittálhatja magát! Az én lányom nem olyan! -- idézte Bihariné szellemesen az ismert magyar filmtörténeti klasszikus címét.

Nem látván további értelmét a diskurzusnak, feladtam a további próbálkozást, és udvarias búcsú után letettem a kagylót.

Azonban, kedves Blogolvasók, most elég kellemetlen helyzetbe kerültem. Mivel Bihari kisasszony nem jöhet, Tollmayer Ferenc úr marad az egyedüli jelölt. Ám ez így nem lenne igazságos! Holnap fel is telefonálom Lacát és Kareszt véleményük kikérendő.

Üdvözlettel:

az aggódó ifj. Farkas Gyula

Mélyen tisztelt Diáriumolvasók!

Minap volt szerencsém összefutni egy kedves ismerősnőmmel, akivel már egy éve nem találkoztunk. Tóváry Katának hívják, és költő. Kellemesen elbeszélgettünk, és a beszélgetés közben felmerült a konfliktusom is, Gittivel. Kata -- bár Skolasztikát nem kedvelte túlzottan -- mindig is békepárti hölgyemény volt. Javasolta, hogy nézzem el Gitti meggondolatlanságát, hisz ha rendszeresen felolvasásokat tartok Edének, akkor pótolhatom a hiányosságot, amit a tapéta elmaradása okoz.

Igen ám, de arra gondoltam, hogy hamarosan itt a szeptember, és nekem nem lesz időm naponta fizikára, illetve matematikára okítani Edét. Szerencsére Katának erre is volt javaslata. Azt javallotta: vegyem igénybe a modern technika vívmányait, így például a magnetofont, illetve a videokazettofont, és mondjam rá a matektételeket a szalagra.

Meg is cselekedtem, és rögvest ebéd után át is rándultam Gittiékhez. Néném meglepődött jöttömön, de nem nagyon firtatta távolmaradásom okát. Tudta ő jól, mi hibádzik a kréta körül. Kiengesztelendő még maradék süteménnyel is megkínált, ám nem fogadhattam el, mert minél hamarabb hozzá kellett kezdenem unokaöcsém matétává neveléséhez.

Mikor beléptem Ede szobájába, örömmel konstatáltam, hogy a magnetofon már előre oda van készítve.

-- Hohó! -- lepődtem meg. -- Ez meg mi a manó ? -- kérdeztem, amint megláttam az asztalon egy sugárlemezt.

-- Apu küldte -- kezdett magyarázkodni Gitti, hogy elejét vegye, hogy belehallgassak a lemez tartalmába. -- Azt hitte, Edét ünnepeljük...

De engem nem lehetett eltántorítani célomtól. Benyomtam a play gombot, és elszörnyedve hallgattam a magnetofonból kiáradó ostobaságot:

(Karsai Gizella Pösze nyuszi című számát hallhattátok, kedves Olvasóim.)

Nem elég, hogy ilyen bárgyú tapétával rombolják Ede is képességeit, de most már az auditoros rendszere sem menekülhet?!

Ez több volt a soknál! Sarkon fordultam, és már ott sem voltam.

-- Gyula, a sütemény! -- hallottam Gitti hangját a lépcsőházban visszhangozni, de engem már ez sem érdekelt. Úgy látszik, Edét végleg elveszítem a Tudomány számára...

Dühödten hazarohantam, és csak kosborjaim locsolgatása segített lecsillapítni ádáz haragom. Szerencsére a csomornikák is kiváló egészségnek örvendnek, és ilyenkor mindig arra gondolok, van miért élnem.

Az ügyet azonban nem hagyhattam annyiban. Bár édesapám jelenleg Franciaországban tartózkodik, nem tudtam türtőzteni magam, és feltárcsáztam a számát. Amint felvette, jól legorombítottam, miszerint nem kellene botorságokkal teletömni egyetlen unokája fejét. Ő persze csak hebegett-habogott, én azonban nem voltam sokáig hallgatni mentegetőzését, és letettem a kagylót.

Ti is egyetértetek, Blogolvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Ui.: A képen a „művésznőt” láthatjátok.

Kedves Blogolvasó Publikum!

Ezúton örömmel adom tudtára annak, akit illet, hogy lezárult a szavazás első fordulója arra nézvést, ki legyen az a két lehetséges kandidát, aki bekerülhet az áruló B. Miklós helyére a kosbortúracsoportba.

A két név:

Bihari Júlia (13 szavazatot kapott, és mindhárman -- Laca, Karesz és én is -- meg voltunk elégedve referenciáival)

Problémát okozott viszont a második név. Tollmayer Ferenc és Novák úr ugyanis azonos számú szavazatot kapott! Erre nem számítottam! Lebonyolítottam két távolsági hívást: Karesz nem vette fel a telefont, így csak Lacának tudtam jelenteni ezt a problémát. Ő azt indítványozta, hogy legyen inkább Tollmayer úr, mert idősebb, és ezáltal valószínűleg érettebb is. Igazat adtam az okos érvelésnek, így Tollmayer úr lesz, aki Bihari Júlia mellett részt vehet a hétvégére tervezett kosbortúrán. Remélem, mindkét kandidát ki fog tenni magáért!

Zárom soraim.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

BME mérnök-fizikus szakának hallgatója

Kedves Blogolvasó Közönség!

Tegnap délután találkoztam egy rég nem látott personával. Miután elbúcsúztam Piroskámtól és a többi kedves murirésztvevőtől, a Délivasút felé vettem utam, hogy hazatérjek szülőfalumba. A mélyvasúton zötykölődvén egyszer csak ismerős alakra lettem figyelmes: galambszürke kiskosztüm, leomló barna fürtök... Semmi kétség nem fért hozzá, hogy hajdanvolt kedvesem, Ferenczy Skolasztika az útitársam!

Igen csak meglepődtem, mikor észrevett, és halovány mosollyal üdvözölt. Mint korábban már beszámoltam róla, Skolasztikával nem a legjobb viszonyban váltunk el. Ám most mégis szóba elegyedtünk egymással. Eleinte legújabb kutatásainkról beszélgettünk, később azonban szóba került vőlegénye, Korponay Tamás PhD is. Udvarias érdeklődésem hallván Suli szája sírásra görbült: ekkor már mindent értettem. Hiszen az olyannyira nagyra becsült brillköves gyűrű ezúttal nem csillogott az ujján!

Hogy Ti is tisztában legyetek a háttérinformációkkal, kedves Blogolvasók, bátorkodom ide beilleszteni Skolasztika elbeszélését megismerkedésükről, melyet egyik fizikaórás topikomban is publikált. Gondolom, így nincs ellenére a nyilvánosság. (Mellékelek továbbá egy piktúrát is az ifú jegyespárról.) Átadom tehát a szót Skolasztikának:

Édesapám komoly fizikai kutatásokat végez, és munkájukban gyakran segíti a fiatal kutatókat is. Egy ízben felkérték egy ifjú fizikus új könyének lektorálására. Amikor a fiatalember meglátogatta apámat, vittem be nekik két csésze habos kávét. Ahogy beléptem apám dolgozószobájába, mintha földbe gyökerezett volna a lábam, másodpercekig mozdulni sem tudtam! Aztán összeszedtem magam, és letettem a tálcát az asztalra, azonban oly ügyetlenül, hogy az egyik kiskanál áldozatul esett a gravitációnak!!! Lehajoltam érte, de Tamás (így hívják apám pártfogoltját) gyorsabb volt, és összeért a kezünk! Mintha villám csapott volna belém, úgy éreztem! Zavartan hátráltam ki a szobából. Két nappal később egyedül voltam otthon, csengetett a postás, és egy doboz bonboniert hozott! Soha olyan boldogsággal nem eszegettem a Kugler-cukrot, mint akkor! Valami azt súgta, hogy csakis Tamástól jöhetett, névjegykártya ugyanis nem volt rajta. Ültem az íróasztalomnál, és még a matematikai stúdiumaim sem tudtak lekötni, pedig máskor még a parciális integrálás is úgy ment, mint másnak az összeadás! Egy héttel azután, hogy megkaptam a titokzatos csomagot, ismét csengettek. Magam nyitottam ajtót, és... igen, ő maga, Korponay Tamás állott az ajtónk előtt. Behívtam, és udvariasan társalogni próbáltam, szabadkoztam, hogy édesapámnak el kellett rohannia az akadémiára... De Tamás mit sem törődvén ezzel megragadta a kezem, és így szólott: "Kisasszony, remélhetek...?" Én zavartan lesütöttem a szemem, de a szívem majd kiugrott a helyéről! Tudtam, csak ő lehet az igazi... Tamás folytatta: "Nem felelt még... van-e esélyem?" Összeszedtem bátorságom, ráemeltem pillantásom! És azt mondtam: "Oh, igen, igen...!" És azóta egy pár vagyunk! Tamás új könyve, amit édesapám lektorált, meg is jelent azóta, a könyvbemutatón már mint vőlegény és menyasszony jelentünk meg! Remélem, mi is olyanok leszünk, mint a Curie házaspár!

A románcnak azonban immáron vége! Skolasztika elmesélte, hogy Korponay ösztöndíjat kapott, és kiment Londonba. Bár a gyűrű ott csillogott mindkettőjük ujján, ez nem akadályozta meg a vőlegényt abban, hogy udvarolni kezdjen egy neves londoni professzor lányának előmenetelt remélve. S mivel a londoni hölgyemény jobb partinak ígérkezett Skolasztikánál, Korponay fogta magát és felbontotta az eljegyzést.

Mit mondhattam vón Skolasztikának? Én mindig is tudtam, hogy megbízhatatlan ez az alak, ráadásul a könyve is csapnivaló volt (nem is tudom, hogy jelentethettek meg ekkora botorságot).

Mindenesetre örültem a találkozásnak, hiszen rég nem láttuk egymást. Suli meg is ígérte, hogy mutat majd nekem egy lehetséges bizonyítási módot a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtésre, miszerint az Euler-féle f függvény minden értéket legalább két helyen veszi fel.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Nyájas Diáriumolvasóim!

Lezajlott hát a nagy esemény, amit alább részletezni fogok.

Tegnap ott szakítottam félbe a jegyzőkönyvezést, hogy megérkeztek Piroska ismerősnői. Az ismerősnők újabb ismerősöket hoztak, példának okáért Csaba, Meli (őket láthatjátok a képen), valamint az elmaradhatatlan Joli, Töki, Szunya és Borsodi. De ott volt még Evelin, Kriszta, Tóni, Laci, Charley, Böbe (aki közgázos), tehát a Corvinus-egyetem is képviseltette magát eme rendezvényen.

Piri betette a rádióból frissen rögzített diszkóslágert. Emitt hallhatjátok, hogy mi volt az:

A kellemes melódiát hallván Piroska egyből a táncparkett közepére ugrott, és rázni kezdett. Nemsokára a többiek is követték példáját, kivéve Böbét, akit volt szerencsém fizikaórán esett vicces történetekkel szórakoztatni. Nem akarván kockafejűnek tűnni új ismerősnőm előtt, előadtam pár kosbortúrán esett hallatlanul mulatságos adomát is.

Azonban egyszercsak beütött a ménkű: hirtelen elhallgatott a zeneszó! Karesz magnója bemondta az unalmast. Piri átszalasztotta Jolit a Babos-rezidenciára az ő magnóját és Baccara-kazettáját elhozandó. ("Eredj, anyafej, de otthon azt mondd ám, hogy a KRESZ-t gyűrjük!" --  bocsátotta útra Piri kedvenc haverináját.) Joli elment, de a teremben jelenlévők száma nem csökkent, mert befutott Nóci, aki abban a téves hitben leledzett, hogy jelmezes mulatság készülődik. Bohócmaskarája jókedvre hangolta az amúgy is emelkedett hangulatban lévő társaságot.

A hirtelen beállt csendben Piroska pompás eszmével rukkolt elő:

-- Csináljunk egy kis hacacárét a telefonnal! -- És máris tárcsázni kezdett.

-- Halló, Kiss lakás?

-- Igen.

-- Akkor cserélje nagyobbra! -- csapkodta térdét Piri. És újból tárcsázott:

-- Halló, Orosz lakás?

-- ???

-- Это классический и в то же время современный словарь, без сомнения, лучший из русско-английских словарей большого объема.

Újra felhangzott a nevetésorkán. Azonban a nagy kacajt éles csengőszó hasította félbe.

-- Ez a vici lesz! -- aggodalmaskodtam, ám -- mint kiderült -- feleslegesen. Ugyanis Karesz barátom állt az ajtóban. De nem egyedül! Mellette egy dekoratív, szöszke hölgyemény, akit nem volt szerencsém ismerni, de mint később megtudtam, Harsányi Zsuzsanna névre anyakönyveztek.

-- Fáradjatok beljebb! -- invitáltam őket. -- Itt már tetőfokára hágott a hangulat! -- Kezemmel végigpásztáztam a lakást: Evelin és Kriszta dámajátékkal múlatták az időt, Szunya az állát a tenyerébe támasztva aludt, Charley hiába próbálta meggyőzni őt arról, hogy a tök nem karós növény. Piri pedig kimelegedvén fölösleges ruhadarabjaitól vált meg, és búgó hangon beszélt a távbeszélő készülékbe. Töki az ujjait nézte.

Karesz kézen fogta hölgyét, és félrevonultak egy csendes sarokba. Nemsokára megérkezett Joli a magnetofonnal. Sajnos a Baccara-kazettát nem találta, ezért egész este Kati és a Kerek Perec szólt. Többek között ez a melódia is:

Piroska ujjával megfenyegette Bécát:

-- Aztán nehogy ezt is leöntsd a magas oktánszámú piával!

-- Helyes a duma, oroszlánnő -- idézte kissé pontatlanul Shakespeare-t Joli.

Így hát folytatódott a mulatság, azonban nemsokára ismét csengőszót hallottunk.

-- Ez a Piri akkora forgalmat bonyolít le, mint a Közös Piac! -- nyilatkozta Tóni.

Piri ajtót nyitott, ám a vendég nem lépett be: Piroska kedélyesen nevetgélt az ajtóban. Kíváncsi lettem, vajh ki lehet a látogató, ezért odamentem, és majd földbe gyökerezett a lábam őt meglátván: ugyanis az áruló B. Miklós volt az!

-- Hát ezt meg ki hívta ide? -- méltatlankodtam. -- Két bibe nem fér meg egy csészében!

Azonban B. Miklós nem úgy nézett ki, mint aki távozni akar. Ezért párbajra hívtam ki. Nem is akármilyenre: tudáspárbajra! Piroskámat bíztam meg a kérdések feltevésével. A bírói tiszttel Borsodit bíztuk meg.

-- Kezdhetjük! -- javasolta ő.

Piroska -- némi gondolkodás után -- feltette az első kérdést:

-- Mi a Thalesz-tétel?

Nevetve válaszoltam.

-- Ööö... mi a másodfokú egyenlet megoldóképlete?

Miki néhány másodpercig tanácstalanul álldogállt, majd válaszolt. Vesztére pontatlanul!!! Így hát eldőlt a játszma: Miki szedte a sátorfáját, és illa berek, nádak erek, lelécelt.

Tovább folytatódhatott az önfeledt muri. Nagy Kati hangja betöltötte a VII. kerületi ódon bérházat. Kriszta annyira belelovalta magát a csörgésbe, hogy még a mikroszkópot is lesodorta Karesz barátunk íróasztaláról. Piri jót nevetett a malőrön. Nevetését csengőszó szakította félbe.

Piri nem éppen egyenes pályán mozogva az ajtóhoz kacsázott.

-- Mi van, öreglány? -- érdeklődött a vici pongyolás, hajcsavarós alakjától.

-- Ezt inkább nekem kéne kérdeznem -- kaffogott a vici. -- Itt tilos hangos zenét hallgatni! Ha nem halkítják le, kihívom a tányérsapkásokat!

-- Le vagy ejte, anyafej! -- röhintett Piri, és becsapta az ajtót.

Ezután már többször nem zavarta meg csengetés a vidám összejövetelt. Sajnos történt egy apró baleset: Tóni felkavart gyomra tartalmát a loggián állva az utcára ürítette. Kellemesen múlattuk az időt: most még néhányan itt szunyókálnak az albérletben. Töröltem egy-két letöltést, hogy gyorsabb legyen a net, és minél hamarabb posztolhassam a muri leírását Nektek, kedves Olvasók.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum! 

Most, hogy kissé lenyugodtam, bátorkodom részletesen kifejteni a mai nap eseményeit.

Ígéretemhez híven ma vonatra szálltam, hogy a Piroskám szervezte zenés mulatságon képviseltessem magam. A Délivasúthoz megérkezvén rögtön Karesz barátom albérlete felé vettem az utam. Miután felkaputelefonoztam cimborámnak, bebocsátást nyertem, ám Karesz épp elmenőben volt: délutános volt a McDonald’sban. Odaadta hát a lakáskulcsot, hogy addig se kelljen a városban sétifikálnom ebben a nagy hőségben.

Így hát elővettem néhány Természetbúvárt Karesz gyűjteményéből, ám meglehetősen unalmas olvasmányoknak ígérkeztek, lévén elég laikus folyóirat. A tévedéseket piros tollal javítgatván egyszer csak csengőszóra lettem figyelmes. Meglepődtem, vajh ki lehet az, hisz Karesz nemrég ment el. Meglepetésem akkor hágott tetőfokára, mikor a kagylóba Piroskám hangja csilingelt bele!

-- Itt vagy, apafej? Felugranék kis időre!

Természetesen azonnal igent mondtam, és nemsokára ott is állt a bejárati ajtónál hölgyem. Gyorsan lenéztem az udvarra, és megállapítottam, hogy a vici épp szőnyeget porol, és nem látja hölgyvendégem, így bátorkodtam beereszteni Pirit.

-- Zűr van, öreg fiú –- kezdett hozzá mondanivalójához Piroska. -- Az ősök nem engedélyezik a bulit!

Megérdeklődtem, Teca barátnéjánál nem lehetne-e az összejövetel, hiszen mégiscsak az ő felépülése alkalmából rendeznők a mulatságot: illenék helyszínt biztosítania.

-- Ja, a Teca? Épp hogy kiengedték a kórházból, akkorát esett a kórház lépcsőjén, mint malac a jégen! Lábát törte a szerencsétlen, mehetett vissza!

Ezt hallván elszontyolodék, ám Piri hamarosan előállt a farbával:

-- De miért is ne tarthatnánk meg a bulit?

Egyetértettem hölgyemmel, ám a helyszín továbbra is gondot jelentett. Piroskának azonban újabb ideája támadt:

-- Hisz itt üres a kégli, nem? Se ősök, se házinéni. Miért is ne lehetne itt?

Igazat adtam hölgyemnek, bár nem tagadom, a vici miatt voltak kétségeim. Ezért gyorsan betessékeltem Pirit a lakásba, hellyel és elemózsiával kínáltam. Piri hirtelen előhúzott egy flaskát a táskájából.

-- Van itt ám pia is: nem csecsemőtej! -- kortyolt nagyot az itókából. Majd a telefonhoz vezettem, hogy időben értesítsük az ismerősöket. Piroska feltárcsázta Jolit, és kérte, hogy szóljon még néhány személynek, többek között Evelinnek, Krisztának, Szunyának és Tökinek. Jómagamnak senki sem jutott eszembe, akit elhívhatnék, hiszen Mikivel már leszámoltam, Laca Pécsett van; szobatársamat, Sz. Petit a hátam közepére kívántam kosborjaim elleni merényletsorozata miatt. Így hát inkább azt javasoltam Pirinek, álljunk neki szendvicset készíteni. Be is vonultunk a konyhába: Karesz hűtőjében szerencsére találtam felvágottat meg paradicsomot. Piri közben elővette a magnetofont, és Karesz barátom fiókjából keresgélt, de csak Metallica-kazettákat talált. Az eredményt látván elfintorodott.

-- Majd veszünk fel a rádióból! -- jött az újabb pompás eszme, és már tette is be Karesz kazettáját a magnetofonba. Én ezalatt szorgalmasan kentem a kenyereket, továbbá jegyzőkönyveztem az eseményeket.

Hoppá! Csengőszót hallok. Azt hiszem, megjöttek Piroskám haverinái. Most búcsúzom, nyájas blogolvasók, de holnap közzéteszem a mai mulatság eseményeit. 

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Minden bizonnyal meg fogjátok könnyezni sorsomnak alakulását. Nem elég Miki gaz cselekedete és Gitti árulása, problémáim, úgy látszik, egyre csak tetőznek. Mint tudjátok, Pestre utaztam Piri muriján részt veendő. Csokornyakkendőt kötöttem, és magamra locsoltam némi kölnit. Igen ám, de miután megérkeztem a pályaudvarra, meghúztam magam Karesznál, ma reggel felcsöngettem Piroskám lakásába, és megtudtam a szörnyű hírt! Babos úr nem adta áldását a bulira, így az elmarad.

Ezért utaztam volna több száz kilométert? Piroskám tanácstalan, és én is az vagyok.

Ti mit javasoltok, kedves blogolvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

BME mérnök-fizikus szakának hamarosan harmadéves hallgatója

Kedves Blogolvasók!

Úgy látszik, a Fátum elég hamar lehetőséget teremt számomra a bosszú végrehajtására. Mint arra az előbbiekben utaltam, Gitti súlyos árulást követett el ellenem. Amint ez megtörtént, és megírtam bejegyzésem, csörgött a telefonom. Piroska volt az. Indítványozta, hogy holnap utazzak fel Budapestre, és vegyek részt azon a zsúron, amit Teca felépülését megünneplendő rendez. Mondanom sem kell, kapva kaptam az alkalmon, és már ma délután bejelentettem, hogy kedves családom ne is számítson arra, hogy részt veszek Gitti névnapi ünnepségén.

Anya nagyon felháborodott viselkedésemen, de nekem nem volt időm tisztázni magam az alaptalan vádak alól: percek múlva indul ugyanis a vonatom székesfővárosunkba. (De ezt a bejegyzést még mindenképp meg akartam írni.)

Most megyek is, mert még meg kell bíznom valakit, hogy ügyelje fel kosborjaim egészségi állapotát a hétvége folyamán, amíg nem tartózkodok itthon.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Blogolvasók!

Felindultságomban alig találom a betűket a klaviatúrán. Azt hiszem, nem fogjátok elhinni, amit most majd leírok. Elborzasztó árulás áldozata lettem...

Nem sokkal azután, hogy hazaérkeztem Budapestről, összegyűjtöttem gimnáziumi jegyzeteim. Mint emlékezhettek, felajánlottam Gittinek, hogy ezekkel az értékes dokumentumokkal tapétázhatja ki Ede szobáját. Mint tudjuk, egy matéta képzését nem lehet elég korán elkezdni. Sajnos a párakészülék elromlása megakadályozott abban, hogy gyorsan cselekedjek, így csak ma reggel kerülhetett sor nővérem meglátogatására.

Előzőleg gondosan kiszedegettem füzeteim lapjait a tapétázást megkönnyítendő, és nagy halom papírral, valamint az alkalomnak megfelelően öltözve érkeztem Zsoltiékhoz. Zsolti éppen nem volt otthon, csak Gitti, akit épp a névnapi ünnepsége megszervezése kötött le.

-- Annyi baj legyen -- legyintettem --, egyedül is elvégezhetem a műveletet.

-- De Gyula -- mondta elakadó hangon néném.

Én nem vártam meg, míg egy szót is szól, hanem beléptem a gyerekszobába. A lábam a földbe gyökerezett rémületemben!!! A falakon friss tapéta... mégpedig labdákat és bohócokat, valamint mindenféle állatfigúrát ábrázoló tapéta. Ártistát vagy bohócot akarnak nevelni a gyerekből???

Meg sem várva nővérem magyarázkodását, a földhöz csaptam a papírokat, és hőbörögve hazarohantam. Ekkora háládatlanságot! De magukra vessenek, ha matematikai analfabéta lesz a kis Edéből!

Igazam van, kedves olvasók?

ifj. Farkas Gyula

Nyájas Olvasó Publikum!

A tegnapi nap zavarosabb volt Heisenbergnél, mikor a kvarkokról beszélt. Sajnos be kellett látnom, hogy nem értek az elektronikához olyan szinten, hogy megjavítsam a páratartalom-optimalizáló készüléket, amivel ismét gondok adódtak.

Mivel a kosbortúra-csapatba való tagfelvétel (jelenleg Juli vezet) jóformán minden időmet elveszi, úgy döntöttem, szakembert hívok problémám orvosolandó. Elérhető közelségben csak a mókamester Salga Tibi leendő sógora, Jakab Zoli leledzett, aki egy igen jóravaló villanyszerelő úr. Át is telefonoztam neki, s ő készséggel vállalkozott a művelet elvégzésére.

Alig telt el egy fertályóra, amikor megérkezett. Jakab Zoli konszolidált fiatalember benyomását keltette bennem, ekkor még nem is sejtettem, micsoda tréfamesterrel boronált össze a Sors.

Megmutattam neki az objektumot, ő pedig azonnal lázas munkába kezdett. Fúrt, faragott és reszelt; én pedig a tagok mustrájához kezdtem.

-- És, Gyuszikám? Hogy állsz a nőkkel ? -- tette fel a nyájas kérdést a diskurzust megkezdendő.

-- Van szerencsém boldog kapcsolatban élni egy manekennel!

-         -- Az már döfi -- kurjantott a férfiú --, néhány éve mit nem adtam volna egy topmodell társaságáért! De amióta megismertem Irénkét, már másképp gondolkodom… háromszázhatvan fokos fordulatot vett az életem!

Ezt hallván akkorát kacagtam, hogy beleremegtek a falak. Jókedvemet látva Zoli is nagyot kuncogott, majd arra hivatkozván, hogy még másütt is van munkája, elvégzett feladata bérét kérte. Ki is fizettem neki a huszonötezer HUF-ot, s még mindig jókedvű hahotázás közben búcsút intettünk egymásnak.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Egy nagyon mókás történetet kell hogy megosszak veletek. A középiskolában tartottunk úgynevezett iskolai napokat, amelyeken különböző tantárgyakhoz kötődő előadásokat rendeztek. Volt ott történelem, művészettörténet, kémia, de -- mint azt gondolom, ti is kitaláltátok már -- én a fizikai előadást látogattam meg, ahol tanárnőm, Emma néni Galvaniról tartott előadást. Egy nagyon kicsit késtem, de azért még időben érkeztem. A hőn szeretett tanárnő épp egy laposelemet tartott a kezében, és ezt a kérdést intézte a kompániához:

-- Na, gyerekek? Tudjátok, mi tartok a kezemben?

-- Persze, tanárnő –- harsant a kórus --, egy elemet.

Eme pongyola megfogalmazást hallván egetverő kacagásban törtem ki, majdhogynem a székről is lefordultam. A tanárnő megrökönyödve nézett rám.

-- Mi az, Gyula?

-- Biztos, hogy az egy elem?

-- Igen -- bólogatott lelkesen a tanárnő. Ekkor már nem tudtam tovább kordában tartani jókedvem:

-- De hisz az egy szárazelem ! -- mondtam nevetéstől elfúló hangon -– Hisz a benne lévő anyagok nem folyadékban, hanem zselében vannak!

Realizálván a szellemességet, a tanárnő is nagyot nevetett, és példáját követték a teremben ülők. Olyan jól szórakoztunk, hogy a folyosón azt hihették a bruhahát hallva, hogy valami filmburleszket nézünk.

Ti is tréfásnak találjátok?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

BME mérnök–fizikus szakának nemsokára harmadéves hallgatója